Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. december 9., szombat

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv


Bevallom őszintén, fogalmam sem volt róla előzetesen, mire számítsak M. Kiss Csaba Boldogságkönyvével kapcsolatban. A címe alapján felmerült bennem, hogy valamiféle motivációs könyv ismert emberekkel, ami hát, nem az én világom, így kissé félve vágtam bele. Aztán az első pár történet után már faltam az oldalakat. Ez ugyanis egy anekdota kötet, amelyben megismerhetjük más emberek boldogsággal (vagy épp annak hiányával) kapcsolatos történeteit.

Az kötet 15 híres ember történeteit tartalmazza. Vannak köztük színész, író, zenész, sportoló, üzletember, és egy különleges polgármester is. Életük fontos emlékeiről, az érzéseikről, gondolataikról mesélnek.

Emberi arcok

Amikor híres emberekről olvasok, mindig félek egy kicsikét, mennyire tudom átérezni a róluk írtakat. A sztárok világa elég távol áll tőlem, sokukat nem vagy csak név alapján ismerem, a bulvárhíreket pedig elvből nem olvasom. Szóval, amikor elkezdtem ezt a könyvet, nem tudtam előre, hogy nekem szól-e. Aztán olvasás közben rájöttem, hogy igen, nekem szól.

A benne lévő híres emberek ugyanis nem a bulvár, hanem az emberi arcukat mutatják meg benne. A történeteik nem a sztár-énjüket festik fel elénk, hanem az átlagos, hétköznapi énjüket. Persze, vannak történetek, amelyek a munkájukról szólnak, de azokat is úgy mesélték el, hogy meglássuk benne a saját esetlenségünket, kimerültségünket, vágyainkat, szorongásainkat, boldogságunkat.

Érzések

A történetek sokszínűek, rengeteg izgalmas gondolatot közvetítenek, és különböző érzéseket váltottak ki belőlem. A színészek színpadi és forgatási sztorijain jókat kuncogtam, az üzletemberek gondolataitól motivációt kaptam, hogy megvalósítsam a saját álmaimat, az írók érzéseinek egy részét én is átéltem már, Bogdán László sztorijaitól pedig hol összeszorult a gyomrom, hol meghatódtam. Olvasás közben kicsit úgy éreztem magam, mintha érzelmi hullámvasúton ülnék, és ezek az erőteljes élmények jól estek a kis lelkemnek.

Nem véletlen, hogy vagy ezernyi idézetet posztoltam ki a könyvből a privát Facebook oldalamon (általában nem szoktam ilyet csinálni), mert egyszerűen úgy éreztem, másokkal is meg kell osztanom ezt az élményt.

A kezdet és a vég

Nagyon jó ötlet volt Ónodi Esztert tenni első helyre a kötetben. Azonnal megmutatták a történetei, hogy mire is számíthatok olvasás közben. Ahogy fentebb is írtam, attól féltem, hogy majd egy olyan sztárvilágot kapok a képembe, mint a bulvármagazinok esetében. Az a világ nagyon távol áll tőlem, így biztos, hogy nem élveztem volna a róla való olvasást. Ónodi Eszter történetei azonban megnyugtattak, hogy nem így lesz.

Annyira emberi volt minden, amit mesélt. Még a színészetről szóló történetek is. Benne volt a munkásember fáradtsága, a bizonytalanság, hogy valóban értékes ember-e, aki megérdemli a jutalmat (esetében a hírnevet és filmes díjakat). Az anyaságról szóló történetei pedig nagyon kedvesek voltak. Remélem, hogy a szeretettel teli kisfiából nem fogják kiölni azt a kedves mentalitást, ami jellemzi, mert nagy szüksége van a világnak, jó, kedves, szeretettel teli emberekre.

Szintén zseniális ötletnek tartom, hogy Bogdán László fejezete lett az utolsó. Annyira fontos dolgokról mesél, olyasmikről, amiket ha mások is megfontolnának, rengeteg mélyszegénységben élő, az elkallódás küszöbén álló ember élete változhatna meg teljesen. Mindezt pedig olyan stílusban mondja el, hogy az ember végigborzongja, könnyezi, bólogatja, mosolyogja a történeteit, és emiatt, az utolsó oldalra érve nem azt érzi, hogy befejezett egy történetet, hanem azt, hogy még csak most kezdődik el egy. A valóságban. Amiben másokkal is meg kell osztania ennek a könyvnek az élményét, a benne lévő érzéseket, gondolatokat. Mert már ezzel a megosztással is egy kicsit jobbá teheti a világot.

Bogdán László teljesen őszintén beszél a cigányságról. Elmondja, mivel lehet hatni a fiatal lányokra, hogy korai gyerekvállalás helyett inkább tanuljanak, a fiatal fiúkra, hogy messziről kerüljék el a börtönt, mert az egyáltalán nem menő. Hogyan lehet rávenni a felnőtteket, hogy lopás helyett inkább munkával keressék meg a kenyerüket, és mivel lehet rádöbbenteni őket, hogy piálás, cigizés helyett inkább értelmes dolgokra költsenek, elsősorban a gyerekükre. Mert igenis vannak módszerek, már persze akkor, ha valóban segíteni akar valaki az adott embereken, nem pedig csak az a célja, hogy megtömje a saját zsebét.

Bogdán László valóban a körülötte élő emberekért él, és nagyon-nagyon jól végzi a dolgát. Egy átlagember számára elképzelhetetlenül rossz körülmények közé született, ahol a dögkútból kellett ennie gyerekként, és amit ennek ellenére elért, hogy mennyire értelmes és értékes ember lett, az csak keveseknek sikerült volna. Így ismeretlenül úgy látom, igazán erős és okos ember lehet.

Mindenben találni valami érdekeset

A vállalkozói szellem és üzleti élet távol áll tőlem, ezért azt gondoltam, hogy Bojár Gábor, üzletember fejezete nem köt majd le. Tévedtem. Bár azok a részek, amikor arról beszélt, hogyan alapította és futtatta fel a cégét, valóban nem nekem szóltak, mégis voltak a történetekben olyan gondolatok, amiket igazán érdekesnek találtam.

Például az, amit a politikáról mondott, és arról, hogy mi a különbség a magyar és az angol meg amerikai gondolkodásmód között. Abban teljesen igaza van, hogy milyen is a magyar mentalitás, mert én is úgy gondolkozom, hogy a nagyobb gonosz elpusztításához nem szabad szövetkezni egy kisebb gonosszal. De… annak ellenére, hogy a lelkiismeretem ezt diktálja, nem vagyok biztos benne, hogy valóban ez a hatékony megoldás. A lelkiismeretemmel nem tudok szembemenni, ám ennek ellenére érdekesnek találom ezt a gondolkodásbeli különbséget, és valóban elgondolkoztató.

Az is nagyon érdekes, ahogyan a cége beolvasztásáról mesélt egy másik cégbe. Nem sok üzletember egója ismerte volna fel, hogy hasznosabb számára, a cégének és az alkalmazottainak is, ha az összeolvadás úgy történik, hogy ő adja el a saját cégét, ahelyett, hogy megvenné a másikat. Egyébként nagyon klassz, hogy az elmondása alapján külföldön valóban a tehetség a fontos, és így a magyar csapat kerülhetett előnybe a fúzió után annak ellenére, hogy ők kerültek idegen „tulajdonba”. Magyarországon, tartok tőle, a legtöbb helyen a haverokat helyezték volna előtérbe, nem pedig azokat, akik jobb munkát végeznek.

Az is tetszik, ahogyan a korrupcióról beszél. A magyarországi helyzet után felüdülés hallani, hogy egy üzletember nem hajlandó élni a korrupció nyújtotta „lehetőségekkel”. Ahogyan az is szimpatikus, hogy ő nem az a fajta gazdag ember, amilyen a többség. Akiknek hatalmas vagyonuk van, de mindig többre és többre vágynak, nem azért, mert szükségük van rá, hanem egyszerűen csak kapzsiságból. Bojár Gábor úgy gondolja, nekik már nem kell több, mindenük megvan, amitől boldogan élhetik az életüket.

A sport sem áll túl közel hozzám, főként a versenysport, viszont Kemény Dénes történeteit érdekesnek találtam. Az, ahogyan arról mesélt, milyen álmai voltak, és bár megvalósítani nem sikerült őket, mégsem csalódott, mert kapott valami mást, amivel elégedett lehet. Szerintem ez nagyon jó hozzáállás az élethez.

A doppinggal kapcsolatos gondolatai is megfontolandóak, és a mindennapi élettel való párhuzama nagyon találó. Teljesen egyetértek vele abban, amit megoldásként mondott arra, hogyan lehetne a veszélyes doppingszerektől megóvni a sportolók egészségét és életét.

A marketing két oldala

A marketing nagyon érdekes dolog, sosem tanultam, de valamennyire ösztönösen értek hozzá. Viszont van olyan területe, amit megvetek. Amikor olyasmit sóznak rá az emberre egyébként baromi jó marketingtechnikákkal, ami semmit sem ér. Na, az ilyesmit nem bírom. Ha valami jó, hasznos dologhoz csinál valaki igazán jó marketinget, az viszont klassz, mert ezzel valamiféle értéket juttat el az emberekhez. Én ez utóbbi marketinget szeretem.

Wolf Gábor nevét sosem hallottam korábban, de a könyvben marketinggurunak nevezik. Ez elsőre kicsit elriasztott, mert a negatív marketing ugrott be számomra a guru szóról. Aztán ahogy elkezdtem olvasni a történeteit, egyre inkább feltámadt bennem a remény, hogy esetében nem erről van szó. Elmesélte, hogy dolgozott olyan helyeken, amiket utált, de végül ott is hagyta őket. Ez pedig azt jelzi számomra, hogy ő is az a típus, akinek nem mindegy, hogy mit is kell reklámoznia és eladnia, és milyen módon. Ha pedig valamiben nem hisz, akkor inkább felmond. Remélem, hogy a saját vállalkozása indításával mostanra mindig eldöntheti, mit is akar marketingelni, és nem kell olyasmit is elvállalnia a túlélésért, amiben nem hisz.

A nagy meglepetés és aki egyáltalán nem lepett meg

Karafiáth Orsolya okozta számomra a legnagyobb meglepetést. Nem sokat tudtam róla, néhányszor láttam őt a tévében, és ránézésre valamiért sosem volt szimpatikus (nem tudom megindokolni, miért). A gondolatait olvasva azonban rájöttem, hogy tévedtem vele kapcsolatban. Sok mindenben különbözünk, mégis sokkal több a közös bennünk, mint azt előzőleg, a minimális benyomásaim alapján hittem.

Rengeteg dologról ugyanúgy gondolkozik, mint én, ami kellemes meglepetés volt számomra. Politikáról, társadalomról, az emberekről, a félelmekről. Az egyetlen, ami nagyon nem közös pont bennünk, az alkoholizmusa, mert én mindig is antialkoholista voltam, de remélhetőleg tényleg sikerült legyőznie ezt a szenvedélybetegséget végleg.

Grecsó Krisztián pedig az a személy, aki egyáltalán nem lepett meg. Évekkel ezelőtt volt szerencsém találkozni vele személyesen Pécsett egy gimnáziumi, irodalmi versenyen, és már akkor nagyon szimpatikus volt számomra. Azóta olvastam tőle cikkeket, regényt, most pedig a gondolatait, és hála az égnek, nem kellett csalódnom benne. Az pedig csak plusz, hogy ugyanúgy érzett anno az első könyvével kapcsolatban, mint én, és ugyanúgy tanulnia kellett azt, hogy örüljön a sikereknek, és élvezni tudja a pillanatot. Régebben azt gondoltam, hogy csak én működöm ilyen „rendellenesen”, de jó látni, hogy nem vagyok sem egyedül, sem rendellenes, csak épp másképp érzek, mint az emberek többsége. De vannak még hozzám hasonlók.

Aki továbbra sem szimpatikus

Egerszegi Krisztina úszóként nagy dolgot tett le az asztalra, ez tagadhatatlan. Abban is biztos vagyok, hogy nem rossz ember. Viszont a gondolkodásmódja, a politikai nézetei, az, ahogyan Kiss Lászlóról gondolkozik, számomra ellenszenves. Valószínűleg olyan világban él, amiben nem látja, hogy a mostani hatalom mennyire tönkretette az emberek jó részét, és miféle gonoszságokat csinál. És valószínűleg egy olyan világban nőtt fel, amelyben a férfiaknak sok szörnyűséget elnéztek, ezt a tanult hozzáállást pedig nem tudja levetkőzni már.

Én teljesen másképp gondolkozom ezekről a dolgokról, biztos, hogy nem állnék ki a mostani hatalom mellett, és biztos, hogy bármiféle jót is tett velem, sosem állnék ki valaki mellett, akiről kiderül, hogy megerőszakolt egy nőt.

A nézetkülönbség ellenére tényleg úgy gondolom, hogy Egerszegi Krisztina nem rossz ember, egyszerűen csak a gondolkodásmódja, amit ő maga biztosan helyesnek vél, szerintem egyáltalán nem helyes.

Színészek

Ónodi Eszter, Molnár Piroska, Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Schmied Zoltán és Schell Judit. Azt hihetnénk, hogy egy idő után unalmas volt a színészek részeit olvasni, mivel ilyen sokan kaptak helyet a kötetben, ám ez nem így van. Talán, mert mindegyikük más személyiség, és mindegyikük másképp éli meg a hivatását és a magánéletét. Van, aki élvezi a rivaldafényt, és olyan is, aki a színpadon kívül nagyon visszavonultan él. Akad, aki érzi, hogy a színészet a vérében van, és olyan is, aki hiába ért el sikereket, talán még mindig nem hiszi el magáról igazán, hogy színész. Ezek a különbségek tették érdekessé, emberivé és egyedivé a színészekről szóló fejezeteket.

A munkájukról szóló sztorik is érdekesek voltak, de engem főképp az érdekelt, amikor az adott színészek hétköznapi oldalát mutatták be. A mindennapjaikat, a családjukat, az átlagos örömeiket és bánataikat, mert ebből tudtam valamelyest leszűrni, hogy milyen emberek is lehetnek. És ez ebben a könyvben jobban érdekelt, mint hogy milyen színészek.

Akit örülök, hogy megismerhettem

Az én hatalmas nagy hiányosságom, de bevallom őszintén, korábban nem hallottam még Snétberger Ferencről. Amit a fejezetét olvasva szörnyen sajnálok, annak viszont örülök, hogy most végre megismerhettem.

Nagyon tetszett, ahogy az édesanyjáról, az édesapjáról és a gyerekkoráról mesélt, ahogyan az is, hogy kitörve a szegénységből, és külföldön hírnevet szerezve magának, nem felejtette el, honnan is jött, és próbálja segíteni a szegény, de tehetséges gyerekeket itt, Magyarországon. Az külön tetszik, hogy nemcsak pénzzel, és nemcsak azáltal, hogy tanulási, fejlődési lehetőséget nyújt nekik, hanem azzal is, hogy ápolja a lelküket. Ezt legalább olyan fontosnak találom, mint az anyagi és tanulmányi segítséget.

A könyvkiadás emberi része

Nyáry Krisztián történetei által nagyon érdekes volt bepillantani egy könyvkiadóknál vezető pozícióban dolgozó ember gondolataiba és érzéseibe. Íróként az ember (vagy legalább is én) általában üzleti szempontból láthatja a folyamatokat, de fogalma sincs róla, hogy milyen érzés vezetőként a honoráriumokról tárgyalni, a nagy írókkal együtt dolgozni, nehéz döntéseket hozni.

Nagyon érdekes volt az az út is, amit be kellett járni ahhoz, hogy végül egy könyvkiadónál kössön ki. Az iskolai évek, a politikai kampányfőnök munka… Elég sokszínű és izgalmas fiatalkora lehetett Nyáry Krisztiánnak.

A feleségével kapcsolatos részek pedig nagyon bensőségesek, meghatóak, szomorúak és emberiek voltak.

A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnének léleksimogató, agymozgató, vicces és megható történeteket olvasni híres emberek nagyon is hétköznapi és emberi életéről.

Kedvenc fejezetem: Bogdán László fejezete. 

Kedvenc idézeteim:

"Nálunk úgy indul az év, hogy mindenki felírja, milyen céljai vannak az adott évben. Aztán ezeket a kis cetliket kirakjuk a falra. Tudod, mi szerepelt legutóbb is az első helyen? Még többet adni! A cserdi cigányok, akik ugyan jobban élnek, mint tíz évvel ezelőtt, de közel sem gazdagok, még többet akarnak adni azoknak, akik náluk is szegényebbek." (Bogdán László)

"Az úgy nálam nem megy, hogy elvárom a tiszteletet, hiszen főnök vagyok, de azt nem tudom, mi a megoldás egy problémára!" (Bogdán László)

"A lányokat sem hagyhattam sorsukra. Őket is összegyűjtöttem, de velük nem a börtönbe mentem, hanem elvittem őket a pécsi egyetemre. Azért, hogy ezt a világot ismerjék meg tizenévesen, és ne a szülőszobákét." (Bogdán László)

"A krumplit másnak el tudtuk adni jó áron, kifizettem a vetőkrumplit is, az embereket is. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ott, a kamionrakodás után azt mondták az emberek: Laci, adjunk ebből a rengetegből a szegényeknek. De, mondom, hát mi is szegények vagyunk! Nem baj, mondták, van, akinek krumplija sincs." (Bogdán László)

"Ha lemondasz az önmegvalósításról, az tönkre fog tenni." (Grecsó Krisztián)

"Milliószor elképzeltem azt a pillanatot, hogy megyek a könyvért. Aztán eljött. Szóltak a kiadóból, hogy megérkezett a nyomdából. És odafelé sokkal jobb volt. Tehát amíg csak elképzeltem, hogy milyen lesz a teste, izgalmasabb volt, mint amikor tényleg megfoghattam. Nem tudtam neki örülni. És az Isten hozott-tal is így jártam. Leszaladtam érte Gyomaendrődre, a Kner nyomdába, és emlékszem, az odaút akkor is marha jó volt. Vissza meg már semmi öröm." (Grecsó Krisztián)

"Bár lehet, az is előre meg van írva, hogy én azt higgyem, képes vagyok alakítani a sorsomat, és aki megírta, most jól szórakozik rajtam, hogy bedőltem a cselnek." (Schmied Zoltán)

"Gyerek nincs a terveim között, mert nem biztos, hogy jó anya lennék, és minden gyerek megérdemel egy jó anyát." (Karafiáth Orsolya)

"Kurvára zavar például, hogy a fővárosi értelmiség vagy fiatalság az utóbbi évtizedekben egyetlen dolog miatt ment ki az utcára. Azért, mert néhány száz forint netadót kellett volna fizetni. Hatalmas tüntetés volt! De nem mentek tízezrek az utcára, mondjuk, a gyerekek éhezése miatt. Az egészségügy vagy az oktatás helyzete miatt. Nem mozgatta meg őket a nők helyzete, a hajléktalanok ügye, a vidéki nyomor ügye. Borzalmasnak találom a körülöttem lévő világot. De azért írok, és azért folyok bele közéleti dolgokba, hogy oldódjon a társadalmi közöny." (Karafiáth Orsolya)

"Minél idősebb vagyok és minél inkább ismerem az embereket, annál inkább tudom, hogy van okom félni." (Karafiáth Orsolya)

"Nekem például a feltöltődéshez nem zajos társaságra, hanem csendre és magányra van szükségem. Az én elemeimet egy buli nem feltölti, hanem lemeríti. De mindaddig, amíg ezt nem tudtam magamról, önkéntelenül is igyekeztem a gyerekkorból hozott apai sémának megfelelően viselkedni. De ami apámat boldoggá tette, az engem nem." (Wolf Gábor)

"Életemben egyetlen pappal találkoztam, aki olyan volt, amilyennek szerintem minden papnak lennie kellene. Ő volt az az ember, aki összeadott minket. Neki elhittem, hogy nem a saját érdekeit szolgálja, hanem valóban másokért él." (Egerszegi Krisztina)

"A nagy gondom, aminek a megoldáshoz nem találok kapaszkodót: mit mondjak a gyerekeimnek, milyen tanácsot adjak nekik, hogy érvényesülni tudjanak a mai világban? Hogy csaljatok, lopjatok, legyetek agresszívek, kíméletlenek? Legyetek elvtelen seggnyalók, tanuljátok meg észrevenni, hogy kihez érdemes dörgölőzni? Hogy menjetek el ebből az országból, hátha van mentálisan jobb állapotban lévő emberi közeg? Pont az ellenkezőjét pofázom nekik, persze. Empátiáról, szolidaritásról meg tisztességről papolok. De lehet, hogy hiba. Nagy keserűség ez nekem." (Mucsi Zoltán)

"Mentem, mentem lefelé, de egyszer csak azt mondtam magamnak: lehetetlen, hogy én ne legyek jókedvű! Tulajdonképpen eldöntöttem, hogy akármilyen stressz vár rám, nekem olyan kedvem lesz, amilyet én akarok. Én pedig azt akartam, hogy vidám legyek. És egy-két hónap alatt kifejlesztettem magamban ezt a képességet. Azóta pingvin vagyok. Tudod, a jég hátán is… Csak nincs szmokingom." (Scherer Péter)

"Nem igaz, hogy a romák lusták és utálnak dolgozni. Esélyük sincs ott semmire. Elszomorító ez az egész. Őket látni öröm, de fájdalom a romló körülményeikkel szembesülni. Én olyan világban élek, ahol napról napra a fejlődést látom, ők meg a pusztulást." (Snétberger Ferenc)

"Apám zenén kívüli élete – néhány boldogabb naptól eltekintve – a szenvedésről szólt. A kínlódásról, hogy mi lesz holnap. Hogy lesz-e mit ennünk másnap. Szerintem mindig ez járt apám fejében, de soha nem beszélt róla." (Snétberger Ferenc)

Értékelés: IMÁDTAM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése