A legtöbb Japánról szóló könyv elsősorban a modern Japán érdekességeit mutatja be nekünk, európai olvasóknak, ez a könyv azonban az őskortól kezdi a történetet, és végighaladva az idő vonalán jutunk csak el a jelenig. Így olyan érdekességeket is megtudhatunk Japánról, a történelméről, a kultúrájáról, amikről talán eddig még nem is hallottunk. Mindezt érdekfeszítő, olvasmányos stílusban, hogy úgy érezzük, mintha egy regényt olvasnánk, nem pedig egy tankönyvet. Tarts ezúttal két bloggerünkkel, fedezd fel velünk Japán izgalmas történetét, és a turné végén nyerj te is egy példányt a könyvből az Athenaeum Kiadónak köszönhetően.
Miért választottam ezt a könyvet?
Bár nagyon más a keleti kultúra, mint a nyugati, és nem mindenben szimpatikus számomra, mégis vannak olyan keleti országok, amiket érdekesnek találok, például Dél-Korea, Japán. Szóval kíváncsi voltam, hogy ebből a könyvből milyen új dolgokat tudhatok meg esetleg Japánról.
Véleményem a könyvről
Ennek a könyvnek a címéről egy egyetemi sztori jutott eszembe. Töri szakon el kellett olvasnunk az Erdély rövid története című könyvet az egyik órára. Amikor bementem a könyvtárba érte, nem tudtam, hány oldalas lesz, így mikor megláttam a 700 oldalas féltéglát, az volt az első, amit kinyögtem, hogy: „Ha ilyen a rövid változat, hány oldalas lehet a hosszú?” 😂
Nos, ezúttal a könyv címe nem vert át, vagy legalábbis úgy vélem. Mert bár nem tudom, hogy valóban ez-e a legrövidebb könyv Japán történetéről, lévén nem néztem utána minden más könyvnek a témában, az biztos, hogy ez nem túl hosszú, még 300 oldal sincs. Az irodalomjegyzéket, név- és tárgyjegyzéket és köszönetnyilvánítást lehagyva csupán 262 oldal. A rövidsége ellenére viszont nagyon tartalmas. Ugyanis az őskortól kezdve napjainkig elmeséli Japán történetét.
A kötetben 13 fejezet található, amik időrendben mesélik el Japán történetét. A leghangsúlyosabb szerepet a különböző uralkodók és egyéb vezető pozícióban lévő (katonai, vallási, politikai) híres emberek kapták a könyvben. Nagyon érdekes volt, hogy sokáig császárnők és királynők vezették Japánt, mígnem a 700-as évek közepe táján rendeletet hoztak, hogy az öröklés onnantól kezdve csak a férfiak között történik, és 900 évnek kellett ezek után eltelnie ahhoz, hogy ismét nő kerüljön Japán trónjára. Azt kell hogy mondjam, hogy a nők uralma alatt is voltak nehézségek és háborúk, de amint a férfiak kerültek a trónra, szó szerint elszabadult a pokol. Rokonok kezdték ölni egymás a trónért, családok fordultak egymás ellen a hatalomért, különböző katonai, politikai, vallási vezetők próbáltak minél magasabbra törni, akár a trónra, és szinte folyamatosan háborúztak egymással. Szóval Japán történelme tökéletesen leképezi azt, mi történik, ha a férfiak kezébe kerül teljes egészében a hatalom egy országban.
Az is érdekes volt, hogy miként álltak az idegen népekhez. Szigetország lévén hol teljesen elzárkóztak, hol nyitottak az nyugati országok felé valamilyen mértékben. Volt, hogy ez pozitívan sült el, mert sikerült megfelelő kereskedelmet kialakítaniuk egymással, és átvettek egymástól jó pár hasznos találmányt, de olyan is volt, amikor megpróbálták elnyomni a japánokat bizonyos nyugati országok, és harcok törtek ki emiatt.
Természetesen nemcsak az uralkodókról és a felsőbb osztálybeliekről szólt az egész könyv. Rengeteget olvashattam a vallásokról, beleértve a különböző kisebb szektákat is, a japán művészet különböző ágairól, a gésákról és vigalmi negyedekről, a divatról és még egy csomó érdekes dologról. Azt hiszem, számomra ezek a részek voltak a legérdekesebbek, mert sokkal jobban izgatott, hogyan éltek az átlagos emberek Japán különböző korszakaiban, mint a felsőbb réteg állandó csatározása a hatalomért és a trónért. Valamint a művészet is sokkal közelebb áll hozzám, mint a harc.
Mivel a jelenkori Japánról hallottam eddig a legtöbbet különböző filmeknek, könyveknek köszönhetően, ezért a könyv első háromnegyede volt az, ami jobban lekötött, abban voltak olyan információk, történetek, érdekességek, amikről korábban még nem, vagy csak nagyon keveset hallottam.
Akadtak a könyvnek olyan részei, amik kicsit tankönyvszagúak voltak, leginkább, amikor arról olvashattunk, hogy melyik uralkodó kivel viszálykodott a hatalomért, ki kit ölt meg érte, ki kit váltott a trónon, és egyéb adatok. Viszont amikor áttértünk a mesésebb, érdekesebb részekre, az kifejezetten szórakoztatóan volt megírva. A szerző érdekes történeteket, mondákat is beleszőtt az eseményekbe.
A kötetben található térképek, fotók, illusztrációk is feldobják az olvasást, valamint időnként van egy-egy szürke háttérrel kiemelt érdekesség is az oldalakon, ami megszakítja a főszöveget, és valami pluszdolgot mesél el nekünk részletesebben.
Hogy tetszett ez a könyv?
Voltak részek benne, amik annyira nem kötöttek le, de olyanok is, amikről szívesen olvastam. Legfőképpen a művészetekkel, vallással, divattal, az átlagemberek életével kapcsolatos témákat találtam érdekesnek, és egy csomó olyan információt megtudtam a könyvből, amiről korábban nem vagy csak keveset hallottam.
Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akiket érdekel Japán történelme, társadalma, és úgy alapvetően szeretnek könnyedebb stílusú történelmi szakkönyveket olvasgatni kikapcsolódás gyanánt.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
Mostani nyereményjátékunkban japán szerzők regényeit keressük. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Idézet a játékhoz:
„Különös dolog a sors, ami összehoz másokkal, mert akivel találkoznunk kell, azzal találkozni is fogunk. Ugyanígy kétség sem fér hozzá, hogy akinek dolga van velünk a világban, az ide fog találni.”
Állomáslista:
07. 25. Könyv és más
07. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése