A Facebookon láttam meg Elizabeth Hoyt Egy ágyban a szörnyeteggel című könyvének fülszövegét, és amint elolvastam, rögtön érdekelni kezdett a történet. Bár először azt hittem, hogy ez egy „szépség és a szörnyeteg” történet-feldolgozás lesz, végül kiderült, hogy erről szó sincs. Annak ellenére, hogy nem azt kaptam, amire előzetesen számítottam, mégis tetszett a történet.
Az alapsztori szerint Lily Stump színésznő elveszti a munkáját, mivel leég a színház, aminek dolgozott. Nincs hová mennie, de a főnöke megengedi neki, hogy a fiával és a dadájával beköltözzön a színház épen maradt részébe. Egyik nap a fia, Indio azzal szalad hozzá, hogy egy szörnyeteget látott a kertben. Lily persze nem hisz neki, egészen addig, míg meg nem pillant egy hatalmas termetű, nem túl szép arcú, koszos, vadnak tűnő férfit, miközben egyik este a fiát keresi a kertben. Az első ijedtség után kiderül, hogy a férfi – Apollo vagy más néven Caliban – a kertészek vezetője, aki újratervezi és -építi a leégett területet. Nem mellesleg pedig néma, és sötét titkokat rejteget.
Stílus, nyelvezet és mese a mesében
A történet azonnal bevonzott, mert mind a narrátori szöveg, mind a karakterek beszédmódja visszarepített az időben. A ruhák, környezet, szereplők viselkedése alapján is valóban hihető volt, hogy az 1741-es évben járunk, Londonban. Nagyon nehéz egy múltban játszódó regényt hitelesen megírni nyelvi szempontból, de ez Hoytnak nagyon jól sikerült. Míg a könyvet olvastam, visszarepülhettem párszáz évet az időben.
A fejezetek elején mindig szerepel egy rövid részlet a Minótaurosz legendájából, ami által a könyvet olvasva végül is, két történetet kapunk egy hosszabbat és egy rövidebbet. A legenda kapcsolódik Lily és Apollo történetéhez, ám hogy hogyan, azt nem árulom el. Csak annyit, hogy érdemes hozzáolvasni a fejezetek elejéről a legendát is.
Vagány nő egy régi korban
Lily többféle szempontból is szembemegy az adott társadalom szabályaival, annak ellenére, hogy nagyon is nőiesen viselkedik. Egyfelől egyedül neveli Indiót nem törődve az előítéletekkel, amik egy leányanyát érhetnek, másfelől színésznőként dolgozik. Nem is akármilyen színésznőként, hanem olyanként, aki előszeretettel bújik a színpadon férfiruhába. Színdarabokat is ír, méghozzá nagyon jókat, ám a bátyja a saját nevén adja el ezeket, mert egy férfi által írt darabot könnyebben megvásárolnak.
Abban is különbözik a többi nőtől, hogy képes meglátni egy első pillantásra ijesztőnek és veszélyesnek tűnő Apollóban a jót és a gyengédséget.
Számomra igazán szimpatikus karakter volt, akinek végig drukkoltam, hogy boldog lehessen.
A gyengéd szörnyeteg
Apollo Greaves rengeteget szenvedett. Évekkel ezelőtt megvádolták három barátja brutális meggyilkolásával, és egy elmegyógyintézet és börtön keverékének számító intézménybe zárták. Ott az őrök úgy bántak vele, mint egy állattal. Élvezettel verték láncra a hatalmas termetű férfit, hogy aztán kiéljék rajta a szadista hajlamaikat és kisebbségi komplexusukat. Egyik alkalommal az egyik őr a torkára lépett, amitől Apollo megnémult. Végül sikerült megszöknie az ikerhúga férjének segítségével, és egy barátja bújtatja őt a leégett színházának kertjében.
A mindennapjait a bujkálás mellett azzal tölti, hogy megtervezzen egy kertet a leégett helyére. Irányítja a munkálatokat, de részt is vesz bennük. Akkor változik meg minden, amikor véletlenül összetalálkozik a kertben Indióval és Lilyvel.
Apollo igazi gyengéd, védelmező férfi, ez már az első pillanattól látszik abból, ahogyan Indióval bánik. Az a nagy maci típus, aki elsőre baromi ijesztőnek tűnik, de aztán az ember rájön, hogy mennyire meleg lelkű és ölelgetni való. A leírások alapján az arca sem túl szép, Lily mégis elsőre vonzódni kezd hozzá, mert meglát valamit benne. Ezzel pedig nincs egyedül, mert valószínűleg a nők 99%-a is hasonlóan érez majd, ha a kezébe veszi a könyvet.
Romantikus regény egyéb szálakkal
Ahogy a könyv borítója is hirdeti, ez egy romantikus regény. A Lily és Apollo közötti kapcsolaton van a hangsúly. Hogyan ismerkednek meg, hogyan kezdenek el kötődni és vonzódni egymáshoz, milyen problémák állnak közéjük, vajon beteljesedik-e a szerelmük, és boldogok lehetnek-e, „míg meg nem…”
Tinédzserkoromban rengeteg ilyen romantikus regényt vásároltam és olvastam, emlékszem párszáz forintokért lehetett akkor még kapni őket. Viszont igencsak kevés volt közöttük, ami valóban tetszett, és amiről a mai napig állítom, hogy értékes történet. Nos, ez a regény a régi romantikus regényeimre emlékeztetett, és hála az égnek azokra, amiket nagyon szerettem.
Természetesen a romantikus szál mellett voltak azért más szálak is a történetben, csak szerintem kevésbé hangsúlyosan. Az egyik ilyen szál annak kiderítése, hogy ki kente rá Apollóra a gyilkosságokat. Ez a szál egész érdekes, ám amiatt, mert kevés kutakodással, a nyomozás megkezdése után szinte azonnal kiderül, ki a tettes, mégsem lehet ráfogni a történetre, hogy ez egy romantikus krimi. Egyébként a tettes kiléte meglepett, mert másra számítottam, és a magyarázat is jó, hogy miért Apollót tette meg az illető bűnbaknak. Szóval annak ellenére, hogy ez nem egy igazi krimi történet, a krimi szál érdekes volt számomra.
A másik szál egy olyan titokról szól, amit Lily őriz magában. Elég nagy titok, és amikor végül elmeséli, az tényleg megrázó és szomorú. Ez is meglepett, mert nem számítottam arra, amit elmondott. Viszont ez a titok is csak rövid időre lop magának helyet a történetben.
Szóval igen, ezt a könyvet tisztán a romantikus regény kategóriába lehet besorolni, annak viszont nagyon jó.
Az alapsztori szerint Lily Stump színésznő elveszti a munkáját, mivel leég a színház, aminek dolgozott. Nincs hová mennie, de a főnöke megengedi neki, hogy a fiával és a dadájával beköltözzön a színház épen maradt részébe. Egyik nap a fia, Indio azzal szalad hozzá, hogy egy szörnyeteget látott a kertben. Lily persze nem hisz neki, egészen addig, míg meg nem pillant egy hatalmas termetű, nem túl szép arcú, koszos, vadnak tűnő férfit, miközben egyik este a fiát keresi a kertben. Az első ijedtség után kiderül, hogy a férfi – Apollo vagy más néven Caliban – a kertészek vezetője, aki újratervezi és -építi a leégett területet. Nem mellesleg pedig néma, és sötét titkokat rejteget.
Stílus, nyelvezet és mese a mesében
A történet azonnal bevonzott, mert mind a narrátori szöveg, mind a karakterek beszédmódja visszarepített az időben. A ruhák, környezet, szereplők viselkedése alapján is valóban hihető volt, hogy az 1741-es évben járunk, Londonban. Nagyon nehéz egy múltban játszódó regényt hitelesen megírni nyelvi szempontból, de ez Hoytnak nagyon jól sikerült. Míg a könyvet olvastam, visszarepülhettem párszáz évet az időben.
A fejezetek elején mindig szerepel egy rövid részlet a Minótaurosz legendájából, ami által a könyvet olvasva végül is, két történetet kapunk egy hosszabbat és egy rövidebbet. A legenda kapcsolódik Lily és Apollo történetéhez, ám hogy hogyan, azt nem árulom el. Csak annyit, hogy érdemes hozzáolvasni a fejezetek elejéről a legendát is.
Vagány nő egy régi korban
Lily többféle szempontból is szembemegy az adott társadalom szabályaival, annak ellenére, hogy nagyon is nőiesen viselkedik. Egyfelől egyedül neveli Indiót nem törődve az előítéletekkel, amik egy leányanyát érhetnek, másfelől színésznőként dolgozik. Nem is akármilyen színésznőként, hanem olyanként, aki előszeretettel bújik a színpadon férfiruhába. Színdarabokat is ír, méghozzá nagyon jókat, ám a bátyja a saját nevén adja el ezeket, mert egy férfi által írt darabot könnyebben megvásárolnak.
Abban is különbözik a többi nőtől, hogy képes meglátni egy első pillantásra ijesztőnek és veszélyesnek tűnő Apollóban a jót és a gyengédséget.
Számomra igazán szimpatikus karakter volt, akinek végig drukkoltam, hogy boldog lehessen.
A gyengéd szörnyeteg
Apollo Greaves rengeteget szenvedett. Évekkel ezelőtt megvádolták három barátja brutális meggyilkolásával, és egy elmegyógyintézet és börtön keverékének számító intézménybe zárták. Ott az őrök úgy bántak vele, mint egy állattal. Élvezettel verték láncra a hatalmas termetű férfit, hogy aztán kiéljék rajta a szadista hajlamaikat és kisebbségi komplexusukat. Egyik alkalommal az egyik őr a torkára lépett, amitől Apollo megnémult. Végül sikerült megszöknie az ikerhúga férjének segítségével, és egy barátja bújtatja őt a leégett színházának kertjében.
A mindennapjait a bujkálás mellett azzal tölti, hogy megtervezzen egy kertet a leégett helyére. Irányítja a munkálatokat, de részt is vesz bennük. Akkor változik meg minden, amikor véletlenül összetalálkozik a kertben Indióval és Lilyvel.
Apollo igazi gyengéd, védelmező férfi, ez már az első pillanattól látszik abból, ahogyan Indióval bánik. Az a nagy maci típus, aki elsőre baromi ijesztőnek tűnik, de aztán az ember rájön, hogy mennyire meleg lelkű és ölelgetni való. A leírások alapján az arca sem túl szép, Lily mégis elsőre vonzódni kezd hozzá, mert meglát valamit benne. Ezzel pedig nincs egyedül, mert valószínűleg a nők 99%-a is hasonlóan érez majd, ha a kezébe veszi a könyvet.
Romantikus regény egyéb szálakkal
Ahogy a könyv borítója is hirdeti, ez egy romantikus regény. A Lily és Apollo közötti kapcsolaton van a hangsúly. Hogyan ismerkednek meg, hogyan kezdenek el kötődni és vonzódni egymáshoz, milyen problémák állnak közéjük, vajon beteljesedik-e a szerelmük, és boldogok lehetnek-e, „míg meg nem…”
Tinédzserkoromban rengeteg ilyen romantikus regényt vásároltam és olvastam, emlékszem párszáz forintokért lehetett akkor még kapni őket. Viszont igencsak kevés volt közöttük, ami valóban tetszett, és amiről a mai napig állítom, hogy értékes történet. Nos, ez a regény a régi romantikus regényeimre emlékeztetett, és hála az égnek azokra, amiket nagyon szerettem.
Természetesen a romantikus szál mellett voltak azért más szálak is a történetben, csak szerintem kevésbé hangsúlyosan. Az egyik ilyen szál annak kiderítése, hogy ki kente rá Apollóra a gyilkosságokat. Ez a szál egész érdekes, ám amiatt, mert kevés kutakodással, a nyomozás megkezdése után szinte azonnal kiderül, ki a tettes, mégsem lehet ráfogni a történetre, hogy ez egy romantikus krimi. Egyébként a tettes kiléte meglepett, mert másra számítottam, és a magyarázat is jó, hogy miért Apollót tette meg az illető bűnbaknak. Szóval annak ellenére, hogy ez nem egy igazi krimi történet, a krimi szál érdekes volt számomra.
A másik szál egy olyan titokról szól, amit Lily őriz magában. Elég nagy titok, és amikor végül elmeséli, az tényleg megrázó és szomorú. Ez is meglepett, mert nem számítottam arra, amit elmondott. Viszont ez a titok is csak rövid időre lop magának helyet a történetben.
Szóval igen, ezt a könyvet tisztán a romantikus regény kategóriába lehet besorolni, annak viszont nagyon jó.
Így kell erotikus jelenetet írni!
Nemrég írtam egy cikket a Szürke trilógiáról, amiben az erotikus jelenetek számomra nemhogy izgatóak, de egyenesen röhejesek voltak, amolyan ZS kategóriás pornófilm szerűen. Így mikor Hoyt könyvét olvastam, önkéntelenül is az volt az első gondolatom, hogy: „Na, végre! Hát így kell rendes, izgalmas, izgató erotikát vinni egy történetbe!”
Az erotikus feszültség szinte az elejétől jelen van a regényben, de Hoyt szép fokozatosan építette fel. A szereplők nem esnek azonnal egymásnak, amikor mindkettejük számára nyilvánvaló, hogy vonzódnak a másikhoz, akkor sem ugranak rögtön az ágyba, ezzel a fogással Hoyt elérte, hogy az olvasó is vágyakozzon, és izgatottan várja, mikor és hogyan történik majd meg az a bizonyos első alkalom.
Amikor pedig megtörténik, az nem egy ZS kategóriás pornófilmnek hat, hanem valódi, fülledt, erotikus, romantikus szerelmeskedésnek.
A történetet azoknak ajánlom, akik kedvelik a minőségi romantikus regényeket, szeretnének egy régi világba kerülni néhány óra erejéig, és megismerni egy erős nőt és egy gyengéd, ámde férfias férfit.
Kedvenc jelenet: amikor Lily rájön, hogy mindegy, hogyan hívják a szerelmét, mert nem a névtől lesz valaki az, aki.
Kedvenc karakterek: Apollo, Lily, Indio, Nárcisz (a kutyus)
Kedvenc idézetek:
„Apollo felsóhajtott, majd tovább írt.
Másik otthont kell találnod neki.
Makepeace felemelte a fejét, elolvasta az elé tartott jegyzetet, majd kitátotta a száját, mint egy horogra akadt ponty.
- Jóságos ég, ez aztán a nagyszerű ötlet, Kilbourne! Esetleg elküldhetném az ősi családi kastélyunkba, nem igaz? Bár egy kissé romos, azért a hetvennél is több szolga és a rengeteg hold föld majd kiengeszteli. Vagy talán a dél-franciaországi kastély jobban tetszene neki? Nem is értem, miért nem gondoltam erre előbb, hiszen annyi, de annyi…
Apollo a lavórba nyomta a barátja fejét, és ezzel véget vetett a szóáradatnak.”
„Lily a tányérját bámulta, és próbált nem együttérzetni Calibannal – Apollóval -, de ez nem volt könnyű. A többiek úgy beszéltek róla, mintha egy tébolyult vadállat lenne, akit azonnal agyon kéne lőni. Vajon ő is így érezne, ha azelőtt hallotta volna a történetet, mielőtt megismerte a férfit? Vajon ő is megbélyegezne egy ismeretlent anélkül, hogy a tárgyaláson bizonyíthatná az ártatlanságát?
Valószínűleg igen. Az előítéletektől mentes, civilizált viselkedést általában legyőzi a félelem.”
„- Caliban – suttogta. – Hívhatlak így?
Az félig lehunyt szemmel pillantott le rá.
- Calibannak, Apollónak, Smithnek vagy akár Rómeónak, egyáltalán nem számít. Vagyok, aki vagyok, és mindig az leszek.
(…)
Lily felé nyújtotta a karját.
- Caliban, Apollo, Smith, Rómeó, te. Gyere ide hozzám, te, aki vagy.”
„- De azt mondtad, nem bízol benne – ellenkezett Lily.
- Általában nem is. – Apollo vágott egy grimaszt. – De segített elszökni a nagybátyám házából.
- Ezen kívül épp az imént lőttem meg …-t – tette hozzá a herceg vidáman. – Rálőjek …-ra is? Az biztos, hogy megérdemli, és van egy másik pisztoly a zsebemben.” (A neveket azért …-oztam ki az utolsó bekezdésben, hogy ne legyen spoileres az idézet, de azt hiszem, így is átjön a poén. :) )
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése