~ Sárga könyves út ~

2023. február 1., szerda

On Sai: A gyógyítók (Vágymágusok 3.) – Blogturné Extra



2022 végén a Könyvmolyképző jóvoltából megjelenhetett On Sai Vágymágusok-sorozatának 3. része, A gyógyítók. Ezúttal három bloggerünk indult útnak Riannával a háborúba, hogy végre szemtől szemben állhassanak a titokzatos hójárókkal. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.


Ahogy megszokhattátok már, extraként hoztam nektek egy rapid feleletválasztós interjút a könyv írójával, On Sai-jal, alias Varga Beával.


– Biztonságos álca vagy a veszélyt vállalva önmagadnak lenni?

– Veszély és önmagam. Ez általában az erős igazságérzetet és a nagy szájamat jelenti, de már volt, hogy meg akartak verni, amikor kiálltam a metrón rasszisták ellen egy kisfiú miatt, vagy beleszóltam, amikor roma férfi verte a feleségét az utcán.


– Férfi- vagy női ruha?

– Nagyon szeretem a szoknyákat és strandkendőket, otthon főleg ezeket hordom. Utcára nadrágot viselek, meg akkor is, ha dolgozom, és csoportvezetőként kellek valahol.


– Háborúba menni vagy otthon tartani a frontot?

– Mindkettőt élvezem, örömmel variálom ezeket a szerepeket. Leginkább a kettő ötvözete lenne egy háborúban a legszimpatikusabb, a fronton biztonságot teremteni pl. ápolással, szervezéssel.


– Kard vagy mágia?

– Mágia. Pillanatok alatt megölném magam egy karddal. Ráülnék, vagy beleesnék, és vége a balladámnak.


– Megölni az ellenséget vagy tárgyalni az ellenséggel?

– Tárgyalni vele. Szerintem rengeteg nézetkülönbség megoldható, ha megértjük a másik szemszögét. Egyszer voltam egy tréningen, ahol ellentétes nézőpontok ütközését modellezték egy fiktív vállalkozási konfliktusban, és szó szerint öt percen belül megoldottam úgy, hogy minkét félnek jó volt. De amúgy középső gyerek vagyok, így a véremben van az egyeztetés.


– Föld-, víz-, tűz-, levegő-, vagy esetleg vágymágia?

– Nehéz kérdés. Talán a földmágia. Nagyon vonzódom a földhöz, és alkotásként az agyaghoz és a fához is. Ha nem író lennék, akkor ezekkel foglalkoznék.


– Védelmező macska vagy védelmező szélszörny?

– Szélszörny. Szeretem a kiszámíthatatlan és veszélyes dolgokat, legalább nem unatkozom.


– Meggyógyítani egy barátot és leleplezni a titkod, vagy megóvva a titkod hagyni szenvedni őt?

– Meggyógyítani, és megöletni magam az egyenességem miatt. Az életben is rendszeresen kapok a fejemre az etikai érzékem miatt.


– Roan vagy Rianna?

– Nekem Roan, de ez szerintem meglátszik abból, ahogy mesélek róla olvasóknak. Riát is imádom, de Roan gyerekkora sokkal keményebb volt egy olyan völgyben, ami gyűlölte. Készül már a Vágymágusok novelláskötet, és ott az ő nézőpontjából is lesz két novella.


– Lidérc vagy Kartal herceg?

Fogós kérdés. Azt hiszem, inkább Ras mágus, estleg Delon. Én már az érettebb pasikat kedvelem, akik nem önmagukat keresik, hanem tudják honnan jöttek és hova mennek.

Köszönöm az izgalmas kérdéseket!

Én köszönöm az izgalmas válaszokat! :)


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A hójárók át akarnak törni a határokon, de az okaik még ismeretlenek. Ezúttal a játék során olyan film- vagy könyvbeli ellenséges népek, lények nevét kell kitalálnotok, akikkel harcolnia kell a főhősöknek. A feladatotok beírni az adott lények, népek nevét a Rafflecopter megfelelő dobozába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Leírás a játékhoz:

Az emberiséget leigázó idegen faj, akik korábban rengeteg bolygót meghódítottak már. Apró, fénylő lények, akik beköltöznek az emberek testébe, és átveszik felette az uralmat. Csak néhány emberi elme elég erős szembeszállni velük, ilyenkor a két tudat (emberi és idegen) egyszerre él az adott testben, de általában az idegen irányít. Céljuk az, hogy békés, erőszaktól mentes, boldog világokat teremtsenek.


Állomáslista:

01. 29. Könyvvilág
02. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése