Paulette Jiles több díjra jelölt könyvében egy különleges barátság történetéről olvashatunk, amely a vadnyugaton bontakozik ki két egymástól roppantul különböző ember között. Történetük lírai, de egyben izgalmas is. A regényt magyarul a Libri Kiadó jelentette meg, s ha a turnén a bloggerekkel tartatok, felfedezhetitek a történet szépségeit, és a végén még egy példányt is lehet nyerni a könyvből.
Paulette Jiles A kapitány küldetése című könyve a fülszövegével és az alaptörténetével fogott meg magának. A sztori 1870-ben játszódik, a főszereplője az idősödő Kidd kapitány, aki valaha katona volt, azután nyomdát nyitott, mostanra viszont az országot járja az egész világból beszerzett újságjaival, hogy pénzért felolvassa a híreket az embereknek. Az egyik városban azonban különleges feladattal bízzák meg. Egy csomó pénzt kap fizetségül, ha elvisz egy kislányt a nagybátyjához és a nagynénjéhez. Egy olyan kislányt, akinek a családját lemészárolták az indiánok, őt magát elrabolták, évekig nevelte egy indián asszony, és aki azt hiszi önmagáról, hogy indián.
Ami tetszett
1. Hangulat
A regény hangulata visszarepíti az embert az 1870-es évekbe. Megtudhatjuk, hogyan is éltek az emberek akkoriban, milyen hétköznapi gondjaik vannak, és milyen politikai ellentétek állnak szomszéd és szomszéd közé.
Azt is jól át lehet élni Kidd kapitánynak köszönhetően, hogy mennyire hangulatos és veszélyes volt egyben a vándorélet akkoriban. Nemcsak a természettel, rossz úttal kellett megküzdenie az embernek, hanem bármikor rátörhettek indiánok, útonállók, de még akár az olyanok is, akiknek elvileg a törvényes rendet kéne védeniük.
Miközben olvastam, filmszerűen láttam magam előtt a tájat, az eseményeket, a két főszereplőt és a mellékszereplőket. Szerintem nagyon jó kis filmet lehetne ebből a történetből készíteni, remélhetőleg ezt valaki olyan is észreveszi majd, akinek lehetőségében áll befektetni egy jó filmbe.
2. Gyermeki lélek–öregedő szív
Johanna nagyon érdekes karakter volt. Ő egy szőke, kék szemű, fehér bőrű kislány, akinek a szeme láttára gyilkolták meg a szüleit az indiánok még egészen kicsi korában. Ezután egy indián nő úgy nevelte fel, mintha az igazi gyermeke lenne. Johanna lényegében indiánnak érzi magát, és úgy is viselkedik, mint egy indián. Amikor „kiszabadul”, ő azt nem megmenekülésként éli meg, hanem úgy, hogy a fehér emberek elrabolták a családjától, a népétől.
Épp ezért, amikor Johanna Kidd kapitányhoz kerül, eleinte bizalmatlan, ellenséges a férfival. Az egyetlen célja, hogy hazaszökjön az indián anyukájához. Hatalmas nagy szerencséje van, hogy Kidd kapitány gondjaira bízták, mert a kapitány türelmes, kedves és megértő vele. Az, ahogyan megnyitja a szívét a kislány előtt, ahogy próbálja tanítgatni, egyszerűen édes. Ahogyan az is nagyon aranyos, amiképpen Johanna szép lassan a bizalmába és a szívébe fogadja az öreget.
Szívfacsaró, de egyben aranyos is volt a szabadlelkű, vadóc kislány és az öregedő kapitány között kialakuló kapocs, és megszakadt a szívem a gondolattól, hogy Kap-tannak (Johanna így nevezi a férfit, mert nem tudja kiejteni rendesen a kapitány szót) el kell szakadnia Johannától, hiszen várnak rá a rokonai a végcélnál.
3. Kalandos, izgalmas
Bár a történet elsősorban a két karakter lelkivilágáról, személyiségbeli változásairól és egymásra találásáról szól, tele volt a sztori kalandokkal, izgalmakkal is. Volt olyan pillanat, amikor nem tudtam, mi fog történni, és a legrosszabbat is el tudtam volna képzelni. Szóval egy másodpercig sem unatkoztam. Ez abból is látszik, hogy lényegében egyetlen oda-vissza vonatút alatt elolvastam az egész könyvet, egyszerűen nem tudtam letenni.
Ami elgondolkoztatott…
Az igazság az, hogy a könyv stílusát szoknom kellett az elején. Elsősorban a párbeszédekre gondolok itt, amelyek nem a megszokott gondolatjeles kivitelezésben jelentek meg a szövegben, hanem beleolvadtak a narrátori szövegbe. Nem volt nehéz megszokni ezt, bár nem látom még mindig, hogy mi volt az értelme. Nem adott hozzá semmit a történethez, úgyhogy szerintem felesleges volt így megírni a párbeszédes részeket.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki szeretne egy kalandos, mégis érzelmes történetet olvasni, valamint bepillantást nyerni a múlt egyik kis szeletkéjébe.
Kedvenc idézetek:
„Tíz cent, mondta. Felemelte a kezét. Ülj itt. Ne mozdulj. Aztán kilépett az ajtón, megfordult, visszajött, és úgy tett, mintha akkor látná először Johannát, majd azt kérdezte: tíz cent?
A kislány azonnal megértette, mit akar, és a festékesdobozra mutatott. Tisz szent!, vágta rá szigorúan. Így aztán aznap este a kapitány felolvasott a keleti újságból, Johanna pedig a kapuőr feladatát látta el, olyan lelkesen, mintha egész életében erre várt volna. Minden belépőre szigorúan rászegezte kék üveggolyó-szemét, a dobozra mutatott, és azt mondta ez a kislány a sötétszőke hajfonatával, kockás ruhájával és fehér kerítésre emlékeztető alsó fogsorával, hogy tisz szent. Még egy német szót is előkotort elméje mélyéről, mert amikor valaki belépett, és úgy akart elmenni mellette, mintha a lány ott sem lett volna, odakiáltotta: Achtung! Tisz szent!”
„Cso-henna dobog cipo! A lány felemelte csupasz lábát, és rámutatott, aztán a szekéralj deszkájára dobbantott.
Nem cipő, láb, magyarázta a kapitány. Hátranyúlt, megkereste a lány egyik cipőjét, és odatartotta elé. Fekete, magas szárú, fűzős cipő volt, kerek orral és kétcentis sarokkal, igazi kínzóeszköz. A fűző hiányzott. Biztosan valami másra kellett. Cipő, mondta. A lány lábára mutatott. Láb!
Natyon jo, Cso-henna dobog láb! Cso-henna inteket! A kezét rázta. Kap-tan áll! A kapitány felállt. Kap-tan ül! A kapitány leült. Kap-tan tapsol! A kapitány elgyötörten összecsapta a kezét. Kap-tan nefet!
Nem, mondta a kapitány.
Ha, haha, Kap-tan, kélem!
Jó. A kapitánynak sikerült kipréselnie egy hamisan csengő nevetést. Ha! Ha! Ha! Na, mára elég volt.
A lány erre viharos kacagásban tört ki. Aztán azt kiáltotta, Kap-tan csinál leggeli; Cso-henna lő pusta (utánozta a lövést), lovak fut, Kap-tan lő puska (újabb utánzás), egy, kedo, halom, nety, ot, hot, het, nyoc, kilenc, tisz.
Nagyon jó, drágám, de halkabban. Öreg vagyok, megviseltek az idegeim. A kapitány még mindig érezte azt az áramütésszerű fájdalmat a fejbőrében. A jobb szemöldökét valószínűleg össze kellett volna varrni, de úgysem varratja össze.
Natyon jo kis esö, lovak lő puskával, ha ha ha! Lovak eszi leggeli! Lovak nefet! (itt imitált nyerítés következett), aztán taps, kacagás megint, és ez így ment, amíg végigzötykölődtek a fákkal szegélyezett lampasasi úton Durand felé, a Bosque-folyó mentén, és a kajovák egykori foglya újabb, az addiginál is sületlenebb mondatokat kajabált, a kapitánynak pedig könny gyűlt a szemébe a fájdalomtól.
Egy láb, keto láp, ety kész, keto kész, keto ló, nagy lovak, lovakolsz…
Johanna, hallgass már.
Csohenna halgas mál!”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ami tetszett
1. Hangulat
A regény hangulata visszarepíti az embert az 1870-es évekbe. Megtudhatjuk, hogyan is éltek az emberek akkoriban, milyen hétköznapi gondjaik vannak, és milyen politikai ellentétek állnak szomszéd és szomszéd közé.
Azt is jól át lehet élni Kidd kapitánynak köszönhetően, hogy mennyire hangulatos és veszélyes volt egyben a vándorélet akkoriban. Nemcsak a természettel, rossz úttal kellett megküzdenie az embernek, hanem bármikor rátörhettek indiánok, útonállók, de még akár az olyanok is, akiknek elvileg a törvényes rendet kéne védeniük.
Miközben olvastam, filmszerűen láttam magam előtt a tájat, az eseményeket, a két főszereplőt és a mellékszereplőket. Szerintem nagyon jó kis filmet lehetne ebből a történetből készíteni, remélhetőleg ezt valaki olyan is észreveszi majd, akinek lehetőségében áll befektetni egy jó filmbe.
2. Gyermeki lélek–öregedő szív
Johanna nagyon érdekes karakter volt. Ő egy szőke, kék szemű, fehér bőrű kislány, akinek a szeme láttára gyilkolták meg a szüleit az indiánok még egészen kicsi korában. Ezután egy indián nő úgy nevelte fel, mintha az igazi gyermeke lenne. Johanna lényegében indiánnak érzi magát, és úgy is viselkedik, mint egy indián. Amikor „kiszabadul”, ő azt nem megmenekülésként éli meg, hanem úgy, hogy a fehér emberek elrabolták a családjától, a népétől.
Épp ezért, amikor Johanna Kidd kapitányhoz kerül, eleinte bizalmatlan, ellenséges a férfival. Az egyetlen célja, hogy hazaszökjön az indián anyukájához. Hatalmas nagy szerencséje van, hogy Kidd kapitány gondjaira bízták, mert a kapitány türelmes, kedves és megértő vele. Az, ahogyan megnyitja a szívét a kislány előtt, ahogy próbálja tanítgatni, egyszerűen édes. Ahogyan az is nagyon aranyos, amiképpen Johanna szép lassan a bizalmába és a szívébe fogadja az öreget.
Szívfacsaró, de egyben aranyos is volt a szabadlelkű, vadóc kislány és az öregedő kapitány között kialakuló kapocs, és megszakadt a szívem a gondolattól, hogy Kap-tannak (Johanna így nevezi a férfit, mert nem tudja kiejteni rendesen a kapitány szót) el kell szakadnia Johannától, hiszen várnak rá a rokonai a végcélnál.
3. Kalandos, izgalmas
Bár a történet elsősorban a két karakter lelkivilágáról, személyiségbeli változásairól és egymásra találásáról szól, tele volt a sztori kalandokkal, izgalmakkal is. Volt olyan pillanat, amikor nem tudtam, mi fog történni, és a legrosszabbat is el tudtam volna képzelni. Szóval egy másodpercig sem unatkoztam. Ez abból is látszik, hogy lényegében egyetlen oda-vissza vonatút alatt elolvastam az egész könyvet, egyszerűen nem tudtam letenni.
Ami elgondolkoztatott…
Az igazság az, hogy a könyv stílusát szoknom kellett az elején. Elsősorban a párbeszédekre gondolok itt, amelyek nem a megszokott gondolatjeles kivitelezésben jelentek meg a szövegben, hanem beleolvadtak a narrátori szövegbe. Nem volt nehéz megszokni ezt, bár nem látom még mindig, hogy mi volt az értelme. Nem adott hozzá semmit a történethez, úgyhogy szerintem felesleges volt így megírni a párbeszédes részeket.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki szeretne egy kalandos, mégis érzelmes történetet olvasni, valamint bepillantást nyerni a múlt egyik kis szeletkéjébe.
Kedvenc idézetek:
„Tíz cent, mondta. Felemelte a kezét. Ülj itt. Ne mozdulj. Aztán kilépett az ajtón, megfordult, visszajött, és úgy tett, mintha akkor látná először Johannát, majd azt kérdezte: tíz cent?
A kislány azonnal megértette, mit akar, és a festékesdobozra mutatott. Tisz szent!, vágta rá szigorúan. Így aztán aznap este a kapitány felolvasott a keleti újságból, Johanna pedig a kapuőr feladatát látta el, olyan lelkesen, mintha egész életében erre várt volna. Minden belépőre szigorúan rászegezte kék üveggolyó-szemét, a dobozra mutatott, és azt mondta ez a kislány a sötétszőke hajfonatával, kockás ruhájával és fehér kerítésre emlékeztető alsó fogsorával, hogy tisz szent. Még egy német szót is előkotort elméje mélyéről, mert amikor valaki belépett, és úgy akart elmenni mellette, mintha a lány ott sem lett volna, odakiáltotta: Achtung! Tisz szent!”
„Cso-henna dobog cipo! A lány felemelte csupasz lábát, és rámutatott, aztán a szekéralj deszkájára dobbantott.
Nem cipő, láb, magyarázta a kapitány. Hátranyúlt, megkereste a lány egyik cipőjét, és odatartotta elé. Fekete, magas szárú, fűzős cipő volt, kerek orral és kétcentis sarokkal, igazi kínzóeszköz. A fűző hiányzott. Biztosan valami másra kellett. Cipő, mondta. A lány lábára mutatott. Láb!
Natyon jo, Cso-henna dobog láb! Cso-henna inteket! A kezét rázta. Kap-tan áll! A kapitány felállt. Kap-tan ül! A kapitány leült. Kap-tan tapsol! A kapitány elgyötörten összecsapta a kezét. Kap-tan nefet!
Nem, mondta a kapitány.
Ha, haha, Kap-tan, kélem!
Jó. A kapitánynak sikerült kipréselnie egy hamisan csengő nevetést. Ha! Ha! Ha! Na, mára elég volt.
A lány erre viharos kacagásban tört ki. Aztán azt kiáltotta, Kap-tan csinál leggeli; Cso-henna lő pusta (utánozta a lövést), lovak fut, Kap-tan lő puska (újabb utánzás), egy, kedo, halom, nety, ot, hot, het, nyoc, kilenc, tisz.
Nagyon jó, drágám, de halkabban. Öreg vagyok, megviseltek az idegeim. A kapitány még mindig érezte azt az áramütésszerű fájdalmat a fejbőrében. A jobb szemöldökét valószínűleg össze kellett volna varrni, de úgysem varratja össze.
Natyon jo kis esö, lovak lő puskával, ha ha ha! Lovak eszi leggeli! Lovak nefet! (itt imitált nyerítés következett), aztán taps, kacagás megint, és ez így ment, amíg végigzötykölődtek a fákkal szegélyezett lampasasi úton Durand felé, a Bosque-folyó mentén, és a kajovák egykori foglya újabb, az addiginál is sületlenebb mondatokat kajabált, a kapitánynak pedig könny gyűlt a szemébe a fájdalomtól.
Egy láb, keto láp, ety kész, keto kész, keto ló, nagy lovak, lovakolsz…
Johanna, hallgass már.
Csohenna halgas mál!”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nyereményjáték:
A regény a legendás vadnyugaton játszódik, úgyhogy hasonló filmeket keresünk leírás alapján. Feladat: felismerni a filmet és címét beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Leírás a játékhoz (katt a képre a nagyításhoz):
A regény a legendás vadnyugaton játszódik, úgyhogy hasonló filmeket keresünk leírás alapján. Feladat: felismerni a filmet és címét beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Leírás a játékhoz (katt a képre a nagyításhoz):
Állomáslista:
05. 01. Olvasónapló
05. 04. Nem félünk a könyvektől
05. 07. Kelly és Lupi olvas
05. 10. A szofisztikált macska
05. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése