Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2016. július 10., vasárnap

Lois Lowry: Valahol, messze - avagy a művészet csodákra képes


Az emlékek őre eléggé befejezetlenül ért véget, ezért alig vártam, hogy nekiugorhassak a folytatásnak. Amikor belekezdtem a második részbe, a Valahol, messzébe, jól meg is lepődtem. Ugyanis a régi világ és szereplők helyett kaptam egy teljesen új világot és teljesen új szereplőket. Ezt először nem igazán tudtam, hová tenni, aztán szép lassan összeállt a kép. A világ ugyanaz, csak épp egy másik, máshogyan működő közösség életébe láthatok most bele.

Eleinte zavart ez a váltás, de nagyon hamar megkedveltem Kirát, és érdekelt, hogyan működik az ő közössége, milyen titkokat rejtegetnek.

Az alaptörténet szerint Kira deformált lábbal született egy olyan faluba, ahol a testi hibás gyermekeket általában kiteszik a mezőre a vadaknak. Kirát mégis megvédte az édesanyja, nem hagyta megölni, hanem felnevelte őt. Kirából pedig tehetséges szövőnő, hímzőnő vált, aki különleges képességet kapott, gyönyörű mintákat tud szőni az anyagokra, mintha kezét egy felsőbb erő vezérelné.

Amikor Kira édesanyja meghal, a faluban élő nők el akarják űzni Kirát, hogy megszerezzék a földterületet, ahol az otthona állt, de a falu tanácsa megvédi őt, sőt, megtisztelő feladatot ad neki. A kérdés csak az, hogy mindezt önzetlenül teszik-e…

Talán Kira személyisége az, ami miatt könnyebben túlléptem azon, hogy ez a könyv nem az első könyv történetét folytatja. Tetszett, hogy bár Kira sérült, kitaszított, mégis igazi harcos lélek. Ha fél is, nem hagyja magát, küzd, és elhiszi, hogy bármire képes. Akár házat építeni, akár legyőzni az ellene áskálódókat, vagy épp megváltoztatni a közössége jövőjét.

Nagyon megkedveltem a mellékszereplők közül Mattet és Jót is. Egyfelől mindketten édes kölykök, másfelől Matt tökéletesen bemutatja, milyen kilátástalannak tűnő helyzet a társadalom peremére születni. Mélyszegény családból jött, apja nincs, anyja őt és a testvérét egyedül „neveli”, sokszor veréssel. Matt vagány kissrác, aki ha szükséges, lop és hazudik, viszont, ha valakit a barátságába fogadott, akkor azért bármire képes. Ilyen személy Kira is.

A művészettel kapcsolatos gondolatokat is érdekesnek tartottam, mert ha az ember jobban belegondol, a történetbeli közösség tagjai pont úgy állnak a művészethez, mint a mi világunkban sokan. Az adott közösség egyik érve Kira száműzésére az, hogy haszontalan a falu számára, mivel a lába miatt nem tud valódi munkát végezni. A szép képek hímzését nem tartják munkának, ahogyan az éneklést vagy a fafaragást sem. Ennek ellenére valamiféle vallásos áhítattal hallgatják évente az énekes előadását az emberiség múltjáról, szeretik, ha Kira érdekes meséket talál ki nekik, és kedvelik Jo énekét is. Vagyis élvezik a művészet nyújtotta szépségeket, csak épp semmibe veszik a művészek munkáját, úgy vélik, amit csinálnak, az nem hasznos, az nem munka. Pedig a történetben a művészet talán még valami több is, mint a valóságban. Szó szerinti csoda, a múlt és jövő varázslata.

A könyv felépítése nagyon hasonló Az emlékek őréhez. Itt is, mintha egy történet elejét olvasnám. Egy kis novellát arról, milyen az adott közösség. És nagyon érdekes, hogy míg más írók szájba rágják a titkok megfejtését, addig Lowry csak érezteti velünk, hogy mi is történik pontosan. Miért és hogyan gyűjti be a tanács a tehetséges gyerekeket, mi is történik, amikor a rájuk bízott feladatot végzik, mi a szerepük a jövőre nézve.

Az emlékek őre valamiért jobban hatott az érzéseimre, de a Valahol, messze is tetszett, élveztem az olvasását, és izgalmasnak találtam. Ez a rész is olyan olvasóknak való, akik türelmesen végig tudják olvasni a sorozat összes könyvét, és nem a kép egy részétől várják a teljességet, hanem hagyják, hogy minden kirakós darab a helyére kerülhessen. Ez a könyv ugyanis, csak néhány darabkája a puzzle-nek, ahogyan Az emlékek őre is az volt.

Kedvenc karakter: Kira, Matt, Jo.

Kedvenc jelenet: a Jo hálószobájában játszódó.

Kedvenc idézet:

„– Jó éjszakát!
Egy darabig állt még az ágy mellett, az volt a bizonytalan érzése, valamit még kéne tennie. Valamit, ami kölyökkorából rémlett.
Ösztönösen előrehajolt. Hogyan is csinálta az ő édesanyja, amikor kicsi volt? Kira a kislány homlokához érintette az ajkát. Szokatlan gesztus volt, de jól esett.
A kislány Kira arcához nyomta az ajkát, és cuppanó hangot adott.
– Kis puszka – suttogta. –Mint anyuval.”


„– Két dógot is hoztam neked. Egy nagyot meg egy kicsit. A nagyot maj’ később. De a kicsi az itt van a zsebembe. – Benyúlt az egyik zsebébe és egy marék mogyorót meg egy döglött szöcskét húzott elő.
– Akkó’ a másikba lesz.
Matt a másik zsebébe nyúlt, és győzedelmes mosollyal húzott elő valamit.
– Há’ tessék! – nyújtotta át Kirának.
Kira kíváncsian söpörgette le a tárgyról a koszt és a levéldarabokat. Aztán, mialatt Matt leste a hatást, széthajtogatta, és az ablakhoz ment vele, hogy jobban lássa. Csak egy darabka mocskos és gyűrött anyag volt, semmi több. Mégis: ennél többet Matt nem hozhatott.
(…)
– Mostmá szeretsz, de nagyon? – mosolygott Kirára, aki visszamosolygott rá, és azt mondta, őt szereti a legjobban a világon.”

Értékelés: TETSZETT.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése