Kísérő (Tükhé novellasorozat - 2. novella)

Lépéseket hallott. Egy pillanatig azt hitte, csak képzeleg, azután valami puha csiklandozta végig a lábikráját. Aprót rándult a takaró alatt. Gyermekkorában romos kis házban élt a családjával, rengeteg volt ott az egér. Egy éjszaka, alig lehetett hároméves, arra ébredt, hogy valami a lábához ér. A következő pillanatban éles fájdalom hasított a nagy lábujjába, ő pedig éktelen visításba kezdett. Az anyja félt az egerektől, akkor mégis felkapta a kis dögöt a farkánál fogva, és kihajította az ablakon. Majd egy éjszakán át dédelgette őt, és azon imádkozott, nehogy belázasodjon. A faluban ugyanis azon tájt nem volt még orvos, a városba pedig autó és pénz híján nem jutottak be.

Szerencsésen túlélte azt a harapást, felnőtt, szép házba költözött Trevorral, a férjével, és boldog volt majd öt évtizeden át. Vagyis végigélt egy csodás életet.

Oldalra fordította a fejét, hogy megnézze a vendégét, de ez is túl fárasztó mozdulatnak bizonyult. Valami rágcsálóra várt, ám egy macskát kapott helyette. Egy gyönyörű, szürke macskát csillogó, sárga szemmel. Ott ült az ágynak azon az oldalán, ahol Trevor aludt mindig. Meg akarta kérdezni az állattól, hogyan kerül ide, de már a beszéd is nehezére esett. Trevor egy éve meghalt, azóta egyedül élt, és mindennap várta, hogy utánamehessen. Most érezte, hogy hamarosan így lesz.

Amikor délután megszédült, nem hívta a mentőket, csak bebújt a vastag dunyha alá a legszebb hálóingében, és várt. Egyáltalán nem félt, mitől is félt volna, mégis… pont arra gondolt, milyen jó lenne, ha itt volna vele valaki, csak hogy ne egyedül töltse az utolsó perceit, és ekkor… ekkor érezte meg a csiklandozást.

Ahogy megértette, halovány mosoly ült ki az arcára.

„Trevor küldött, igaz?” – kérdezte gondolatban. A macska megcsóválta a farkát, és dorombolni kezdett. Olyan jó lett volna megsimogatni, de a keze túl nehéz volt, nem bírta megemelni. Mintha csak segíteni akarna, a macska közelebb sétált, és lefeküdt közvetlenül a keze mellé. Nyelve kissé érdes volt, de jól esett a kedveskedése. A jelenléte.

Felsóhajtott, lehunyta a szemét, és csak a doromboló hangra koncentrált. Mély volt, hipnotizáló, úgy ringatta az álmok felé, akár régen az anyja dúdolása. Érezte, hogy eljött a pillanat, végre újra találkozhat Trevorral, és most már soha többé nem válnak el egymástól.

„Köszönöm.” – üzente a hozzá bújó macskának még utoljára, aztán hagyta, hogy a fény magával ragadja.

A novellasorozat korábbi részei:

1. novella - Sosem késő

Ez vagy az book TAG

Olvasni a kanapén vagy az ágyban?

Fotelágyam van, ami nagyon-nagyon kényelmes, és egyszerűen imádom. Az az én kis vackom, ahová be tudok bújni egy könyvvel a nap végén.

Főszereplő: férfi vagy nő?

A lényeg, hogy érdekes karakter legyen, akár férfi, akár nő, akár marslakó. Ha rendesen kidolgozott karakter, és van benne valami, ami megfog, érdekel, akkor nem számít a neme.

Trilógia vagy "Kvadrológia", Kvartett?

Ha a történetben van annyi, hogy három könyv után sem unalmas, akkor jöhet a negyedik, ötödik, hatodik, sokadik rész is. De ha az író már minden lényegeset elmondott három könyvben, akkor inkább zárja le a történetet, és ne legyen negyedik könyv. Az nem jó, ha valami nyúlik, mint a rétestészta, és végül unalmassá válik. Még egy jó történetet is nagyon el lehet így szúrni.

E/1 vagy E/3 szemszög?

Teljesen mindegy, amelyik illik az adott történethez. Ha jó stílusban van megírva, érdekes a sztori, izgalmasak a karakterek, akkor lényegtelen számomra, hogy E/1 vagy E/3.  

Olvasás reggel vagy este?

Este, pihenésképpen és jutalomképpen, hogy sikerült az adott napon mindent úgy csinálnom, ahogyan akartam, végeztem a munkáimmal, írtam valami klasszat, tettem valami hasznosat. Reggelente inkább zenét szoktam hallgatni, olyasmit, ami feldob, hogy jó kedvvel indulhasson a napom, és remélhetőleg úgy is folytatódjon.

Könyvtár vagy könyvesbolt?

Mindkettőben nagyon szeretek lenni, de ha épp van pénzem, akkor inkább könyvesbolt. A hazavitt könyvet jobb szeretem örökre megtartani. :)

Megsirasson vagy megnevettessen a könyv?

Bármelyik jöhet, a lényeg, hogy valamilyen módon hasson az érzéseimre. Hogy ezt nevetéssel vagy sírással éri el, az mindegy.

Fekete vagy fehér könyvborító?

Vannak nagyon szép fekete borítójú könyvek, de nekem már olyan szintű fekete borító túladagolásom van, hogy inkább a fehéret választanám. Évekig próbáltam meggyőzni a kiadómat arról, hogy végre ne fekete borítójúak legyenek a könyveim, de csak A Szem esetében jártam sikerrel (aminek egyébként imádom a borítóját). Pedig olyan gyönyörű, más színű fantasy borítót lehetett volna adni a Démoni érintésnek… :( Örökké fájni fog a szívem amiatt, hogy a fantasyhez köze nem lévő, fekete, átlagos borítót kapott a történet. :(

Karakter-orientált vagy cselekmény-orientált könyv?

Szerintem az a legjobb, ha mindkettőre körülbelül egyenlő arányban figyel az író. Legyen érdekes a cselekmény, de legyenek a karakterek is izgalmasak. Ha az egyik hiányzik, akkor hiába van nagy hangsúly a másikon, ott lesz az olvasóban a hiányérzet.

Ezt a book TAG-et a Lap lap után blogon találtam.

Eve Ainsworth: Belezúgva - avagy inkább egyedül, mint rossz társaságban

Még húsvét előtt, egy facebookos játékon nyertem ezt a könyvet a Tilos az Á Könyvektől úgy, hogy fogalmam sem volt róla, miről szól. Nagyon megtetszett a borítója, főképp a hátsó borító, és gondoltam, miért ne, játsszunk egyet. Fortuna mellém állt, és a postás néhány napon belül ki is hozta a nyereményemet. Így utólag még inkább örülök, hogy játszottam, mert úgy egyébként nem hiszem, hogy a kezembe jutott volna a könyv, pedig igazán érdekes volt. Általában minimum néhány nap kell számomra egy könyv elolvasásához, de most néhány óra alatt a történet végére értem, mert nem tudtam letenni.

A történet

Látszatra egyszerű romantikus tini könyvként indul. Anna egy különc lány, az édesanyja elhagyta a családjukat, otthon feszült a helyzet az apjával és az öccsével, a suliban elküldik egy pszichológushoz, akit a háta közepére se kíván, és akkor… megszólítja őt az iskola legjobb pasija. Minden nagyon gyorsan történik, Anna egyfajta csodaként éli meg, hogy őt, a kis senkit, kiválasztotta magának egy ilyen menő srác. Úgy érzi, tökéletesen összeillenek, Will megérti, szereti őt. Hiszen odafigyel arra, hogy egészségesen egyen, megmondja neki, hogyan hordja a haját, hogy szép lehessen, állandóan, a szabadideje minden egyes percében vele akar lenni. Az pedig, hogy ez nem szerelem, hanem terror, csak szép lassan tudatosul a lányban, amikor már lehet, hogy késő…

Az, hogy alig néhány óra alatt elolvastam a könyvet, annak köszönhető, hogy egyfajta szörnyen nyomasztó érzést sugároz magából, ami bizarr módon bevonzott a történetbe. Romantikusnak tűnő jeleneteket olvastam, mégis éreztem, hogy itt valami nagyon nem stimmel, ez így nem jó. És annyira ki akartam szabadulni ebből a nyomasztó érzésből, hogy muszáj volt még egy fejezetet, és még egyet, és még egyet elolvasnom, szó szerint szabadulni Will rózsaszínnek látszó, mégis sötét légköréből, míg egyszer csak a könyv végére értem.

És ettől zseniális ez a könyv. Tökéletesen átadja, milyen érzés egy lelkileg ennyire beteg, agresszív, birtoklási mániás manipulátor keze közé kerülni. Nagyon jól felépítette ezt a vonalat az író. Először alig lehetett észrevenni a halovány jeleket, pedig az első jelenettől kezdve ott voltak, aztán egyre nyilvánvalóbbá vált minden.

Anna

Anna karaktere úgy lett felépítve, hogy az olvasó megértse, miért is nem tud kiszakadni Will bűvköréből, miért nem látja azt, ami másoknak már a kapcsolatuk elején feltűnik: Will uralkodni akar rajta. A családi eseményeknek köszönhetően magányosnak érzi magát, úgy gondolja, őt nem lehet szeretni, hiszen az anyja sem tudta, másképp nem lépett volna le. Azt hiszi, hogy nem érdekli az apját és az öccsét, mi van vele, ők jól elvannak, egy brancsként, Anna pedig kiszorult a családi körből. Magányos, és Will pont azt adja neki, amire szüksége van, elhiteti a lánnyal, hogy különleges és szerethető.

Bár Anna nem veszi észre először, Will elszigeteli őt a barátaitól is, és úgy tűnteti fel őket, mintha rossz barátok lennének, akikre Annának nincsen szüksége. Addig mondogatja Annának, hogy csak ő értheti meg, csak ő szereti igazán, míg a lány tényleg el is hiszi ezt. De nemcsak a barátaitól szakítja el Annát, hanem az egyetlen dologtól is, ami igazán boldoggá teszi a lányt, az énekléstől. Will pontosan tudja, mikor mit kell mondania, hogy a lány a terrorját is a szeretete jeleként, valamiféle romantikus gesztusként lássa.

Will

A fejezetek végén lévő kis levélkék, amiket Will ír, sokat hozzáadnak a személyiségéhez. Megmutatják, miért lett olyan, amilyen. Ám ez nem menti fel őt a tettei alól. Egyszerűen csak le van vezetve pszichológiai szempontból, hogy hogyan válik egy tinédzserfiúból agresszív manipulátor. Ő is egy tökéletesen felépített karakter, akinek megvannak az okai, a céljai, a motivációi. Sajnálni nem tudom, mert a bántalmazó fél sosem érdemel sajnálatot, de azt sikerült elérnie az írónak, hogy azt kívánjam, kapja meg a megfelelő orvosi és családi segítséget, és változtasson önmagán és az életén.

A mellékszereplők

Sem Annának, sem Willnek nem ideális a családi háttere. Olyan családtagokat kaptak mellékszereplőként, akik magyarázatot adnak arra, hogy Anna miért esik bele Will csapdájába, és Will mitől válik ragadozóvá.

Anna édesapja jó ember, de szegény. Az édesanya is elvileg azért lépett le, mert többre vágyott anyagi szempontból. Az apa próbál mindent megadni a családjának, de a felesége nélkül elveszett. Annára bízza azokat a feladatokat, amiket korábban az édesanya látott el, és nem veszi észre, hogy Annának ez sok. Nem tudja, hogyan kezelje Annát, amihez az is hozzájárul, hogy Anna maga is elzárkózik előle. A lány csak a rosszat látja a családjában, még a kisöccse is idegesíti, és sokáig észre sem veszi, hogy a kisfiú is legalább úgy szenved az anyja elvesztése miatt, mint ő maga. Anna lényegében szerető családban él, csak annyi rossz dolog történt velük, hogy ezt képtelen észrevenni.

Will édesanyja depresszióval (talán más lelki betegségekkel is) küzd egy múltbeli tragédia miatt, az apja pedig emiatt szó szerint menekül otthonról. Így Will látja minden egyes nap az anyja szenvedését, neki kell elviselnie a nő viselkedésének következményeit, és emiatt vágyik görcsösen valakire, akibe kapaszkodhat. A baj csak az, hogy ez a kapaszkodás átfordul beteges ragaszkodásba. Will lényegében úgy érzi, Anna az egyetlen, aki boldogságot lophat az életébe, és retteg attól, hogy a lány majd elhagyja valami miatt, ezért igyekszik ezernyi lánccal magához kötni.

Annának a családja mellett vannak barátai is. Izzy a legjobb barátnője, Dannel pedig közös zenekaruk van. Ők ketten elég hamar észreveszik, hogy Willel nem stimmel valami, de hiába próbálják ezt elmondani Annának, a lány azt gondolja, csak féltékenyek. Eltávolodnak Annától, és ehhez Will jócskán hozzá is járul a tetteivel, de a háttérben még mindig megpróbálnak segíteni a barátjuknak.

A tanulság

A kívülállók sokszor azt kérdezik, hogy nem vette észre az adott bántalmazott nő, hogy milyen férfival állt össze. És ha már észrevette, miért nem lépett le tőle korábban. Ez a könyv tökéletesen megmutatja az okokat. Ha az ember egy igazi manipulátor keze közé került, rettenetesen nehéz felismerni a valódi arcát. Will sokszor valóban romantikusnak, kedvesnek, szerelmesnek tűnik, sőt, pillanatokra talán valóban az is. A sötét énjét sokáig rejtve tartja, olyan minimálisan tör csak a felszínre, hogy Anna észre sem veszi, vagy ha fel is tűnik neki, talál rá valami érthető magyarázatot.

Egy apró negatívum

Amilyen szépen felépítette az írónő azt, hogyan kerülhet egy okos, értelmes lány egy ragadozó hálójába, annyira elsiette szerintem a történet végét. Örültem volna, ha az is szépen le van vezetve, hogyan lehet megszabadulni egy ilyen embertől, mert a valóság azt mutatja, hogy nagyon nehezen. Egy nőre, aki elhagy egy bántalmazót, folyamatos zaklatás várhat, ami könnyen átfordulhat fizikai bántalmazásba is. És sokszor a család, a barátok, sőt, még a hatóságok sem tudnak segíteni, mert amíg vér nem folyt, addig a törvény egyáltalán nem védi meg az áldozatot. Utána meg már lehet, hogy késő…

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Nos, szerintem mindenkinek el kéne olvasnia, aki csak egyszer is arra gondolt, a bántalmazott nő tehet a bántalmazásáról, mert túl buta, gyenge, vagy talán egyenesen élvezi is, hogy egy rosszfiúval lehet. A könyv megmutatja, mekkora tévedés ez, és tökéletes képet mutat arról, mit él át lelkileg egy bántalmazott, és hogyan manipulál egy bántalmazó. Valamint el kéne olvasnia minden lánynak, nőnek, hátha még időben felismerik a jeleket, és meg tudnak szabadulni egy kapcsolattól, ami később a másik személyisége miatt biztosan bántalmazóvá vált volna.

Még egy utolsó gondolat: nagyon-nagyon meg kell gondolni, kit választunk magunk mellé, mert sokkal jobb egyedül, mint rossz társaságban. Mindegyikünk megérdemli, hogy olyan társ legyen mellette, aki rendesen, tisztességesen, becsületesen bánik vele, és nem bántalmazza sem lelkileg, sem testileg. Higgyük el, hogy igazán értékesek vagyunk, és becsüljük, tiszteljük annyira önmagunkat, hogy ennél lejjebb ne adjuk soha egy érdemtelen miatt! Ha pedig valaki mégis rossz ember hálójába került, és szabadulni akar onnan, akkor ne vádoljuk és hibáztassuk, hanem álljunk mellette, és segítsünk neki, amiben tudunk. Ha mással nem is, lelki támasszal.

Kedvenc karakter: Anna, Anna öccse (Eddie), Dan.

Kedvenc jelenet: Amikor Anna öccse beteg, éjszaka felébred, és Anna bemegy hozzá.

Kedvenc idézetek:

„Felkototted a hajad. Engedd ki! Tudod h ugy jobban szeretem.

Bután forgattam körbe a fejem. Honnan tudja? Néhány perccel azelőtt kötöttem fel. Nem éreztem magam kényelmesen folyamatosan kiengedett hajjal, zavart. Az üvegajtó felé pillantottam, de senki nem állt mögötte. Gyorsan visszaválaszoltam, és kiengedtem a hajam, ami legalább segített elrejteni a műveletet.

Honnan tudtad?

Rövidesen jött is a válasz.

Ellogtam az orarol. Muszaj volt latnom teged – legalabb egy pillanatra!

Ragyogtam! Úristen, de cuki! Ujjaimmal végigsimítottam a kiengedett tincseket, emlékeztettem magamat, hogy mennyivel jobban szereti így.”

„- Nem mehetek sehová? Tizennégy éves vagyok, nem öt!
- Vigyázz a szádra! – kiáltott rám apa. – Mit képzelsz magadról, egy ficsúrral a hátad mögött már úgy beszélhetsz velem, mint egy utolsó jöttmenttel?
- Mér’, nem vagy az?
A szavak kipottyantak a számból. Eddie felszisszent. Láttam, hogy apa hátrahőköl, mintha megütöttem volna. Azt hiszem, akár meg is üthettem volna.”

„- Jaj, bébi, tudod, mit gondolok az ilyen kajákról! – sóhajtott fel Will. – Ha szemetet eszel, a tested is szemétté válik. Tudod jól…
A csinos lányra gondoltam, akit Will átkarolt előző este. Nagyon vékony volt. Vajon Will megutálna, ha kövérebb lennék?
- Nem tudom, hogy jutott eszembe – motyogtam, és visszatettem a zacskót, nem törődve a korgó gyomrommal.”

„- Anna… - hebegte apa. – Kicsi lányom! Jól vagy?
Apró vágások éktelenkedtek a kezemen, de semmi nem volt olyan rossz, mint a fájdalom legbelül.
- Miért rontok el mindent? – kérdezte halkan.
Néztem, ahogy felém botladozik, miközben az arcára kiült a döbbenet. Remegtem.
Aztán a karjaiba zárt.”

„- De miért csináltad? Eltörhetted volna az ujjaidat!
- Miattad! Megőrjítesz, tudod? Ma fel akartam vágni az ereimet.
- Miért? – Nem találtam szavakat.
- Le akartam vezetni a dühömet. Éget belülről. Bántani akartam magam, hogy lenullázzam a fájdalmat, amit te okoztál.
- Ne mondj ilyet! Soha többé ne mondj ilyet! – Könnycseppek csorogtak végig az arcomon. Hogy gondolhatott ilyeneket? Tényleg én tettem volna ezt vele?”

„- Nem tudtam aludni. Mindenem fáj – nyögdécselte.
- Hozok egy kis vizet – mondtam.
- Nem tudtam aludni – ismételte. – Itt hagytál. Itt hagytál egyedül.
A testem összerándult, éreztem, hogy remegek.
- Nem voltam el sokáig – suttogtam. – Hazaértem, mielőtt apa megjött volna.
- Egyedül hagytál. – Tágra nyílt szemében félelem tükröződött. – Kiabáltam neked, de te nem jöttél. Azt hittem, elmentél… mint anya. És aztán nem tudtam aludni, nem tudtam…
Könnyek peregtek végig izzadt arcán. Furdalt a lelkiismeret. Azt ismételgette, hogy szörnyű nővér vagyok. Miért rontok el mindent?
Megragadtam a karját, és erősen megszorítottam.
- Soha többé nem hagylak itt éjszaka! – mondtam.
- Megígéred?

- Megígérem.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Dashiell Hammett: A máltai sólyom - avagy életem legrosszabb krimije

Gyerekkoromban rengeteg Agatha Christie könyvet olvastam, ha krimi regényről van szó, számomra ő az egyik alap. De nagyon szerettem a Sherlock Holmes történeteket is Sir Arthur Conan Doyle-tól, mostanság pedig odavagyok J. K. Rowling Cormoran-sorozatáért. A máltai sólyomról már huszonévesként hallottam, és kicsit szégyelltem is magam, amiért egy krimi klasszikusnak mondott regényt nem ismertem addig. Az évek teltek, de valahogy sosem tudtam megszerezni a könyvet, mígnem a postán, ahol korábban dolgoztam, meg nem láttam potom pénzért a ügyféltéri könyvtartóban. Azonnal lecsaptam rá, és megvettem. Ezek után sokáig csücsült a polcomon, mire ténylegesen a kezembe került, de eljött az ő ideje is végül.

Nagyon kíváncsian álltam neki, és azt vártam, hogy valami krimi csodát kapok, ami megalapozta a későbbi krimi irodalmat. Sajnos csalódnom kellett. Lehet, hogy a maga korában valami újnak, kiemelkedően jó történetnek számított ez a könyv, de szerintem csak azért, mert akkor még nem volt ilyen nagy, széleskörű konkurenciája. A mostani kínálat mellett talán ki sem adnák ezt a regényt (én biztosan nem tenném).

A történet

Adott egy nyomozó, Spade, akihez egyik nap betér egy fiatal nő, Brigid és segítséget kér tőle. Azt mondja, a húgát elcsábította egy rosszfiú, és ki kell menteni a lányt a férfi karmai közül, mielőtt a szüleik hazatérnek valami utazásról. A nyomozó ráállítja a társát az ügyre, akit aznap este szépen ki is nyírnak. És ekkor elkezdődik a hatalmas katyvasz. Volt olyan rész, aminél az egyik pillanatban még X helyen voltunk, a másikban már Y helyen, és csak kapkodtam a fejem, hogy mi történt, hová rohantunk annyira, hogy egy mondattal (vagy még annyival sem) intézte el az író a váltást.

Aztán ott vannak a hirtelen érzelemváltozások. Spade az egyik pillanatban még totál nyugodt, rá egy pillanatra minden valós ok nélkül ordít, verekszik, dühöng, mint egy állat. Brigid az egyik pillanatban flörtöl, a másikban sír, a harmadikban fél, itt is mindenféle valós ok nélkül. A szereplők össze-vissza éreznek és reagálnak, és iszonyatosan túlreagálják a dolgokat. Emiatt pedig egyáltalán nem tűnnek valós embernek, inkább olyanok, mint egy giccses, túljátszott, pocsék darab ripacs színészei.

A karakterek

Spade egy tipikus tapló, hímsoviniszta disznó, aki végigment szó szerint a könyv összes női karakterén. Tényleg az összesen. A váratlan dühkitörései miatt pedig sürgősen ajánlanám neki, hogy keressen fel egy szakembert. Az, hogy nem egy pozitív karakter, nem is lenne gond, de az, hogy egyetlen apró pozitív személyiségjegyet sem lehet felfedezni benne, hanem egyszerűen csak egy taszító stílusú fazon, teljesen elrontja az olvasásélményt. Képtelen voltam drukkolni neki, egyszerűen semmi izgalmasat nem találtam a személyiségében.

Valahol azt olvastam róla, hogy egy cinikus főhős, de én ezt nem látom benne. Sherlock Holmes valóban cinikus főhős, akit talán lehetne utálni az érzéketlensége miatt, ha a zseniális agya és egyéb rejtett tulajdonságai nem tennék mégis szerethetővé, igazi főhőssé. De Spade nem cinikus és nem zseniális, nincsenek rejtett, szerethető tulajdonságai, szimplán csak bunkó.

A többi karakter szintén nem túl szimpatikus, viszont cserébe egysíkú és unalmas. Brigid lehetett volna esetleg izgalmas, ha az elején áldozatnak nézzük, aztán egy fordulattal kiderül, hogy ő a legfőbb hunyó, de lévén, hogy már szinte az elejétől ki van mondva, hogy hazudik és megjátssza magát, így semmiféle meglepetés nincsen abban, amikor kiderül, hogy kicsoda, mi a célja, miket tett.

A bűnöző karakterek meg szimplán rosszfiúk, mindenféle egyediség nélkül, és kész.

A stílus

Ha csak úgy elém teszik a regény kéziratát, és nem tudom, hogy ki írta, és hogy milyen könyvről van szó, biztosan azt hiszem, hogy egy kezdő író hozta össze. A nyelvezete, a stílusa, a szókincse igencsak egyszerű, és akkor még tényleg finom voltam. Az egyetlen pozitívum a történetben, hogy rövid volt a könyv, így gyorsan végig lehetett olvasni.

A film

Ha egy könyvnek van filmváltozata is, azt szeretem megnézni, hátha hozzáad valamit a könyvhöz, épp ezért adtam egy esélyt A máltai sólyom filmváltozatának is. A karaktereket nagyon nem úgy képzeltem el, ahogyan a filmben lévő színészek kinéztek, de annyi biztos, hogy cselekményében eléggé könyvhű volt a film. Ami ebben az esetben nem feltétlenül pozitív. Sosem szoktam elaludni filmen, de ennek a nézése közben egyszerűen meg kellett állítanom a közepén a filmet, mert az unalomtól újra és újra leragadt a szemem.

Összefoglalva

Unalmas és zavaros történet, egy unszimpatikus főszereplővel, egysíkú mellékszereplőkkel, nem túl jó stílussal megírva. Nekem nagyon nem tetszett, de persze, lehet, hogy bennem van a hiba, és csak nem tudom értékelni ezt a stílust. Azoknak ajánlom, akik nagyon kíváncsiak rá, hogy régen hogyan írtak krimiket.

Értékelések: KÍNSZENVEDÉS VOLT.