Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2016. július 6., szerda

Az emlékek őre - avagy a szabad akarat


Ritkán fordul elő, hogy egy könyv és egy film ennyire különbözik egymástól, nekem mégis mindkettő nagyon tetszik. Igen, Az emlékek őréről van szó. A könyv már régóta a polcomon ült, lévén egy Facebook játéknak köszönhetően megnyertem a teljes sorozatot. Hogy miért nem kezdtem bele eddig? Úgy véltem, á, egy 12 éves fiú a főszereplője, ebből én már biztosan kinőttem. Aztán nemrég láttam, hogy adni fogják a filmváltozatot a tévében, és arra gondoltam, hogy akkor én most gyorsan kiolvasom a könyvet, aztán jöhet a film is. Jó döntés volt. :)

A főszereplő, Jonas egy furcsa közösségben él, ahol nincsenek igazi, mély érzelmek, csak felszínes érzések. Az embereket kirendelik egymás mellé házastársnak, gyerekeket igényelhetnek maguknak, de szigorúan csak kettőt, egy fiút és egy lányt (vagy ahogy a könyvben mondják egy A neműt és egy B neműt), 12 éves korukban megmondják nekik, hogy milyen munkát kell végezniük életük végéig (olyan munkát kapnak, ami illik a személyiségükhöz). Nemcsak az embereket szabályozzák ilyen szinten, hanem a környezetet is. Pl. nincsen hó, mert akadályozza az élelmiszertermelést, nincsenek dombok, mert akadályozzák a szállítást, és nincsenek színek sem, mert ha az emberek különböző színű dolgok, ruhák közül választhatnak, az máris irigységet, feszültséget, ellentétet szül.

Jonas épp most lesz 12 éves, amikor is részt kell vennie egy ceremónián, ahol megmondják, mi lesz a foglalkozása. Kinevezik az emlékek őrének, vagyis megkapja a múlt összes emlékét és tudását, a jó és rossz érzelmekkel együtt. És a korábbi emlékek őrén és jelenlegi tanítóján kívül ő lesz az egyetlen a közösségben, aki tudja, mi a fájdalom, mi a halál, mi a veszteség… és mi a szeretet.

A könyv olvasása közben végig azon gondolkoztam, hogy miben jobb és miben rosszabb ez a túlszabályozott, érzelemfosztott világ, mint a mi világunk. Abban mindenképpen jobb, hogy az embereknek nem kell aggódniuk a jövőjük miatt, létbiztonságban élnek. Tudják, hogy egész életük során lesz mit enniük, lesz fedél a fejük fölött, lesz munkájuk. Nem kell félniük, hogy rossz döntést hoznak majd, és ezzel elrontják az egész életüket, hiszen nem is kell dönteniük. Egyszerűen csak be kell tartaniuk a szabályokat. Bizarr, ez tény, de a mai világ létbizonytalanságában élve ebben még találtam is némi pozitívumot. Milyen jó is lenne, ha nem kéne féli a jövőtől, mert tudnánk, hogy az egész életünk rendbe van téve.

Az is jónak tűnik, hogy nincsen különbség az emberek között. Nincsenek menők és lúzerek, nincsenek gazdagok és szegények. Ha ki is lógsz valami miatt a többiek közül, mert túl magas, túl alacsony, túl duci, túl sovány, túl szeplős, túl göndör hajú, túl ez, esetleg túl az vagy, nem bántanak miatta egyetlen szóval vagy ferde pillantással sem, mert a tapintatosság is a világ alapszabályai közé tartozik. Klassz lehet úgy élni, hogy nem éreztetik veled lépten-nyomon, hogy nem vagy elég jó valami miatt, ahogyan velünk teszik a reklámok, újságok, pletykáló szomszédok, beszólogató emberek. Legalább is elsőre így gondolná az ember…

Aztán persze megjelennek ennek a létnek a hátulütői is, és rájövünk, hogy még mindig jobb a szabad akarat, és hogy ezáltal hibázhatunk, mint az a biztonságos, de teljesen steril lét, amit a könyvbeli közösség él. A hátulütőkről spoiler nélkül nem lehet írni, úgyhogy akit érdekelnek, az olvasás közben úgyis rájön majd, mire gondoltam. :)

A könyvbeli Jonas gondolatai nagyon érdekesek, ahogyan az is, hogyan változik meg az érzelmek hatására. A többi karaktert talán sterilebbnek éreztem a lapokon, mint a filmen, és míg a filmben vannak mellékszálak a szerelemről, barátságról, a közösség vezetőjéről és egyebekről, addig a könyv lényegében Jonas változásáról és felébredéséről szól. A regény olyan volt számomra, akár egy történet bevezetése. Mintha az első pár fejezetet kaptam volna meg, ami épphogy csak bemutatja ezt a világot, és pont akkor szakad félbe, amikor az izgalmak következnének a változás által. Eleinte ez zavart, aztán rájöttem, hogy ilyen felépítésű könyvet még sosem láttam korábban, úgyhogy az egyedisége miatt végül meggyőzött. Persze, ez egy sorozat első része, de ha valaki továbbolvassa a második könyvet, rájön, hogy a folytatást sem a megszokott módon kapjuk. :)

Ahogy az elején említettem, a film nagyon más, mint a könyv. Egyfelől Jonas nem 12 éves gyerek benne, hanem minimum 16 éves tinédzser. Ennek köszönhetően a könyvben épphogy csak említés kapó romantikus vonzódás a filmben konkrét szerelmi szállá alakul át.

A bevezetés jelleg is eltűnik a filmből, itt egy kerek egész történetet kapunk, az átlagnéző szájíze szerint alakítva. Ez akár zavarhatna is, mégsem zavar. Mert az átalakításoknak köszönhetően bár Jonas lelki alakulása mellett nagyobb hangsúlyt kap az akciószál is, szerintem izgalmasra, meghatóra sikeredett. Igaz, előbb olvastam a könyvet, mégis végigizgultam a filmet, mert a változtatásoknak köszönhetően nem tudhattam, a képernyőn mi lesz a történet vége.

Ami nagyon tetszett a filmben, hogy az eleje fekete-fehéren kezdődik, hiszen a szereplők nem látnak színeket. És ahogy Jonas megkapja a színlátás emlékeit, úgy változik színessé a film is. Először csak a pirosat látja, így a képeken is csak a piros szín látható, aztán minél több színt ismer meg, úgy válik teljesen színessé a történet.

Az átadott emlékek is nagyon bejöttek. Úgy éreztem magam tőlük, mintha én is akkor kaptam volna meg az adott érzéseket, és ez néha ki is jött rajtam sírás formájában. Valahogy az emlékek bennem is felszakítottak néhány gátat.

A könyvet és a filmet is ajánlom mindenkinek, aki elgondolkoztató történetre vágyik. A könyv esetében pedig hozom hamarosan a folytatásról is a véleményemet. :)

Kedvenc karakter a könyvből: Jonas, Gabe.

Kedvenc karakter a filmből: Jonas, az Örökítő, Jonas anyja, Gabe, Fiona.

Kedvenc jelenet a könyvből: a határig való vándorlás.

Kedvenc jelenet a filmből: az átadott emlékek.

Kedvenc idézetek:

„– (…) Nem merjük megengedni az embereknek, hogy maguk döntsenek.
– Mert veszélyes? – kínálta fel a szót az örökítő.
– Nagyon veszélyes – jelentette ki határozottan Jonas. – Mi lenne, ha például maguk választhatnák ki a házastársukat, és rosszul választanának? Vagy mi lenne – folytatta, elmosolyodva az abszurd feltételezésen –, ha mindenki maga dönthetné el, milyen munkát akar.
– Ijesztő gondolat, nem igaz?
Jonas nevetett.
– Nagyon ijesztő. El se tudom képzelni, hogy engedélyezzék. Meg kell védenünk az embereket a rossz döntéseiktől.
– A saját érdekükben.
– Igen – bólintott Jonas. – Így megelőzzük a bajt.”

 
„– De azért tetszett az emlék. Értem, hogy miért ez a kedvenced. Csak sajnos nem tudom a szót az egész érzésre, ami olyan erős volt ott a szobában.
– Szeretet – mondta az örökítő.
– Szeretet – ismételte Jonas.”


Könyv értékelés: NAGYON TETSZETT.

Film: 10/10 pont.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2 megjegyzés:

  1. Még a másodikai facebookos idézeted miatt olvastam a könyveket és néztem meg a filmet :D Nagyon tetszettek nekem is, csak azt tudtam kifogásolni, hogy a második könyv nem folytatja az elsőt, pedig kíváncsi lettem volna a folytatásra. A film kerek egész volt :D
    Olvastad már a három másik könyvet? :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most olvasom a sorozat 4., vagyis befejező részét. :) A 2. könyv nekem is furcsa volt, de aztán a harmadiknál végül összeállt, hogyan kapcsolódik egymáshoz az első két könyv, és Jonas is megjelent. Remélem, hogy a 4. könyv teljesen kerekké teszi majd a történetet. :)

      Egyébként örülök, hogy megismertethettem veled ezt a történetet, és hogy tetszett. :)

      Törlés