Hetedik osztályos koromban kellett elolvasnom elsőként ezt a könyvet. Két dolog maradt meg a fejemben róla, az egyik, hogy első lehetne „a világ legunalmasabb regénykezdése” versenyen. A másik a szerelmi szál, vagyis, hogy a főszereplő férfi két nőt „szeret”, az egyik valami török lány, aki a felesége, a másik pedig Noémi, aki a Senki szigetén lakik. Szóval, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ha nem is utáltam, de túl nagy nyomot nem hagyott bennem a történet.
Mivel az Egri csillagok újraolvasása nagyon pozitív élményt okozott, így lelkesen álltam neki Az arany embernek is, de bevallom őszintén, az első néhány oldalt olvasva majdnem félretettem. Gyerek és felnőtt szemmel egyaránt úgy látom, hogy a regény eleje a világ legunalmasabb regénykezdete. Olyan, amivel nemhogy egy tizenhárom éves gyereket, de még egy könyvmoly felnőttet sem lehet bevonzani. Csodálom, hogy általános iskolában nem adtam fel az olvasását, szerintem ez csak és kizárólag annak köszönhető, hogy túl jó kislány voltam. Persze, most sem adtam fel, mert ha már belekezdtem ebbe a kihívásba, akkor végig is akarom csinálni, és végül is, jól tettem, hogy továbbolvastam a könyvet.
Ugyanis, amint beindulnak az események végre, úgy kezdi el a történet magával sodorni az olvasót.
Ami biztos, hogy ez a könyv nemcsak „a világ legunalmasabb regénykezdése” díjat érdemelte ki tőlem, de felkerült azon könyvek Top5-ös listájára, amelyeknek a története leköt és tetszik, de a főszereplőt rühellem. Tímár Mihály az a fajta férfi, akit jól hátsón billentenék, aztán elküldenék egy bizonyos helyre, mert hogy nem arany ember, az is biztos. Azt még megértettem volna, hogy eltette Timéa örökségét, mert a gyámja tényleg eltékozolta volna. Azért sem tartottam volna velejéig rossz embernek, hogy megkérte Timéa kezét. Mikor a lány igent mondott, Tímár valóban elhitte, hogy a lány szereti őt, ezért vette el feleségül, ám mikor kiderült, hogy Timéa csak lelkiismereti okokból ment hozzá, és hideg márványként viselkedett vele, akkor Tímár egy másik nő szeretetére vágyott. Hülye volt, későn jött rá az igazságra, kellett neki a szeretet, amit máshol talált meg, oké. De! Az már egyáltalán nem nézhető el neki, hogy a két nőt egyaránt becsapta. Én úgy gondolom, ha valaki beleszeret egy másik emberbe, akkor igenis legyen tisztességes, zárja le valahogyan a korábbi kapcsolatát, ha ez nehéz is, és utána lépjen csak bele az új kapcsolatba.
Ám, ami megkoronázta a Tímár iránti utálatomat, az az, hogy mikor öngyilkos akart lenni, arra gondolt, hogy rábeszéli Noémit, haljon meg vele. Ennél undorítóbb, egoistább, rohadékabb gondolatot nem is tudok elképzelni. Szóval igen, Tímár Mihályt egyszerűen utáltam.
Viszont szerettem Noémit és Timéát, a Senki szigetét pedig egyenesen imádtam.
Noémi és Timéa egyaránt önfeláldozó, odaadó asszonyok, akik sok mindenről lemondanak Tímár Mihályért. Igaz, a férfi nem érdemli meg ezt, de mindkét nő azt hiszi, hogy Tímár jó ember. Timéa, bár nem szereti a férjét, a végletekig hűséges hozzá mindenféle tekintetben. Tényleg egyfajta szent. És az, hogy képes egyedül is sikerre vinni a férje üzleteit, képes rövid idő alatt új nyelveket megtanulni, azt mutatja, hogy nagyon intelligens is. Noémi pedig tiszta, naiv, a természet szülötte, akit nem mocskolt be a modern világ, és aki csak Mihályért él.
Timéa a régi „civilizált” világ nőképe, általa láthatjuk, milyen kötelezettségek, elvárások voltak anno a nők, feleségek felé, amiket ők is természetesnek tartottak, lévén, el sem tudták képzelni, hogy ez működhet másképp is. Nem azért szeretem őt, mert önfeláldozó, hanem azért, mert szabad, felvilágosult, feminista nőként sajnáltam őt, és alig vártam, hogy végre valahogyan megszabaduljon Mihálytól. Épp ezért szomorított el az a sors, amit végül az író neki szánt, nem tetszett, hogy miután végre szabad lett, nem boldogan alakult az élete. Megérdemelte volna a boldogságot.
Noémi szintúgy egy régi világ nőképét mutatja, csak nem a városi, kifinomult nőét, hanem az egyszerű, szegény lánykáét. Ő is nagyon értelmes, okos a maga módján, kemény is, hiszen egy modernizálatlan környezetben kell élnie kiszolgáltatva a természetnek. Simán elboldogulna egyedül is, akárcsak az anyja, ő mégis alárendeli magát egy férfi elvárásainak, igényeinek. Még anyai gyászát is alárendeli Mihály szeszélyeinek, mert úgy gondolja, ez a dolga. Szóval őt is sajnálatból szeretem, Mihálynál sokkal jobbat érdemelt volna.
Azt hiszem, ez a regény tökéletes példája annak, hogy milyen volt régen a nők helyzete, élete, mennyire ki voltak szolgáltatva az apjuknak, nevelőjüknek, a párjuknak/férjüknek. Milyen mélyen beléjük volt ültetve az, hogy az életük egyetlen célja, megfelelni az életüket irányító férfiaknak. Szerintem minden nőnek el kéne olvasnia ezt a könyvet, hogy lássa a tökéletes negatív példákat Timéa és Noémi karakterében. És nem, a negatívon nem azt értem, hogy ők rossz vagy nem szerethető karakterek (nagyon is szerethetőek), hanem azt, hogy olyan életet élnek, úgy gondolkoznak, úgy viselkednek, ahogyan nem kéne. Mert ezáltal lesznek átverve, megalázva, kihasználva. Emiatt gondol rájuk Tímár úgy, mintha a tulajdonai lennének, egyszerű dísztárgyak. Emiatt akarja Noémit magával vinni a halálba, és emiatt gondolja azt, hogy bár Noémivel szívesebben élne, Timéa tulajdonjogát sem szívesen engedné át másnak.
A helyszínek közül imádom a Senki szigetét. Az a hely maga a Paradicsom, persze, csak úgy, ha a Tímár és Krisztyán Tódor féle férfiak soha nem teszik be oda a lábukat. Teréza mama igazi kemény nő, aki a semmiből hozta létre ezt az elszigetelt kis mennyországot, és nemcsak hogy létrehozta, de fel is virágoztatta. Mindezt pedig egy apró csecsemőre vigyázva, akiről rajta kívül csak egy kutya, Almira gondoskodott. Ő a példa arra, hogy egy nő egyedül is képes boldogulni, ha kell.
A Senki szigetének leírása gyönyörű és izgalmas, ez talán az egyetlen hosszabb leírás a könyvben, amit érdekesnek találtam. Annyira vonzónak tűnik általa a sziget, hogy néha eszembe jut, milyen jó is lenne egy ilyen helyre költözni, és kiszállni a modern világból. Kár, hogy manapság már nem nagyon lehet olyan területet találni a világon, ami tényleg senkié, és csak úgy szedni a sátorfánkat, és elfoglalni. Szóval kénytelenek leszünk a modern világunkat megreformálni, és jobbá, emberibbé, stresszmentesebbé tenni, nincs mese…
Athalie karaktere az, akiről még írni akarok néhány gondolatot. Alapjában véve egy elkényeztetett, gonoszkodó lány, aki a világ közepének gondolja magát, és azt hiszi, minden megjár neki. Sok ilyen embert ismerek a valóságban is, és bár néhányan megkeserítették az én életemet is, nem gondolom róluk, hogy valóban gonoszok lennének. Inkább csak lelkileg sérültek. Athalie-ből akkor lesz valódi gonosz, amikor elveszik tőle mindenét. Bár egyáltalán nem értettem meg Athalie gonosz tetteit, a fájdalma miatt mégis csak sajnáltam. Őt is lényegében a férfiak tették tönkre. Az apja, a férfi, akit szeretett és Tímár. Az ő háttérben folyó üzleti manipulációik és hazugságaik miatt Athalie egyik pillanatról a másikra elvesztette az otthonát, megtűrt személy lett, nem maradt semmije, és rájött, hogy a volt vőlegénye sem szerette soha. Ha beleképzelem magam a helyébe, úgy vélem, nem válna gonosz belőlem, de az biztos, hogy teljesen összeomlanék.
Kacsuka megint csak az a férfi, akit nem értem, miért szeret Timéa és Athalie is. Évekig áltatta Athalie-t, akit igazából nem is akar feleségül venni, aztán, amikor a lányt a legnagyobb tragédia éri, lelkiismeret-furdalás nélkül elhagyja. Elvileg szereti Timéát, gyakorlatilag ugyanúgy részt vett az esküvős átverésében és kigúnyolásában, mint Athalie. Az meg, hogy megvédte Mihály becsületét… Fogadni mernék rá, hogy arra számított, Timéa emiatt a karjába veti majd magát, csak Timéa ehhez túl erényes asszony és túl hűséges feleség volt, így elszámolta magát.
A regény szövege eléggé nehézkesen olvasható. Ahogy fentebb is említettem, van néhány leírás benne, aminél az ember majdhogynem bealszik, és elgondolkozik azon, olvassa-e tovább a történetet. Ám, ha túljut ezeken a szörnyen unalmas részeken, akkor magával sodorja a sztori. A leírásokon kívül nagyon zavaró lehet még a modern olvasó számára, hogy a szöveg tele van latin és német kifejezésekkel, amikről nekem például sokszor halovány lila gőzöm sem volt, mit is jelentenek pontosan, így csak átsiklottam rajtuk, és próbáltam a következő mondatokban felvenni a történet fonalát.
Összefoglalva, ez a regény a hímsoviniszta férfiak és az elnyomott, kihasznált, becsapott nők regénye. A története érdekes, a stílusa, nyelvezete néhol nehezen olvasható és értelmezhető, a karakterei mind erős (pozitív vagy negatív) érzést váltanak ki az emberből. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik nem rettennek el a nehezebben olvasható, szépirodalmi szövegektől, és nem zavarja őket, ha egy történet főszereplője baromira idegesítő, mert így is bele tudnak mélyülni magába a történetbe.
Kedvenc karakterek: Noémi, Timéa, Teréza mama, Almira.
Kedvenc jelenet: a Senki földjén játszódó jelenetek, amik által megismerhetjük, hogyan is működik ez a pici sziget.
Kedvenc idézetek:
„Mikor katonai pályára léptem, tele voltam ábrándos illúziókkal. Azoknak most hamva sincs már. Azt hittem, hogy a hőstettek, a lovagiasság pályája az, ami lelkemet fölhevíté; s aztán láttam, hogy csupa spekulációból áll a világ, s minden országos dolgot valami magányérdek mozgat.”
„Ezt nevezik tehát aranybányának.
De ne higgyetek a szónak! Nem aranybánya; az éhség tornya ez. Akik itt törik az aranyért a követ, rongydarócban járnak, málékenyeret esznek, fakunyhókban laknak, korán elhalnak; a világ legszegényebb emberei azok.
Másutt van az aranybánya!”
„A nőiségből mindaz egyesülve van benne, ami kedves, és hiányzik nála mindaz, ami bántó. Szépsége nem az az egyhangú szépség, amit a tetszelgés olyan hamar megunottá tesz; ez minden kedélyváltozatnál új varázsban tűnik fel. Gyöngédség, szelídség és hév egyesült kedélyében. Együtt és összhangzatban él benne a szűz, a tündér és a nő. Szerelmének semmi önzése nincs; egész lénye el van veszve, át van olvadva abban, akit szeret. Nincs külön búja, külön öröme, csupán az övé. Otthon aprólékos figyelmével minden kényelméről gondoskodik; munkájában segít neki fáradhatatlan kézzel. Mindig derült, mindig friss, s ha valami betegség kerülgeti, egy csók a fájó homlokra meggyógyítja őt. Alázatos az iránt, akiről tudja, hogy őt imádja.” (Megjegyzés: Igen, ilyennek találja Tímár Noémit és a tökéletes nőt. Kb. egy alázatos cselédet ír le, egy rabszolgát, akinek nincsen saját személyisége, vágyai, gondolatai, érzései, csak robotként kiszolgálja a férfit, és még rosszkedvű vagy beteg sem lehet. Ez az idézet gyönyörűen megmutatja, hogy milyen ember Tímár…)
„- Óh! te istenkáromló asszony! Tüzet a nyelvedre! Hát még az ördögöt is el akarod tagadni?
- El is tagadom. Sohasem teremtett az Isten ördögöt. Ti teremtettétek azt magatok, akik ijesztgettek vele. De az ördögöt is rosszul alkottátok meg. Két szarvval és hasított patákkal. Hisz az ilyen állat fűvel él: az embert nem eszik soha.”
Mivel az Egri csillagok újraolvasása nagyon pozitív élményt okozott, így lelkesen álltam neki Az arany embernek is, de bevallom őszintén, az első néhány oldalt olvasva majdnem félretettem. Gyerek és felnőtt szemmel egyaránt úgy látom, hogy a regény eleje a világ legunalmasabb regénykezdete. Olyan, amivel nemhogy egy tizenhárom éves gyereket, de még egy könyvmoly felnőttet sem lehet bevonzani. Csodálom, hogy általános iskolában nem adtam fel az olvasását, szerintem ez csak és kizárólag annak köszönhető, hogy túl jó kislány voltam. Persze, most sem adtam fel, mert ha már belekezdtem ebbe a kihívásba, akkor végig is akarom csinálni, és végül is, jól tettem, hogy továbbolvastam a könyvet.
Ugyanis, amint beindulnak az események végre, úgy kezdi el a történet magával sodorni az olvasót.
Ami biztos, hogy ez a könyv nemcsak „a világ legunalmasabb regénykezdése” díjat érdemelte ki tőlem, de felkerült azon könyvek Top5-ös listájára, amelyeknek a története leköt és tetszik, de a főszereplőt rühellem. Tímár Mihály az a fajta férfi, akit jól hátsón billentenék, aztán elküldenék egy bizonyos helyre, mert hogy nem arany ember, az is biztos. Azt még megértettem volna, hogy eltette Timéa örökségét, mert a gyámja tényleg eltékozolta volna. Azért sem tartottam volna velejéig rossz embernek, hogy megkérte Timéa kezét. Mikor a lány igent mondott, Tímár valóban elhitte, hogy a lány szereti őt, ezért vette el feleségül, ám mikor kiderült, hogy Timéa csak lelkiismereti okokból ment hozzá, és hideg márványként viselkedett vele, akkor Tímár egy másik nő szeretetére vágyott. Hülye volt, későn jött rá az igazságra, kellett neki a szeretet, amit máshol talált meg, oké. De! Az már egyáltalán nem nézhető el neki, hogy a két nőt egyaránt becsapta. Én úgy gondolom, ha valaki beleszeret egy másik emberbe, akkor igenis legyen tisztességes, zárja le valahogyan a korábbi kapcsolatát, ha ez nehéz is, és utána lépjen csak bele az új kapcsolatba.
Ám, ami megkoronázta a Tímár iránti utálatomat, az az, hogy mikor öngyilkos akart lenni, arra gondolt, hogy rábeszéli Noémit, haljon meg vele. Ennél undorítóbb, egoistább, rohadékabb gondolatot nem is tudok elképzelni. Szóval igen, Tímár Mihályt egyszerűen utáltam.
Viszont szerettem Noémit és Timéát, a Senki szigetét pedig egyenesen imádtam.
Noémi és Timéa egyaránt önfeláldozó, odaadó asszonyok, akik sok mindenről lemondanak Tímár Mihályért. Igaz, a férfi nem érdemli meg ezt, de mindkét nő azt hiszi, hogy Tímár jó ember. Timéa, bár nem szereti a férjét, a végletekig hűséges hozzá mindenféle tekintetben. Tényleg egyfajta szent. És az, hogy képes egyedül is sikerre vinni a férje üzleteit, képes rövid idő alatt új nyelveket megtanulni, azt mutatja, hogy nagyon intelligens is. Noémi pedig tiszta, naiv, a természet szülötte, akit nem mocskolt be a modern világ, és aki csak Mihályért él.
Timéa a régi „civilizált” világ nőképe, általa láthatjuk, milyen kötelezettségek, elvárások voltak anno a nők, feleségek felé, amiket ők is természetesnek tartottak, lévén, el sem tudták képzelni, hogy ez működhet másképp is. Nem azért szeretem őt, mert önfeláldozó, hanem azért, mert szabad, felvilágosult, feminista nőként sajnáltam őt, és alig vártam, hogy végre valahogyan megszabaduljon Mihálytól. Épp ezért szomorított el az a sors, amit végül az író neki szánt, nem tetszett, hogy miután végre szabad lett, nem boldogan alakult az élete. Megérdemelte volna a boldogságot.
Noémi szintúgy egy régi világ nőképét mutatja, csak nem a városi, kifinomult nőét, hanem az egyszerű, szegény lánykáét. Ő is nagyon értelmes, okos a maga módján, kemény is, hiszen egy modernizálatlan környezetben kell élnie kiszolgáltatva a természetnek. Simán elboldogulna egyedül is, akárcsak az anyja, ő mégis alárendeli magát egy férfi elvárásainak, igényeinek. Még anyai gyászát is alárendeli Mihály szeszélyeinek, mert úgy gondolja, ez a dolga. Szóval őt is sajnálatból szeretem, Mihálynál sokkal jobbat érdemelt volna.
Azt hiszem, ez a regény tökéletes példája annak, hogy milyen volt régen a nők helyzete, élete, mennyire ki voltak szolgáltatva az apjuknak, nevelőjüknek, a párjuknak/férjüknek. Milyen mélyen beléjük volt ültetve az, hogy az életük egyetlen célja, megfelelni az életüket irányító férfiaknak. Szerintem minden nőnek el kéne olvasnia ezt a könyvet, hogy lássa a tökéletes negatív példákat Timéa és Noémi karakterében. És nem, a negatívon nem azt értem, hogy ők rossz vagy nem szerethető karakterek (nagyon is szerethetőek), hanem azt, hogy olyan életet élnek, úgy gondolkoznak, úgy viselkednek, ahogyan nem kéne. Mert ezáltal lesznek átverve, megalázva, kihasználva. Emiatt gondol rájuk Tímár úgy, mintha a tulajdonai lennének, egyszerű dísztárgyak. Emiatt akarja Noémit magával vinni a halálba, és emiatt gondolja azt, hogy bár Noémivel szívesebben élne, Timéa tulajdonjogát sem szívesen engedné át másnak.
A helyszínek közül imádom a Senki szigetét. Az a hely maga a Paradicsom, persze, csak úgy, ha a Tímár és Krisztyán Tódor féle férfiak soha nem teszik be oda a lábukat. Teréza mama igazi kemény nő, aki a semmiből hozta létre ezt az elszigetelt kis mennyországot, és nemcsak hogy létrehozta, de fel is virágoztatta. Mindezt pedig egy apró csecsemőre vigyázva, akiről rajta kívül csak egy kutya, Almira gondoskodott. Ő a példa arra, hogy egy nő egyedül is képes boldogulni, ha kell.
A Senki szigetének leírása gyönyörű és izgalmas, ez talán az egyetlen hosszabb leírás a könyvben, amit érdekesnek találtam. Annyira vonzónak tűnik általa a sziget, hogy néha eszembe jut, milyen jó is lenne egy ilyen helyre költözni, és kiszállni a modern világból. Kár, hogy manapság már nem nagyon lehet olyan területet találni a világon, ami tényleg senkié, és csak úgy szedni a sátorfánkat, és elfoglalni. Szóval kénytelenek leszünk a modern világunkat megreformálni, és jobbá, emberibbé, stresszmentesebbé tenni, nincs mese…
Athalie karaktere az, akiről még írni akarok néhány gondolatot. Alapjában véve egy elkényeztetett, gonoszkodó lány, aki a világ közepének gondolja magát, és azt hiszi, minden megjár neki. Sok ilyen embert ismerek a valóságban is, és bár néhányan megkeserítették az én életemet is, nem gondolom róluk, hogy valóban gonoszok lennének. Inkább csak lelkileg sérültek. Athalie-ből akkor lesz valódi gonosz, amikor elveszik tőle mindenét. Bár egyáltalán nem értettem meg Athalie gonosz tetteit, a fájdalma miatt mégis csak sajnáltam. Őt is lényegében a férfiak tették tönkre. Az apja, a férfi, akit szeretett és Tímár. Az ő háttérben folyó üzleti manipulációik és hazugságaik miatt Athalie egyik pillanatról a másikra elvesztette az otthonát, megtűrt személy lett, nem maradt semmije, és rájött, hogy a volt vőlegénye sem szerette soha. Ha beleképzelem magam a helyébe, úgy vélem, nem válna gonosz belőlem, de az biztos, hogy teljesen összeomlanék.
Kacsuka megint csak az a férfi, akit nem értem, miért szeret Timéa és Athalie is. Évekig áltatta Athalie-t, akit igazából nem is akar feleségül venni, aztán, amikor a lányt a legnagyobb tragédia éri, lelkiismeret-furdalás nélkül elhagyja. Elvileg szereti Timéát, gyakorlatilag ugyanúgy részt vett az esküvős átverésében és kigúnyolásában, mint Athalie. Az meg, hogy megvédte Mihály becsületét… Fogadni mernék rá, hogy arra számított, Timéa emiatt a karjába veti majd magát, csak Timéa ehhez túl erényes asszony és túl hűséges feleség volt, így elszámolta magát.
A regény szövege eléggé nehézkesen olvasható. Ahogy fentebb is említettem, van néhány leírás benne, aminél az ember majdhogynem bealszik, és elgondolkozik azon, olvassa-e tovább a történetet. Ám, ha túljut ezeken a szörnyen unalmas részeken, akkor magával sodorja a sztori. A leírásokon kívül nagyon zavaró lehet még a modern olvasó számára, hogy a szöveg tele van latin és német kifejezésekkel, amikről nekem például sokszor halovány lila gőzöm sem volt, mit is jelentenek pontosan, így csak átsiklottam rajtuk, és próbáltam a következő mondatokban felvenni a történet fonalát.
Összefoglalva, ez a regény a hímsoviniszta férfiak és az elnyomott, kihasznált, becsapott nők regénye. A története érdekes, a stílusa, nyelvezete néhol nehezen olvasható és értelmezhető, a karakterei mind erős (pozitív vagy negatív) érzést váltanak ki az emberből. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik nem rettennek el a nehezebben olvasható, szépirodalmi szövegektől, és nem zavarja őket, ha egy történet főszereplője baromira idegesítő, mert így is bele tudnak mélyülni magába a történetbe.
Kedvenc karakterek: Noémi, Timéa, Teréza mama, Almira.
Kedvenc jelenet: a Senki földjén játszódó jelenetek, amik által megismerhetjük, hogyan is működik ez a pici sziget.
Kedvenc idézetek:
„Mikor katonai pályára léptem, tele voltam ábrándos illúziókkal. Azoknak most hamva sincs már. Azt hittem, hogy a hőstettek, a lovagiasság pályája az, ami lelkemet fölhevíté; s aztán láttam, hogy csupa spekulációból áll a világ, s minden országos dolgot valami magányérdek mozgat.”
„Ezt nevezik tehát aranybányának.
De ne higgyetek a szónak! Nem aranybánya; az éhség tornya ez. Akik itt törik az aranyért a követ, rongydarócban járnak, málékenyeret esznek, fakunyhókban laknak, korán elhalnak; a világ legszegényebb emberei azok.
Másutt van az aranybánya!”
„A nőiségből mindaz egyesülve van benne, ami kedves, és hiányzik nála mindaz, ami bántó. Szépsége nem az az egyhangú szépség, amit a tetszelgés olyan hamar megunottá tesz; ez minden kedélyváltozatnál új varázsban tűnik fel. Gyöngédség, szelídség és hév egyesült kedélyében. Együtt és összhangzatban él benne a szűz, a tündér és a nő. Szerelmének semmi önzése nincs; egész lénye el van veszve, át van olvadva abban, akit szeret. Nincs külön búja, külön öröme, csupán az övé. Otthon aprólékos figyelmével minden kényelméről gondoskodik; munkájában segít neki fáradhatatlan kézzel. Mindig derült, mindig friss, s ha valami betegség kerülgeti, egy csók a fájó homlokra meggyógyítja őt. Alázatos az iránt, akiről tudja, hogy őt imádja.” (Megjegyzés: Igen, ilyennek találja Tímár Noémit és a tökéletes nőt. Kb. egy alázatos cselédet ír le, egy rabszolgát, akinek nincsen saját személyisége, vágyai, gondolatai, érzései, csak robotként kiszolgálja a férfit, és még rosszkedvű vagy beteg sem lehet. Ez az idézet gyönyörűen megmutatja, hogy milyen ember Tímár…)
„- Óh! te istenkáromló asszony! Tüzet a nyelvedre! Hát még az ördögöt is el akarod tagadni?
- El is tagadom. Sohasem teremtett az Isten ördögöt. Ti teremtettétek azt magatok, akik ijesztgettek vele. De az ördögöt is rosszul alkottátok meg. Két szarvval és hasított patákkal. Hisz az ilyen állat fűvel él: az embert nem eszik soha.”
Értékelés: TETSZETT.
Ha érdekel a Kötelezők akkor és most sorozat 1. része, katt ide: KATT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése