A Park Könyvkiadó különleges kiadványt hozott el a hazai olvasók számára. Elinor Cleghorn Szenvedő nők című munkája az orvostudomány fejlődésének női perspektíváit tárja fel az ókortól napjainkig, figyelmet fordítva az egyes korok szemléletére, az orvoslásnak a női testhez és betegségekhez való kapcsolatára. A Blogturné Klub öt bloggerének társaságában megismerhetitek a kiadványt, és a kiadó jóvoltából játékunkon nyerhettek is egy példányt a könyvből.
Miért választottam ezt a könyvet?
Azt hiszem, azoknak, akik már régóta követik a blogomat, nem kell ezt magyaráznom. Feminista nőként minden érdekel, ami a nők életéről, gondjairól, szenvedéseiről, küzdelmeiről és győzelmeiről szól. A PCOS betegségem miatt pedig nekem is van jó pár élményem azzal kapcsolatban, hogy miként gondolkoznak az átlagemberek a női betegségekről, és hogyan állnak az egészhez maguk az orvosok, nőgyógyászok. Szóval érdekelt, hogy másoknak milyen tapasztalataik voltak/vannak a múltban és a jelenben.
Véleményem a könyvről
Mivel korábban már egy másik feminista könyvben is olvastam arról, hogy az orvostudomány mennyire figyelmen kívül hagyja a nők szenvedését, így valamennyit tudtam erről a témáról. De őszintén szólva, 465 oldalon töményen összefoglalva, mennyit kellett szenvedniük a nőknek a múltban és még jelenleg is, pusztán azért, mert egy férfiak uralta világban élünk, konkrétan kiborított. Egyfelől érzelmileg, mert a sok baromságot olvasva, amit a férfi orvosok kitaláltak a nőkről, konkrétan dühös lettem (amit persze a múltban a férfiak nem úgy értelmeztek volna, hogy jogosan feldühített a rohadékságuk, álszentségük és tudatlanságuk, hanem úgy, hogy „hisztériás” vagyok). Másfelől fizikailag, mert a nők iránti együttérzés miatt sokszor szó szerint hasgörccsel olvastam a sorokat.
A könyv az ókortól kezdve egész mostanáig összefoglalja nekünk, hogy az éppen aktuális orvostudomány és a kor orvosai (valamint nekik köszönhetően az átlagemberek is) miként gondolkoztak a női testről, lélekről, szenvedésről, fájdalomról, betegségekről. Cleghorn nagyon profin és részletesen összeszedte a tényeket, kiegészítve ezeket egyéni női történetekkel.
A csikló léte azt is bebizonyította, hogy a nők akkor is képesek élvezni a szexualitást, ha nincs kéznél férfi. Képzeljük el, mennyire fenyegetve, sőt irigynek érezhették magukat a férfiak attól, hogy a nőknek úgy van képességük a gyönyörre, hogy ők nem kontrollálhatják. Ez elegendő ok volt arra, hogy nem csupán tudomást se vegyenek a csiklóról, de beteges dologként, torzulásként vagy aberrációként szólják le vagy vegyék körül legendákkal.
Történelmünk során, az idő nagy részében a nő pusztán szülőgép volt, semmi más, és amikor elkezdtek más szempontokból is foglalkozni vele, akkor is általában valamiféle rossz cél, a nők másként való kihasználása, felhasználása állt a középpontban. A férfi tudósok, orvosok és átlagférfiak úgy hajlítgatták kényük-kedvük szerint a „tényeket”, ahogyan az épp hasznos volt a számukra.
Amikor a férfiaknak az kellett, hogy a nők minél több gyereket szüljenek, akkor az volt a „tudományos” álláspontjuk, hogy a nő fizikailag alkalmatlan a tanulásra, munkára, politikára, arra, hogy önálló személyiségként önálló döntéseket hozhasson önmagáról. Amikor viszont (a háború miatt) szükség volt a nők munkaerejére is, azonnal megváltozott a férfiak hozzáállása. Akkor „tudományosan” segítették, hogy a nők átvehessék a férfiak helyét a munkaerőpiacon. Persze nem azért, hogy a nőket egyenlővé tegyék, hanem azért, hogy kihasználják. Mert akkor épp az állt az érdekükben.
„Az emberiség története a nővel szemben a férfi által elkövetett sérelmek és kizsákmányolás története”
Amikor kevés volt a gyerek, akkor erkölcsi és vallási okok miatt bűnként festették le a fogamzásgátlást. Amikor viszont náci eszmékről volt szó és fajtisztulásról, akkor máris támogatták ezeket a módszereket. Volt, aki azt a látszatot keltette, hogy azért, hogy a nehéz sorsú nőknek legyen esélyük felemelkedni, volt, aki nyíltan beszélt róla, hogy azért, mert ezek a nehéz sorsú nők általában fekete bőrűek vagy más kisebbséghez tartoznak, és a fogamzásgátlással, különböző sterilizáló műtétekkel megakadályozható a szaporodásuk.
Szinte mindig amikor azt gondoltam, hogy végre van valaki, aki tényleg segíteni akar a nőknek, kiderült, hogy áll valami a háttérben (pénz, munkaerőhiány, önérdek stb.), és valójában (tudatosan vagy tudattalanul) nem is a nők támogatása a cél. Persze voltak jó emberek, akik tényleg tenni akartak a nőkért, főképp más nők, de még esetükben sem mindig jött össze ez úgy, hogy megkönnyebbülhettem volna. Például a nő, aki harcolt a női egyenjogúságért, kifelejtette a fekete nőket a harcából, mintha ők kevesebbet érnének, mint a fehér nők. Vagy ott volt az az orvos, aki szembement a törvénnyel, és ezzel vállalta, hogy börtönbe zárhatják, mert hajlandó volt elvégezni az abortuszt egy 14 éves, több férfi által megerőszakolt kislányon. Elsőre ez igazi önzetlen kiállásnak, sőt önfeláldozásnak tűnik. Aztán kiderült, hogy ha egy prostituált vagy egy kevésbé jómódú családból származó lány lett volna az áldozat, már nem áldozta volna fel magát azért, hogy segítsen.
Az meg, hogy volt olyan kor, nem is annyira régen, amikor a nyugati világban a férfiak a munkájuk miatt kaptak egészségbiztosítást, ám ez nem terjedt ki a feleségükre, ezért a nők konkrétan a szülésen kívül nem juthattak hozzá orvosi ellátáshoz, ha nem volt elég pénzük fizetni érte (márpedig a többségüknek nem volt), 21. századi szemmel nézve egyenesen felháborító. Persze, most is van olyan nyugati ország, ahol sz*r az egészségügyi rendszer, de az ellátás lehetősége itt már nem a nemedtől függ, konkrétan a férfiak számára is sz*r az egész.
A könyv végigvette azokat a mostanra nyilvánvaló baromságokat is, amelyeket az orvosok tényként adtak elő a nőkkel kapcsolatban a múltban. Hogy a méhünk önálló lényként külön életet él, vándorol, és minden egyes betegségünk a méhünkből ered. Hogy minden betegségünket úgy lehet megelőzni, ha minél előbb férjhez megyünk, házas életet élünk (természetesen csak a férjünkkel, csak úgy és akkor, ahogyan és amikor urunk és parancsolónk akarja), és szülünk vagy ezer gyereket. Hogy a különböző anyajegyek és más testi jegyek arra utalnak, hogy valaki boszorkány. Hogy a nők a menstruációjuk miatt képtelenek dolgozni, tanulni, politikával foglalkozni. És még sorolhatnám... Néha nem tudtam olvasás közben, hogy röhögjek vagy sírjak... Csak azért nem tudtam nevetni, mert tisztában voltam vele, hány nő szenvedett, vagy épp halt meg ezektől az oltári nagy hülyeségektől.
Mosher gyenge egészségtől és kimerültségtől szenvedett, de mindez nem térítette el elhatározásától, hogy orvos legyen. 1900-ra, harminchét éves korára két bölcsészdiplomát szerzett, egy orvosi diplomát a Johns Hopkinsról, és volt egy magánparxisa Palo Altóban, Kaliforniában. Elérte mindazt, amit mások lehetetlennek gondoltak, hiszen egy betegeskedő nőtől nem várták el, hogy a tanulás fegyelmét vagy az orvosi pálya kívánalmait elviselje.
Nagyon sok egyéni történet is található a könyvben, ami sokkal személyesebbé teszi a múltat és a történteket. Általánosságban elmondva a tényeket is átérezhető a nők szenvedéstörténete, de úgy, hogy nevet és konkrét eseményeket, konkrét fájdalmakat tudunk társítani az elmondottakhoz, még megrázóbb.
A valódi változás akkor következett be, amikor a nők nemcsak a saját testükért, de másokért is kiálltak, amikor egymást meghallgatva teremtettek közös tudást, amikor dacoltak az elnyomó eszmékkel, kiálltak ellenük és szembementek velük. amikor a nők nem hajlandók elnémulni, a férfiközpontú kultúra veszít az erejéből.
Mára sok minden változott, de sajnos még nem eléggé. A nőgyógyászok jó része még mindig istenként viselkedik, a nőket tudatlan gyerekekként kezeli, nem foglalkoznak rendesen a panaszaikkal, fájdalmaikkal, azt mondják a kóros tünetekre is, hogy ez normális dolog, amit a nőknek el kell tudni viselni, és hasonlók. Én is megjártam a PCOS-sel a hadak útját, mire egyáltalán diagnosztizálták. Aztán pedig több nőgyógyászt is végigjártam, hogy végre emberszámba vegyenek, és ne úgy érezzem magam a vizsgálatokon, mint egy ostoba kislány, akit a szigorú, mindent jobban tudó doktor helyretesz. Végül egy nőgyógyász nőnél kötöttem most ki, akivel elégedett vagyok. Szóval igen, egyfelől jó lenne, ha több nőgyógyász nő létezne, mert kevesen vannak, másfelől nem ártana a férfi nőgyógyászokat edukálni egy kicsit, hogy a nők ne betegen, segítségre várva menjenek be az ajtajukon, és súlyos traumákkal, rossz érzésekkel jöjjenek ki onnét.
Mivel nincsen gyerekem, így a szülészeti erőszakról nincsenek saját tapasztalataim, de mivel nőjogi körökben is mozgok, ezernyi szörnyűséges történetet hallottam ezernyi nőtől. Szóval nyilvánvaló, hogy azon a téren sincs minden rendben még most, a 21. században sem.
Arról már ne is beszéljünk, hogy megint elkezdték nyomasztani a nőket a szüléssel, a megelőzés és edukáció még mindig nem érhető el mindenki számára, és az abortuszt démonizálják ahelyett, hogy a már élő gyerekeknek teremtenének jobb jövőt, és a megelőzést tennék elérhetővé mindenki számára. És még sorolhatnám...
„A gyerekeknek a szabad akarat, és nem a félelem útján kellene világra jönniük”
Szóval jócskán van még miért küzdenünk, mert bár sokan állítják, hogy az egyenjogúság megvalósult, de a nagy sz*rt. Jobb helyzetben vagyunk, mint néhány elmaradott országban, ez tagadhatatlan, de még itt sincs egyenlőség. Az orvostudomány területén sem.
Hogy tetszett ez a könyv?
Megrendítő volt látni, hogy hány nő szenvedett és halt meg feleslegesen a múltban, csak mert nem kezelték vagy félrekezelték ostoba vallási vagy erkölcsi köntös mögé bújtatott férfiérdekek miatt. A személyes történetek pedig még megrázóbbá tették ezt az olvasmányt. Azt viszont jó volt látni, hogy azért némileg haladtunk a jó irányba, még ha bőven maradt is küzdeni és javítani való dolog.
Szóval összességében IMÁDTAM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Szerintem hiánypótló olvasmány, amit mindenkinek végig kéne olvasnia. Férfiaknak és nőknek egyaránt.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
A könyv az egyes korszakok kiemelkedő nőjogi alakjait is bemutatja röviden, így a turnéhoz tartozó nyereményjátékban egy kis nyomozásra invitálunk titeket. Ismerjünk meg együtt közülük ötöt! Minden állomáson találtok egy-egy rövid ismertetőt a nők jogai, lehetőségei mellett kiálló személyekről. A feladatotok, hogy a nevüket beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Leírás a játékhoz:
A 14-15. század fordulóján Franciaország egyetlen elismert írónője, aki eredetileg Velencében született. Elbeszéléseiben szembeszállt a korszak negatív nőképével, írásai nagy népszerűségnek örvendtek. Férje halála után átvette annak munkáját, és udvari írnokként tartotta fenn magát és három gyermekét.
Állomáslista:
10. 18. Szembetűnő
10. 20. Olvasónapló
10. 22. KönyvParfé
10. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
10. 26. Readinspo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése