A méhek titkos élete az Amerikai Egyesült Államokba kalauzolja az olvasót, s Lily történetével egészen az 1960-as évekig utazunk vissza az időben. Sue Monk Kidd regénye, amellett, hogy komolyan foglalkozik a rasszizmus kérdésével, arra is rávilágít, hogy a családi összetartásnak egyetlen meghatározója: a szeretet. A Blogturné Klub nyolc bloggere indul turnéra a könyvvel, hogy bemutassa ezt a magával ragadó történetet, melyet a 21. Század Kiadó csodálatos, új kiadásában olvashatunk. A turnéval tartva, ahogy lenni szokott, most is lehetőségetek van megnyerni a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában.
Miért választottam ezt a könyvet?
Sue Monk Kidd Vágyak könyve című regényét olvastam már korábban, nagyon tetszett a stílusa és maga a történet is, ezért kíváncsi voltam rá, hogy miket írt még. A méhek titkos életének a címét hallottam már korábban, de a regényről semmit sem tudtam azon kívül, hogy létezik, viszont a fülszövege alapján úgy gondoltam, olyan emberjogi témákról szól, amik érdekelnének.
Véleményem a könyvről
A 14 éves Lily édesanyja egy balesetben meghalt, ő pedig a cseppet sem kedves apjával éli az életét, aki fizikailag és lelkileg is bántalmazza. Na meg a dajkájával, a fekete bőrű Rosaleennel, akivel viszont imádják egymást. A nő összeszólalkozik néhány helybeli rasszistával, akik ezek után szó szerint veszélyesek lehetnek az életére is, ezért Lily, hogy megszabaduljon az apjától és megmentse Rosaleent, megszervezi a szökésüket. Tiburonba mennek, mert Lily az anyja holmija között talál egy fényképet, amin a fekete Mária van, a hátuljára pedig ráírták a város nevét. Lily ki akarja deríteni, miért járt az anyja Tiburonban, és hogyan került hozzá a fotó. A városba érve szinte azonnal észreveszi a fekete Mária képét néhány eladó mézesüvegen, ezért a közeli farmon köt ki, ahol három, fekete bőrű lánytestvér egy méhészetet vezet.
Először is Lily olyan karakter, akivel nagyon együtt lehet érezni. A múltjában történt tragédia, a szeretet nélküli, erőszakos „otthon” az apja mellett, a Rosaleen iránti szeretete és a halott anyja utáni sóvárgása mind együttérzést vált ki az olvasóból. Sok könyv szól a fekete bőrű emberekkel szembeni rasszizmusról, de amiket én olvastam eddig, azok általában egy (vagy több) fekete bőrű ember szemszögéből mutatták be a helyzetet. Ebben a könyvben viszont Lily, a szőke, fehér bőrű, de sebzett lelkű kislány szemén át láthatjuk a rasszizmust. Ez többféle szempontból is érdekes.
Egyfelől ő még naiv, ártatlan lélek, vagyis egyfajta újdonságként fedezi fel a rasszizmust és hatásait Rosaleen és a Boatwright testvérek közelében. Másfelől, ahogy egyetlen fehérként bekerül egy fekete közösségbe, a saját bőrén is megtapasztalja, milyen másnak lenni. A szerelmi szála csak hab a torta tetején, ugyanis összeismerkedik a méhésztelepen egy fekete bőrű fiúval, Zachhel, akivel kölcsönösen kötődni kezdenek egymáshoz, ám abban a korban a „kevert” kapcsolatok még szó szerint tilosak voltak. Szóval Lily karaktere a naiv kívülállóból nagyon is érintetté válik szép lassan, nemcsak megérti, hanem át is érzi a fekete bőrű emberek helyzetét, és általa mi, olvasók is megtehetjük ezt egy kicsikét.
Ha belepusztulok sem tudom megérteni, miért alakult ez ki, miért a színes bőrű nők kerültek a legalacsonyabbra a ranglétrán. Csak rájuk kellett nézni, hogy az ember lássa, mennyire különlegesek: mintha álruhás királynők járnának közöttünk.
Ahogyan mindig, a rasszista jelenetek nagyon feldúltak és dühös lettem tőlük. Nem értem, hogy egyesek miért érzik felsőbbrendűnek magukat csak mert fehér a bőrük színe. Mintha ez valamiféle érdem lenne, nem pedig véletlen. Azt sem értem, hogy miként képes valaki egy másik embert gyűlöletből bántani. Mármint a pszichológiai hátterét értem, de emberként mégsem tudom felfogni.
A Boatwright nővérek birtoka, az élet, ami élnek, igazán érdekes. Az a szó jut eszembe róla, hogy otthonos. Nem véletlen, hogy Lily is azonnal megtalálja ott a helyét. A fekete bőrű embereknek nem sok lehetőségük volt abban a korban, de Boatwrighték a méhészetükkel megalapozták az életüket anyagilag. A könyv tele van a méhek életének tanulságaival, amik az emberi életre is vonatkoztathatók. Bár gyerekkoromban volt egy kellemetlen találkozásom egy méh-vel, aminek köszönhetően injekcióért kellett rohangásznunk allergiás reakció miatt, ezért parázok azóta is az olyan kis lényektől, amik képesek csípni, mégis érdekes volt a méhekről, méhészetről olvasni, mert mind a legidősebb Boatwright nővér, mind Lily annyira lelkesen végezték a dolgukat egyfajta misztériumot szőve a méhek köré.
– Tudod, Lily, vannak az életben olyan dolgok, amelyek kevésbé fontosak. Például egy ház színe. Ugyan mekkorát nyom ez a latban a nagybetűs élet rendjében? Viszont egy embert boldogabbá tenni – no, ez az, ami számít. Az emberekkel az a legnagyobb baj, hogy...– ...hogy nem tudják, mi számít és mi nem! – fejeztem be helyette a mondatot, és nagyon meg voltam magammal elégedve, hogy kitaláltam a gondolatát.– Én úgy mondanám, a baj az, hogy tudják, mi számít, és mégsem azt választják. Tudod, milyen nehéz ez, Lily? Szeretem Mayt, de mégis annyira nehéz volt megvennem ezt a karibi rózsaszínt. Nincs nehezebb a földön, mint azt választani, ami tényleg számít.
A misztérium másképp is megjelenik a történetben, egy fekete Madonna-szobor által, ami a Boatwright testvérek otthonában áll, és egész kis saját vallást alakítanak ki körülötte a szomszédjaikkal, barátaikkal együtt. Mindig összegyűlnek, különböző szimbolikus szertartásokat végeznek, és mindez úgy van leírva, hogy az ember ateistaként is átérzi a fontosságát az adott emberek számára.
Lily lelkének amúgy szüksége van ezekre a misztériumokra, mert az anyjával kapcsolatos titkok, valamint az apjának köszönhető bánásmód miatt sebesült a lelke. Bűnösnek hiszi magát, azt gondolja, hogy őt nem lehet szeretni. Hiányzik neki az anya is, akire alig emlékszik, és azt reméli, hogy Augustéktól visszakaphat egy kicsikét belőle, hiszen valaha ott járt Tiburonban, a méhészetben. Ám képtelen őszinte lenni a nővérekkel, mert attól fél, hogy ők is csak eltaszítják majd maguktól, ha megtudják, kicsoda és mit tett.
Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi derül ki Lily anyukájának a múltjáról, hogyan kapcsolódik Augustékhoz, mit keresett Tiburonban, és végül, hogy hogyan is halt meg pontosan. Olvasás közben alig vártam, hogy Lily végre őszintén elmondja Augustnak, hogy ki is ő valójában, és választ kapjak a rengeteg kérdésemre.
A történetben a rasszizmus mellett sok más nehéz téma is előkerült. A depresszió, öngyilkosság, súlyos anyai döntések, megbocsátás témája csakúgy jelen vannak a történetben, mint az, hogy az embernek sokszor akkor is ki kell állnia magáért, ha az veszélyes.
A sztori vége nagyon tetszett. Féltem tőle, hogy történik valami rossz, és negatív vége lesz a történetnek, de teljesen elégedett voltam a regény lezárásával.
Hogy tetszett ez a könyv?
Nagyon szeretem Sue Monk Kidd stílusát. Azt, ahogyan egyszerű emberek életét érdekessé teszi. Azt, ahogyan bemutatja nekünk a régmúltban élt nők (és ezúttal kiemelten a fekete nők) életének nehézségeit és szépségeit. Imádom, ahogyan ebben a regényében is megteremtette azt a női közösséget (az őket támogató rendes férfiakkal), akik ott állnak egymás mellett támaszként, családként. Lily karakterét nagyon megszerettem, ahogyan Augustot és Rosaleent is. És nagyon tetszett Zach karaktere, mert egy értékes fiatal férfi, aki a képzeletemben tényleg ügyvéd lett és sokra vitte.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Sue Monk Kidd-rajongóknak kötelező. Egyébként azoknak, akik szeretik átlagos, mégis különleges nők történeteit olvasni. Akik szívesen belelátnának abba, hogy régen milyen volt lánynak, nőnek, fekete nőnek lenni.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
A regény nem csupán a New York Times bestsellerlistáján szerepelt több mint száz hétig, de 2008-ban filmet is forgattak a történetből. A turné nyereményjátékában tehát könnyedebb vizekre evezünk, és olyan regények nyomába eredünk, melyek adaptációval is rendelkeznek. A feladatotok egyszerű, a rövid leírásokból találjátok ki, mely könyvadaptációról van szó az adott állomáson, és a film/sorozat címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Leírás a játékhoz:
Elena Greco egy idős asszony, akinek nyom nélkül eltűnik a legjobb barátnője. A nő egy könyvekkel teli házban bekapcsolja a számítógépét, és elkezdi írni a Lilával való hatvanéves barátsága történetét. 1951-ben, az általános iskola első évében találkozott Raffaella Cerullóval, akit mindig Lilának hívott. A veszélyes és lenyűgöző Nápolyban éltek és nőttek fel. Lila Elena legjobb barátnője – és bizonyos értelemben – a legrosszabb ellensége lett.
Állomáslista:
09. 18. Szembetűnő
09. 20. Csak olvass!
09. 22. KönyvParfé
09. 24. Zakkant olvas
09. 26. Hagyjatok! Olvasok!
09. 28. Utószó
09. 30. Readinspo
10. 02. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése