~ Sárga könyves út ~

2020. október 31., szombat

Benyák Zoltán: Képtelen történet – Blogturné

 
 
 
Benyák Zoltán legújabb regénye a Főnix Könyvműhely gondozásában jelent meg. Főszereplője Max, a híres író és egy kislány, aki az egyik történetéből lép elé egy különös kéréssel. A Képtelen történet kettejük fantasztikus kalandjairól szól, melyet öt bloggerünk véleményez a blogturnénk során. Tarts velünk és fejtsd meg a rejtvényt, megnyerheted a könyv egy példányát!
 

Miért választottam ezt a könyvet?

Korábban olvastam Az utolsó emberig című regényt, ami bizonyította számomra, hogy Benyák Zoltán kiváló író. Épp ezért, amint megláttam, hogy új könyve érkezik, azonnal tudtam, hogy el kell olvasnom. Biztosra vettem, hogy most is valami izgalmasat kapok majd a kezembe, és nem is tévedtem.
 

Véleményem a könyvről

A történet Maxról, egy, a fantáziavilágában rekedt íróról szól, aki szó szerint csak üldögél az elefántcsont tornyában, míg az egyik teremtménye, egy kislány, Moira el nem megy hozzá, és a segítségét nem kéri. Elvették tőle ugyanis a legfontosabb kincsét, a Szív Alakú Dobozt, és vissza szeretné szerezni. Max végül kicsábul az általa létrehozott világba, hogy segítsen Moirának, és közben nemcsak érdekes kalandokban van része a kislány oldalán, hanem arra is fény derül, miért menekült el korábban a valóság elől.
 
– Szóval, Moira? Mi is a családneved?
– Nincs olyanom. Azt nem találta ki.
– Jellemző rám.
– Gondolom, nem volt szükség rá. Végül is, csak egy csípős nyelvű, pökhendi libácska vagyok. Így írt meg, bár az ilyen jelzőket talán nem kellene halmozni.
– Olykor márpedig muszáj.

A regény gyönyörűen bemutatja, milyen is egy író élete, lelki világa. Azt, hogy mennyire mélyen el tud merülni a történeteiben, miközben eltávolodik a valóságtól. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, és Maxnak nem is sikerül. Elveszik a saját fejében, és megfeledkezik az igazi életéről. Még az írásról is, ugyanis az sem megy neki egy ideje. Egészen addig, míg el nem jön a megfelelő ember, aki kirángatja őt a puszta létezésből az életbe.

Arról is reális képet kapunk, milyen lehet egy átlagos embernek (értsd: nem művész) együtt élnie egy íróval. Őszintén szólva, nem könnyű. Saját tapasztalatból tudom, mennyire frusztrál másokat az, ha egy író a családtagjuk, barátjuk. Sokszor elkalandozik a figyelmünk, azt sem halljuk meg, amit a fülünk mellett mondanak nekünk. És igen, el kell ismerni, ez borzalmasan idegesítő lehet. Pedig nem direkt vagyunk figyelmetlenek, nem azért nem halljuk meg a másikat, mert nem érdekel minket, egyszerűen csak elveszünk a gondolatainkban, fantáziánkban. Szóval teljesen átéreztem Max helyzetét, de azokét is, akiknek el kell viselniük Maxot.

Max mágikus világot teremtett, amelyben bármikor bármi megtörténhet, hiszen a fantázia határtalan, sem emberi, sem fizikai törvények nem köthetik meg. És épp ez teszi kalandossá Max és Moira útját. Mivel ennek a világnak nincsenek törvényei, ezért sosem tudhatjuk, milyen akadály kerül legközelebb a főszereplők útjába. Lényegében bármi vagy bárki felbukkanhat és keresztbe tehet nekik. Mágikus lény, természeti katasztrófa, vagy egy olyan személy, akit Max a valóságban is ismert, és papírra vetette karakterként.

A fülszövegben az Alice Csodaországbanhoz és az Óz, a nagy varázslóhoz hasonlítják a Képtelen történetet, és ez a határok nélküli fantáziavilág valóban hasonlít is a fenti történetekhez. Viszont számomra milliószor szórakoztatóbb, tanulságosabb volt Benyák Zoltán regénye, mint Alice vagy Dorothy története. Ez utóbbi kettőt valahogy sosem tudtam igazán élvezni, érteni, sem gyerekként, sem felnőttként, ellentétben a Képtelen történettel, amit imádtam és átéreztem. Egyfelől jobban tudtam azonosulni Max karakterével, mert íróként megértem őt, másfelől a világfelépítés is jobban tetszett, izgalmasabbnak találtam, a cselekményt pedig kalandosabbnak.

Tetszett a Moirával kapcsolatos titok, és a regény végén lévő fordulat is. Az elsőt egyáltalán nem sejtettem, a másodikkal kapcsolatban részsejtéseim voltak, de végül nem azzal a karakterrel kapcsolatban, akire én gondoltam. 
 

Hogy tetszett a könyv?

Könnyen azonosultam a főszereplővel, de megértettem a hozzá közel álló emberek érzéseit is. Élveztem a kalandjait Moirával, tetszett a világ felépítése és a történet végével is elégedett voltam.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretne egy kalandos, fantáziadús, varázslatos regényt olvasni arról, milyen is egy írónak együtt élnie önmagával.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 

 
Nyereményjáték:

Benyák Zoltán regényeinek első mondatait találhatod minden állomáson. A feladatod kitalálni a regény címét, amelyben szerepel a feladvány, és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Figyelem! A nyereménykönyvet csak magyarországi címre postázzuk! Amennyiben a nyertes 72 órán belül nem válaszol a sorsolás után kiküldött értesítő emailre, úgy új nyertest sorsolunk!


Első mondat a játékhoz:

Tom sötétben ébredt. Feketeség. Elöl és hátul, fent és lent.


Állomáslista:

Blogturné Klub
10. 31. Spirit Bliss - Sárga könyves út
11. 02. Kelly és Lupi olvas
11. 04. Flora the Sweaterist
11. 06. Spirit Bliss - Sárga könyves út - Interjú
11. 08. Utószó
11. 10. Hagyjatok! Olvasok!
 

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése