~ Sárga könyves út ~

2021. július 27., kedd

Dominique Valente: Csillagpaff – Blogturné



Nemrég jelent meg a Maxim kiadónál a Csillagpaff-sorozat első része, aminek a főszereplője, a csekély varázserejű Mocsári ​Füzi főleg a dolgok megtalálásában jeleskedik! Ez éppen kapóra jön Csillagpaff leghatalmasabb boszorkányának, Moreg Vaine-nek, aki arra kéri a lányt, hogy keresse meg az elveszett múlt keddet. Tartsatok velünk a regény blogturnéján, és ne feledjétek, hogy a turné végén három szerencsés olvasónk meg is nyerheti a mesekönyvet!


Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem a fiataloknak szóló fantasymeséket, mert kicsit emlékeztetnek a saját gyerekkoromra, amikor Harry Potter-könyveket faltam és állandóan valamilyen varázslatos világban jártam gondolatban. A Csillagpaffnak nagyon tetszett a borítója, valamint a fülszövege is érdekesnek, egyedinek tűnt, úgyhogy reméltem, ismét egy klassz, nosztalgikus élményben lesz részem általa.


Véleményem a könyvről

A történet Mocsári Füziről szól, akinek bár van mágikus képessége (képes megtalálni az elveszett dolgokat), nem tartja azt túl sokra. Egészen addig nem értékeli önmagát, amíg meg nem jelenik az otthonukban a leghatalmasabb boszorkány azzal, hogy elveszett a múlt kedd, és Füzi az egyetlen, aki megtalálhatja.

A szöveg gördülékeny, könnyed, a nyelvezet tökéletes passzol mind a fiatalokhoz, mind a történet fantasyjellegéhez. A belső illusztrációk is nagyon tetszenek. A mese világa pont olyan részletesen kidolgozott, ahogyan az egy 10–12 éves korosztálynak szánt regénytől elvárható.

A történet fontos üzenetet is tartalmaz a rasszizmus, üldöztetés, elfogadás, önelfogadás témájával kapcsolatban. Az adott világban ugyanis az emberek egyszer már száműzték a mágiát és a mágiabírókat a világukból, mivel a tudatlanságuknak és kisebbségi komplexusuknak köszönhetően féltek tőlük. Füzi korában is folytatódik ez a kitaszítás, üldöztetés, a varázstudókat külön területekre űzik, kizárják az emberi városokból.

A mese elejétől érezni, hogy valami történt azon a keddi napon, ami kapcsolódik Füzihez is. Elég hamar ráéreztem, hogy mi is az a valami, viszont a kedd eltűnésének módjára, okára és az eltüntető személyére nem jöttem rá. Én másra tippeltem volna, szóval sikerült az írónak meglepni.

A kedd megtalálásáig Füzi rengeteg mágikus kalandon megy át, amit a fiatalok és a felnőtt olvasók is egyaránt nagyon élvezhetnek. Különféle mágikus lényekkel (sárkány, gonosz boszorkány, az ágy alatt lakó szörny, óriások), megoldandó problémákkal és persze a kedd eltüntetőjével is szembe kell néznie Füzinek, hogy visszaszerezze az ellopott napot.

– TE MAJDNEM ELHOZTAD A VILÁGVÉGÉT?
A jelek szerint épp azt a pillanatot idézte fel, amikor Füzi megpróbálta magához hívni a napot, Moreg Vaine pedig pánikba esett.
– HOGY MICSODA? –  bömbölt odakint Tollas döbbenten. – Te majdnem elhoztad a világvégét?
Füzi vállat vont:
– De csak majdnem.

Füzi karaktere nagyon szerethető, nem mellesleg a fiatalok jó része könnyen tud azonosulni vele az önbizalomhiánya miatt. Füzi nem tartja túl sokra a képességeit, lekicsinyli önmagát a többiekhez (főképp a testvéreihez) képest. A kalandjai során viszont rájön, hogy ő is értékes, és megtanulja szeretni önmagát olyannak, amilyen.

Humorban sincs hiány, a poénokat, vicces helyzeteket főként Füzi ágy alatt lakó szörnye, Oswin, valamint a múltlátó Valahavolt Nolin adja. Oswin beszólásain nagyon jókat vigyorogtam.


Hogy tetszett a könyv?

Aranyos, kalandokkal teli, mágikus történet, amelynek komoly mondanivalói vannak. Humoros és nagyon szórakoztató, Füzi pedig igazán szerethető. Kíváncsian várom a sorozat folytatását.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a könnyed, mégis tanulságos, varázslattal teli ifjúsági regényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Mostani történetünk címe Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd, de akadnak más regények is, amelyeknek már a címéből sejthető, hogy valami elveszett bennük! A mostani játékban épp ilyen címeket vadászunk: a megadott kulcsszavak segítségével találjátok ki, hogy mely regényekre gondoltunk, és a könyvek címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kulcsszavak a játékhoz:

Gustavo Omerigo + Abe Kaledon + Sadness Springs


Állomáslista:

07. 11. Dreamworld
07. 18. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 19. Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése