Kertész Erzsébet: Harriet regénye – Blogturné

A Csíkos könyveknek és Kertész Erzsébetnek köszönhetően, az 1960–1980-as évek fiatal lányai elfeledett női életutakat tárhattak fel. A Móra Könyvkiadó új kiadásban adja közre Jósika Júlia, Mauks Júlia vagy épp Elizabeth Barrett-Browning élettörténetét. A Blogturné Klub három bloggere ered most ezeknek a történeteknek a nyomába, ízelítőt adva a szerzői életműből. Tartsatok a turnéval, ugyanis a nyereményjátékon ezúttal két könyvet is hazavihet a nyertes, a Kiadó Madarász Éva: Hullámvasút és Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben című könyvét ajánlja fel.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nemcsak az egyenlő női jogok, hanem úgy alapvetően az egyenlő emberi jogok fontosak számomra, ezért kíváncsi voltam, hogy a Tamás bátya kunyhója írójának milyen élete is volt, milyen volt akkoriban a világ, amikor a fekete bőrű emberek még rabszolgák voltak, hogyan tört ki az ellentét Észak és Dél között emiatt, és miként alakult a háború, hogyan nyerték el végül a fekete bőrű emberek a szabadságukat.

Véleményem a könyvről

A történet ezúttal Harriet Beecher-Stowe írónőről szól, a Tamás bátya kunyhója című mű írójáról, akinek a regénye megrengette a világot, és lényegében kiváltotta Amerikában a rabszolgaság-ellenes Észak és a rabszolgaságpárti Dél közötti háborút.

Két szálon fut ezúttal a cselekmény. Az egyikben Harriet Beecher-Stowe már idős nő. A 71 éves asszonyhoz egy fiatal újságírónő érkezik, hogy cikket írjon róla. Az újságírónő neve Harriet Willard, ugyanis azon a napon született, amikor megjelent a Tamás bátya kutyhója, és mivel az édesanyja nagy tisztelője az írónőnek, róla nevezte el a lányát. Újságíró Harriet végül többet kap az író Harriettől, mint egyetlen cikket. Az írónő elmesélni neki az egész életét.

A másik szál ez a mese, amiből megtudhatjuk, hogyan is élt Harriet Beecher-Stowe, megismerhetjük a családját, a gyerekkorát, a fiatalkorát, a házassága nehézségeit és örömeit, hogy miként vált ismert íróvá, milyen része volt a politikában egy olyan korban, amikor a nőknek még csak szavazati joguk sem volt, hogyan imádták őt, és átkozták a nevét, milyen veszteségek és örömök érték.

Burnett házát újból megtámadta a tömeg, s annyi követ hajigáltak az ablakon keresztül, hogy Burnett egész rakásnyit szedett belőle össze. A tornácon helyezte el a köveket, s nagy táblát rakott ki: „A rabszolgatartók érvei” felírással.

Harriet Beecher-Stowe nagyon érdekes és összetett karakter lett a könyvben. Egyfelől írt egy emberjogi könyvet, ami az egész világot felbolygatta, és hozzájárult ahhoz, hogy kitörjön egy sok ember életét követelő, de rengeteg embert a rabszolgaságból felszabadító háború. Másfelől ő egy régimódi nő, aki azt vallja, hogy a nőknek nem kell politizálni, nem kell szavazójogot kapni. Nagyon érdekes volt látni, hogy Harriet szavai és tettei között mekkora ellentét van, amit a neveltetése miatt igazából fel sem fog. Mármint egy olyan világban nőtt fel, ahol azt tanították neki, hogy a nőknek nem kell belefolyni a politikába, és ő hisz is ebben, viszont nőként megírt egy politikai, emberjogi regényt, de nem politikai indíttatásból, hanem szimplán azért, mert nem bírta elnézni ártatlan emberek szenvedését tétlenül. Még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy ő maga is elismeri, hogy elég régimódi gondolkozása van, és lehet, hogy téved. Szóval valójában szerintem nagyon is feminista, csak annyira hatással volt rá a társadalom, a körülötte lévő emberek, hogy még önmagának sem akarja bevallani ezt.

– (...) Asszony voltam és anya, érző szívű ember, aki valamit akartam tenni azért, hogy az emberek tisztán lássák: mi a rabszolgaság. Így kezdtem bele a regényembe, és így is folytattam. Ha volt titkom, csak annyi, hogy nagyon szerettem és szeretem az embereket. Egyszer egy déli újság a szememre vetette, hogy ezzel a regénnyel kipellengéreztem az amerikaiakat, hogy elárulom a hazámat. Az újságnak is csak azt tudtam felelni, hogy az ember iránt érzett szeretetem nagyobb még a hazám iránt érzett szeretetnél is.

Pluszérdekesség, hogy a házasságában övé a cselekvő, irányító szerep. A férje nagyon jó ember, nagyon szereti Harrietet, tisztességes, védelmező, de a hétköznapi dolgokban tutyimutyi. Harriet az, aki döntéseket hoz, megoldja a gondokat-bajokat, irányítja a háztartást, a gyerekeket és a férjét is.

Harriet gyerekkora, fiatalkora is nagyon érdekes, de számomra akkor kezdett igazán érdekessé válni a története, amikor megírta a Tamás bátya kunyhóját. Egyszerűen elképesztő volt látni, hogy régen egy regénynek micsoda hatása volt a világra. Ma már, ha egy regény világhírű is, és hatással is van egy-egy ember (vagy akár sok) életére, nem rengeti meg a politikát, a társadalmat, nem törnek ki miatta háborúk, nem állnak fel miatta tömegével az emberek, hogy más ártatlan, elnyomott embereket megmentsenek. Akkoriban még igazi hatása volt a szavaknak, a történeteknek. Csodás és ijesztő érzés lehetett ilyen horderejű regényt írni. Persze a könyveknek ma is van hatásuk, ami fontos lehet, és közvetve kihathat a politikára, társadalomra is (nem véletlenül fóliáznak, darálnak, égetnek könyveket azok, akik rettegnek a hatalmuk elvesztésétől), csak nem ennyire közvetlenül. Egyébként annyira érdekesen ír a könyv mind a Tamás bátya kunyhójáról, mind Harriet egyéb regényeiről, hogy egyszer majd azokat is el szeretném olvasni.

– A háború – mondtam kis borzongással –, a háború tette tönkre Fredet, ugyanúgy, mint Dan bátyámat és több százezer életerős fiatalembert. És ezt a háborút...

– Ezt a háborút anyám regénye indította el – folytatta Georgiana a megkezdett mondatot.

Tele van apró családi történetekkel is Harriet meséje, hol aranyos eseményekkel, hol szomorúakkal, valamint az utazásaira is elkísérhetjük őt, és bejárhatjuk például Nagy-Britanniát, Franciaországot. Ezen kívül betekintést nyerhetünk abba az életmódba, amit akkoriban éltek az emberek.

A jelenbeli szál is legalább annyira érdekes volt, mint a múltbeli, nem is tudnám eldönteni, melyik érdekelt jobban, mert mindkettő nagyon lekötött. Míg író Harriet a régimódi nevelésű nőket testesíti meg (akik azért a lelkük mélyén mégsem annyira régimódiak, csak nehezen vetkőzik le a neveltetésüket), addig újságíró Harriet a modern, karrierépítő nő megtestesítője, aki már elmúlt harmincéves, mégsem ment férjhez, és aki kiáll a nők szavazati joga mellett.

Újságíró Harriet nagyon szimpatikus, tetszik, hogy annyira rajong a munkájáért és a Harriettel való beszélgetésekért is. A szerelemi szálban pedig egy magyar férfi is felbukkan, aki elég magának való, a háttértörténete viszont érdekes, és ő maga is szimpatikus. A romantikus énem nem bánta ezt a szálat, viszont íróként elgondolkoztam rajta, hogy vajon kellett-e a történetbe. Hiszen végül kicsit csorbította a modern nő szimbólumaként újságíró Harriet karakterét.

A történet szép lezárást kapott, újságíró Harriet ugyanis a történet elejétől meg akarta fejteni író Harriet titkát, azt, hogy hogyan születhetett meg egy, a világ számára ennyire fontos mű, a történet végére pedig megvilágosodik ezzel kapcsolatban.

Hogy tetszett ez a könyv?

Rájöttem, hogy nagyon szeretem a nők életéről szóló regényeket. Amikben csak mesélnek arról, hogyan éltek, milyen örömök, bánatok érték őket, miket csináltak, hogyan utazgattak, mit éreztek és gondoltak, mi volt fontos számukra, és hasonlók. Kertész Erzsébet pedig érdekfeszítően írja meg ezeket az élettörténeteket.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akit érdekelnek a híres női sorsok.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mi más játszhatná a főszerepet a turnéhoz kapcsolódó nyereményjátékban, ha nem elfeledett, vagy éppen ismert női életutak? Minden állomáson találtok egy rövidke leírást, a feladatotok pedig, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába beírjátok, kiről van szó az adott állomáson.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Leírás a játékhoz:

A 19. században élt író, újságíró, a magyar nőnevelés egyik úttörője.1846 novemberében a Teleki Blanka grófnő által Pesten alapított nőnevelő intézetben alkalmazták mint nevelőt és tanítónőt. Hosszú, termékeny életének egy tragikus baleset vetett véget: Budapesten 1897. április 8-án egy omnibusz elgázolta és néhány óra múlva elhunyt.

Állomáslista:

Blogturné

11. 11. Szembetűnő

11. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 15. Könyv és más

11. 17. Szembetűnő

11. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 21. Szembetűnő

11. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Kalapos Éva Veronika: Nem hagylak itt – Blogturné

Nemrég megjelent Kalapos Éva Veronika új Young Adult regénye, a Nem hagylak itt, ami egy Magyarországon játszódó disztópia, amiben pár fiatal próbál fellázadni a maga módján a rendszer ellen. Ismerd meg te is ezt a magával ragadó történetet a Blogturné Klub bejegyzései által, és ha szerencséd van, a könyv egy példányát meg is nyerheted.

Miért választottam ezt a könyvet?

Mert a fülszöveg alapján érdekes és nagyon bátor disztópiának tűnt. Olyannak, ami ha nem is teljesen pontosan, de mégis felvázolhatja, mi várhat ránk a jövőben, ha továbbra is a jelenlegi úton haladunk.

Véleményem a könyvről

A történet főszereplője egy Rami nevű lány, aki a barátaival, Tomóval, Hedviggel, Aldával és Baldvinnal arra próbál rájönni, hogyan is lehetne létezni és élni abban a szörnyű világban, amivé a hazájuk vált. Mindent egy láthatatlan állami szerv irányít, a Hivatal. Az iskolákban többé nincsenek valódi tudást nyújtó tanórák, csak a propagandát töltik a fiatalok fejébe. Látszólag te választhatod ki, mit szeretnél dolgozni, de gyakorlatilag bizonyos szakmákat teljesen betiltottak, és csak azok közül választhatsz, amiket a Hivatal ajánl neked. A házasság és a gyerekvállalás nem kötelező, hiszen ez nem egy diktatúra, igaz? De ha más utat választasz, ellehetetlenítik az életedet, míg végül éhenhalsz egy híd alatt, vagy önként szállsz ki az életből. A könyveket betiltják, a művészeteket szintén, ahogyan minden mást is, ami hát... más. És természetesen nem lehet elhagyni az országot.

Ellenzék nem létezik, és besúgók vesznek körül, így szó szerint senkiben sem bízhatsz. Állandóan megfigyelnek. Folyamatos félelemben kell élned, mert fogalmad sincs róla, miért vihetnek el a Hivatal emberei. Ahogyan abban sem vagy biztos, pontosan mit csinálnak veled, ha elvisznek. Csak azt tudod, hogy akit egyszer elvittek, vagy örökre eltűnt a teljes családjával együtt, vagy ha vissza is tért, teljesen megtörve.

Rami és a barátai képtelenek így élni, és bár fogalmuk sincs, mit tehetnének porszemként egy hatalmas szörnyeteg ellen, egyre inkább úgy érzik, hogy nem tűrhetnek tétlenül. Aztán Raminak egyszer csak támad egy ötlete. De hogy ez az ötlet beválik-e, vagy csak bajt hoz a fejükre, eléggé kérdéses.

Rami karaktere nagyon érdekes, mert őszintén szólva, ő csak egy átlaglány, nem pedig hős. Bármelyikünk lehetne ő a valóságban. Fél a Hivataltól, félti a családját, és érzi, hogy egyre csak fogy a levegő körülötte, valahol mélyen talán még tenni is akar ellene, mégis hiányzik belőle az a forradalmi, lázadói hevület, ami például Tomóban a kezdetektől megvan. Ha a Hivatal csak egy kicsit visszavenne a szigorból, Rami valószínűleg ugyanúgy ellavírozna a lassan melegített főzővízben, ahogyan a szülei és az emberek többsége teszi. De az átlagembereknél is van egy pont, amikor többé már nem tudnak tétlenek lenni. Amikor a bennük nagyon-nagyon mélyen szunnyadó hős, mégis életre kel. Azt hiszem, Raminál ez az a pont, amikor rájön, hogy már a kisöccse is rettegve éli az életét.

Az ötlet, ami végül kipattan a fejéből, szerintem az egyetlen „fegyver”, amivel egy diktatúrát a fegyvertelen kisemberek legyőzhetnek. Ez a „fegyver” pedig: tudást adni a következő generációknak, hogy őket már ne lehessen olyan könnyen átverni és megvezetni. Hiszen a diktatúrák pontosan tudják, hogy a tudás veszélyes, ezért is építik le az oktatásügyet, ezért tiltanak be (vagy fóliáznak, khm) bizonyos könyveket, ezért nyomatják folyamatosan a propagandát a füledbe, hogy csak azt tudd, amit ők akarnak. Minden más tabu, nem létezik, nem olvashatsz róla, nem hallhatsz róla.

Rami édesanyja irodalom- és nyelvtantanár volt még a diktatúra előtt, úgyhogy Rami örökölte tőle azokat a tulajdonságokat, amik ahhoz kellenek, hogy jó tanár lehessen belőle. Ráveszi a barátait, hogy segítsenek átadni azt a tudást a gyerekeknek, amit még ők tanulhattak a diktatúra kiteljesedése előtt, amit a szüleiktől hallottak, vagy épp az elrejtett, illegális könyvekben olvastak.

A gyerekek pedig boldogan tanulnak! Mert tudják, hogy amit a Hivatal tilt, azt fontos tudniuk. Mert a tiltott tanulás közben úgy érzik, hogy végre friss levegőt lélegezhetnek. Mert bár halálosan veszélyes, a titkos iskola olyan köteléket, lehetőségeket, szabadságérzést ad számukra, ami miatt megéri kockáztatni. Mert attól, hogy cselekszenek, végre úgy érezhetik, hogy igazán élnek. És igen, a gyerekek még sokkal bátrabbak. Ismerik a veszélyeket, de valahogy kevésbé adják meg magukat a félelemnek, mint a felnőttek. Nem tudom, miért van ez így, de a valóságban is így működik. Gyerekkoromban sokkal bátrabb voltam, mint most, felnőttként. És mostanában, ha félek valamitől, mindig arra a kislányra gondolok, aki egykor voltam. Aki félelemérzet nélkül rákiabált a nagyobb fiúkra, akik egy kismadarat bántottak, és elzavarta őket a madár közeléből. Ez a kislány ad bátorságot mostanában nekem. És ezt a gyereket kéne megtalálnia magában mindenkinek, mert csak a bennünk élő bátor gyerekekkel karöltve lehet megmenteni a világot.

Az iskolát egyébként Bonobónak nevezik el azokról a főemlősökről, akik Rami kedvenc állatai. Amúgy én is imádom őket, úgyhogy nagyon örültem, hogy pont a bonobókat választotta ki az író jelképnek! Aki nem ismerné a bonobókat, annak egy rövid tájékoztató: a bonobók és az emberek genetikai állománya 98,7%-ban egyezik egymással, akárcsak a csimpánz esetében. Ám míg a csimpánzok elég veszélyes, agresszív és unszimpi majmok tudnak lenni, addig a bonobók rokonságának sokkal jobban örülök. A bonobók társadalomban élnek, női vezetőik vannak, és a konfliktusaikat nem erőszakkal, háborúval intézik el, hanem kedveskedéssel, gyengédséggel és szexszel (és igen, ez nemcsak a nőstények és hímek között működik így, hanem két hím és két nőstény között is). Olvastam róluk régebben egy könyvet, és azok alapján, amiket ott leírt egy szakértő, nagyon-nagyon szimpatikus állatok. Szóval igen, szeretem a bonobókat, és bár viselkedésben inkább hozzájuk hasonlítana az emberiség, nem a csimpánzokra. Akkor sokkal szebb és békésebb világban élnénk.

Az író nagyon szépen felvázolta azokat a lehetőségeket, ahogyan a különböző embertípusok viselkedhetnek egy ilyen helyzetben. Rami szülei (és úgy általában véve a felnőttek többsége) beletörődtek abba, hogy nincs mit tenniük a rendszerrel szemben. Próbálnak ellavírozni a Hivatal szabályainak megfelelve, nehogy a családjuknak baja essen. Közben rettegnek, hogy mégis valami hibát követnek majd el véletlenül, ami nem tetszik a Hivatalnak. Az életük valójában már nem élet, hanem egyszerű túlélés napról napra. Mindeközben elveszítik a gyerekeik tiszteletét, mert a fiatalok gyávának tartják őket. Ez a megalkuvó, beletörődő típus. Valahol mélyen nagyon értem ezt a fajta viselkedésmódot, sőt, azonosulni is tudok vele felnőttként, és ez ijesztő. És hát, ezt a fajta viselkedést látom magam körül majdhogynem mindenhol, ami szintén ijesztő.

Aztán ott van Domos karaktere. Aki azt vallja, hogy mivel lehetetlenség szembeszállni a Hivatallal, ezért meg kell tanulni azzal boldognak lenni, amit ez a világ nyújt, és nem elégedetlenkedni. Mert ez a világ sem annyira rossz, minden csak nézőpont kérdése. Ő az agymosottak csoportjához tartozik. Aki annyira képtelen elviselni a valóságot, hogy inkább meggyőzi önmagát arról, hogy minden csoda szép, aki nem így látja, az csak bolond, örök elégedetlenkedő, és a Hivatal valójában jót tesz az emberekkel.

Tomo a lázadó típus. Akinek már az elejétől teljesen pontos képe van a világról, és amit lát, az feldühíti. Ő sem tudja, hogyan szállhatna szembe a Hivatallal, de folyamatosan ezen pörög, mert benne ott van a tettvágy.

Aztán van, aki látja maga körül a valóságot, de annyira retteg, hogy még a saját lelkét is eladja, ő a gyávaspicli-típus. Nevet azért nem írok, mert bár én szinte az elejétől tudtam, kiről is van szó, talán másnak nem lesz ennyire nyilvánvaló. Szóval megtudjátok majd, ha elolvassátok a könyvet.

És van az a típus, aki azt mondja, nincs erőm szembeszállni a Hivatallal, nincs erőm megmenteni olyanokat, akik nem tesznek semmit a saját megmentésükért, de bakker, csak egy életem van, és azt nem akarom rabszolgaként eltölteni. Szóval ez van, skacok, én kiszálltam! És lelép, illegalitásba vonul, eltűnik a Hivatal szeme elől a hegyekben, erdőkben. Az illegálok a Hivatal szerint nem léteznek, csak legendák, így az emberek sem biztosak a létezésükben, de a könyvben végig ott van a lehetőség, hogy valóban van egy olyan közösség valahol elrejtőzve, akiknek sikerült eltűnniük a rendszer szeme elől, és szabadon élnek. A valóságban ők azok, akik inkább külföldre menekülnek, mert teljesen jogosan ebben az egy életükben akarnak boldogok lenni.

Az egész könyv zseniális. Kalapos Éva Veronika zseniális! És bátor! És miközben olvastam a könyvet, egyszerre éreztem a félelmet egy ilyen jövő lehetőségétől, és egyszerre éreztem azt a bátorságot, ami Ramiékban felébredt. Annyira nagyon büszke voltam rájuk, amikor belekezdtek az illegális iskolába. Ahogyan a gyerekekre is. És végül még néhány felnőttre is. Voltak jelenetek, amiknél bekönnyezett a szemem, amiknél összeszorult a gyomrom, amiknél felbuzogott bennem a tettvágy. Ennek a regénynek minden sora arany, mert ha még nem is tartunk ott, ahol a könyvben, bizony egy ilyen világ felé haladunk szép lassan. És hiszem, hogy ha valami ezt megakadályozhatja, akkor az bizony a tudás. Amit az ilyen könyvek is átadnak nekünk. Amiknek köszönhetően könnyebben átlátjuk a politikát, felismerjük a propagandát, látjuk a tétlenség következményeit.

A könyv végével lényegében elégedett vagyok, azt hiszem, egy ilyen történetet egyelőre nem lehetett másképp lezárni reálisan. Viszont nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy ez tényleg nem a végső lezárás, és lesz még Bonobó 2. 3., akárhány, míg el nem jutunk addig a pontig, hogy ténylegesen is fel lehessen bomlasztani a rendszert. Látni akarom, ahogyan megtörténik! Ahogy a Hivatalnak vége lesz! Látnom kell! Szóval még sosem csináltam ilyet, de kedves kiadó, kedves író, kérlek, könyörgöm, bármi is lesz, legyen folytatás! Köszönöm.

Az információkhoz való korlátozott hozzáférést fokozatosan vezették be. A törvényjavaslat középpontjában, mint szinte mindig, a gyerekek védelme állt, az ő biztonságukra hivatkozva alkották meg a karszalagok szerinti hozzáférés rendszerét.

(...)

Nem nézhettünk semmit, amiben a Hivatal értékrendjétől eltérő dolgok vannak, például melegek vagy más nemzetiséghez tartozók szerelme vagy barátsága, gyermektelenség, vagy gyakorlatilag bármi, ami kicsit is szokatlan.

*

A múltunkat kiradírozták, a jelenünk megfoghatatlan, a jövőnkről fogalmunk sincs. 

*

A Hivatal kommunikációjának egyik fő eleme a védelem hangsúlyozása: folyton megvédik az országot valamitől, a külső ellenségtől és saját magától is. És bár eleinte azt hittem, az embereket fárasztja az állandó áldozatszerep, hamar rá kellett jönnöm, hogy kevés kivételtől eltekintve a felnőttek egyszerűen imádják, ha megmondják nekik, mit tegyenek. 

*

– (...) Mindig utálni kell valakit, hiába tudod, hogy semmi rosszat nem csinált. Amíg más a szar alak, addig legalább nem te vagy.

*

Ez a csávó arról írt, hogy ő akkor is itt marad, ha minden ótvar, és majd ő lesz a szú a fában, meg a szar a palacsintában, őt nem tudják elüldözni innen, mert ez a hazája. Jó vers amúgy, csak... hát oké, haver, ha én megtehetném, seperc alatt elhúznék, mint a szél. Ezzel a nagy hazaszeretettel sose tudtam mit kezdeni, ahhoz előbb olyan haza kéne, amit szeretni lehet. 

*

Mégis milyen rendszer az, amire veszélyes a nevetés?

*

– Felolvastam, aztán kérdeztem tőlük párat arról, szerintük miről szól a monológ, és az a Misi nevű kiskölyök tök ügyes volt. Felismerte, hogy Cyrano szándékosan bohóckodik, mint amikor az, akit bullyingolnak, inkább nevetségessé teszi magát, nehogy őt röhögjék ki.

– Így már kezd érdekes lenni. – Tomo, aki eddig a fél karjára támaszkodva hevert a betonon, kíváncsian felül. – Szóval mondjuk ki: tanítottál.

– Nem tanítottam. – Érzem, hogy a vér az arcomba szökik. – Csak...

– Csak mi? – mosolyodik el. – Megmutattál nekik egy művet, kérdeztél, ők meg válaszoltak, és most mindketten kicsit többet tudnak. Tanítottál.

*

Persze nekünk is a fejünkbe verték, hogy a drog rossz, miközben felhúztak körénk egy olyan világot, amit anélkül nem lehet elviselni. 

*

– A nagypapája nagyon beteg, és állandóan köhög. Nem tudják meggyógyítani.

– De meg tudnák! – kiált fel Heni, és még jobban elvörösödik. – Csak...

Nem fejezi be a mondatot, de mindenki vágja, miről van szó. A piros karszalagosoknak nincs pénzük a drága magánellátásra, a Hivatal rendelőibe és kórházaiba pedig jobb nem bekerülni.

*

Nem a világ ronda – fut át az agyamon a gondolat, miközben magunk alá hajtjuk a kabátunk alját, és leülünk a hűvös betonra –, hanem azok, akik működtetik. 

 

Hogy tetszett ez a könyv?

Ha a fentiekből nem tűnt volna ki, egyszerűen tökéletesnek tartom. A valósággal való párhuzamok, a szimbólumok, a karaktertípusok, a világépítés mind-mind zseniális. Érzelmileg és szellemileg is nagyon hatott rám, és remélem, hogy lesz még folytatás.

Szóval összességében IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Szívem szerint mindenkivel elolvastatnám, hogy átérezzék, lássák a dolgokat. Hogy tanulhassanak belőle. Hogy cselekvővé váljanak, és ennek köszönhetően a könyv sose válhasson valósággá.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A Nem hagylak itt a Lampion Könyveknél jelent meg, ahol egyre több szuper YA és middle grade kötetet olvashatunk el. A mostani játékunk során a Lampion kiadványaiból találtok idézetet, a feladatotok pedig az, hogy a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába beírjátok az adott könyv címét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„De a lelki sérülés nem olyan, mint a var, amely idővel leesik, és nyoma sem marad. Sokkal inkább, mint a porcelánbaba, amit hiába ragasztasz össze, miután eltörik, a ragasztó és a repedések örökre megmaradnak, még ha olyan aprók is, hogy csak te látod.”

Állomáslista:

Blogturné

11. 16. Sorok Között

11. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 19. Kelly & Lupi olvas

11. 20. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

   

Kertész Erzsébet: Elizabeth – Blogturné

A Csíkos könyveknek és Kertész Erzsébetnek köszönhetően, az 1960–1980-as évek fiatal lányai elfeledett női életutakat tárhattak fel. A Móra Könyvkiadó új kiadásban adja közre Jósika Júlia, Mauks Júlia vagy épp Elizabeth Barrett-Browning élettörténetét. A Blogturné Klub három bloggere ered most ezeknek a történeteknek a nyomába, ízelítőt adva a szerzői életműből. Tartsatok a turnéval, ugyanis a nyereményjátékon ezúttal két könyvet is hazavihet a nyertes, a Kiadó Madarász Éva: Hullámvasút és Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben című könyvét ajánlja fel.

Miért választottam ezt a könyvet?

Gyerekként elolvastam Kertész Erzsébettől a Vilma doktorasszonyt, és emlékszem rá, hogy nagyon tetszett, de valahogy azóta sem került a kezembe könyv az írótól. Szóval most, amikor lehetőség volt rá, gondoltam, miért ne olvashatnék más regényeket is tőle, és reméltem, hogy ezúttal is jó élmények érnek.

Véleményem a könyvről

A könyv Elizabeth Barrett-Browning angol költő életét meséli el nekünk nagyon olvasmányos, érdekes regénybe öntve.

Őszintén bevallom, korábban semmit nem tudtam a költőről, valószínűleg azért, mert sem az általános iskolában, sem a gimiben, de még az egyetemen is alig foglalkoztunk női költőkkel, írókkal. Szóval a teljes élettörténete új volt számomra, de nagyon örülök, hogy olvashattam.

Elizabeth egy nagy család gyermeke volt, több lánytestvér és fiútestvér vette körül, idősebbek és fiatalabbak egyaránt. Gyerekkorától kezdve mindenki tudta róla, hogy tehetséges kislány, ugyanis az ideje jó részét azzal töltötte, hogy írt. Aztán történt két váratlan tragédia, ami megváltoztatta az édesapját teljesen (vagy csak kihozta belőle a valódi énjét), Elizabeth pedig azon kapta magát, hogy a saját otthona foglyává vált ő és a testvérei is. A könyvek és a költészet tartotta csak benne a lelket, mígnem fel nem bukkant az életében egy másik költő, aki nemcsak a soraival, hanem férfiként is elnyerte a szívét. A kérdés csak az, hogy képes volt-e kimenteni Elizabethet az apja által létrehozott börtönből.

– Nem is akarok férjhez menni, sem most, sem később! – kapta fel Elizabeth harciasan a fejét. – És kötni sem akarok! A kötés unalmas! A varrás is unalmas, valamennyi kézimunkával együtt!

– Unalmas? – A derék Miss Orme szeplős arca belevörösödött az izgalomba, és minden egyes szeplője külön virított. – Elizabeth, maga nem tudja, mit beszél! A könyvek rontották meg, no meg az a sok tanulás! Ha édesatyja hallaná, hogy unalmasnak találja a kötést, bizonyára megtiltaná, hogy részt vegyen az öccse görög- meg latinóráin. Maga elfelejti, hogy lánynak született!

– És aki lánynak született, annak nem szabad görögül meg latinul tanulni? – Elizabeth hangja remegett a felindulástól.

Elizabeth elsőre igazán szimpatikus lánynak tűnt, akinek hatalmas volt a fantáziája, és nem igazán érdekelte az, hogy egy lánynak mit szabad, és mit nem. Míg a húgai a háztartás vezetésével kapcsolatos dolgokat tanulták, valamint zongorázni, festeni és hasonlók, addig ő a természetet járta, lovagolt, a könyveket falta és verseket írt.

Az apja támogatta is őt ebben, míg nem történt egy baleset, ami Elizabethet ágyba kényszerítette. Először azt gondoltam, hogy annyira nagy lehetett a baj, hogy esetleg lebénult, vagy valami hasonló. De aztán ahogy múlt az idő, elkezdtem gyanakodni. Az orvosok, akik Elizabethet kezelték, tipikus hímsoviniszta kóklereknek tűntek. El akarták tiltani a könyvektől, mert azok megterhelik egy lány szervezetét, nem engedték ki sétálni sokáig, és hasonlók. És persze, ha hosszú heteket töltesz az ágyban, aztán hónapokat a szobádban, akkor nyilvánvaló, hogy legyengülsz mind fizikailag, mind lelkileg (erről a mélyvénás trombózisom után tudnék mesélni...). Az anya halála után az apa is egyre furcsábban, passzív agresszívabb, uralkodóbb módon kezdett viselkedni. És végül nyilvánvalóvá vált, hogy Elizabeth nem azért volt beteges, mert alapvetően gyenge a szervezete a baleset miatt, hanem azért volt gyenge a szervezete, mert lényegében fogolyként tartották. Nem érte napfény, nem szívhatott friss levegőt, belefásult a semmittevésbe, abba, hogy nem érte semmiféle inger, és ebbe betegedett bele.

Szóval igen, végül rájöttem, hogy ez egy bántalmazó apa és a bántalmazott családja története. Mert nemcsak Elizabethet bántalmazta, hanem a többi gyerekét is. A fejébe vette, hogy a gyerekei, a fiúk és a lányok egyaránt, sosem házasodhatnak meg, sosem lehet senkijük, mert a családjuknak együtt kell maradnia örökre. A fiúk elmehettek dolgozni és pénzt keresni, de este hétre mindenkinek haza kellett érnie vacsorára. Felnőtt nőként és férfiként is. Az apa szavakkal, vagy épp hallgatással büntette a gyerekeit. És persze azzal, hogy ha nem azt teszik, amit mond, akkor kitagadja őket.

Ami érdekes, hogy a fiúk, akiknek volt munkája, keresete, sokkal jobban behódoltak az apjuknak, mint a lányok, akiket ha kitagadott volna, sokkal nagyobb bajba kerülnek. A lányokban sokkal több szabadságvágy, tartás és bátorság volt, mint a fiúkban.

– No lám, a marathóni csata – mondta nagy sokára. – Most tanultatok róla, Elibeth?

– Igen. Mr. MacSwiney-vel nemrégen olvastunk róla – válaszolta –, és tudod, édesapa, napokig nem tudtam másra gondolni, csak Miltiadészre, aki olyan bátran szembeszállt a perzsákkal. Nem törődött a saját életével, nem félt a haláltól, mert a hazája szabadsága mindennél fontosabb volt... Én, én is meg tudnék halni a szabadságért!

Bár szépirodalmi műről van szó, a cselekmény mégis izgalmas volt. Mindig történt valami, egy tragédia, egy örömhír, egy szökés, egy titkos esküvő. De igazán izgalmassá akkor vált az egész, amikor felbukkant Robert Browning, a fiatal költő, aki már akkor meghódította Elizabeth szívét, amikor még csak a verseit és leveleit olvasta. És ez fordítva is igaz volt.

Az ő szerelmi történetüket nagyon szépnek találtam, és ha Robert a valóságban csak fele olyan rendes férfi volt, mint a könyvben, akkor irigylem Elizabethet. Nem elég, hogy egy intelligens, művelt, tehetséges és az elveihez hű férfi szeretett bele, de az illető még jó ember is volt. Nem sok nőnek adatik ez meg...

Elizabethet, bár egy olyan korba született, amikor a nők nem nagyon foglalkozhattak a politikával, nagyon is érdekelték a körülötte történő dolgok. A gyerekmunkások szörnyű helyzete, az 1848–49-es itáliai forradalom, a szabadságért való harc és kiállás, a rabszolgaság szörnyűségei. És miközben Elizabeth ilyesmikkel foglalkozik a regényben, egyébként nagyon szenvedélyes és átérző módon, mi is kicsit bepillanthatunk olvasóként a történelem folyamába. Nem mellesleg egy csomó híres emberrel is „összefuthatunk” a regény lapjain, írókkal és egyéb művészekkel is.

– De a nőkért, a nőkért valójában még semmit sem tettem – mondta elgondolkozva Elizabeth –, pedig nemcsak a gyermekek és a színesek, hanem a nők is elnyomottak! És tudod, kik nyomják el őket? A férfiak! Mert nem mindegyik olyan, sőt egyik sem olyan, mint te vagy. Azért olyan sok a rossz házasság...

*

– Félek, drágám – mondotta Elizabeth egy alkalommal férjének –, hogy sok támadásban lesz részem Aurora miatt. Aurora lány létére ember akar lenni, és ezt a férfikritikusaink nehezményezni fogják. Nem szeretik, ha a nők öntudatra ébrednek. És még jobban felháborodnak, ha a nők nem elégszenek meg azzal a szűk területtel, ahová eddig száműzték őket, hanem ki akarnak lépni a világba – a férfiak világába. 

Jó volt látni, ahogyan a rabként tartott fiatal lány végül felnőtt, szárnyakat bontott, és kitört a kalitkájából. Ahogy önmagára talált. Jó volt látni, ahogy végre felfedezte a szerelmet és a világot. Érdekes volt látni a gyereknevelési elveit, amiket nevetséges módon valószínűleg a mai világban is megszólnának, pedig a regényből is láthattuk, tökéletesen működtek.

Elizabeth, mikor meghallotta, hogy a kisfia milyen bátra viselkedett, megkérdezte, mi lett volna, ha az idősebb és nyilván sokkal erősebb fiú alaposan elveri.

– Nem bántam volna – felelte Penini habozás nélkül –, én az igazamért harcoltam volna, és az igazságért mindig harcolni kell!

Nagyon kíváncsi voltam, hogy végül Elizabeth apjával mi lesz a helyzet. Megjött-e végül az esze, és sikerült-e kibékülnie a gyerekeivel. Kicsit túl rózsaszínnek találtam volna, ha varázsütésre megváltozott, de Elizabeth miatt reménykedtem is, mert bár a férfi nem érdemelte meg, Elizabeth mindvégig szerette az apját. Nem árulom el, mi lett az apa-lánya szál vége, de engem az elejétől a végéig lekötött ez a szál, és elég realistának találtam végül mindent ezzel kapcsolatban.

Bár nem ismertem Elizabeth élettörténetét, valahogy olvasás közben mégis éreztem, hogy mi is lesz a regény vége. Úgyhogy lelkileg fel voltam készülve rá, még ha meg is rázott. De hát, ez egy igaz történet, ilyen az élet sajnos.

Hogy tetszett ez a könyv?

Igazi feminista regény volt, amit imádtam. Elizabeth élete, személyisége, a vele történt tragédiák és a szárnybontogatásai, végül pedig a kiszabadulása és önmagára találása, igazán inspiráló lehet a könyvet olvasó lányok és nők számára. A szerelmi szál nagyon szívmelengető volt, a történelmi kitekintők is érdekesek voltak, és úgy alapvetően lekötött az egész könyv. Ha nem várt volna itt rám még két másik Kertész Erzsébet-könyv, akkor is biztosra veszem, hogy hamarosan beszereztem volna egy újabbat.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Minden lánynak, nőnek, és a nők életébe betekintésre vágyó, érdeklődő férfiaknak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet?

KATT

Nyereményjáték:

Mi más játszahatná a főszerepet a turnéhoz kapcsolódó nyereményjátékban, ha nem elfeledett, vagy éppen ismert női életutak? Minden állomáson találtok egy rövidke leírást, a feladatotok pedig, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába beírjátok, kiről van szó az adott állomáson.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Leírás a játékhoz:

Az 1848/1849-es szabadságharc idején munkájának eredményeként három hónap alatt 72 tábori kórház létesült, melyekben a korban megszokottnál korszerűbb módszereket alkalmaztak. 1849. április 23-ai felhívásában felszólította a magyar nőket, hogy önkéntesként vegyenek részt a sebesültek ápolásában.

Állomáslista:

Blogturné

11. 11. Szembetűnő

11. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 15. Könyv és más

11. 17. Szembetűnő

11. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 21. Szembetűnő

11. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Tom Mitchell–Lauren Langman: Örül a kutya, ha játszik – Blogturné

A 21. Század Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Tom Mitchell és Lauren Langman kutyás kézikönyve, az Örül a kutya, ha játszik. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják ezt a szórakoztató, ugyanakkor informatív kötetet, mely megvilágítja a kutyák viselkedésformáinak okait, ahelyett, hogy a tünetek elfojtására törekedne. Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

Miért választottam ezt a könyvet?

Gyerekkoromban volt utoljára kölyökkutyusom, Szofi, és mivel akkoriban sajnos nem voltak ehhez hasonló könyvek, nem volt internet, sem kutyás tévéműsorok, de még kutyaiskolák sem, amik segíthettek volna az okításában, így elég sok hibát elkövettünk a nevelésével, tanításával kapcsolatban. Pedig kifejezetten okos kutya volt, de mindig azt csinálta, amit ő akart. Tizenhat évet élt velünk, nagyon szerettük, mindent megadtunk neki, amit csak lehetett, de utólag, most már felnőttként, okosabban, több információhoz jutva, pontosan látom, mit kellett volna másképp csinálni.

A második és harmadik kutyusom, Manó és Pötyike, anya és lánya, egyszerre került hozzánk már nem kölyökkutyaként, és szerencsére nagyon jó természetű kutyusok mindketten (vagyis Manóka már csak volt sajnos, ő is tizenhat évesen halt meg végül). Nem sok mindent kellett tanítanunk nekik, mert már sok mindent tudtak, amit meg nem, azt egyszerűen egy-két alkalom után megszokták, megtanulták maguktól. Igazi kis Buddha-kutyák. Manókát már elvesztettük, Pötyike sem fiatal már, sok betegséggel is küzd, de remélem, hogy még sokáig velünk lehet. És biztos, hogy utána jó ideig nem lesz kutyám. De nem mondom, hogy örökre. Meglátjuk...

És ha egyszer mégis úgy döntenék, hogy lesz, akkor jó lenne elölről kezdeni egy kölyökkutyával, nem lemaradni az első hónapjairól, éveiről, és nem úgy érezni, hogy kevesebb időt tölthettem vele, mint amennyit lehetett volna. És ha már kölyökkutya, akkor mindenképpen érteni szeretnék ahhoz, hogyan is kell nevelni, tanítani őt, hogyan kell jól gondoskodni róla. És úgy gondoltam, ez a könyv jó olvasmány lenne tanulni egy kicsit erről.

Véleményem a könyvről

Először is nagyon tetszik az a közvetlen, baráti stílus, amiben a könyv íródott. Olyan, mintha egy szakértő barát segítene a kutyával kapcsolatos dolgokban, abban, hogyan legyél jó gazdi, és hogyan neveld őt helyesen. Tanácsokat adna, lelkileg támogatna, ha épp kiborultál, segítene átgondolni a dolgokat, és jó döntéseket hozni.

A könyv elején a szerzők összefoglalják a módszerük lényegét. Ami bennem nagyon megmaradt, az három dolog. Az egyik, hogy játékkal kell tanítani. A másik, hogy szerintük a helyzetekre kell megtanítani a kutyákat, nem pedig a helyzetekben. Vagyis nem valós élethelyzetekben kell megpróbálni oktatni, hanem otthon, nyugodt körülmények között tanítod meg arra, hogy miként viselkedjen majd éles helyzetben később. A harmadik, hogy bár a szerzők is vezetnek kutyaiskolát, állítják, hogy ha valaki elolvassa a könyvet és az alapján tanítja a kutyusát, annak nem lesz szüksége kutyaiskolára.

Ezt követően segítséget kapunk ahhoz, hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb kiskutyát, akinek mi is a legmegfelelőbb gazdái lehetünk. Szerintem ez az egyik legfontosabb döntés. Sokszor látom, hogy idős nénit vonszol maga után egy hiperaktív, nagyobb testű kutya, mert a „gyerekek” meglepték anyukát, hogy ne legyen magányos. Igen ám, csak arra nem gondoltak, hogy anyukának esetleg combcsonttörése lehet, ha a nála nagyobb, erősebb, mozgékonyabb kutya elrántja. Arról ne is beszéljünk, hogy ha a kutya nem hallgat az öreg nénire, aki megtartani sem tudja, akkor esetleg árthat más kutyáknak, embereknek, vagy neki eshet baja (pl. kirohan az autók elé). De az is szomorú, amikor valaki rengeteget dolgozik, és olyan kutyust választ, aki nagyon igényli a gazda jelenlétét, és otthon, egyedül hagyva depressziós vagy kiborul. Szóval örülök, hogy a könyv a kutyus kiválasztásával kezdte az oktatást, ebből is látszik, hogy valóban olyanok írták, akik tudják, hogy ez az első és legfontosabb lépés.

Abban is segítenek, hogy mikkel kell felkészülnöd az új családtag fogadására. A kutyaágytól kezdve a pórázon át az állatorvos és kutyakozmetikus kiválasztásáig.

Ezután a kiskutya vödréről olvashatunk. A vödör lényegében azt szimbolizálja, hogy mennyi stresszt, izgalmat, feszültséget tud elviselni. Ha a vödör megtelik pozitív és negatív érzelmekkel (félelem, izgatottság, stressz, fájdalom, betegség, öröm), akkor a kutyus kiborulhat, kezelhetetlennek tűnhet, megugathat másokat stb. Ilyenkor tudnunk kell, hogy a kutyus nem akar rossz lenni, csak hát, teli a vödre, és segítenünk kell neki kiüríteni.

Imádtam, hogy a könyv nemcsak a kiskutya vödréről ír, hanem a gazdi vödréről is. Mert hát, igen, mi is besokallhatunk és kiborulhatunk. Főleg ha egy új kiskutyát veszünk magunkhoz, és az első napokban, hetekben minden új és stresszes, és persze pisis, kakis és szétrágott. A szerzők nagyon megértően, érzékenyen közelítenek a gazdi kiborulásához, és próbálják pozitív tanácsokkal, ötletekkel segíteni abban, hogy kiürítse a saját vödrét is.

Az ez utáni rész érdekelt a legkevésbé, ugyanis nincsenek gyerekeim, és valószínűleg ebben az életben már nem is lesznek, de mások számára ez is nagyon hasznos lehet: hogyan szoktasd össze a kiskutyát a gyerekeiddel (legyen szó csecsemőről vagy nagyobb gyerkőcökről), hogyan érd el, hogy a kiskutyát ne irritálja, bántsa, idegesítse a gyerek, hogyan vond be a gyerkőcöt a kutyus tanításába, életébe.

Végül konkrétan belekezdünk a kutyusok tanításába játékos módon. Új ötlet volt számomra a „Dobd el a tányért!” módszer. Vagyis hogy egyáltalán ne legyen tányérja a kutyának az evéshez, és ne naponta egyszer-kétszer adjunk neki nagyobb mennyiségű ételt, hanem mérjük ki előre a napi mennyiségét, és folyamatosan etessük kisebb adagokban úgy, hogy a rendes kajáját jutalmazásként, játszásra használjuk fel. Például, ha ügyesen megcsinált valamit, akkor adunk neki egy falatot, vagy ha játszani akarunk vele, akkor betesszük az ételt egy élelemjátékba, amiből neki kell kipiszkálnia, kiszednie.

Ennél a résznél egy furcsa dolog volt csak számomra. Azt írták, hogy játékból szórjunk szét a kutyusnak ételt akár a szobában, akár odakint a fűben, hogy hadd kereshesse meg magától a finom falatokat. Ez játéknak jó, viszont... felmerült bennem, hogy ha a fűben ételt szórok szét neki, akkor vajon később, ha sétálni viszem, nem fog-e mindent felenni. Olyasmit is, amit nem én hagytam ott neki, és veszélyes lehet... Sajnos erre a kétségemre nem kaptam választ a könyvből. De azt hiszem, ez volt az egyetlen játék, módszer, ami lehet, hogy működik, de nem vagyok biztos benne...

Ezután konkrétan megtanulhatjuk, hogyan játsszunk a kutyussal. Azt mondják, hogy mindig törekedjünk az egyszerűségre. Nem kell drága játékokat venni neki, sokszor elég, ha mi magunk ott vagyunk, és mindenféle eszköz nélkül játszunk vele.

És bár egy fél regényt írtam már a könyvről, valójában ez még csak a bevezetés volt, ugyanis ekkor jön még csak az 1. fejezet, ami a 8. és a 12. hét közötti időszakról szól.

Hogy a szakértelmet megint csak alátámasszák, a szerzőpáros az első 24 órával kezdi rögtön ezt a fejezetet. Ugyanis, ahogy egy kisbabánál fontosak az első órák, amiket az anyukájával tölt, úgy egy kiskutyusnak is nagyon fontosak az első órák, amiket a gazdijával, az új otthonában tölt. A lényeg nagy vonalakban összefoglalva, hogy ne pörögjünk túl, biztosítsunk nyugalmat a kutyusnak az első napon, hagyjuk, hogy felfedezze az új otthonát, és maradjunk a közelében.

Ezután megismerhetjük az első játékokat, amiket játszhatunk vele, és amik segítenek kialakítani a bizalmat és kötődést szórakoztató módon.

Az első éjszaka sem könnyű, természetesen ehhez is kapunk tanácsokat. Emlékszem, hogy amikor Szofit hazahoztuk kölyökkutyaként, az első éjszakát a gyerekágyaink alatt töltötte, kapart, valami újságdarabbal zörgött, anya meg próbálta kiimádkozni onnan, hogy ne ébresszen fel minket, mert másnap korán kellett kelni, hiszen óvodába, iskolába kellett mennünk a húgommal. Nos igen, mint mondtam, akkoriban nem volt miből felkészülni arra, milyen is egy gazdi élete, és mit kéne tennie ilyen helyzetekben.

A másik kényes kérdés a szobatisztaság. Nos, az első kutyusunkkal, Szofival ez sem ment könnyen, de a második, harmadik kutyusunk nagyon ügyes volt már ezen a téren, amikor hozzánk kerültek. Manóka csak és kizárólag akkor pisilt vagy kakilt rá a lakás előszobájában lévő kutyapelenkára, ha komolyabban beteg volt, komoly hasmenése volt, egyébként ha fájt is kicsit a pocakja, vagy nagyon kellett pisilnie, azonnal jelezte, és lihegve, futkosva megvárta, míg felkapkodjuk a ruhánkat, és leszaladunk vele. Pötyikének pedig csak idős korára lettek ezzel problémái, de ez meg érthető, főképp az ő esetében, aki a szívbetegsége miatt vízhajtót szed. A könyvben nemcsak ahhoz kapunk tanácsokat, hogy miként neveljük szobatisztaságra a kutyusunkat, hanem ahhoz is, hogyan ismerjük fel, ha ki kell mennie, hogyan kezeljük a helyzetet, ha mégis baleset történik.

A következő fejezetek lényegében arról szólnak, hogyan nyugtassuk meg a kutyust bizonyos helyzetekben. Itt most nemcsak arra kell gondolni, ha idegen kutyával találkozik, vagy vendég érkezik az otthonotokba, hanem például, hogy miként szoktassuk hozzá a hordozóketrecéhez, hogy megszeresse, biztonságban érezze benne magát, amikor arra van szükség, hogy betegyük (pl. orvoshoz szállítás, utazás stb.). Valamint ebben a részben van szó arról is, hogyan szoktathatjuk a határokhoz a kutyust. Például, hogy hová mehet, hová nem, mi az ő területe, és mi nem.

A nyugalom mellett az optimizmus és a közelség kulcsfogalmáról is kapunk egy-egy fejezetet. Optimizmusra tanítani azért fontos a kutyát, hogy ha szembesültök egy váratlan helyzettel, arra is felkészült legyen lelkileg. A közelség pedig azért fontos, hogy a kutyusunk szeressen és akarjon a közelünkben lenni, mi legyünk a világa középpontja.

Az első sétáknál megemlítik, hogy már az első napokban dobjuk el a pórázt. Persze, hozzáteszik, hogy csak és kizárólag biztonságos helyen, ahol nem szállhatnak rá más kutyák, és nem tűnhet el, nem eshet baja! Nos igen, ezt a részét tojja le a kutyatulajdonosok többsége, és nemcsak a kutyafuttatón vagy más biztonságos helyen, hanem az utcán, lakott környezetben is simán póráz nélkül sétáltat. Ahol egyébként törvény is tiltja.

Az otthoni egyedüllét jól viselésére, a harapdálásról, dolgok megrágásáról való leszoktatásra, a kiskutyával való utazásra is kapunk tanácsokat, játékos módszereket.

Végül pedig eljutunk ahhoz, hogy hogyan is gondozzuk a kutyust. Ez is egy elég gazdag téma a könyvben, felöleli a vízhez való szoktatást, a fürdetést, a kozmetikushoz szoktatást, a körömvágást, a fogak ápolását és az állatorvoshoz menetelt is. Vagyis egy csomó olyan dolgot, ami alapvetően frászt hozza a kutyák jó részére. De ennek nem feltétlenül kell így lennie. Szintén jó tanácsokkal, játékötletekkel látnak el minket a szerzők, hogy ezek az élmények se legyenek problémásak a kutyusok számára.

A második részben a 13. és 24. hét közötti és utáni időszakról van szó. Ebből talán a legfontosabb a más kutyákkal való találkozás. Nos, ez a fejezet nagyon jól jött volna mindhárom kutyusunknál. Szofinál azért, mert nagyon antiszociális volt a kutyákkal, csak és kizárólag egy kutyust tűrt meg a közelében, egy kis spánielt. Manó és Pötyike jól kijött mindig is más kutyákkal, viszont ők meg túl visszahúzódóak és félénkek.

Természetesen az is fontos, hogy a hozzátok érkező vendégekkel hogyan viselkedik a kutyus. Ne legyen agresszív, de tartsa meg a határokat is, pl. ne ugráljon fel, ne rágja meg az izgatottsága miatt a vendég cipőjét, és hasonlók.

Van egy fejezet az ugatásról is, ami lehet, hogy zavaró, főleg a szomszédoknak, de míg mi beszéddel kommunikálunk, a kutyus az ugatásával. Fontos, hogy felismerjük az ugatás okát, mert akkor tudjuk megoldani a gondot.

A könyv legvégén a szerzők összeszedtek néhány gyakori problémát, ami a kölyökkutyákkal előfordulhat, és megoldási stratégiákat ajánlanak ezekhez.

Szerintem egyfelől azért klassz ez a könyv, mert mint a fentiekből is látszik, tényleg minden téma megtalálható benne, amivel fontos foglalkozni, ha az ember kutyust vesz magához. Másfelől azért, mert nemcsak elméleti tanácsokkal van tele, hanem egy csomó gyakorlati feladattal, játékkal, amik ténylegesen segítenek a kutyus nevelésében. És végül azért, mert nagyon megértő módon fordulnak a szerzők a gazdihoz, nemcsak abban próbálnak segíteni, hogy a kutyust hogyan nevelje, hanem abban is, hogyan dolgozza fel a saját érzéseit, félelmeit, stresszét, kétségeit.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szerintem hasznos volt, ha egyszer Pötyike után úgy érzem majd, hogy ismét gazdi szeretnék lenni, és befogadok egy kölyökkutyát, biztos, hogy fel fogom használni az ebben talált módszereket.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki úgy tervezi, hogy befogad egy kiskutyát, akár a közeljövőben, akár később.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani játékunkon a kiskutyáké lesz a főszerep. Minden állomáson láthattok egy fotót, rajta egy édes kiskutyával, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, milyen fajta az adott kölyök, majd a helyes választ beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Fotó a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

11. 09. Dreamworld

11. 10. Szembetűnő

11. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway