Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. június 3., szombat

Kísérő (Tükhé novellasorozat - 2. novella)


Lépéseket hallott. Egy pillanatig azt hitte, csak képzeleg, azután valami puha csiklandozta végig a lábikráját. Aprót rándult a takaró alatt. Gyermekkorában romos kis házban élt a családjával, rengeteg volt ott az egér. Egy éjszaka, alig lehetett hároméves, arra ébredt, hogy valami a lábához ér. A következő pillanatban éles fájdalom hasított a nagy lábujjába, ő pedig éktelen visításba kezdett. Az anyja félt az egerektől, akkor mégis felkapta a kis dögöt a farkánál fogva, és kihajította az ablakon. Majd egy éjszakán át dédelgette őt, és azon imádkozott, nehogy belázasodjon. A faluban ugyanis azon tájt nem volt még orvos, a városba pedig autó és pénz híján nem jutottak be.

Szerencsésen túlélte azt a harapást, felnőtt, szép házba költözött Trevorral, a férjével, és boldog volt majd öt évtizeden át. Vagyis végigélt egy csodás életet.

Oldalra fordította a fejét, hogy megnézze a vendégét, de ez is túl fárasztó mozdulatnak bizonyult. Valami rágcsálóra várt, ám egy macskát kapott helyette. Egy gyönyörű, szürke macskát csillogó, sárga szemmel. Ott ült az ágynak azon az oldalán, ahol Trevor aludt mindig. Meg akarta kérdezni az állattól, hogyan kerül ide, de már a beszéd is nehezére esett. Trevor egy éve meghalt, azóta egyedül élt, és mindennap várta, hogy utánamehessen. Most érezte, hogy hamarosan így lesz.

Amikor délután megszédült, nem hívta a mentőket, csak bebújt a vastag dunyha alá a legszebb hálóingében, és várt. Egyáltalán nem félt, mitől is félt volna, mégis… pont arra gondolt, milyen jó lenne, ha itt volna vele valaki, csak hogy ne egyedül töltse az utolsó perceit, és ekkor… ekkor érezte meg a csiklandozást.

Ahogy megértette, halovány mosoly ült ki az arcára.

„Trevor küldött, igaz?” – kérdezte gondolatban. A macska megcsóválta a farkát, és dorombolni kezdett. Olyan jó lett volna megsimogatni, de a keze túl nehéz volt, nem bírta megemelni. Mintha csak segíteni akarna, a macska közelebb sétált, és lefeküdt közvetlenül a keze mellé. Nyelve kissé érdes volt, de jól esett a kedveskedése. A jelenléte.

Felsóhajtott, lehunyta a szemét, és csak a doromboló hangra koncentrált. Mély volt, hipnotizáló, úgy ringatta az álmok felé, akár régen az anyja dúdolása. Érezte, hogy eljött a pillanat, végre újra találkozhat Trevorral, és most már soha többé nem válnak el egymástól.


„Köszönöm.” – üzente a hozzá bújó macskának még utoljára, aztán hagyta, hogy a fény magával ragadja.


A novellasorozat korábbi részei:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése