Amy Tintera Reboot – Lázadók hajnala című könyvével a 2016-os Könyvhéten találkoztam először. Korábban sosem hallottam róla, így annyit tudtam csak a történetről, amennyit a fülszöveg elárult. Mivel 1+1-es akció volt éppen, úgy gondoltam, megéri megvenni. Szerencsére jól választottam, mert egy igazán érdekes könyvet vihettem haza.
Erős nő, érzékeny férfi
Elég sok fiataloknak szóló fantasyt/disztópiát olvastam már. Voltak köztük átlagosak, amik elmentek egynek, és zseniálisak, amiket imádtam. De a legtöbb történetben a női főszereplő volt a gyengébb fél, aki rászorult egy erős férfi segítségére. Csak néhány olyan fantasyt tudnék felsorolni, ahol tényleg erős női karakterről beszélhetünk, és az ő esetükben is azt éreztem, hogy az író lágyított rajtuk egy szintén erős férfi szereplővel. Talán Az éhezők viadalából Katniss az, akit ki tudnék emelni félig ellenpéldaként, mert Peeta az érzékenyebb, gyengébb fél a kapcsolatukban, de ebben a történetben is ott van Gale karaktere, aki keménységben mégiscsak felér Katnisshez, ha meg nem haladja (sokkal durvább gondolatai vannak a háborúról, az elfogadható veszteségekről és áldozatokról).
Amy Tintera viszont eltért a megszokott gyenge nő, erős férfi recepttől. A női főszereplője, Wren Connolly valóban kemény csaj, aki harcol, öl, nehéz döntéseket hoz. Egyáltalán nem érzékeny típus és soha eszébe sem jutna, hogy a megmentő férfi hősre várjon, mert ő is el tud intézni mindent. Viszont ennek ellenére nőies, és bár eleinte ő sem hinné, de képes szeretni. Emlékeim szerint nem találkoztam még YA könyvekben ennyire erős női karakterrel. Az pedig kifejezetten tetszik, hogy ezt az erőt nem akarta Tintera azzal enyhíteni, hogy egy szintén erős férfikaraktert tesz be Wren mellé, hanem a férfiszereplőjét, Callumot érzékennyé, törékennyé, esendővé tette. Olyasvalakivé, aki egyáltalán nem nőies, de szüksége van egy erős nő segítségére.
Ezáltal megtörte a buta nemi sztereotípiákat, és megmutatta, hogy egy erős nő is igazi nő, és egy érzékeny férfi is igazi férfi.
Aki zombitémában is tudott újat mutatni
Szeretem a zombis történeteket, bár elsősorban a filmekre, sorozatokra szoktam rákattanni ebben a témában. Lényegében horrorokon és thrillereken nőttem fel, köztük sok zombis filmen, talán ezért van az, hogy már nagyon nehéz nekem valami újat mutatni ezen a területen. Azok után, hogy elolvastam és megnéztem az Eleven testeket, ami egyedi módon romantizálta a rothadó élőhalottakat, és úgy, hogy az meglepő módon valóban emészthetőnek, sőt, élvezhetőnek bizonyult, nem is találkoztam semmi újszerű zombis sztorival. Legalább is a Rebootig.
Ebben a történetben ugyanis az emberek meghalnak, felélednek, de nem lesz belőlük rothadó, ostoba, hörgő zombi, ami agyvelőre vágyakozik.
Ehelyett a feléledtek továbbra is értelmesen gondolkoznak, testileg is fejlődnek, de minél tovább voltak halottak a feléledés után, annál kevésbé képesek az érzésekre. Wren Egyhetvennyolcas százhetvennyolc percig volt halott, tovább, mint bárki a hozzá hasonlók közül. Testileg megerősödött, gyorsabb lett, gyorsabban gyógyul, ám nem igazán képes az együttérzésre, a megértésre, a szeretetre.
Callum Huszonkettes viszont csak huszonkét percig volt halott, ezért megmaradt az embersége, szinte teljesen ugyanolyan a személyisége, mint a halála előtt volt. Viszont testileg gyenge és lassú, vagyis elég valószínű, hogy nem fog sokáig élni. Ugyanis, az élőhalottakat katonaként használják, és veszélyes akciókra küldik, amikben logikus okokból azok hullnak el a leggyakrabban, akiknek a száma a legkisebb.
Politika, lázadás, menekülés, harc
Mivel ez mégiscsak egy disztópia, így az alaptörténete nem lehet mentes a megszokott kliséktől. A történet egy lerobbant világban játszódik, ahol vannak elnyomók és vannak elnyomottak. Az elnyomók titkos terveket szőnek a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében, amiket a főszereplőknek fel kell deríteni, és meg kell akadályozni. Senki nem az, akinek látszik, nem lehet tudni, kiben bízhat az ember és kiben nem. Az elnyomottaknak fel kell végül lázadniuk elnyomóik ellen, és harcba kell szállniuk velük a szabadságért és az életért.
Ezen kliséket viszont olyan módon fűzte történetláncba Tintera, hogy a regénye egyedivé és izgalmassá váljon. A könyv akciódús, a szerelmi szál pedig bár aranyos, cseppet sem csöpögős és rózsaszín.
Amire figyelni kéne
Sajnos a magyar fordítás szerkesztése és korrektúrája során jó pár hiba maradt a szövegben. Mayer nevét rendszeresen Meyernek írták, és akadtak betűkihagyások, -felcserélések is. Ez persze a történet értékéből semmit sem von le, de nem ártana máskor jobban odafigyelni. Remélhetőleg a második könyvre, ami nemrég jelent meg (és amit nagyon-nagyon szeretnék elolvasni), már nagyobb gondot fordítottak. :)
A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a YA disztópiákat és a kemény, határozott főszereplőnőket. Valamint azoknak, akiknek kell a szerelem egy történetbe, de nem vágynak csöpögésre, és akarnak a szerelmi szál mellé valami izgalmas, elgondolkoztató, pörgős cselekményszálat is.
Kedvenc karakter: Wren
Kedvenc idézetek:
„Gyűlöltem az üvöltözést. Az ő üvöltözésük az enyém volt. Miután újjáélesztettként magamhoz tértem, az első dolog, amire emlékszem, az a szobában visszhangzó, fülsiketítő üvöltés, ami a fülemben csengett. Melyik idióta csap ekkora zajt? – gondoltam.
Én voltam az. Úgy visítottam, mint a narkós, aki már két napja nem tudta belőni magát.”
„– Mi lesz, ha ez itt beomlik? – kérdezte Callum. – Itt maradunk örökre, élve eltemetve?
– Valószínűleg igen.
– Ó, remek! Köszönöm, hogy ezzel kapcsolatban így megnyugtattál.”
„Nehéz súlyt éreztem a mellkasomon… mintha szomorú lennék. Nem tudtam, hogy mit gondoljak. A dühvel, a félelemmel és az idegességgel meg tudtam birkózni. De a szomorúsággal?”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Erős nő, érzékeny férfi
Elég sok fiataloknak szóló fantasyt/disztópiát olvastam már. Voltak köztük átlagosak, amik elmentek egynek, és zseniálisak, amiket imádtam. De a legtöbb történetben a női főszereplő volt a gyengébb fél, aki rászorult egy erős férfi segítségére. Csak néhány olyan fantasyt tudnék felsorolni, ahol tényleg erős női karakterről beszélhetünk, és az ő esetükben is azt éreztem, hogy az író lágyított rajtuk egy szintén erős férfi szereplővel. Talán Az éhezők viadalából Katniss az, akit ki tudnék emelni félig ellenpéldaként, mert Peeta az érzékenyebb, gyengébb fél a kapcsolatukban, de ebben a történetben is ott van Gale karaktere, aki keménységben mégiscsak felér Katnisshez, ha meg nem haladja (sokkal durvább gondolatai vannak a háborúról, az elfogadható veszteségekről és áldozatokról).
Amy Tintera viszont eltért a megszokott gyenge nő, erős férfi recepttől. A női főszereplője, Wren Connolly valóban kemény csaj, aki harcol, öl, nehéz döntéseket hoz. Egyáltalán nem érzékeny típus és soha eszébe sem jutna, hogy a megmentő férfi hősre várjon, mert ő is el tud intézni mindent. Viszont ennek ellenére nőies, és bár eleinte ő sem hinné, de képes szeretni. Emlékeim szerint nem találkoztam még YA könyvekben ennyire erős női karakterrel. Az pedig kifejezetten tetszik, hogy ezt az erőt nem akarta Tintera azzal enyhíteni, hogy egy szintén erős férfikaraktert tesz be Wren mellé, hanem a férfiszereplőjét, Callumot érzékennyé, törékennyé, esendővé tette. Olyasvalakivé, aki egyáltalán nem nőies, de szüksége van egy erős nő segítségére.
Ezáltal megtörte a buta nemi sztereotípiákat, és megmutatta, hogy egy erős nő is igazi nő, és egy érzékeny férfi is igazi férfi.
Aki zombitémában is tudott újat mutatni
Szeretem a zombis történeteket, bár elsősorban a filmekre, sorozatokra szoktam rákattanni ebben a témában. Lényegében horrorokon és thrillereken nőttem fel, köztük sok zombis filmen, talán ezért van az, hogy már nagyon nehéz nekem valami újat mutatni ezen a területen. Azok után, hogy elolvastam és megnéztem az Eleven testeket, ami egyedi módon romantizálta a rothadó élőhalottakat, és úgy, hogy az meglepő módon valóban emészthetőnek, sőt, élvezhetőnek bizonyult, nem is találkoztam semmi újszerű zombis sztorival. Legalább is a Rebootig.
Ebben a történetben ugyanis az emberek meghalnak, felélednek, de nem lesz belőlük rothadó, ostoba, hörgő zombi, ami agyvelőre vágyakozik.
Ehelyett a feléledtek továbbra is értelmesen gondolkoznak, testileg is fejlődnek, de minél tovább voltak halottak a feléledés után, annál kevésbé képesek az érzésekre. Wren Egyhetvennyolcas százhetvennyolc percig volt halott, tovább, mint bárki a hozzá hasonlók közül. Testileg megerősödött, gyorsabb lett, gyorsabban gyógyul, ám nem igazán képes az együttérzésre, a megértésre, a szeretetre.
Callum Huszonkettes viszont csak huszonkét percig volt halott, ezért megmaradt az embersége, szinte teljesen ugyanolyan a személyisége, mint a halála előtt volt. Viszont testileg gyenge és lassú, vagyis elég valószínű, hogy nem fog sokáig élni. Ugyanis, az élőhalottakat katonaként használják, és veszélyes akciókra küldik, amikben logikus okokból azok hullnak el a leggyakrabban, akiknek a száma a legkisebb.
Politika, lázadás, menekülés, harc
Mivel ez mégiscsak egy disztópia, így az alaptörténete nem lehet mentes a megszokott kliséktől. A történet egy lerobbant világban játszódik, ahol vannak elnyomók és vannak elnyomottak. Az elnyomók titkos terveket szőnek a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében, amiket a főszereplőknek fel kell deríteni, és meg kell akadályozni. Senki nem az, akinek látszik, nem lehet tudni, kiben bízhat az ember és kiben nem. Az elnyomottaknak fel kell végül lázadniuk elnyomóik ellen, és harcba kell szállniuk velük a szabadságért és az életért.
Ezen kliséket viszont olyan módon fűzte történetláncba Tintera, hogy a regénye egyedivé és izgalmassá váljon. A könyv akciódús, a szerelmi szál pedig bár aranyos, cseppet sem csöpögős és rózsaszín.
Amire figyelni kéne
Sajnos a magyar fordítás szerkesztése és korrektúrája során jó pár hiba maradt a szövegben. Mayer nevét rendszeresen Meyernek írták, és akadtak betűkihagyások, -felcserélések is. Ez persze a történet értékéből semmit sem von le, de nem ártana máskor jobban odafigyelni. Remélhetőleg a második könyvre, ami nemrég jelent meg (és amit nagyon-nagyon szeretnék elolvasni), már nagyobb gondot fordítottak. :)
A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a YA disztópiákat és a kemény, határozott főszereplőnőket. Valamint azoknak, akiknek kell a szerelem egy történetbe, de nem vágynak csöpögésre, és akarnak a szerelmi szál mellé valami izgalmas, elgondolkoztató, pörgős cselekményszálat is.
Kedvenc karakter: Wren
Kedvenc idézetek:
„Gyűlöltem az üvöltözést. Az ő üvöltözésük az enyém volt. Miután újjáélesztettként magamhoz tértem, az első dolog, amire emlékszem, az a szobában visszhangzó, fülsiketítő üvöltés, ami a fülemben csengett. Melyik idióta csap ekkora zajt? – gondoltam.
Én voltam az. Úgy visítottam, mint a narkós, aki már két napja nem tudta belőni magát.”
„– Mi lesz, ha ez itt beomlik? – kérdezte Callum. – Itt maradunk örökre, élve eltemetve?
– Valószínűleg igen.
– Ó, remek! Köszönöm, hogy ezzel kapcsolatban így megnyugtattál.”
„Nehéz súlyt éreztem a mellkasomon… mintha szomorú lennék. Nem tudtam, hogy mit gondoljak. A dühvel, a félelemmel és az idegességgel meg tudtam birkózni. De a szomorúsággal?”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése