Hazug csajok társasága - avagy egy korszak vége

Az első két évad már kint volt, amikor beszálltam a Hazug csajok társasága című sorozatba, de azóta rendületlenül néztem, drukkoltam a főszereplőknek, aggódtam értük, találgattam, kicsoda első, második, harmadik A. és A. D., elméleteket állítottam fel, és vártam, hogy mi is lesz majd a történet vége. Tegnap pedig eljött ez a vég, megnéztem a sorozat legutolsó részét, amelyben minden titokra fény derült, és búcsút kellett vennem a karakterektől is. Szomorú, meghatott, boldog és elégedetlen vagyok egyszerre. Hogy miért? Nos, nézzük csak…

Hazug csajok

Hanna: Ő az egyik kedvencem a történetből az elejétől kezdve. Imádtam a beszólásait, azt, hogy bár elsőre egy buta szőkének tűnik, megvan a múltja, az ok arra, hogy miért akar cicababának tűnni, és megvan a magához való esze is. Az, hogy Calebbel összehozták, a lehető legjobb döntés volt. Tökéletesen passzolnak egymáshoz. Caleb igazán rendes srác, akiből igazán rendes férfi lesz. Amikor a sorozat közepén az időugrás után kiderült, hogy már nincsenek együtt, és Caleb Spencerrel kezdett járni, nagyon megijedtem, hogy szétszedik az egyik kedvenc párosomat, de hála az égnek nem tették. Aztán most, az utolsó részben szintén megijesztettek a film készítői, amikor azt láttam, hogy Hanna és Caleb komolyan veszekszenek Mona miatt. Arra gondoltam, hogy ha képesek a sokkolás kedvéért elszakítani őket az utolsó részben, akkor nagyon morcos leszek. Valószínűleg megijedhettek tőlem és a többi Haleb rajongótól, mert nem merték meglépni ezt. Nagyon örülök, hogy boldog véget ért az ő sztorija Calebbel az oldalán. Hozzátenném még, hogy nagyon megkedveltem Hanna édesanyját is, mert ő volt az, aki tényleg, szó szerint, bármit megtett volna a lányáért. Lopott, csalt, hazudott, egyszer majdnem egy életre börtönbe is ment, hogy őt védje, és végig támogatta Hannát mindenben.

Spencer: Ő a másik kedvenc karakterem a kezdetektől. Az ész a csapatban, és mivel én nagyon tisztelem az intelligenciát és műveltséget, ezért azonnal megkedveltem. Később persze kiderült, hogy a hidegnek tűnő logika álarca alatt nagyon is érző, törékeny, szeretetre vágyó és sebzett lélek lapul, amitől Spencer csak még inkább szerethető lett. A családi gondok, a múltbeli titkok talán körülötte halmozódtak fel a leginkább. És ez az, ami végül egy kicsit sok lett számomra. De erről majd kicsit később bővebben. Az, hogy Tobyt adták neki párnak, szintén nagyon bejött. Ők is tökéletesen összeillenek, és szintén örülök, hogy végül nem szakították el őket egymástól.

Spencer családja már kevésbé szimpatikus számomra. Az anyját egész megkedveltem a végére, bár halovány lilám nincsen, hogy egy látszólag erős személyiségű nő miért nem küldte el a büdös fenébe a férjét az első félrelépés és mellékkézről született gyerek kiderülésekor. Az pedig, hogy még a másodiknál sem tette, még érthetetlenebb. Vallom, hogy egy gyereknek jobb apa nélkül, mint egy rossz apa mellett, boldogtalan, vitákkal, megbánásokkal és fájdalmakkal teli szülők mellett.

Az apja, nos, igen, azt hiszem, nem sorolom fel a jelzőket, amiket róla gondolok. Tipikusan az a férfi, aki embernek nem feltétlenül rossz, de férjnek, apának, társnak szörnyű. Az ilyen típusnak sosem kéne családot alapítania, éljen bele a világba boldogan, de ne tegye tönkre más emberek, gyerekek életét.

Spencer és a nővére kapcsolata nagyon érdekes, mert bár kedvelem Spencert, sokszor ő volt a hunyó abban, hogy a testvérével rosszban voltak. Az, hogy kétszer is összekeveredett Melissa vőlegényeivel, ellopta a dolgozatát és hasonlók, elég gáz dolgok egy testvértől. Az pedig, hogy kiderült, Melissa mindennek ellenére ölt azért, hogy megvédje a húgát, tipikus nővérdolog. Tudom, milyen ez. Mármint nem ölni, hanem foggal-körömmel védeni a húgodat akkor is, ha már ezerszer megbántott, ezerszer csalódnod kellett benne, és ezernyi rossz döntést hozott, ami a te életedre is kihatással volt. És mégis… egy nővér mindig készen áll megvédeni a húgát.

Aria: Ő később került be a szívembe, az elején ő csak az a lány volt, aki belezúgott a tanárába, és ennyi. Bár elismerem, összeillenek Ezrával, a szerelmük számomra valahogy teljesen érdektelen maradt egészen addig, míg Ezra gyanúba nem keveredett, mint A. Sajnáltam is, hogy visszahozták a jófiú oldalra, mert rosszfiúként sokkal izgalmasabb, összetettebb karakternek tűnt. Amint ismét jófiú lett, megint totál unalmassá vált számomra a karaktere, és ezáltal az Ariával való kapcsolata is. Egyszerűen semmi érdekeset nem találtam bennük. Nem tudom megmagyarázni, mi ennek az oka, egyszerűen csak Ezra és ezáltal ez a szerelmi szál is, teljesen hidegen hagyott.

Aria családját leginkább a sorozat elején találtam érdekesnek, aztán szép lassan el is tüntették őket a történetből, mert elült mind a házastársi probléma, mind az öccse lázadó korszaka, és nem maradt más érdekesség. Igazából nem nagyon bántam, mert bár nem voltak unszimpatikusak, de tényleg elég unalmasnak tűntek.

Emily: Őt kedveltem valamiért a legkevésbé az egész sorozatban. Annak ellenére, hogy a leszbikus szálból szerintem sokat ki lehetett volna hozni, egyszerűen unalmas volt a történetszálának a nagy része. Az elején az a konfliktus tetszett, ami az anyja és közte volt, míg az anyjának végül sikerült elfogadnia őt teljesen, valamint a végén nagyon bírtam őket Alisonnal. De magát Emilyt sosem szerettem. Tényleg nem tudom az okát, hiába töröm a fejem rajta.

Alison: A visszaemlékezéseket látva egyáltalán nem értettem, hogy négy értelmes lány hogy a fenébe barátkozhatott vele bármilyen okból is. Engem is piszkáltak a gimiben, nem is keveset, de soha nem jutott volna eszembe, hogy önvédelemből beálljak a piszkálók közé. Szóval számomra rejtély, hogy értelmes lányok, ha lelkileg töröttek is, miért álltak be a brancsába. De hát, ez van…

Azt végig tudtam, hogy életben van, és miután visszatért, elkezdett a karaktere érdekes lenni. És egyre szimpatikusabb. Szóval bármilyen meglepő is, végül igazán megszerettem őt. Alison karaktere tanított meg arra, hogy mindenki változhat. Akik gimiben igazi „ribancok” voltak, azokból is lehet felnőttként rendes ember. Nem mindenkiből, de néha megesik, hogy az ember kinövi a szemétkedést.

Örültem, hogy végül Emilyvel összejöttek, igazán szép kis család lett belőlük a két babával.

Mona: Az elején nem érdekelt a karaktere, aztán egyszer csak kezdett összeállni a fejemben a kép, és már azelőtt tudtam, hogy ő az első A., mielőtt kiderült volna a filmben. És ő volt a szememben a legjobb A. Mert teljesen logikus volt, hogy ő az. Jól fel volt építve a történetben a karaktere, a cselekményszála, hogy miért lett belőle A., mitől zakkant meg, és hogyan vitte véghez a zaklatásait. Nem véletlen, hogy előre kitaláltam a személyét. Úgy tűnik, az elején még nem hasra ütés szerűen írták a forgatókönyvet, hanem valóban előre megfontoltan, átgondoltan. Kedveltem Monát, de lévén, egyszer már megzakkant, sosem bíztam benne teljesen, ahogyan a lányok sem (kivéve talán Hannát).

Bevallom őszintén, arra számítottam, hogy A. D. is ő lesz, és kiderül, hogy körbeért a történet, akár egy farkába harapó kígyó. Számomra ez a megoldás sokkal jobban tetszett volna, mint amit összehoztak. Mona azért lett első A., mert kitaszítottnak érezte magát Hanna baráti köréből, holott ő mindent megtett a lány barátságáért. Lebukott, diliházba került, végül kiengedték. Ezek után felbukkant második A., Mona pedig, hogy bizonyítson, mindent megtett, hogy megvédje tőle Hannát és a lányokat. És mindezek ellenére mit kapott? Bizalmatlanságot. És ismételten csak kitaszított lett. Szóval számomra teljesen logikus lett volna, hogy visszatér a zakkant énje A. D. személyében.

De hát, nem ez történt. Vagyis… nem teljesen ez. A zakkant énje végül visszatért Monának az utolsóelőtti jelenetben, csak másképp.

A történet

Az elején nagyon imádtam. Az alapsztori újszerű volt, krimis, thrilleres, izgalmas, összetett. Közben azért volt benne romantika is, családi drámák, egyéni drámák és nagyon szerethető vagy utálható, jól kidolgozott szereplők. Szóval minden, ami egy baromi jó sorozathoz kell.

Az első és második évaddal teljesen elégedett voltam. A. személye, ahogy fentebb is említettem, teljesen logikusan lett kitalálva, igazán jól összerakták a történetszálat. Végig sikerült fenntartani az érdeklődésemet, folyamatosan azt találgattam, ki is A., és végül rá is jöttem.

Aztán jött második A., és úgy tűnt, a „játék” még izgalmasabb és veszélyesebb lesz. Ez az új A. sokkal kegyetlenebb volt, mint Mona. Én pedig még izgatottabban néztem a sorozatot. Volt néhány pillanat, amikor megijedtem, hogy nagyon rossz irányba mehet el a történet, de úgy egészében még mindig elégedettnek éreztem magam. A legnagyobb ijedtségemet a természetfeletti szál behozása jelentette. Arra gondoltam, hogy ha végig egyfajta krimiként tekintettem a filmre, és valós személyek gyanúsítására találtam ki elméleteket, akkor nehogy már végül kiderüljön, hogy valami természetfeletti lény A., és azért lát, hall, tud mindent, mert nem ember. Szóval bepánikoltam, hogy elmegyünk ebbe az irányba, és dől az egész sorozat. Hála az égnek, nem ez történt. A készítők is megérezhették, hogy nem megfelelő, amerre haladnak, és gyorsan fel is hagytak a természetfeletti szál folytatásával.

Amikor végül a lányok bekerülnek a babaházba, talán az volt a csúcspont számomra. Annyira zseniálisan kegyetlen az a néhány rész, hogy szó szerint gyomorgörccsel néztem végig. Az, hogy csak minimálisan kínozták őket testileg, viszont annál jobban pszichésen és lelkileg, nagyon jó ötlet volt a forgatókönyvíróktól, mert sokkal ijesztőbbre sikerült, mintha fizikailag bántalmazta volna őket második A.

Az első mélypont akkor jött, amikor kiderült, hogy Charlotte, vagyis CeCe második A. Nem volt elég jól felépítve az egész. Annyi jó karakter volt a filmben, aki sokszor szerepelt, szinte végig jelen volt, és gyanúsítani lehetett, erre behoztak egy eltitkolt tesós történetszálat egy olyan karakterrel, aki alig volt korábban a történet része. Nem magával az ötlettel volt a baj, hanem a kidolgozatlansággal. Míg Mona A-ságára voltak rávezető nyomok, amik alapján tényleg ki lehetett találni, hogy ő az első A., addig CeCe történetszála nem volt ilyen szépen kidolgozva. Szinte csak a leleplezéskor lett a képünkbe vágva egy gyors magyarázattal együtt.

A sorozat szerencséje az volt, hogy eddigre már nagyon megszerettem a karaktereket, és mindenképpen tudni akartam, kinek mi lesz a sorsa, szóval néztem tovább a részeket. Mikor meghallottam, hogy lesz a történetben egy időugrás, megint megijedtem. Más történetekben eddig még szinte mindig rosszul sült el az ilyesmi, és tartottam tőle, hogy most is így lesz. Szerencsére tévedtem. Jól megcsinálták azt a néhány évnyi kihagyást, a történet újra izgalmasra fordult, a karakterek magánélete is viszonylag érdekes maradt. Harmadik A. mellé kaptunk még egy A. D.-t is, szóval már nemcsak egy titkos személyről elmélkedhettünk, hanem kettőről, és kétféle szándékot is kellett találnunk a cselekedeteik mögött. Kezdtem felderülni, hogy mégiscsak vissza lehet hozni a történetet a mélypontról, és lehet még belőle valami klassz.

Harmadik A. személyét végül szintén kitaláltam, de ezúttal nem azért, mert jól felépített, logikus volt, mint Mona esetében, hanem azért, mert túl nyilvánvaló volt. Ám a csalódottságot ezúttal gyorsan elhessegettem remélve, hogy a nagy durranást A. D. személyének szánják.

Az utolsó rész

Az utolsó szériába úgy vetettem bele magam, mint az elsőbe. Hétről hétre izgatottan vártam a részeket, kerestem a nyomokat, meggyanúsítottam vagy ezer embert, teóriákat állítottam fel. Végül eljött a tegnap és az utolsó rész. És hát, igen, elég sokfélék az érzéseim a történtekkel kapcsolatban.

Kezdjük először azzal, ami nem tetszett, hogy végül pozitívan zárhassam le ezt az értékelést, és szeretettel tudjak elbúcsúzni a sorozattól.

Szóval… Egy titkos tesó még oké. Kettő, aki még pszichopata is? Legyen, bár nagy sóhaj kíséretében, de elfogadom. De könyörgöm, három? És ebből egy A., egy pedig A. D.? Nem értem, tényleg nem értem. Végigizgultunk hét évadot, találgattunk, elméleteink voltak, és végül kiszúrták a szemünket azzal, hogy kétszer lőtték el ugyanazt a poént. Emiatt pedig szomorú vagyok, mert úgy érzem, hogy annyira belebonyolódtak már a történetbe a végén, hogy képtelenek voltak kitalálni valami ütős megoldást A. D. személyére. Ezért vetették be másodszorra is az eltitkolt tesó szálat. Ami ebben még plusz csalódás, hogy valóban rengeteg elméletünk volt, olyan karaktereket gyanúsítottunk meg, akik elég nagy szerepet kaptak a történetben, ha nem is végig, de nagyrészt jelen voltak, mire kaptunk egy A.-t, aki lényegében egy kívülálló, sosem volt része a történetnek, vagy legalább is, mi nem tudhattunk róla, hogy a része.

Ami még nem igazán jött be, az a két utolsó jelenet. Oké, hogy Mona mindig is zakkant volt, simán el tudom képzelni róla, hogy egyszer megint annyira megtébolyodik, hogy embereket tart majd fogva a pincéjében. De hogy a manóba tudta levinni Maryt és Alexet oda? A rendőrség elfogta őket, gondolom, börtönbe kerültek a tetteik miatt, hogy hozta ki őket onnan úgy, hogy senkinek nem tűnt fel? Ha meg feltűnt, hogy két fogolynak nyoma veszett, akkor a lányok miért nem voltak kiborulva ettől? Hiszen, akkor két bűnöző (közülük az egyik pszichopata) a tudtuk szerint szabadon jár, és valószínűleg megint rájuk vadászik. És hogyan vitt Mona két foglyot Franciaországba (mert úgy tűnt, hogy ott van)? Szóval ez egy pöttyet irreális volt megint, és úgy tűnt, mintha csak hatásvadászatból tették volna be a sorozat végére.

Ahogyan az újabb generációs sztorit is. Azt hittem, hogy az iskola új „ribanca” majd Alisonéknak okoz gondokat. Jó iskolai zaklatás szálat lehetett volna kihozni belőle, ahol a régi, de már megjavult „ribanc” védi meg az új áldozatokat az új „ribanctól”. Az, hogy ebből a szálból végül semmi sem lett, és hogy csak arra használták fel, hogy az utolsó jelenet megismételje az első jelenetet, számomra nem nosztalgikus volt, hanem megint csak logikátlan és hatásvadász. Mint valami rossz horrorfilmben, ahol hiába ölik meg a szörnyet, az visszatér az utolsó jelenetben.

No, de akkor jöjjenek a jó dolgok...

Nagyon klassz, nosztalgikus kis jelenetek voltak az utolsó részben, amiktől könny gyűlt a szemembe, és bár még a rész közepén tartottam, máris éreztem, mennyire hiányozni fognak nekem a lányok, és mennyire hiányozni fog nekem a sok agyjáték, amit a sorozatnak köszönhetek.

Tetszett az is, hogy az eredeti párok mind együtt maradtak. Voltak pillanatok, amikor nem voltam benne biztos, hogy így lesz (lásd, Hanna és Caleb egy ideig fasírtban voltak Mona miatt), de örülök, hogy minden párnak boldog véget adtak. Ez megnyugtatta a lelkemet egy kicsikét.

Örültem, hogy visszahoztak néhány régi szereplőt, még ha csak rövid időre is. Jó volt látni őket, mert hozzájárultak a nosztalgiához. Amiatt kicsit szomorú voltam, hogy egy olyan fontos szereplő, mint Lucas, csak aprócska, néhány másodperces figyelemhez jutott, és még csak nem is a valóságban, hanem egy álomban, de legalább felbukkant. Viszont én több szerepet adtam volna neki az utolsó részben. Hiszen sokáig még ő is lehetséges A. volt, és Hanna életében elég fontos szerepet játszott.

Bár az ikertesós szál egyáltalán nem jött be, ennek ellenére baromira tetszett, ahogyan Troian hozta a két különböző karaktert, Spencert és Alexet. Eddig is kedveltem a színésznőt, mert jól alakította Spencer szerepét, de most bizonyította be számomra úgy igazán, hogy valóban tehetséges. Ikreket, hasonmásokat játszani mindig baromi nehéz, talán utoljára a Vámpírnaplókból Nina Dobrev volt annyira tehetséges, hogy valóban zseniálisan tudott hozni, nem is két, hanem több különböző karaktert. Troian pedig megütötte ebben az utolsó részben Nina szintjét.

Ami szintén tetszett, hogy hogyan jöttek rá a többiek A. D. csalására. A ló, a jegyzetek nélküli ajándékkönyv, Jenna szaglása és hetedik érzéke, valamint az Ezrával kapcsolatos nyomok, hogy a cuccai nélkül lépett le, és meglepetést szervezett Ariának az esküvőjük napján, mind ötletesek voltak. Azt pedig, hogy a végén ki kellett találniuk, melyik lány Spencer, és melyik Alex, bár kicsit klisés volt, mégis olyan pillanatra sikeredett, amit lélegzetvisszafojtva néztem végig. Egy pillanatig azt hittem, el merik lőni azt a „poént”, hogy Toby rosszul választ, és a végén azt látjuk, hogy a szabadon lévő Spencer valójában Alex, de nem így történt.

A lányok utolsó jelenete is szívszorító volt, mert nemcsak ők búcsúztak Ariától, hanem mi is búcsúztunk tőlük és a sorozattól.

Összességében, annak ellenére, hogy voltak olyan momentumok, amiket nagyon nem szerettem, magát a sorozatot imádtam. Szerettem a karaktereket, szerettem, hogy megmozgatta az agyamat, szerettem, hogy sokszor tényleg sokkolt. Az utolsó résszel nem vagyok elégedett, de találtam benne jó dolgokat, amiket szerethetek, és mindennek ellenére jó érzéssel búcsúzom a történettől, mert sok szép emléket adott nekem.

Kedvenc karakterek: Spencer, Hanna, Caleb, Toby, Alison.

Kedvenc részek: A babaházas jelenetek és Hanna poénos beszólásai.

10/9 pont

Ha van kedvetek, mondjátok el ti is a véleményeteket a sorozatról és az utolsó részről. :)