~ Sárga könyves út ~

2022. augusztus 1., hétfő

Nyulász Lelle: Rajtam kívül – Blogturné



Nyulász Lelle debütáló regénye a fiatalabb és az idősebb olvasók számára is tanulságos lehet. A Rajtam kívül egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Tarts bloggereinkkel ezen a blogturnén, hogy megtudd, mi a véleményük a könyvről, nem mellesleg a tiéd lehet egy, a kiadó által felajánlott nyereménypéldány is!


Miért választottam ezt a könyvet?

Időnként jólesik fiatalokról olvasni, visszautazni az időben, amikor még én is suliba jártam, és átélni olyasmiket, amikre sosem volt lehetőségem, vagy feldolgozni olyan traumákat, amikben sajnos nekem is részem volt csakúgy, mint a karaktereknek.


Véleményem a könyvről

A történet főszereplője, Márk lényegében tipikus tinédzser. Keresi önmagát, küzd az álmaiért, próbál elszakadni az irányításmániás anyjától, közben a haverjaival lóg és belezúg a lányba, akivel korábban csak egy éjszakás kalandra számított. Nem tökéletes, követ el hibákat, de alapvetően rendes srác, aki úgy érzi, hogy nem lehet önmaga.

A regény E/1-ben íródott, Márk szemén át szemlélhetjük a történéseket. Az író stílusa fiatalos, lendületes, van benne némi humor, és szerintem a fiatalok közel érezhetik magukhoz.

Bevallom őszintén, először Márk egyáltalán nem volt szimpatikus számomra. Tényleg tipikus tinédzsersrácnak tűnt, aki simán ágyba bújik egy akkor megismert, láthatóan lelkileg megborult lánnyal egyetlen éjszakára. Aztán ahogy haladt előre a történet, rá kellett jönnöm, hogy aki rosszat tesz, az nem feltétlenül rossz is. Márk jó srác, csak lelkileg sebzett, főképp az anyja miatt, aki állandóan mindenben irányítani akarja. Márk élete a zene, titokban gitározni jár egy próbaterembe, amit az apja segítségével fizetett be. Az anyja ezt is tiltani akarja neki, inkább azt várja el, hogy sportoljon, mert abban nagyobb karrierlehetőséget lát. Az pedig nem fontos neki, hogy a fia mit szeretne, mitől lenne boldog. Márk a szülei közötti ellentétet is tisztán látja, ez szintén megterheli őt lelkileg.

Vagyis az ő szála elsősorban önmaga kereséséről, a lelki fejlődéséről szól. Tudja, hogy mire vágyik, de fogalma sincs róla, miként érhetné el, hogyan győzhetné le az akadályokat. Főképp, hogy a legnagyobb a saját anyja, akit szeret, és akinek őt is szeretnie kéne, feltétel nélkül.

A zene mellett a barátai, Soma, Cián és Zsófi adnak még Márknak békét és örömet, velük jól érezheti magát, önmaga lehet. Soma és Zsófi egymásba vannak zúgva, úgyhogy végigkövethetjük, hogyan szenvednek egymás mellett, mert félnek kockáztatni a barátságukat. Megkedveltem őket, és illettek is egymáshoz, úgyhogy olvasás közben drukkoltam, hogy észhez térjenek és egymásra találjanak végre. Cián szálában pedig előkerül a rasszizmus, ugyanis ő roma származású. Ez utóbbi szál számomra egy kissé váratlan és öncélú volt, lévén, végül a rasszista támadásnak semmiféle folytatása nem volt, sem rendőrségi, sem egyéb. Szóval érzelmileg ütött a jelenet, csak én végigvittem volna a témát, ha már felmerült a sztoriban. Így kicsit lógott a levegőben.

Persze szerelmi szál is van a könyvben. Márk összejön egy buliban Rózival, aki ki van borulva valami miatt. Márk először úgy gondolja, ami Rózival történt, csak egyszeri alkalom volt, ám kiderül, hogy Rózi új diákként az osztálytársuk lesz, vagyis minden egyes nap találkozni fognak. Rózi eleinte úgy tesz, mintha nem ismerné fel Márkot, és olyanokkal barátkozik, akikkel nem kéne. De hogy mi ennek az oka, azt csak később tudhatjuk meg pontosan. Előkerül a sztoriban a bántalmazó kapcsolat, az iskolai és szexuális zaklatás is. Szóval elég komoly témákat pedzeget Rózi története, amikről fontos beszélni, ezért jó, ha az olvasók lehetőséget kapnak egy könyv által erre.

Anyám ekkor határozottan becsukja a szekrényajtót, és gyors léptekkel megindul felém.
Összerezzenek. Baszki. Ezt nem kellett volna.
– Most azonnal fordulj ide! – szól rám ellentmondást nem tűrően.
Lassan felé fordítom a fejem, és elgondolkozva, vajon milyen hosszan tudom visszatartani a levegőt. De semmi szükség rá.
Nem mondok semmit, nem mozdulok, csak bénultan meredek rá. Nem merek belenézni a szikrákat szóró barna szemébe.
– Add ide! Az egészet!
– Egy szál volt nálam – mondom.
– Biztos az a cigány gyerek adta. Jól gondolom?
– Soma is cigizik, és amúgy se cigány gyerekezd Ciánt, mert...
– Kérem az öngyújtódat is! – nyújtja felém a tenyerét, de én nem mozdulok. – Ne ellenkezz, kisfiam, mert nagyon nem leszünk jóban.
Megszorítja a bal csuklómat, és erősen magához rántja. Az öngyújtó kiesik a kezemből, ő pedig felkapja a földről.

Márk anyja mondhatjuk, hogy negatív, de érdekes karakter volt. Tipikusan az a zsarnok szülő, aki megfojtja a gyerekét az elvárásaival, és nem veszi észre (vagy nem akarja meglátni), hogy a gyereke mennyire szenved ettől. Az viszont egyedi volt és tetszett a sztoriban, hogy az író adott neki valami hátteret. Magyarázatot arra, hogy miért lett ilyen. Ezáltal a karakterét összetettebbé varázsolta. Pszichológiai szempontból ugyanis nagyon érdekes, hogy miként válhatunk olyanná, amilyen az a valaki, akinek korábban mi is az áldozatai voltunk. A történet lezárásának is örültem, mert nem volt sablonos. Más sztorikban bántják egymást az emberek, bocsánatot kérnek, és varázsütésre minden happy end lesz. A valóságban ez nem így működik. Ha valaki bántott, azt nehéz megbocsátani. Ahogyan megváltozni is nehéz. Nem úgy megy, hogy igen, belátom, ebben és ebben hibás vagyok, mostantól más leszek. Mássá válni egy hosszú, nehéz folyamat, és nem is biztos, hogy sikerül, még akkor sem, ha látjuk, hogy változnunk kéne. Szóval jó, hogy nem lett hamis happy end a sztori vége, hanem inkább amolyan realista lezárást kaptunk. Nekem nagyon bejött.


Hogy tetszett a könyv?

Több komoly témát is pedzeget a sztori, bár a rasszistaszálat szerintem nem bontja ki rendesen. Az elnyomó anya szála viszont nagyon jól sikerült, igazán realistára. Teljesen együtt tudtam érezni Márkkal, mert tudom, milyen, amikor olyasmit szeretsz csinálni, aminek mások szerint nincs jövője, csak szórakozás, nem munka, felesleges időpazarlás stb. Neked mégis az adott dolog az életed, és vagy így is maradhat, vagy nincs értelme semminek. A bántalmazó kapcsolat, iskolai bullying témája is fontos, és Rózi szálában átérezhető, elgondolkoztató módon kerül elő.

Vagyis összességében TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Elsősorban olyan tinédzsereknek, akik még keresik önmagukat, akik szeretnének hozzájuk hasonló bizonytalan, az útjukat kereső fiatalokról olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Mostani játékunk középpontjában a Tilos az Á Könyvek kiadványai állnak, ezek közül is azok a történetek, amelyek valamilyen módon a középiskolához kapcsolódnak. Minden állomáson találtok egy idézetet, a ti feladatotok pedig kitalálni, hogy melyik könyvből idézünk, az adott könyv címét pedig írjátok be a Rafflecopter megfelelő dobozába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

„Igaza volt apának, az élet egyetlen hosszú beállítás egy Tarr Béla-filmben.”


Állomáslista:

08. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út
08. 04. Utószó

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése