Spirit Bliss oldala: Margaret Atwood: Alias Grace

A szolgálólány meséje után, a Jelenkor Kiadó jóvoltából immár Margaret Atwood eredetileg 1996-ban megjelent regényét, az Alias Grace-t is olvashatjuk magyar fordításban. A Blogturné Klub bloggerei a 19. század hírhedt gyilkosnője történetének nyomába eredtek, s egy négy állomásos turné keretében be is számolnak nyomozásukról. Tartsatok velünk, hiszen az érdekességek és beszámolók mellett, a turné végén meg is nyerhetitek a könyv egy példányát.

Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje nagy hatást gyakorolt rám, ezért amikor kiderült, hogy újabb könyve jelenik meg Atwoodnak magyarul, azonnal tudtam, hogy el szeretném olvasni. Előzetesen annyit tudtam az Alias Grace-ről, amennyit a fülszöveg elmesélt róla, úgyhogy nagyon kíváncsian vártam, hogy életem második Atwood könyve vajon mennyire fog tetszeni. Azt hiszem, sokat elárulok azzal, ha azt mondom, újabb női író került fel a példaképeim listájára.

A történet röviden egy Grace nevű cselédlányról szól, akit először halálra, majd életfogytiglanra ítéltek, mert állítólag meggyilkolta a szeretőjével karöltve a munkaadóját és annak házvezetőnőjét (aki egyben a munkaadó szeretője is volt). Grace már húsz éve sínylődik a börtönben, amikor felbukkan egy fiatal és lelkes orvos, akit az elme betegségei foglalkoztatnak, és eléri, hogy beszélgethessen Grace-szel. A lány ugyanis azt állítja, hogy egyáltalán nem emlékszik a gyilkosságokra, és fogalma sincs róla, ő követte-e el őket vagy sem.

Egy új irányvonal

A szolgálólány meséje azért tetszett, mert akár valóság is lehetne, és ettől a gondolattól végig borzongva, gyomorgörccsel, kisebb pánikrohamok közepette olvastam a könyvet. Vagyis a témája volt az, ami igazán rabul ejtett. Az Alias Grace ezzel szemben a karakterekkel fogott meg, főképp Grace karakterével, valamint a „krimiszállal”.

Grace nagyon izgalmas, titokzatos és összetett személyiség. Jó embernek tűnik, aki őszintén mesél Dr. Jordannek az életéről és a gyilkosságok előzményeiről és az utána következő időszakról, ám az ember mégsem lehet biztos benne, hogy valóban az igazat mondja-e. Talán ez csak a részigazság, és Grace eltitkol valamit. Vagy egy velejéig gonosz, ám profi „színésznő”, aki könnyedén elhiteti másokkal, hogy ártatlan.

Miközben a gyerekkoráról, fiatalkoráról olvastam, annyira megsajnáltam, együtt éreztem vele, hogy a kételyeim csak nagyon halványan villogtak az agyam egyik hátsó zugában. Egy dolgos, kedves, tudatlan és tiszta lányka képe jelent meg előttem, aki maximum akkor lenne képes a gyilkosságra, ha meg kell védenie önmagát vagy valaki mást.

Aztán jött egy-egy mondat, gondolat, amely hirtelen elbizonytalanított. Olyasmik, amik egy átlagember fejében is megfordulnak néha, de persze, csak röpke gondolatként. Mint mikor felidegesít valaki, és átfut az agyadon, hogy bárcsak leesne a lépcsőn, de természetesen nem mész oda lelökni. Ám Grace esetében nem lehet tudni, hogy ilyen röpke gondolatokról van-e szó, vagy ennél sokkal többről.

Mi történhetett?

Atwood zseniálisan építette fel ezt a regényt, úgy, hogy mindvégig ébren tartsa a kíváncsiságunkat. Ahogy Grace elmeséli az életét Dr. Jordannek, úgy kapunk egyre több kis információmorzsát Grace személyiségével és a bűnesettel kapcsolatban. Persze az mindvégig kérdéses, hogy ezek az információmorzsák mind igazak-e, mivel nagyrészt Grace szájából halljuk őket.

Olvasás közben ezernyi elméletem támadt, talán ennyi még egyetlen regény esetében sem jutott eszembe. A legegyszerűbb magyarázat az volt számomra, hogy valóban az történt, amit McDermott állított, vagyis Grace a szeretője volt, és a női praktikáival rábeszélte, hogy öljék meg Mr. Kinneart, a munkaadójukat és Nancyt a házvezetőnőt, aztán fogják az értékeiket, és szökjenek meg új életet kezdeni az USÁ-ba. Grace pedig egyszerűen csak hazudik, és megjátssza az ártatlant.

A másik elméletem az volt, hogy Grace-nek valóban amnéziája van, ennek ellenére tényleg ő a gyilkos. Viszont történt valami, mondjuk dulakodás közben beverte a fejét, emiatt felejtette el a történteket, és bár bűnös, ő maga valóban nem tudja ezt.

A harmadik elmélet szerint tényleg Grace gyilkolt, de csak azért, mert ő volt a valódi áldozat. Mr. Kinnear szereti a nőket, Nancy a szeretője, és Grace-szel is közvetlenül bánt. Lehet, hogy egy alkalommal nemcsak a szemét legeltette rajta, hanem tovább merészkedett, Grace pedig csak védekezett. Nancy meg nem törődve a tényekkel féltékenységből esett neki, és Grace szintén csak megvédte önmagát. McDermott valamilyen módon részt vett egyikük megölésében a dulakodás közben, és mivel megijedt, hogy önvédelem helyett gyilkossággal vádolják majd, fogta Grace-t, magával vitte.

Aztán ott van az a lehetőség is, hogy Grace teljesen ártatlan, McDermott a gyilkos, és csak rá akarta kenni Grace-re az egészet, hátha ő úgy kisebb büntetéssel is megússza.

Az is lehetséges, hogy mindketten ártatlanok, és egy harmadik ember akarta rájuk kenni a gyilkosságot. Arra nézve is több tippem volt, hogy vajon ki lehet ez a harmadik ember.

Eszembe jutott még egy furcsa ötlet is, amelyet itt nem tudok kifejteni spoilermentesen, mert némiképpen kapcsolódik ahhoz, ami végül a könyvben kiderül, bár nem teljesen ugyanaz.

Ó, és persze, felmerült bennem az is, hogy egyáltalán nem tudunk meg majd semmit az igazságról, és ugyanúgy lezáratlan véget kapunk, mint A szolgálólány meséje esetében. A lezárás nélküli könyveket nem szerető embereket ezennel megnyugtatnék, hogy bár maradnak homályos foltok a történetben, mégis vannak a regényben apró nyomok, morzsák, amik alapján minden olvasó eldöntheti, hogy Grace bűnösségében vagy ártatlanságában hisz-e. Vagy esetleg abban, amiben én is, hogy egyszerre mindkettő.

Kicsoda J?

Grace és fiatalkori barátnője, Mary Whitney egy este almahéjból próbálták megjósolni, hogy milyen betűvel kezdődik annak a férfinak a neve, aki feleségül veszi majd őket. Mary esetében a jóslás bejött, így az ember önkéntelenül is elgondolkozott azon, hogy vajon Grace-nél is bejön-e. Az ő kezdőbetűje J lett, ami egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetet, ugyanis jó pár J betűs férfi szerepel a történetben.

Dr. Jordanről alapvetően pozitív véleménnyel voltam a regény elején, ám ahogy haladt előre a regény, és kibontakozott a személyisége, megláttam egy csomó rossz tulajdonságát is. Megalkuvó, hiszen hisz egyfajta orvosi módszerben, de amikor rájön, hogy nem olyan könnyű egy új módszereken alapuló elmegyógyintézetet megalapítani, akkor hajlandó lenne a régi módszereket is beengedni oda.

Aztán ott vannak a magánéleti zűrjei, amelyeket szintén nem túl pozitívan kezel. Tipikusan az a férfi, aki kihasználja a lehetőségeket, de ha komolyra válik a helyzet, akkor menekül, mint patkány a süllyedő hajóról.

Grace-hez viszont vonzódik, kedveli őt, és valóban érdekli, hogy mi is az igazság vele kapcsolatban. Szóval simán el tudtam volna képzelni, hogy a regény végére egymásba szeretnek, a doktor megoldja a bűnesetet, kiszabadítja Grace-t, és elveszi feleségül. Természetesen, csak miután összekapta magát, és végre igazi férfi lett.

A házaló Jeremiah is nagyon érdekes karakter, és felmerül a neve lehetséges férjként is. Grace még az első munkahelyén ismeri meg őt, és a férfi újra meg újra felbukkan az életében. Alapvetően szimpatikus karakter volt számomra, ám épp ezért gyanús is. Az ember sokkal inkább gyanakszik egy kedvesnek tűnő karakterre, semmint valakire, aki alapvetően agresszív, bűnözőalkat. Talán, mert túl egyszerű és kézenfekvő megoldásnak tartjuk, hogy az legyen a hunyó, aki elsőre annak tűnik.

Az is gyanús volt, hogy közvetlenül a gyilkosságok előtt is felbukkant Grace-nél, és megpróbálta elcsalni őt a háztól, mintha érezné (vagy tudná), hogy ott valami történni fog, de nem akarná, hogy Grace-nek is baja legyen.

Nagyon tetszett az a mód, ahogyan végül a börtönévek alatt visszatért a karaktere. Ötletes és izgalmas volt, és azt mutatta számomra, hogy Jeremiah, akár benne van a keze a gyilkosságokban, akár nem, Grace-szel valóban törődik, és segíteni akar neki.

Jamie Walsh jelentéktelen szereplőnek tűnik az elején, egy egyszerű fiú a szomszédból, aki átjár dolgozni és furulyázni Mr. Kinnear házához. A gyilkosságok idején nagyon fiatal még, és plátói módon fülig szerelmes Grace-be. Cuki srác, ám az ember nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Egészen addig, míg végül lényegében az ő vallomása miatt nem kerül Grace életfogytiglan a börtönbe. Ekkor viszont elgondolkozik azon, hogy a fiú valójában csak másfél évvel fiatalabb Grace-nél, vagyis attól még, hogy mi gyerekként tekintünk rá, lehetne elkövető is.

Az igazság az, hogy mindegyik férfiszereplőre gyanakodtam J-ként, kire jobban, kire kevésbé, azt is el tudtam volna képzelni, hogy egy negyedik J-s alak lesz végül a befutó, akit csak a könyv végén ismer meg Grace, és az is felmerült bennem, hogy a jóslat végül mégsem teljesül be.

Hogy mi is történt végül, és ki lett J (vagy lett-e valaki egyáltalán), azt nem árulom el, de annyi biztos, hogy bár mindenre számítottam, mégis sikerült meglepni.

Akik vérre és pletykára vágynak

Ha valaki bűnt követ el, főképp, ha gyilkosságot, nemi erőszakot, gyerekbántalmazást vagy hasonló súlyos tettet, támogatom, hogy kemény büntetést kapjon, akár tényleges életfogytiglant. De nem vagyok a halálbüntetés híve. Mert igencsak kevés esetben lehet száz százalékra tudni, hogy az adott vádlott valóban bűnös. És nem venném a lelkemre, hogy egy ártatlan ember életét vetessem el pusztán bosszúvágyból.

Ám az emberek jó része nem így gondolkozik.

Azt hiszem, Grace mondja azt a regényben egy helyen, hogy ha történik egy bűneset, akkor az embereknek szükségük van egy bűnösre is, akit megbüntethetnek. Az, hogy az illető valóban bűnös-e, teljesen mindegy nekik. Sokat gondolkoztam azon, hogy ez miért lehet így, és a vérszomjasság mellett felmerült bennem egy másik gondolat is. Az emberek szeretnék azt hinni, hogy a sors igazságos. Hogy ha nem bántanak senkit, akkor őket sem fogja senki bántani. Vagy ha mégis, a törvény megbünteti majd az illetőt. Ha egy bűnesetnek nincsen meg a tettese, a látszólagos kis biztonságérzetük felborul, nyugtalanná válnak, félni kezdenek. Ezért ha valaki nem is bűnös, elhitetik magukkal, hogy az, és hogy igazságszolgáltatás történt. Pedig valójában csak szimpla bosszú.

Grace esetében is ez a helyzet, nem tudni, hogy valóban bűnös-e, mégis először halálra ítélik, aztán életfogytiglant kap. Nehéz helyzet, mert ilyen esetben nincsen jó döntés. Ha elengednek egy gyilkost, az legalább annyira szörnyű, mint ha örökre bezárnak egy ártatlant.

Sajnos anno, Grace idejében nem léteztek még azok a helyszínelői és pszichológiai módszerek, amelyek által nyilvánvalóvá válhattak volna a történtek, és a nép bűnbakot akart, a „csábító gyilkosnő” pedig kapóra jött nekik, és egyfajta egzotikum is volt számukra, egy „bulvárpletyka”, amin csámcsoghatnak.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretik a pszichológiai szálra alapozott történeteket, az egész történeten átívelő titkokat, és az izgalmas, összetett karaktereket.

Kedvenc karakterek: Grace, Jeremiah, Mary.

Kedvenc jelenet: a hipnotizálós jelenet.

Kedvenc idézetek:

„Néha kíváncsiskodnak, incselkednek velem, azt mondják, Grace, hát miért nem mosolyogsz vagy nevetsz te sose, sosem látunk mosolyogni, mire én azt felelem, hogy Azt hiszem, kisasszony, hogy leszoktam róla, a szám már nem görbül abba az irányba.”

„Ez érdekli őket igazából – az urakat meg az úri hölgyeket is. Nem az, hogy megöltem-e bárkit is, akár több tucatnyi torkot is átvághattam volna, ezt még csodálják is a katonákban, a szemük se rebbenne. Nem: hogy a szeretője voltam-e, ez érdekli őket legfőképpen, s még ők maguk se tudják, hogy igent vagy nemet szeretnének-e válaszképp.”

„Amúgy fogalmuk se volt róla, milyen is egy bolond, mivel a Tébolydában a nők jó része nem volt bolondabb az angol királynőnél. Sokan közülük egész épelméjűek voltak józanul, hisz a bolondságuk a palackból jött, azt a fajtát én magam is jól ismerem. Az egyik azért volt odabent, hogy elmeneküljön a férje elől, aki kékre-zöldre verte, az volt az őrült, de őt bezzeg senki se volt hajlandó bezárni; (…)”

„- Téged nem érdekel, hogy én jó véleménnyel vagyok-e rólad, Grace?
A nő gyors, szúrós pillantást vetett rá, azután folytatta a varrást.
- Engem már elítéltek, uram. Bármit gondol is rólam, az nem számít.
- Igazságos ítélet volt, Grace? – Nem tudta megállni, hogy ezt megkérdezze.
- Nem számít, hogy igazságos vagy igazságtalan – felelte a nő. – Az embereknek kell egy bűnös. Ha bűntényt követtek el, akkor tudni akarják, hogy ki a tette. Nem szeretik nem tudni.”

„Mary azt mondta, igaz, hogy nagyon fiatal vagyok, és tudatlan, de jó eszű, mert az ostoba meg a tudatlan között az a különbség, hogy a tudatlan képes tanulni.”

„Például nekünk mindig azt mondták, hogy a hátsó lépcsőt használjuk, hogy ne legyünk útban a családnak, de igazából épp fordítva volt: az elülső lépcső volt arra való, hogy a család ne legyen a mi utunkban. Kóvályogjanak csak az elülső lépcsőn a cifra ruháikban, a csecsebecséikkel, míg az igazi munka a házban a hátuk mögött folyik, anélkül, hogy ők zavarognának, beleavatkoznának, bosszantanának minket. Gyönge és tudatlan teremtmények, ámbár gazdagok, s a legtöbbjük még akkor se volna képes begyújtani, ha már elfagyna a lába, mert nem tudja, hogyan kell, és hogy kész csoda, hogy képesek kifújni az orrukat egyedül, vagy a hátsójukat kitörölni, s annyi hasznot se hajtanak, mint papon a pöcs – már megbocsásson uram, de a Mary így mondta -, (…)”

„És Mary azt mondta, hogy Most már nő vagy, amitől újból elsírtam magamat. (…) Azután kölcsönadta nekem a vörös flanel alsószoknyáját, amíg nekem nem lesz sajátom, s megmutatta, hogyan kell összehajtogatni és megtűzni a kelmét, és azt mondta, van, aki ezt Éva átkának hívja, de őszerinte ez butaság, s hogy Éva igazi átka az volt, hogy el kellett viselnie Ádám ostobaságát, mert amint baj volt, Ádám nyomban Évára kent az egészet.”

„De ennek ellenére megtanult néhány fontos leckét. Egyrészt azt, hogy milyen könnyen halnak az emberek; másrészt, hogy milyen gyakran. És hogy milyen ravaszul kapcsolódik egymáshoz test és lélek. Kicsit megcsúszik a kés, és az ember félkegyelműt csinál valakiből. Ha ez igaz, az ellenkezője vajon miért nem? Lehetséges volna összefércelni és összeollózni egy zsenit?”

„De az imádság formája bizonyára nem számít, és az Isten csakis a jóakarat meg a rosszakarat között tesz különbséget – legalábbis én erre jutottam, ebben hiszek.”

„(…) de ha egyszer az embernek férfit találnak a szobájában, akkor úgyis ő maga a bűnös, bárhogy jutott is be az illető. Ahogy Mary mondogatta, egyes gazdák azt hiszik, hogy az ember napi huszonnégy órában köteles szolgálni őket, s hogy a unka nagy részét hanyatt fekve kellene végeznie.”

„Nancy felszegte a fejét, nem nézett se jobbra, se balra; nekem meg az járt a fejemben, hogy ez itt hideg és büszke népség, és nem jó szomszédok. Képmutatók, azt hiszik, a templom egy ketrec, ami arra való, hogy Istent abban tartsák, és be lehet oda zárni, és akkor nem kóborol majd szerte a földön a hét többi napja során, és nem üti bele az orrát az ő dolgukba, és nem tekint bele a szívüknek mélyébe és sötétségébe és kétszínűségébe, és nem látja az igazi emberszeretetük hiányát; és hogy ezek azt hiszik, hogy csak vasárnaponként kell törődni Istennel, amikor felöltik a legszebb ruhájukat meg a rezzenéstelen arcukat, és megmossák a kezüket, és kesztyűt húznak rá, és előre kigondolják, mit fognak mondani. De Isten mindenütt ott van, őt nem lehet bezárni úgy, ahogy az embereket.”

„De hát ezzel nem szegsz törvényt?, kérdeztem tőle. És mi volna, ha rajtakapnának?
A törvény azért van, hogy megszegje az ember, felelte, és ezeket a törvényeket nem én hoztam, sem nem az enyéim, hanem az épp uralkodó hatalmasságok, márpedig a saját hasznukra. De én senkinek se ártok ezzel.”

„(…) mert a gyilkos fontosabb, mint a meggyilkolt, azt jobban megbámulják; (…)”

„Diákéveiben mindig úgy érvelt, hogy amennyiben egy nő számára nincs más kiút, mint az éhezés, a prostitúció vagy az öngyilkosság, a prostituáltat, aki a legszívósabb önfenntartó ösztönről tesz tanúbizonyságot, erősebbnek és józanabbnak kellene tekinteni, mint gyengébb és már halott társnőit.”

„Ha mindenki bíróság elé állítanának a gondolatai miatt, mindannyian akasztófán végeznénk.”

„Azóta elgondolkoztam, milyen érdekes, hogy amint egy embernek némi pénz csörög a zsebében, akárhogy is szerezte, nyomban azt hiszi, joga van hozzá és mindenhez, amit csak kapni lehet azon, és azt képzelni, hogy ő a jani.”

„Azt is a szememre hányták, hogy először higgadt voltam , és jókedvű, meg hogy nyugodt és tiszta volt a tekintetem, amit ők érzéketlenségnek vettek; de ha sírtam-ríttam volna, akkor meg azt mondták volna, hogy látszik rajtam, hogy bűnös vagyok; mert eleve eldöntötték, hogy bűnös vagyok, és ha a népek elhiszik, hogy az ember bűnt követett el, akkor bármit is tesz, azt bizonyítéknak veszik; (…)”

„Nem tudom, észrevette-e, uram, hogy akadnak olyanok, akik örömüket lelkik halandó embertársaik gyötrelmeiben, főként, ha azt hiszik, hogy a halandó embertársuk bűnt követett el, ami még nagyobb élvezetet okoz nekik. De ki az, aki közülünk nem bűnös, ahogy a Biblia is mondja? Én szégyellném magamat, ha mások szenvedésében lelném örömömet.”

„Rájön, hogy Grace Marks eddig az egyetlen olyan nő, akit szívesen feleségül venne. Hirtelen gondolat, de most, hogy felötlött benne, kóstolgatja, ízlelgeti. A sors különös iróniája, hogy talán Grace az egyetlen, aki az anyja összes gyakran hangoztatott elvárásának megfelelne, illetve szinte az összesnek: mert Grace például nem gazdag.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Nyereményjáték

A könyvben sok szerző sokféle műfajú írása is megjelenik az egyes fejezetek elején, illetve magában a történetben is. A regényhez kapcsolódó nyereményjátékunkban ezen szerzők munkáiból szemezgettünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet olyan alkotó művéből, aki valamilyen formában feltűnik a kötetben. A feladatotok, hogy az idézett szerző nevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap

Bánatomra hátha írt ad.