~ Sárga könyves út ~

2022. október 16., vasárnap

20 rendkívüli lány, aki megváltoztatta a világot – Blogturné



A Rendkívüli történetek-sorozat következő részében 20 olyan hölgyet ismerhetünk meg, akik az élet valamilyen területén kiemelkedőt alkottak. A kötetben szereplő nők bizonyítják, hogy a hagyományos női szerepekből ki lehet törni, és bármire képes egy lány, ha az akadályokat leküzdve kibontakoztatja a benne rejlő lehetőségeket. Tartsatok velünk, ismerjétek meg ezeknek a különleges és inspiráló személyeknek az életét, ha pedig nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből.


Miért választottam ezt a könyvet?

A sorozat korábbi köteteit is olvastam, és mivel ez kifejezetten lányokról szól, ezért mindenképpen kíváncsi voltam rá. Érdekelt, hogy vajon feminista szemmel milyennek találom majd ezt a női példaképeket felvonultató kötetet.


Véleményem a könyvről

Először is ezer hála a Manó Könyveknek, amiért meghallották a blogot író olvasóik hangját. A korábbi Rendkívüli történetek-kötetekben is voltak nők, de az arányuk sosem érte el még az 50%-ot sem. Pedig a nők az emberiség történetének szinte egészére jellemző elnyomásuk ellenére éppúgy hatással voltak a világunk, a művészetünk, a tudományunk alakulására, mint a férfiak. Csak épp nehezített pályán értek el mindent.

Szóval nagyon örülök ennek a kötetnek, igazán szükség volt egy olyan részre, amiben csak nők vannak. Egyfelől, hogy a lány olvasók példaképeket találhassanak maguknak és önbizalmat, erőt nyerjenek más nők erejéből és eredményeiből. Másfelől, hogy a fiú olvasók lássák, a lányok, nők egyáltalán nem a gyengébbik nem! Ugyanolyan erősek, okosak, bátrak vagyunk, mint a fiúk, férfiak, és a hosszú időn át tartó nehezebb pálya miatt talán kitartóbbak, mint ők.

Imádom, hogy mind a könyv írója, mind az illusztrátorok nők. Vagyis egyfelől anyagilag és munka tekintetében őket támogatták a kötet megjelenésével, másfelől így valószínűleg igazi szívügyük volt megalkotni ezt a kötetet. A Hogyan olvasd ezt a könyvet? kis bevezetőszövegével viszont egyáltalán nem vagyok kiegyezve. Talán ez az egyetlen dolog a könyvben, ami nem tetszik. Csak azért, mert nőkről szól a kötet, nem kell rögtön sztereotip szöveget írni bevezetésként. Pl. arra a kérdésre, hogy mi volt ezeknek a rendkívüli nőknek a titka, azt a választ adja a szöveg írója, hogy megtanultak hallgatni a szívükre. Csak mert lányok, nők, pusztán az érzéseik vezették őket? Hát nem hiszem. Ha én írtam volna a szöveget, az lett volna a válasz, hogy bátrak voltak, erősek, kitartóak, intelligensek, szívósak. Keményen tudtak küzdeni, tanulni. Nem hagyták, hogy mások, a társadalom lenyomja, eltérítse őket az útjuktól, és hasonlók. A nőknek nem csak a szívük az erejük. És a férfiakból sem hiányzik a szív ereje. Ez sztereotip, és egy ilyen könyv elejére szerintem nem való. Ahogyan az sem, hogy ezt a könyvet elvileg úgy kéne beszívnunk olvasóként, mint egy finom parfüm illatát. Ja, mert a lányokra a parfüm a jellemző igaz? Ne már! Légyszi, legközelebb aki egy ilyen könyv elejére ír ajánlót, jól fontolja meg, miként teszi azt!

Ahogy a könyv címe is mutatja, ezúttal is 20 rendkívüli személyt ismerhetünk meg a könyvből. Az oldalakon található nők mind elértek valami nagyot a saját területükön, legyen az a művészet egy ága, a tudomány egyik területe, a sport, vagy éppen az emberi jogokért való küzdelem.

Minden nő kapott egy külön fejezetet, amely négy oldalból áll. Leszámítva az utolsó, Malála Júszafzairól szóló fejezetet, ami számomra ismeretlen és érthetetlen okból csak két oldal lett (pedig ő aztán nagyon megérdemelte volna a négy oldalt!). Ezeken az oldalakon a korábbi kötetekhez hasonlóan találhatunk egy E/1-ben írt történetet az adott nő szemszögéből. Mesélnek a gyerekkorukról, arról, hogy mi terelte őket először a vágyott cél felé, a nehézségeikről, a támogatóikról, az elért eredményeikről. Mindegyik fejezetben találhatunk egy-egy rajzot az adott hírességről kislányként és felnőtt nőként is. Egyébként ezek az illusztrációk nagyon tetszenek, de elsősorban azokért vagyok oda, amik nem az adott nő szépségét, bájosságát akarják megmutatni, hanem őt magát teljes valójában. Például imádtam Amelia Earhart gyerekkori és felnőttkori képét is. Ahogy gyerekként "fiúruhában" kócosan, szeplősen és kipirulva száguld lefelé egy rámpán. Felnőttként pedig repülősruhában, egy hanyag és laza mozdulattal hátratámaszkodva ül a repülőgépben. De Valentyina Tyereskováról, Emmeline Pankhurstről és Wilma Rudolphról is nagyon menő rajzok készültek.

A kötet végén találhatunk egy idővonalat, ami segít elhelyezni a könyvben található rendkívüli nőket időben. 1647-ben született a legkorábban élt kötetbeli nő, míg 1997-ben a legkésőbbi. Persze a nők története nem 1647-ben kezdődött, de tény, hogy a korábban élt rendkívüli nőkről nehezebb hitelesnek mondható információkat fellelni.

Ami megrázott, de egyben erőt is adott, hogy a húsz nő közül milyen soknak volt elképzelhetetlenül nehéz és szörnyű a gyerekkora, élete valamilyen okból. A nők elnyomása mellett szegénység, betegség, baleset, rasszizmus, háború, a szülők elvesztése és egyéb borzalmak gyötörték őket. Mégsem hagyták el magukat, hanem felálltak a padlóról és küzdöttek tovább. Megmutatták, hogy bárhonnan is jött az ember, bármilyen tragédia is érte, kitartással, bátorsággal, tanulással elérheti, amire vágyik, és nagy dolgokat vihet véghez. A történeteik által együttérezhetünk velük, egyben láthatjuk azt is, hogy minden lehetőségünk megvan arra, hogy hasonlóan nagy dolgokat érjünk el. Igaz, még most sem egyszerű egy nőnek boldogulni ebben a világban, de nyugati nőként mégis valamivel több lehetőségünk van, mint a kötet szereplőinek volt, szóval jobb esélyekkel indulhatunk, mint ők. És ezt részben nekik is köszönhetjük, hiszen a munkájukkal, elért eredményeikkel kitaposták nekünk az út egy részét.

Szerintem klassz, hogy a kötetben a nők ezerféle arcát bemutatták. Voltak köztük gondoskodók, önfeláldozók, és olyanok is, akiket csak a saját céljaik hajtottak. Olyanok, akik félénken viszonyultak más emberekhez, és olyanok, akik vagány dolgokat csináltak, vagy épp bátran kiálltak azért, amiben hittek akár az életüket is kockáztatva. Otthon ülő könyvmolyok és világjáró örökmozgók. Olyanok, akiknek a munka volt a mindenük, és olyanok is, akik a céljaik mellett családot is alapítottak. Vagyis láthatjuk, hogy a nők is sokfélék, ezerféle képességgel és vággyal. Nincsenek női és férfi tulajdonságok. Nincs olyan, hogy valamiben csak a nők jók vagy csak a férfiak. Különböző személyiségek vannak, akik közül nemtől függetlenül ki ebben jó, ki abban, kit ez érdekel, kit az, kit ez tesz boldoggá és egésszé, kit pedig más.

Sok érdekes történet volt a kötetben, nekem talán három történet tetszett a legjobban. Az egyik Wilma Rudolphé, mégpedig azért, mert az ő történetében két bátor, erős nő is szerepelt. Az egyik természetesen Wilma, aki a gyermekbénulása és az őt ért rasszizmus ellenére végül olimpiai aranyérmes futó lett. A másik az édesanyja, aki mikor az orvos közölte vele, hogy Wilma sosem fog tudni járni, nem adta fel. Felkutatott egy kórházat, ahol hajlandóak voltak kezelni Wilmát (a legtöbb kórházban nem kezeltek fekete bőrű embereket), és hetente kétszer elbuszozott vele százharminc kilométerre a kezelésre. Emellett végig bátorította a kislányát, nem engedte, hogy elhagyja magát, mellette volt, amikor a gyerek sírt a fájdalomtól, és sosem adta fel. Ő legalább annyira rendkívüli nő, mint Wilma.

A másik kedvenc történetem Emmeline Pankhursté, aki nőjogi aktivista volt egy olyan korban, amikor a nők élete teljesen alá volt rendelve a férfiaknak. Ő azon nők egyike, akinek mi, nők rengeteget köszönhetünk. Neki és a hozzá hasonló nőknek köszönhetjük, hogy a nyugati világban szavazhatunk, bármit tanulhatunk, szabadon megválaszthatjuk a férjünket stb. Persze az egyenlőség még nem tökéletes itt sem, de ha nem lettek volna Emmeline Paknhursthöz hasonló nők, akkor még ennél is rosszabb lenne a helyzetünk.

A másik kedvencem Malála Júszafzai fejezete. Ő a keleti világ nőiért harcolt és szerencsére még most is harcolhat, bár megpróbálták elhallgattatni. Malála nyilvánosan kiállt azért, hogy a lányok is tanulhassanak, a tálibok ezért egy nap fejbe lőtték az iskolabuszon. Borzalmas, ami vele történt, de túlélte, mert nagyon szerencsés és nagyon erős nő. Nem sokan vállaltak volna már gyerekként olyan veszélyes, szó szerint az életüket kockáztató tevékenységet, mint amit ő vállalt.



Hogy tetszett a könyv?

Az előszót leszámítva nekem nagyon tetszett a kötetben található húsz lány története. Sokszínű lett a kötet, mert sokféle lányt megismerhettünk belőle. Ami közös bennük, hogy erősek, kitartóak, intelligensek és bátrak. Szóval tökéletes példaképek a lány olvasóknak, és tökéletes női példák a fiúk számára is.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek nemtől, kortól függetlenül. Hadd lássa a világ, hogy a lányok, nők is bármire képesek!

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Ahogy a bevezetőben is olvashattátok, a könyv kiemelt célja, hogy bemutasson 20 olyan nőt, akik az élet valamilyen területén kiemelkedőt alkottak. A mostani játékunk során olyan magyar nők nevét kell felismernetek, akik az élet valamilyen területén úttörőnek számítanak. A neveik betűi viszont sajnos összekeveredtek, így nektek kell kibogozni, és kideríteni, hogy kiről is van szó. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a megfelelő személy nevét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Betűk a játékhoz:

G U H I N O N A M A V L I


Állomáslista:

10. 12. Csak olvass!
10. 14. Dreamworld
10. 16. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése