Robin Stevens: Egy kis arzént a teába? (Úrilányok nem gyilkolnak 2.) – Blogturné

Az Úrilányok nem gyilkolnak-sorozat második részében a Wells és Wong Nyomozóiroda szenzációs hősei most egy vidéki kúriában találkoznak a halállal, s természetesen magukra vállalják a feladatot, hogy kiderítsék, vajon ki is tette az arzént a teába. A fordulatos ifjúsági krimit a Manó Könyvek adja ki magyarul, és ha bloggereinkkel tartotok, s együtt nyomoztok velünk a turnénk során, végül egy szerencsés olvasóé lehet a kiadó által felajánlott nyereménypéldány!

Miért választottam ezt a könyvet?

A sorozat első része nagyon szórakoztató ifjúsági krimi volt, ami igazán tetszett, ezért nem akartam lemaradni Hazel és Daisy újabb nyomozásáról sem.

Véleményem a könyvről

A történet ezúttal nem a Deepdean Leányiskolában, hanem Daisy otthonában játszódik, ugyanis a két lány ott tölti a szünidőt. Daisynek épp ekkor van a születésnapja is, ezért az anyja partit szervez neki, ami igazán emlékezetesre sikeredik. Csak épp nem a jó okból. Az egyik vendéget ugyanis megmérgezik. A nagy esőzések miatt a rendőrség el van zárva a tetthelytől, ezért a két lánynak rá kell jönnie, ki volt a gyilkos, mielőtt újra lecsapna. A gond csak az, hogy a gyanúsítottak többsége Daisy családtagja.

A történet több szempontból is izgalmas volt. Egyfelől elhagyhattuk egy kis időre a leányiskola falait, és új helyszínt kaptunk, ami feldobta a történetet. Másfelől nemcsak hogy megismerhettük Daisy családját, de ők alkotják a gyanúsítottak többségét. Ami azért izgalmas, mert Daisyre ez érzelmileg hatással van, így kicsit jobban megismerhetjük az emberi oldalát.

Daisy az előző kötetben nem mindig volt túl szimpatikus karakter. Egy kicsikét túl érzelemmentesnek, ridegnek tűnt, ezért jó ötlet volt a családja körébe helyezni ebben a kötetben. Most sokkal emberibb oldalát mutatta. Bár egy kicsit aspergeresnek vagy valami hasonlónak tűnik, aki nehezen mutatja ki az érzéseit, és nehezen érti meg mások érzéseit, most mégis volt egy csomó olyan reakciója, ami bizonyította, hogy nem teljesen érzéketlen.

A Hazellel való kapcsolata is sokkal jobbnak tűnt, bár még mindig irányítani akarja a barátnőjét, ő a vezetője nemcsak a nyomozóirodájuknak, hanem a barátságuknak is. Viszont Hazel is fejlődött az előző könyvhöz képest, mert sokkal bátrabban meg merte mondani a véleményét Daisynek, akkor is, ha félt a reakciójától.

Hogy a kapcsolatuk és a nyomozás még inkább fel legyen dobva, Kitty és Beanie, a lányok két másik iskolatársa is csatlakozik a nyomozóirodához és a gyilkos felkutatásához. Beanie nagyon cuki a kis érzékeny lelkével, jókat mosolyogtam rajta. Mindig mindentől fél, de azért önként benne van a dolgok sűrűjében, és segít a lányoknak.

Beanie megint felvisított, de ezúttal örömében.

Daisy a szemét forgatta.

– Ne ragadtasd el magad – mondta. – Ha a Nyomozóiroda tagjai lesztek, ünnepélyesen meg kell ígérnetek, hogy azt teszitek, amit mondok, mivel én vagyok az elnök. Hazel az alelnök és egyben a titkár, aki mindent leír, és segít megoldani az ügyeket. Ezenkívül a Nyomozóiroda fogadalmával esküt kell tennetek, ami azt jelenti, hogy ha bárkinek elmondjátok, mit csinálunk, akkor levadászunk titeket, és középkori kínzómódszerekkel jó alaposan megbüntetünk.

– A középkori kínzás nem igaz – tettem hozzá gyorsan, mivel Beanie szeme lassan kitöltötte az arcát.

A krimiszál ismételten nagyon jól ki volt dolgozva, örülök, hogy végre egy igazán átgondolt krimitörténetet olvashattam, mert sokszor jó az ötlet, de a végén elszúrja az író a logikátlansággal. Itt nem ez történt. Van egy érdekes bűneset, adott több izgalmas gyanúsított, van egy csomó nyom, amit követni lehet, és minden kirakós végül tökéletesen összeáll. A legjobb pedig az, hogy bár négy fiatal lány nyomozza ki a bűntényt, mindezt úgy teszik, hogy elhiszem, a valóságban is képesek lennének rá pont így.

Nehéz volt kitalálni, hogy ki a bűnös, hiszen az áldozat egy unszimpatikus gazember volt, akit lényegében majdnem mindenkinek lett volna oka megölni. Egy személy volt, aki a nyomok alapján nagyon gyanúsnak tűnt, de reméltem, hogy pont ezért nem ő lesz a hunyó. Hogy így lett-e, azt nem mondom meg természetesen.

Az biztos, hogy a történet vége meglepett, de közben meg nagyon logikus volt. Krimik esetében ritkán mondok ilyet, de teljesen elégedett voltam ezzel a történettel.

Hogy tetszett a könyv?

Szerintem ilyen egy tökéletes ifjúsági krimi. A nyomozós szál izgalmas és logikus volt, megmozgatta az agyamat. A főszereplő karakterek személyiségébe is sokkal jobban beleláthattam, aminek igazán örültem.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy igazán jó ifjúsági krimit akar olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mivel Robin Stevens a nagy elődök nyomdokain halad regénysorozatában, ezért a játékban most olyan Agatha Christie-regényeket kell felismerni, amelyekben szintén méreg végzett az áldozatokkal. Ha kitaláljátok a fülszöveg alapján a történet címét, azt kell beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Fülszöveg a játékhoz:

A különc gyűjtő partit ad. Vendége négy olyan gyilkos, aki elkerülte az igazságszolgáltatást, valamint négy nyomozó. Kétasztalnyi lelkes bridzsjátékos, akik végig egymás szeme előtt voltak. Valaki mégis élt a lehetőséggel, a házigazda pedig halott.

Állomáslista:

Blogturné

04. 14 Olvasónapló

04. 16 Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 19 Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway

   

Már tudok olvasni – Blogturné

Mindannyiunk legnagyobb örömére a Móra Kiadó Már tudok olvasni-sorozata újabb könyvekkel bővült, amelyek kicsiknek és nagyoknak segítik játékos és izgalmas formában gyakorolni az olvasást. Tartsatok velünk, ismerjétek meg a legújabb köteteket és ha nektek kedvez a szerencse, a turné végén nyerhettek is.

Miért választottam ezeket a könyveket?

Korábban is olvastam néhány a sorozathoz tartozó mesét, és egyfelől nagyon hasznosnak és fejlesztőnek találtam a gyerekek számára, másfelől én magam is élveztem a szinttől függően kisebbeknek-nagyobbaknak való történeteket. Gondoltam, ezek az új részek is aranyosak lesznek, és tökéletesen megfelelnek majd esti mesének.

Véleményem a könyvekről

Majoros Nóra: Erdei énekverseny

Ez egy 1. szintű könyvecske, vagyis azoknak a gyerekeknek szól, akik épp most tanulnak meg olvasni. A történet egyszerű, 1–3 sornyi szöveg található egy oldalon, aminek nagy a betűmérete, hogy jól olvasható legyen. Az illusztráció és a szöveg aránya a rajzok javára dől el, ami ilyen korú gyerekek esetében mindenképpen szükséges, hiszen a kicsik egyfelől szeretik az színes rajzokat, lekötik ezek őket, emellett a szöveg értelmezését is segítik a történethez kapcsolódó rajzok. Az oldalakon a bonyolultabb szavakat szótagolva is megtalálhatjuk, ami szintén segíti az olvasás fejlődését a kicsiknél.

A történet egy állatmese, ami természetesen nemcsak aranyos, hanem fontos tanulságot is átad a kicsiknek.

Az állatok az erdőben énekversenyt rendeznek tölgy apó születésnapjára. Van azonban néhány állat, akinek egyáltalán nincs vagy a zsűri szerint csúnya hangja van. Ezeknek a szegény állatoknak rosszul esik a kritika, de ahelyett, hogy feladnák a versenyt, elhatározzák, hogy bandát alapítanak, és ami nem ment nekik egyedül, azt majd együtt véghez viszik. Rájönnek, hogy miként tudnak jól zenélni hang hiányában vagy nem túl jó hanggal, mindegyikük megtalálja a zene terén azt, amiben jó (például egyikük az aprócska ujjaival tud pókhálót pengetve szép dallamot kreálni, míg a másikuk a csiga házán dobolni). A mese végén tölgy apó is dalra fakad örömében.

Vagyis a történet arról szól, hogy ha nem is vagyunk valamiben tehetségesek, attól még nem kell teljesen feladnunk az álmainkat. Megtalálhatjuk azt a módszert, eszközt, amivel igenis képesek leszünk az adott területen valami jót csinálni. Például, ha nincs énekhangunk, rappelhetünk. Ha nem születtünk festőművésznek, készíthetünk kollázsokat. És hasonlók. Lehet, hogy nem leszünk kiemelkedő tehetségek az adott területen, de alkothatunk valami klasszat, átadhatjuk másoknak a gondolatainkat és érzéseinket, és élvezhetjük az alkotás folyamatát.

A könyv végén vár néhány egyszerű feladat is a kicsikre. Egyfelől ki kell választaniuk néhány állat közül, hogy melyikükkel nem találkozhatnak egy erdei kirándulás során. Másfelől egy labirintusjátékban kell megtalálniuk a kivezető utat.

A borítón van még egy apró feladat, valamint egy díszoklevél, amelyre ráragaszthatja a gyerkőc a könyv végén található matricát. Itt több matrica is található, amit egy a kiadó oldaláról letölthető "útlevélbe" lehet összegyűjteni az olvasások során.

Ennek a mesének a nyelvezetéből, stílusából én már jócskán kinőttem, ennek ellenére nagyon aranyosnak találtam a történetet. És nagyon tetszett a mondanivalója. Már csak azért is, mert tudom, milyen az, amikor valamit nagyon szeretnél csinálni, de nincs hozzá alaptehetséged. Én például egész életemben szerettem volna tudni rajzolni, de csak kevesebb mint egy éve kezdtem el tanulgatni, mert bár fejlődőképes vagyok e téren, nincsen hozzá igazi tehetségem. És sokáig úgy éreztem, minek foglalkozzak ezzel, ha úgysem lehetek soha elég jó. Aztán rájöttem, hogy ez nem számít. Ha szeretek rajzolni, akkor miért is ne rajzolhatnék. És ha béna lesz egy-egy rajz, az sem baj, hiszen jól szórakoztam a készítése közben.

Nógrádi Gábor: Legyél a tesóm!

Ez egy 2. szintű kötet, amiben már több fejezetre bontott mese található. Oldalanként 4–10 sor van, már bővített mondatokra és hosszabb, bonyolultabb szavakra is bukkanhatunk, és a rajzok meg a szöveg aránya egyenlő. A szótagolós módszer itt is megtalálható, hogy segítse a bonyolultabb szavak kiolvasását, valamit a könyv végén ebből a célból van egy szómagyarázat is.

A történet a hatéves Pataki Szisziről szól, aki nagyon-nagyon szeretne egy kistestvért magának. Meg is kéri a szüleit, hogy szerezzenek neki egyet, de ők csak annyit mondanak neki, hogy egyelőre nem aktuális. Sziszi azonban nem tud éveket várni, ezért testvérkereső küldetésbe kezd. A történet végén persze megkapja az igazi áhított testvért is.

Egyfelől nagyon édes stílusban lett megírva ez a történet, tényleg olyan, mintha egy hatéves kisgyerek mondatait hallanánk. Folyton vigyorognom kellett olvasás közben, annyira aranyos volt mind Sziszi, mind a sztori.

Gyerekszemszögből nézve ez egy könnyed, humoros történet, amiben egy kislány tényleg mindent megtesz azért, hogy testvére lehessen. Még a legjobb barátnője kisöccsét is ráveszi némi finomság ígéretével, hogy legyen inkább az ő testvére. Nagyon vicces szituációkba keveredik, amiket igazán élveztem.

Felnőttszemmel olvasva viszont akadt két apróság, amire felkaptam a fejemet. Egyfelől Sziszi szülei elmagyarázzák a történet elején a kislánynak, hogy azért nem aktuális a kistestvér, mert sokat dolgoznak, hiszen hitel van a lakásukon, amit vissza kell fizetni, és ez még évekbe telik. Ez egy teljesen jogos és elfogadható érv, az ember ne szüljön a semmibe gyerekeket, amikor akár a lakást is elviheti a fejük fölül a bank. Ennek ellenére a könyv végén mégis megkapja Sziszi a testvért, holott nem tudunk róla, hogy változott-e a család anyagi helyzete. Ha nem, akkor a szülők felelőtlenek voltak, ami nem feltétlenül jó üzenete a sztorinak. Bár lehet, hogy egy gyerek ezt nem érti meg, csak bennem kelt rossz érzést felnőttként.

Másfelől nem igazán tetszett az a rész, ahol Sziszi megemlíti az anyjának, hogy kövér lett (valójában terhes), és hogy ne legyen, mert úgy nem tetszik neki és apának sem. Értem én, hogy egy rosszul szocializált világban élünk, és hogy emiatt egy kisgyerek (sőt, sajnálatosan sok felnőtt) száján simán kicsúszik az ilyesmi sajnos. De egy mesének nemcsak az a feladata, hogy az olvasást fejlessze, hanem az is, hogy megfelelő példát, tanulságot nyújtson a gyerekeknek. Én ezt úgy oldottam volna meg, hogy Sziszi nem azt mondja, hogy anya kövéren nem tetszik nekik, hanem amiatt aggódik, hogy anya beteg lesz, ha elhízik. Így már pozitív tanulsága lett volna ennek az üzenetnek.

Ennek ellenére a mese tényleg nagyon aranyos volt, sokat vigyorogtam és kuncogtam rajta, és feldobta az estémet.

A kötet végén sajnos csak egy feladatot találtam, pedig a többi kötetben mindig több is volt. Szóval maradt némi hiányérzetem. Itt különböző kifejezéseket kellett párosítani a jelentésükkel. A hátsó borítón azért még van egy játékos kérdés, valamint ebben a kötetben is megtalálható a díszoklevél és a matricák.

Kovács Attila: A csontváz óra

Ez a kötet a 3. szinthez tartozik, amiben szintén fejezetekre van tagolva a történet, ami hosszabb és bonyolultabb is. Egy oldalon maximum 17 sor található, és bonyolultabb mondatokra, szavakra számíthatunk. Valamint ezen a szinten már arányaiban több a szöveg, mint az illusztráció. A szótagolós módszer itt már elmarad, viszont a kötet végén szómagyarázatot kapunk a nehezebb szavakhoz.

A történet a gyerek Petőfi, vagyis Petrovics Sándorról szól, aki kilencéves korában összebarátkozott a padtársával Sass Istvánnal, és érdekes, de kitalált detektívkalandba keveredtek. Az egyik tanáruk elhívja magához őket, hogy megmutassa nekik a különleges óragyűjteményét. Ám az egyik órának nyoma veszik, és a tanár azt hiszi, a fiúk lopták el. Sándor és István azonban tagadják a vádakat, és elhatározzák, hogy megtalálják az igazi tettest. Némi nyomozás és kaland után sikerül is rájönniük, mi történt a csontváz órával.

Petőfi egyik leszármazottjaként mániám, hogy elolvasok mindent, még a vele kapcsolatos meséket is. Úgyhogy kérdés sem volt, hogy érdekel ez a könyv is. Tetszett, ahogy az író a valóságot a fantáziájával keverte, és valós személyek köré kreált egy igazán érdekes, izgalmas krimitörténetet. Kedveltem a könyvbeli Sándort és Istvánt, mert kitartóak voltak, önérzetesek (pozitív értelemben), bátrak.

Nagyon érdekelt, ki vitte el az órát, mi történt vele, és érdekes volt végigkövetni a nyomozást. Bár Sándor többször is tévedett a kutatás során, végül szépen összeállt a kép. Bár már rég nem vagyok gyerek, tényleg élveztem ezt a sztorit, mert szeretem a nyomozós történeteket, és szerintem a nagyobb gyerkőcök is hasonlóan lesznek ezzel.

Amikor a történetet olvastam, még nem néztem meg a kötet végén a feladatokat, de azonnal feltűnt, hogy a szövegben el vannak rejtve Petőfi verseire tett utalások. Nem teljesen idézetek, mert nem szó szerint jelennek meg, de teljesen felismerhetők. Szóval sejtettem, hogy az egyik feladat az lesz, hogy találjuk meg ezeket és mondjuk meg, melyik vershez kapcsolódnak. Ezt a feladatot kifejezetten élveztem.

Ezen kívül még két feladatot találhatunk a könyv végén, azonos jelentésű szavakat, kifejezéseket kell párosítani egymással, a másikban különböző kifejezések értelmére kell rájönni.

A hátsó borítón ismét találhatunk egy apró pluszfeladatot, valamint a díszoklevelet és a matricákat sem felejtették ki a könyvből.

Hogy tetszettek a könyvek?

Mindhárom könyv tetszett a maga nemében. Bár az 1. szintű állatmese stílusához, nyelvezetéhez már túl idős vagyok, maga a sztori, a mondanivaló tetszett. A 2. szintű mese nagyon aranyos volt, sokat kuncogtam rajta, de a hiteles és hízós résszel volt némi gondom. Ennek ellenére ezt is kifejezetten élveztem. A 3. szintű mese pedig nagyon klassz kis krimitörténet volt, az csak hab volt a torta tetején, hogy Petőfi Sándor volt az egyik főszereplője.

Szóval összességében az Erdei énekverseny TETSZETT, a Legyél a tesóm! NAGYON TETSZETT, A csontváz órát pedig IMÁDTAM.

Kiknek ajánlom a könyveket?

Elsősorban az éppen olvasni tanuló vagy az olvasást gyakorolni akaró gyerekeknek, de szerintem a felnőttek is jól szórakoznának a 2. és 3. szintű könyvön.

Ha kíváncsi lettél, itt megtalálhatod a könyveket:

KATT

KATT

KATT

Nyereményjáték:

Könyvmolynak lenni nagyszerű dolog, sokan már kiskorunk óta faljuk a lapokat. Most rendhagyó módon arra gondoltunk, hogy az olvasáshoz és a könyvekhez kötődő személyes kérdéseket teszünk fel nektek. Hiszen tudjuk, hogy a legtöbb olvasni éppen tanuló minikönyvmoly mögött, egy még nagyobb könyvmoly szülő áll. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a válaszotok az adott kérdésre.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Melyik az a könyv, amit kisgyerekként imádtál és mindenképpen szeretnéd majd a gyermeked polcán is viszontlátni? (Ha már beszerezted neki, akkor melyik az a könyv?)

Állomáslista:

Blogturné

04. 15. Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 17. Csak olvass!

04. 19. Veronika's Reader Feeder

a Rafflecopter giveaway

   

Bauer Barbara: Bíborbetűk

Miért választottam ezt a könyvet?

Eddig egy könyvet olvastam Bauer Barbarától, és nagyon tetszett a stílusa, szóval azt reméltem, hogy ettől a könyvtől is hasonló élményt kapok majd.

Véleményem a könyvről

A történet egyfelől bemutatja Johannes Gutenbergnek, a könyvnyomtatás atyjának a kezdeti küzdelmeit, terveit, kemény munkáját, hogy létrehozza az "új művészetet". Vagyis egy olyan könyvnyomtatási technikát, ami által egy könyvet rengeteg példányban létre lehet hozni, és ennek köszönhetően az Ige, vagyis a tudás, nem marad az egyház és a földi hatalom kezében fegyverként, hanem minden egyes emberhez eljuthat, és felszabadíthatja őket.

– Szabadon szárnyalt a gondolat, repült szájról szájra. – Genfleisch úr Agnes felé fordul. – Tudod, mi az egyetlen, ami képes volt letörni a szárnyakat? – kérdezte, de miután a kislány megrázta a fejfedője alól kikandikáló göndör haját, meg is válaszolta a saját kérdését. – A vallás és a hatalom. Mindkettő fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére formálhasson.Tilt, fenyeget, terel és kínál, de amit ő ad, az nem összefűz, hanem elválaszt. Észre sem veszed, hogy rab vagy. 

A regény másfelől Agnes történetét meséli el, akinek a szülei könyvmásolók voltak. Agnes apja, a lány születésének a napján egy titokzatos tűzesetben meghal az újszülött gyermekét és egy különleges könyvet mentve, az édesanyját pedig néhány évvel később pestisben veszíti el. Mielőtt a nő meghal, elküldi Agnest egy üzenettel a rejtélyes "új művészeten" dolgozó Mesterhez. Agnes a férfi inasa szeretne lenni, de ez nem megy olyan könnyen, lévén nemcsak nagyon fiatal, hanem még lány is. Ám megismerkedik Hansszal, a Mester másik fiatal inasával, aki megpróbál segíteni neki.

Nos, könyvmolyként, íróként Gutenberg a szememben egy igazi hős. Nélküle az emberek élete, az én életem is sokkal sivárabb lenne, és valószínűleg az egész világon még nagyobb elnyomásban élnénk, mint jelenleg. Nagyon érdekes volt végigkövetni, miként dolgozik Gutenberg, Agnes és a többiek a könyvnyomtatás technikáján. Tele volt a könyv technikai dolgokkal, olvashattam a tinta-, papírkészítésről, a mozgatható betűkről, a nyomtatás technikájáról, hogy hány hasáb, hány betű kerül egy oldalra stb., de őszintén mondom, hogy egyáltalán nem untam. Kifejezetten izgalmas volt betekintést nyerni az első könyvek nyomtatásának hátterébe. Sokszor úgy éreztem, hogy egy időgéppel visszautazhattam a múltba, hogy a saját szememmel figyelhessem meg, hogyan is történt minden. Szinte láttam magam előtt a Mester műhelyét, és ahogy szorgoskodnak benne.

Agnes nagyon szerethető karakter volt. Egy árva kislány, akinek a legfőbb célja a szülei nyomdokába lépni, és a Mester mellett részt venni valami igazán nagy dolog megalkotásában. Intelligens, értelmes lány, akinek abban a korban szerencséje volt, hogy Gutenberg maga mellé fogadta, mert különben sosem bontakozhatott volna ki egy férfiak által irányított világban sajnos.

Ahhoz képest, hogy nagyon fiatal, igazán érdekesnek találtam a gondolatait a vallásról, az életről, és nagyon együttéreztem vele a szülei elvesztése miatt, és azért, mert lányként százszor többet kellett küzdenie, hogy elérje a céljait.

Az asszony nem hitt az ilyesmiben, szemfényvesztésnek tartotta. A papoknak sem hitt, az egyházat pedig egyenesen gyűlölte. Mindig azt mondta, hogy az emberek igaz hitét a vallás vette el. Agnes ugyan nem értette, hogy ez mit jelent, de azt tudta, hogy az édesanyjának nem kellett sem reményért, sem megbocsátásért a templomba mennie, mert mindkettőt máshol találta meg. Agnes egy alkalommal megkérdezte tőle, hogy hol, ám az anyukája nem felelt, csak a szívére, majd a homlokára tette a kezét.

Agnes Hansszal való kapcsolata is lekötött. Hans, bár a Mester mellett dolgozik egy ideig, valójában pap akar lenni, de tisztán látszik már gyerekkorukban is, hogy kötődnek egymáshoz Agnesszel. Kíváncsi voltam, hogy végül ő is otthagyja-e az egyházat, ahogyan Agnes apja tette, vagy kitart az elhatározása mellett, és feladva Agnest az egyházat választja. Persze, hogy mi lett a vége ennek a szálnak, nem árulom el.

Gutenberg karaktere azért tetszett, mert bár ő valóban egy hős az utókor számára, mégsem lett megszépítve. Egy mogorva, szótlan, munkamániás férfi, aki mellett nem mindig egyszerű meglenni, főképp gyerekként. De alapvetően jóindulatú és tele van tettvággyal, igazi álmodozó, aki nemcsak álmodik, de körme szakadtáig küzd is azért, hogy valóra váltsa, amit eltervezett. Szóval nem tökéletes ember, mégis szimpatikus karakter lett. Főképp, mert esélyt adott Agnesnek, és nem a neme, hanem csak az érdekelte, el tudja-e végezni az adott munkát, vagy sem.

A történetet feldobja egy rejtélyes szál, amely ahhoz a tűzesethez kapcsolódik, amelyben Agnes édesapja meghalt. Létezik egy titokzatos könyv, amelyben elvileg benne van az örök élet titka, de a tűz után nem lehet tudni, mi lett vele. Elégett, vagy valaki elrejtette? Egy rémisztő, veszélyes és fanatikus személy arra tette fel az életét, hogy megtalálja és elpusztítsa a könyvet, és Agnesnek sem fél ártani, hogy elérje a célját.

– Az egyház célja nemcsak a tanítás, hanem a hatalom birtoklása.

(...)

– Az egyház keresztvíz alá tart, de ha nem, mész a pokolra – mondta még mindig háttal. – Ha nem templomban esküszöl, mész a pokolra, ha nem gyónod meg a bűneidet, mész a pokolra, ha nem a parancsolatok szerint élsz, mész a pokolra – sorolta egyre hevesebben, majd megperdült. – Ha nem adjuk fel az utolsó kenetet, mész a pokolra, ha nem mi temetünk... mész a pokolra! – kiáltotta, majd már halkabban folytatta. – Így van hatalmunk az emberek fölött. 

(...) – De ha így van, akkor még fontosabb, hogy ismerjék a Bibliát.

– Nem, nem! – rázta meg a fejét a másik, majd visszasétált, és leült. Már nyugodt volt, halkan beszélt. – A hatalmat a félelem adja. A félelem a pokoltól.

– De hiszen erről beszélek! Még inkább meg kell ismerjék a Szentírást, hogy közvetlenül találkozzanak a pokol leírásával.

– Ó, excellenciás uram! – nevetett fel a másik. – A Biblia nem ír a pokolról.

– Már hogy ne írna, Antonio! Miket beszélsz?

– A Biblia magyarázata és a Hitvallás beszél a pokolról. A Biblia nem. A Biblia a gyehennáról beszél.

– Az ugyanaz.

– Nem – villant Antonio szeme. – A gyehenna eredetileg tűzoltár volt. Ősi hit papjai áldoztak rajta. Amikor a Biblia istene, Jahve lett az egyedüli isten, szeméttelepet csináltak a helyén, és itt égették el a bűnözők holttestét. Ha olvasni fognak, rájönnek, hogy nincs pokol, és véget ér a félelem, és véget ér a hatalmunk.

Ez az a szál, ami kicsit nagyobb bepillantást enged abba, miként gondolkozik az egyház és annak vezetői. Talán ezek a részek hatottak rám a legjobban érzelmileg, konkrétan libabőrös lettem az olvasásuk közben, mert annyira jól tükröt tartottak, annyira tökéletesen összefoglalták az egyház hatalomhoz, Istenhez és az emberekhez való viszonyát. És azt, amiért a hittel ateistaként sincs semmi bajom, de a vallásokkal sajnos igen. Ezeknél a részeknél éreztem azt, hogy Bauer Barbara nemcsak jó, hanem zseniális író.

Hogy tetszett a könyv?

A másik könyvét is nagyon élveztem Bauer Barbarának, de ez még jobban tetszett. Alapvetően érdekes volt a könyvnyomtatás múltjáról olvasni, Gutenbergről és a munkájáról. Ezt csak még jobban feldobta az örök élet titkát tartalmazó könyvvel kapcsolatos szál, valamint Agnes sorsának szála. Agnes nagyon szerethető karakter lett, és bár Gutenberg néha mogorva volt, mégis szerettem az Agnes és a közte lévő beszélgetéseket, a közös jeleneteiket.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy jó történelmi tényeken alapuló regényt akar olvasni, amelynek az egyik főszereplője egy igazán intelligens, erős lány, és ami a könyvnyomtatás múltjáról szól.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

   

Margaret Atwood: Pénelopeia – Blogturné

A fantasztikus Margaret Atwood, A szolgálólány meséje és más kedvenceink szerzője ezúttal az ókori görög mitológia világába kalauzol el bennünket. Úgy gondolja ugyanis, hogy Odüsszeuszt már épp elegendő ideig dicsőítettük, és most a felesége, Pénelopé is megérdemel egy saját történetet. Hallgassuk ezt meg együtt!

Miért választottam ezt a könyvet?

Őszintén be kell vallanom, gimiben nem igazán voltam oda az Odüsszeiáért. Számomra túlságosan elavult volt mind a nyelvezete, mind a stílusa, és még a története sem kötött le. Ennek ellenére kíváncsi voltam erre a könyvre, elsősorban két okból. Egyfelől, mert Margaret Atwood írta, és ő az egyik kedvenc íróm és példaképem. Másfelől, mert a történet női szemszögből mutatja be az eseményeket, és kíváncsi voltam, hogy ilyen szempontból mennyiben lesz más a sztori, mint az eredeti.

Véleményem a könyvről

Mivel az eredeti történet kötelező olvasmány gimiben, ezért úgy vettem, hogy mindenki olvasta, vagy legalább tudja, hogy miről szól. Szóval a véleményemben egy kicsit több a spoiler, mint úgy általában. Ha valaki mégsem ismerné a sztorit, akkor a véleményem elolvasása előtt pótolja az elmaradást. 

Atwood mindig érdekesen ábrázolja a női karaktereket, sorsokat, feministaként pedig ezt értékelem és izgalmasnak tartom. Ezúttal Pénelopé, Odüsszeusz felesége és az Odüsszeusz által felakasztott tizenkét szolgálólány szemszögéből ismerteti velünk azt a történetet, amit gimiben egy kicsit (nagyon) másképp olvashattunk. Pénelopé és a lányok a túlvilágról mesélik el nekünk, mi is történt velük, milyen volt az életük, a sorsuk egy olyan világban, ahol a férfiak uralkodnak. Pénelopé prózában teszi meg mindezt, a szolgálólányok pedig kórusként különböző formákban (próza, dal, ballada stb.).

Pénelopé elmeséli nekünk lényegében az egész életét attól kezdve, hogy az apja csecsemőkorában meg akarta gyilkolni, egészen a férjhez menetelén át odáig, hogy Odüsszeusz elkalandozik, évekig magára hagyja őt és a kisfiukat, majd visszatér. Sőt, mesél nekünk a túlvilági életéről is.

A meséje többféle szempontból is érdekes. Egyfelől megmutatja, hogy milyen is volt nőnek lenni abban a korban. Hogy a gazdag családba született lányok az apjuk, később a férjük tulajdonai voltak. Azt tették, amit elvártak tőlük, és még akkor sem mindig lehettek biztonságban vagy lehettek boldogok. De azt is megmutatja, hogy bizonyos nők ugyanúgy megtaposták a nőtársaikat, csak hogy ők azt érezhessék az elnyomó férfivilágban, hogy mégis érnek valamit, hasznosak, fontosak.

Ezt elsősorban Odüsszeusz régi dajkájának viselkedéséből szűrhetjük le, aki mikor Pénelopé friss feleségként, fiatalon és elveszetten megérkezik a férje házába, egyszerűen az irányítása alá vonja a lányt, ahelyett, hogy valóban segítene neki. Bármit is csinál a fiatal feleség, azt rosszul csinálja, Odüsszeusz másképp szereti, és ő a volt dadájaként különben is jobban tudja, mi kell Odüsszeusznak, mint bárki más a világon. Lényegében úgy viselkedik, mint az anyósok közül a legrosszabb fajta.

Sárba tiporja Pénelopé önbecsülését, és lényegében megfosztja őt a pozíciójától. Pénelopé pedig magányossá válik, és a semmittevéstől depressziós és boldogtalan lesz, nem találja a helyét a saját otthonában. Pedig mint később kiderül, legalább annyira okos, intelligens és leleményes, amilyennek az eredeti sztoriban a férjét tartják.

Vagyis a történet nagyon szépen összefoglalja nekünk, hogy miképpen keseríti meg a nők életét a férfiak által uralt világ, maguk a férfiak és az olyan nők, akik beállnak kápónak a rendszerbe.

Másfelől azért érdekes Pénelopé meséje, mert teljesen más Odüsszeuszt ismerhetünk meg belőle, mint az Odüsszeiából. A Pénelopéhoz eljutó hírek alapján ugyanis erős lehet az olvasóban a gyanú, hogy Odüsszeusz a háború után valójában nem azokat a csodás, izgalmas, veszélyes kalandokat élte át igazi hősként, amikről az eredeti sztoriban olvashattunk, hanem valójában csak piált, nőzött, balhékba keveredett és élvezte az életet a haverjaival, ezért nem tért haza évekig. Mondjuk, ez hihetőbb, mint a küklopsz, a szirének és a többi...

Mindig olyan meggyőző volt. Sokan elhitték, hogy az ő verziója az eseményekről egyenlő az igazsággal, plusz-mínusz egy-két gyilkosság, egy-két csábító szépség, egy-két egyszemű szörnyeteg. Még én is hittem neki, időnként. Tudtam, hogy cseles és hazudós, de mégis azt gondoltam, hogy nem engem fog kicselezni, és nem rajtam próbálja ki a hazugságait. Hát nem voltam hűséges? Nem vártam és vártam rá, dacolva a kísértéssel – mi több: a kényszerrel –, hogy ne várjak rá? És mi lett belőlem, amikor a hivatalos változat összeállt? Tanulságos legenda. Bot, amivel ütni lehet más asszonyokon. Miért nem tudtak olyan tapintatosak, megbízhatóak, mindent-tűrőek lenni, mint én voltam? Ezt az irányt választották az énekesek, a mesemondók. Ne kövessétek a példámat, ezt akarnám belesikítani a fületekbe – igen, a tiétekbe! De ha sikítani próbálok, csak mintha egy bagoly huhogna.

Aztán ott vannak a szolgálólányok. Azok a szerencsétlen nők, akik szegénynek születtek, ezért lényegében a kezdettől el volt rendelve a sorsuk. Szegénysorba született lányként lényegében minimális értékkel rendelkező tárgyként tekintettek rájuk a férfiak, akiket használhattak, de mivel értékük nem volt, akár meg is ölhettek, ha úgy tartotta kedvük.

Mondhatnám, hogy Pénelopéban több volt a sisterhoodérzés, mint Odüsszeusz dadájában, mivel megszánta és maga mellé vette ezeket a szegény lányokat szolgálóként, és viszonylag jó körülmények között nevelgette őket. De amikor megjelentek az eredeti történetből is ismert kérők, a szolgálólányoknak itt más szerep jutott. Nem mondom el, mi állt a háttérben, csak annyit, hogy a lányok mindenben teljesen ártatlanok voltak. Ennek ellenére Odüsszeusz mégis kivégezte őket, mint azt az eredeti sztoriból tudjuk. Vagyis Pénelopé, bár szánta ezeket a lányokat, mégis felhasználta őket arra, hogy önmagát megvédje. Úgyhogy én őt sem tudtam igazán áldozatnak, szentnek tekinteni a sztoriban, csak egy nőnek, aki bár viszonylag jólelkű volt, mégiscsak elérték az adott világ hatásai, és ezek szerint viselkedett.

Nagyon izgalmas volt Odüsszeusz tárgyalása a túlvilágon, mert tökéletesen idézte a valódi világ hozzáállását a nőkhöz, a nőket ért erőszakhoz, az ellenük elkövetett gyilkossághoz. Odüsszeusz meggyilkolta a kérőket, akik fiatal, gazdag, előkelő származású férfiak voltak, és meggyilkolta a tizenkét ártatlan, fiatal, szegény szolgálólányt. A túlvilági tárgyalásán mégis először csak a férfiak meggyilkolásával vádolták meg, ebben az ügyben kellett védenie magát. Mert hát, még a túlvilágon is a férfi az értékes, a női élet meg nem ér egy fabatkát sem. A túlvilági bíróságnak addig eszébe sem jutott, hogy a lányok Odüsszeusz igazi áldozatai, míg ők maguk fel nem szólaltak önmagukért.

A nemi erőszakról szóló rész is nagyot üt a tárgyaláson. Ugyanis kiderül, hogy Pénelopé természetesnek tartja, hogy egy nőt előbb vagy utóbb meg fognak erőszakolni az élete során, ami mindent elmond arról a régi korról. Valamint az is, hogy Odüsszeuszt nem az bosszantotta fel, hogy megerőszakolták a szolgálólányokat a kérők, hanem az, hogy az ő engedélye nélkül tették.

Végül persze a bíró sem viselkedik és dönt másképp, ahogyan a valóságban is megtörtént már vagy ezerszer. Nem árulom el pontosan, mi is történik a tárgyalás végén, de a bíró minden egyes mondata azért dühítő és gyomorforgató, mert biztos vagyok benne, hogy nem egyszer elhangzott már ugyanez a valódi bíróságokon is.

A Lányok: Ó, ti Mérgesek! Ó, Fúriák! Belétek vetjük utolsó reményünket! Könyörgünk nektek, hogy mérjétek ki értünk a büntetést, álljatok bosszút! Legyetek védelmezőink, mert az életben senki sem kelt védelmünkre! Szagoljátok ki Odüsszeuszt, bármerre jár! Cserkeljétek, üldözzétek egyik helyről a másikra, egyik életből a másikba, bármilyen álruhát visel, bármilyen alakot ölt! Kövessétek lépteit a földön és a Hádészban, akárhol keresne menedéket, dalban és drámában, kötetben és értekezésben, lábjegyzetben és függelékben! Jelenjetek meg előtte a mi képünkben, eltorzult képünkben, szegény kis holttestünk képében! Ne lehessen sohase nyugta!

Az viszont tetszik, hogy a túlvilági lányok elég dühösek ahhoz, hogy összefogjanak és ne hagyják magukat. Közöttük van igazi sisterhood, az a fajta, ami eltéphetetlen. Úgyhogy nekem az egész történetből leginkább a tizenkét szolgálólány volt a legszimpatikusabb.

Hogy tetszett a könyv?

Őszintén szólva a kedvenc Atwood-könyveim közé nem került be, de kifejezetten érdekes volt női szemszögből látni az Odüsszeia történetét. Rengeteg izgalmas gondolat, elgondolkoztató mondat volt a történetben. A túlvilági bírósági tárgyalásos rész pedig nagyot ütött. Nekem az volt a kedvenc részem annak ellenére, hogy iszonyatosan fel is dühített az, mennyire hasonlít a könyv a valósághoz.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Atwood-rajongóknak kötelező, mint minden könyve, de azoknak is ajánlom, akiket érdekel a nők élete, szemszöge, a gondolataik és érzéseik. Na meg persze a fájdalmuk és haragjuk.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mivel a könyvünk görög mitológiai alakokon alapul, játékunk főszereplői is ők lesznek. Feladatotok, hogy a rövid leírások alapján kitaláljátok, kire gondoltunk az adott állomáson.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

Zeusz bika képében csábítja el, és Krétára hurcolja.

Állomáslista:

Blogturné

04. 11. Sorok Között

04. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 14. Könyv és más

04. 16. A Szofisztikált Macska

04. 18. Utószó

04. 20. Szembetűnő

04. 22. Readinspo

a Rafflecopter giveaway