Miért választottam ezt a könyvet?
Időnként elolvasok egy-egy wmn.hu cikket, de nem vagyok az oldal állandó követője, viszont érdekel, hogy kik készítik az oldalt, és vajon mivel foglalkoznak még. Ezért szerettem volna elolvasni Kurucz Adrienn-nek, a wmn.hu szerkesztőjének a novelláskötetét. Érdekelt, hogy mik foglalkoztatják, mikről ír novellát és hogyan.
Véleményem a könyvről
A kötet négy fejezetre van felosztva: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél (és tavasz), és összesen negyven novella található benne, de fejezetenként nem egyenlő arányban elosztva. A novellák rövidek, néhány oldalasak. Elsősorban a szerelemről, párkapcsolatokról, családi kapcsolatokról szólnak. Egy részük E/1-ben mesél úgy, mintha egy ismerőssel beszélgetne a főszereplő karakter, vagy belső monológot folytatna, esetleg nekünk, olvasóknak mesélne, de vannak E/3-as novellák is.
Az író stílusa kellemes, főképp az E/1-es novellái tetszettek, mert jól visszaadták az adott karakterek stílusát, valahogy mélyebben megismerhettem őket ezáltal annak ellenére, hogy nem regényt, hanem rövid novellákat olvastam. Úgy éreztem, mintha hozzám beszélnének, mintha ismerném őket.
A legtöbb novella számomra elég negatív hangulatú volt (akadt, amelyik csak kicsit, míg más történetek nagyon). Rossz házasságok, megcsalások, hazugságok, tönkrement életek, összetört szívek, kiüresedett kapcsolatokban megrekedt emberek... Bár ez a lelkemre hatással volt, igazából nem bántam, szeretem, ha valaki a realitások talaján marad íróként is, és a valóságot mutatja be. Mert hát,valljuk be őszintén, ritka a boldog ember, a boldog és örök kapcsolat/házasság, és sokkal gyakoribb a válás, megcsalás, lelépés, valamint a rossz kapcsolatban élés kényszerből, félelemből vagy megszokásból.
Szóval, ha valaki romantikus történetekre vágyik, akkor nem ez lesz az a könyv, amelytől megkapja ezeket. Ha viszont valaki reális emberi kapcsolatokat akar látni, biztos, hogy leköti majd ez a kötet.
Érdekes volt a Szíria és a Columbo című novella. Ezek összefüggtek egymással, lényegében ugyanazt a helyzetet láthatjuk egy nő és egy férfi szemszögéből. A nő odavan a férfiért, össze akar jönni vele, minden negatív tulajdonságát megmagyarázza magának valahogyan, és egy kedves, érzékeny lelkű pasit képzel maga elé, a valóságot pedig nem látja meg. A férfi ezzel szemben majdnem teljesen érdektelen a nő iránt, maximum szexelni akar vele, de azt se nagyon, cseppet sem kedves, cseppet sem érzékeny, csak azért hallgatja meg a nőt, mert unatkozik és nincs mit mondania. Ez a novella szépen megmutatja, hogy mi nők mennyire képesek vagyunk jót látni ott is, ahol valójában nincsen. Annyira vágyunk a szerelemre, az Igazira, hogy átverjük saját magunkat is. Ez a két novella egyszerre volt ironikusan humoros és egyben szomorú.
A Főnyeremény, úrifiú! című novella tökéletesen bemutatja, miképpen lehet valaki önbizalmát teljesen porig rombolni pusztán szavakkal. A lány, akiről a történet szól, bántalmazó kapcsolatban él, bár nem verik. Ám a lelkét olyan szinten gyilkolja a fiú, akivel együtt van, hogy az legalább annyira borzalmas, mintha megütné őt. Tipikus, hogy a lány próbálja megmagyarázni magának, hogy a fiú ezért meg azért ilyen, és ő megérdemli tulajdonképpen a kritikát, ahogyan az is tipikus, hogy a körülöttük élők semmit nem vesznek észre a lelki bántalmazásból, sőt, főnyereménynek tartják a srácot.
A Te most szépen vigasztalódjál című novellát lényegében végignevettem, de kínomban. Annyira tökéletesen sikerült elkapni az olyan nő karakterét, aki úgy tesz, mintha nagyon együttérezne egy nőismerősével, közben viszont minden mondata egy mérgezett tőr az ember szívébe. Imád pletykálkodni, a legnagyobb élvezet számára, ha olyasmit mondhat el, ami a másiknak fájdalmat okoz, ám úgy, mintha ő csak segíteni akarna. Hát igen, van, amikor a nő nőnek farkasa.
A Házasságban gondolkodom is hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint az előző novella. Ezúttal egy olyan férfi szövegét kellett E/1-ben "végighallgatnom" egy első randin, akitől visítva menekülnék az ellenkező irányba. Volt már hasonló randim sajnos, akkor még fiatal voltam, én hülye nem akartam megbántani az illetőt, ezért végigszenvedtem azt a néhány órát egy kényszermosollyal az arcomon. A novella olvasása közben ez az élmény jutott eszembe, és ismét csak kínos nevetés tört elő belőlem. Legalább olyan jól sikerült megfogni ezt a karaktert is, mint a pletykálkodó, kígyónyelvű nőét.
Ahogy írtam is a levélben, komolyak a szándékaim, kedves. Házasságban gondolkodom, feleséget keresek. Ágy, asztal közös legyen. Öreg vagyok már a huzavonához, de hát maga is. Idős édesanyám fél éve otthonba került, mit mondjak, hiányzik a női gondoskodás, azért is jelentkeztem a társkeresőbe. Olyan asszonykát keresek így vénülő fejjel, aki tesz-vesz otthon szépen, akinek nem büdös a munka, aki vacsorát főz és melegen tartja az ágyat, ugye, érti, kedves, mire célzok finoman, hehehe, biztos elszokott már a férfiaktól a maga korában, de higgye el, öreg ember nem véd ember, megnyalom én még a sót.
A Hívjál. Fel. Légy. Szíves. című novella azért különleges, mert egy anya-lánya kapcsolatról szól. A lány már tizenhét éves, ki akar repülni a fészekből önállósodni szeretne, és éppen fülig szerelmes. Egy anya viszont mindig anya marad, félti a lányát. Próbál közeledni hozzá, próbálja játszani a jófej lazát, fáj neki az elutasítás, a nemtörődömség. Azt hiszem, egy ponton minden anya-lánya kapcsolat átmegy egyszer a leszakadási fázisban, aztán a jó kapcsolatok végül ismét normalizálódnak szerencsére. Ennek ellenére anyaként nehéz lehet megélni azt, hogy a gyereked nem szívesen beszélget veled, nem szívesen van veled, nem hallgat rád (még ha csak időszakosan is). Bár nem vagyok anya, mégis nagyon együttéreztem a novella főszereplőjével.
A Ne most, anyu! szintén hasonló témát dolgoz fel, csak egy már idősebb anyával és az idősebb lányával. Ebben az esetben is szörnyen sajnáltam az anyát. Már kicsit szenilis, kicsit nehéz vele, de szereti a lányát, állandóan próbál valamiféle kapcsolatot kialakítani vele, kommunikálni, de folyton visszautasításba, falakba ütközik. A lánya csak szégyelli őt mások előtt. Szomorú lettem ettől a novellától, mert egy jó anya nem ilyen bánásmódot érdemel.
A Nem is volt komoly! című novella azért tetszett, mert talán ez volt az egyetlen a kötetben, aminek a végén volt egy kis csavar. Sikerült meglepni vele, és szeretem ezt az érzést olvasóként.
Hogy tetszett a könyv?
Elég negatív látásmódot közvetített, de egyben realistát is, és én szeretem, ha valaki az igazat írja meg, nem pedig a rózsaszín szemüvegen át manipulált valóságot. Voltak olyan novellák a könyvben, amik nem fogtak meg, de olyanok is, amik érzelmileg hatást gyakoroltak rám.
Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki borúsabb hangulatú, realista novellákat akar olvasni a szerelemről, házasságról, családról.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése