Nemrég olvastam Gregus Gábortól Az Esszencia urai című könyvet, és mivel érdekesnek találtam a történetet, és sok mindennel kapcsolatban elgondolkoztatott, úgy gondoltam, szívesen készítenék egy interjút az íróval. Szerencsére beleegyező választ kaptam, amit nagyon köszönök itt is. 😊 Szóval íme az interjú, jó olvasást hozzá mindenkinek!
– Az életrajzodat elolvasva nagyon érdekesnek találtam, hogy keveredik benned a reál és a humán tudományok iránti érdeklődés. Melyik a dominánsabb esetedben?
– 100%-ig a humán vonal. Az iskolában mindig magyarból és töriből voltam jó, míg a matektól és fizikától rettegtem. Nem erősségem az analitikus gondolkodás, ellenben a humán tárgyakból úgy voltam ötös, hogy szinte nem is tanultam őket. Érdekes módon IT-cégeknél dolgozom, így mondhatni, valahogy megfelelek a reál elvárásoknak, sokat fejlődtem ezen a téren.
– Az Esszencia urai című könyved halhatatlanokról (Alkotók) szól, akiknek a többsége nem a világ jobbá tételének szenteli a sorstól kapott adományát, hanem inkább visszaél vele. Milyen volt negatív karakterekkel dolgozni, lényegében főszerepbe helyezni őket, és miért döntöttél úgy, hogy a te halhatatlanjaid ilyenek lesznek?
– Összességében jobban kedvelem a negatív karaktereket. Azt tapasztaltam, hogy könnyedebben tudom formálni az alakjukat, jóval érdekesebb kibontani, hogy ki miért vált olyanná, amilyenné. A könyvben néhány kivételtől eltekintve érthetővé válik a gonoszabb figurák motivációja a történetük és a körülmények által. A legtöbbjükkel akár együtt is érezhetünk – gyakran olvasok ilyet a visszajelzések között, és ennek örülök, mert valóban nem fekete-fehér személyiségekről van szó. A történet a hatalom és a végtelen lehetőségek jellemtorzító hatására is felhívja a figyelmet. Az Alkotók közül sokan tisztában vannak vele, milyen messzire sodródtak régi énjüktől, mennyire nem emberiek már több száz évnyi létezés után.
– Amikor elkezdted írni a regényt, és az első jelenetekben egy amnéziás férfi Dél-Afrikában magához térve az életéért menekül számára vadidegen alakok elől, akkor már tudtad, hogy mi is történik éppen, vagy csak leírtál egy titokzatos, izgalmas jelenetet, és később született meg benned is a halhatatlanok ötlete megoldásként?
– Mindig úgy kezdek el írni, hogy a teljes vázlat kész van, tehát minden egyes jelenet, karakter, eleje-vége adott, és ezt próbálom követni is. A hangsúly a „próbálom”-on van, mert megesik, hogy a sztori az írás közben teljesen más irányba megy. Ez egy érdekes jelenség, a szövegnek megvan a maga útja, és hiába tervezzük meg előre, élesben jobban működhet egy eltérő vonal. Viszont maga a vázlat is egy fura fenomén, mert nem kronológiai sorrendben épül fel, itt sem az elejét találtam ki először, sőt, inkább a vége felé. Az első szikra az volt, hogy valamiféle romlott istenszerű lények áskálódnak egymás ellen, akik néha felfalják egymás szívét.
– Az általad kitalált világban a halhatatlanok úgy születnek, hogy fel kell áldozniuk valakit, aki közel áll hozzájuk, és meg kell enniük a szívét. Ha neked kéne ölnöd és emberi szíveket enned a halhatatlanságért, akkor szeretnél halhatatlan lenni? Ha igen, mire használnád a halhatatlanság adományát?
– Ez a legtöbb embernek valószínűleg túl nagy ár lenne, de biztosan akadnak, akik vállalnák a dolgot. A probléma – ami elhangzik a könyvben – hogy se állati, se halott szív nem jó, tehát ténylegesen ölni kell. Persze felmerülhetnek kiskapuk, hogy valaki haldoklókat keres fel, vagy ahogy azt néhány jobb érzésű Alkotó csinálja: kifejezetten bűnözőkre, gyilkosokra vadászik, de azért ezeket még így is nehéz megindokolni, illetve a lelkiismerettel elszámolni. Ennek ellenére a halhatatlanság a világ egyik legősibb vágya, úgyhogy ha csak egyszerű választás kérdése lenne, én biztos elgondolkoznék rajta. Az idő talán a legnagyobb ajándék, de a végtelen idő alatt az ember feltehetően előbb-utóbb menthetetlenül kiégne, bekattanna, érzelmi és szellemi ronccsá válna, így aztán már nem annyira csábító a dolog.
– Ha választanod kéne mindenképpen, hogy Alkotó vagy Defenzor legyél, melyik lennél inkább, és miért?
– Egyik sem, de ha muszáj lenne, akkor Alkotó – ha már lúd, legyen kövér. Érdekes volna megtapasztalni egy korlátlan erőt, amivel azt hozhatunk létre, amit akarunk. Mivel a használatát nekik is tanulniuk kell, maga a tanulási folyamat is izgalmasan hangzik.
– Olvasás közben sokat gondolkoztam azon, hogy mi is az Esszencia pontosan… Csak egyfajta tudattalan energia vagy egy tudattal rendelkező gonosz lény, ami gonosz dolgokra veszi rá az arra fogékony embereket, és valamiféle szimbiózisban él velük?
– A művészet próbatétele. Az elmélet szerint ha egy művész eléri az abszolút tökéletes mozzanatot a munkájában, akkor erre a művészetnek nevezett entitás reagál. Ha a művész megteszi, amit sugall neki, akkor megkapja az „ajándékot”, de nagy kérdés, hogy valóban azt kap-e, vagy inkább átkot. Több száz évnyi gyilkolás után bizonyára sok Alkotó visszamenne ahhoz a bizonyos ponthoz, és másként döntene, de persze az elvetemültebbek lubickolhatnak a hatalomban. Hogy maga az Esszencia gonosz-e, az jó kérdés. Ő csupán egy választási lehetőséget kínál, a tettet már a kiválasztott követi el. És hogy miért épp ilyen gonosz tettre sarkalja a művészt? Valószínűleg ennél kisebb áldozat nem szolgáltatna elegendő dilemmát a legtöbb embernek, és egy percig sem haboznának. Persze a könyvben szereplő Alkotók még így se nagyon hezitáltak, de arról nem szól a fáma, hogy hányan utasították vissza az erőt.
– Miért pont a művészeket választja ki az Esszencia? Mi van szerinted bennük, ami egy nem kreatív alkotómunkát végző emberben nincs meg?
– Ez egy tök jó téma, amiről sokat lehet beszélgetni. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy a művész egy magasabb rendű egyén, de kétségtelen, hogy olyan különleges szegmense a társadalomnak, aki akarva-akaratlanul befolyásolja a világ sodrását. Szellemi és érzelmi síkon is hat a rá fogékonyakra, rengeteg ember életét változtatja meg egy-egy alkotás, legyen az film, festmény vagy akár zenemű. A művészt ráadásul az égvilágon senki nem kényszeríti arra, hogy létrehozza ezeket, a legbensőbb érzései sarkallják, hogy mutassa meg a világnak, ami megszületett az elméjében. Ennek szerintem már önmagában megvan a maga misztikus íze.
– Halandó emberként, ha megtudnád, hogy tényleg léteznek a halhatatlanok, és tudnád, hogy gonosz dolgokat tesznek, inkább meghúznád magad, vagy ugyanúgy szembeszállnál velük a veszélyt vállalva, mint Kim és Clive?
– Szerintem nem lennék olyan bátor, mint hőseink, de azt hiszem, alapvetően ők sem lennének ilyenek, ha nem történnek velük azok az események, amiket az Alkotóknak „köszönhetnek”. A személyes tragédiák, mint Kim esetében, elég jó motivációt jelentenek a bosszúra.
– A történet vége lényegében le lett zárva, de egy eléggé meglepő és bátor fordulattal. Van esetleg esély rá, hogy kapunk folytatást? Vagy esetleg egy teljesen új történeten dolgozol?
– Jelenleg épp szünetet tartok, de mindenre van esély. Az eggyel korábbi könyvemnél is számtalan olvasótól megkaptam, hogy jöjjön a folytatás, és ez már Az Esszencia urainál is felmerült. Egyáltalán nem zárkózok el tőle, könnyedén tudnám folytatni egy újabb történettel, amiben új hősöket és újabb Alkotókat ismerhetnénk meg, no meg persze az eddig életben maradt szereplők is felbukkanhatnának. Bevallom, már megszületett néhány vázlatpont és jelenet, ami csupán néhány mondatot jelent, de mindig így kezdődik…
– Mikor és hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasóid, hogy dedikálást kérjenek tőled?
– Legközelebb a Fantasy Expón veszek részt (2025. december 6.). Az asztalomnál lesz Gyilkos tündérek városa és Az Esszencia urai is, valamint egy irodalmi klub eseményére is meghívtak, ahová szintén szeretettel várok mindenkit, aki arra jár. Gyertek!
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése