Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. augusztus 21., hétfő

Marie Rutkoski: A nyertes átka - avagy szeretni az ellenséget


Már több mint egy éve el akartam olvasni Marie Rutkoskitól A nyertes átkát, és örülök, hogy ami késik, nem múlik alapon most megtehettem. A történettel barátkoznom kellett az elején, de a közepéhez érve annyira izgalmas lett, hogy elkapott a gépszíj, és szinte befaltam a könyvet.

A történet szerint a Valoriai birodalom elfoglalta Herrant, és a herraniakat rabigába hajtotta. Kestrel, a valoriai tábornok lánya a rabszolgapiacon megvásárol egy férfi rabszolgát, Arint, akivel annak ellenére, hogy ellenségek, szép lassan összebarátkoznak, és egymásba szeretnek. A probléma csak az, hogy Arin – teljesen jogosan – gyűlöli a valoriaiakat, akik megölték az egész családját, és rabszolgává tették, és épp forradalmat szervez ellenük.

Lassú barátkozás, izgalmas, mély folytatás

A történet elejével, bevallom őszintén, barátkoznom kellett. Érdekes volt, de nem találtam benne azt a pluszt, ami miatt igazán különlegesnek találtam volna. Aztán a történet közepén bumm, jött a plusz, és szinte szó szerint képen törölt. Ahogyan Rutkoski leírta Kestrel és Arin önmagukkal való meghasonlását, az zseniális. Mindketten szeretik a népüket, mindketten aktívan védeni akarják őket, a gond csak az, hogy ellenséges oldalon állnak, és egymást gyűlölniük kéne. Ám mindennek ellenére szeretik. Küzdenek önmagukkal, hűségesek akarnak lenni a népükhöz, az elveikhez, de ez lehetetlen úgy, hogy közben egymást is védeni akarják. Annyira átérezhetően és érthetően van szavakba öntve a szenvedésük, hogy olvasóként teljesen beleéltem magam. Amikor például kiderült Arin árulása Kestrel számára is, félre kellett tennem kicsit a könyvet, mert totálisan átérezhető volt Kestrel fájdalma, hogy akit szeret, az orránál fogva vezette egész végig. A közvetlenül ezt megelőző hintós jelenet pedig még jobban kiemelte ezt az elárultság érzést.

Rutkoski nagyon szépen levezette, hogyan jut el Kestrel az elárultság érzésétől, Arin gyűlöletén és az önmegvetésen át addig, hogy beismeri magának a valódi érzéseit. És azt is, hogy Arin miként küzd önmagával, mikor rádöbben, hogy szerelmes az ellenségbe. Bár már jó pár napja, hogy befejeztem a regényt, még mindig azon gondolkozom, vajon kit választanék, a népemet vagy a szerelmemet. Ennél csak az lehet nehezebb döntés, amikor két szeretted közül kell választani közvetlen életveszély esetén.

Ebben az önmagukkal való harcban nem létezhet valódi győzelem, ezt ők is tudják. Így vagy úgy, de elveszítik önmagukat, és elveszítenek valamit, amit szeretnek.

Erős nő, erős férfi

Kestrel fizikailag nem mondható erősnek, inkább intelligens, cseles és jó stratéga. Ugyan kap katonai képzést, mint minden valoriai nő, de nem igazán jó a harcban. Főképp azért, mert imád zongorázni, és mindig féltette a kezét a harci gyakorlatok során, így elmismásolta őket, amennyire csak lehetett. Az apja ugyan be akarja soroztatni a valoriai hadseregbe, Kestrel azonban ellenszegül neki, mert nem akar embert ölni.

Amikor kitör a felkelés, Kestrelnek sok mindenen át kell mennie, szörnyűségeket lát és tapasztal, és megtudja, milyen érzés, amikor rabszolgaként kezelik az embert. Ennek ellenére erős marad, végig terveket kovácsol. Elhatározza, hogy az Arinnal kapcsolatos érzései ellenére, bármennyire fáj is, meg fog szökni, amint lehetősége nyílik rá. Nem adja fel, küzd a népéért, a méltóságáért és a szabadságáért, méghozzá elsősorban az eszével.

Arin szintén erős férfi. A valoriaiak megölték az egész családját, gyerekkora óta keményen dolgoztatják, megalázzák, mégsem törik meg. Meghajtja a fejét, ha kell, de közben végig azt tervezgeti, hogyan szabadíthatná fel a népét. Az egyetlen, ami meg tudja ingatni, Kestrel. Jól átérezhető a kettős lelkifurdalása, egyfelől, mert átveri a nőt, akit szeret, és aki az első perctől barátként (később többként) viselkedett vele, másfelől, mert közben már pusztán az érzései által is elárulja a népét és az ügyét. Végül is, egy olyan nőt szeret, akinek az apja is részt vett a családja és más herraniak lemészárlásában és rabszolgává alacsonyításában.

A történet világa

A valoriaiakkal kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Egyfelől ők a hódítók, vagyis földterületért, vagyonért, hatalomért harcoltak, öltek. Az én szememben ebben semmi hősies nincsen, barbár dolog bármi olyasmiért harcolni, ami nem az adott ember, a szerettei vagy a népe túlélését szorgalmazza. Nem elég, hogy legyilkoltak egy csomó herranit, akik túlélték, azokat rabszolgává tették. Ami a szememben megint csak barbár dolog. Az sem tetszik, hogy bár a nőket kiképzik a harcra, szorgalmazzák azt is, hogy katonák legyenek, a nem katonai sorban lévő nőkkel eléggé elnyomóan bánnak. Kísérő nélkül nem mehetnek sehová, ha nem lesznek katonák, akkor kötelező nekik 21 éves korukban férjhez menni és gyerekekkel gyarapítani az országot.

Az egyének azok, akik miatt mégis látom a valoriaiak pozitív oldalát is. Kestrel barátai, Jess és Ronan, kitartanak mellette akkor is, amikor gonosz pletykák miatt a nemesi réteg elfordul tőle. Vagyis igazi, jó barátok. Kestrel korábban felszabadíttatta az apjával a herrani dadáját, aki azóta is ott él a birtokukon szabadon, saját házat kapott és szabadságot. Arinnal sem úgy viselkedik, mint egy rabszolgával, megérti a büszkeségét, és próbálja nem letörni. Szóval, ha maga a valoriai nép egységesen nem is szimpatikus, vannak benne egyének, akiket jó embernek tartok.

Ugyanígy kettős érzéseim vannak a herraniakkal is. Sajnálom őket a veszteségeikért, a rabszolgaként való szenvedésekért és megaláztatásokért, amiket el kellett szenvedniük az évek során, és teljesen megértem, hogy nem tűrik tétlenül, hanem lázadást szerveznek. Ha rabszolgaként tartanának, én is minden másodpercben azon gondolkoznék, hogyan vághatnék vissza, és hogyan lehetnék újra szabad. Tetszik az is, hogy a harcok során a valoriai gyerekeket nem bántják, hanem gondoskodni akarnak róluk a lázadás után is.

Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy a felnőtt valoriaiak között nem válogatnak, és a jó embereket is hajlandóak lennének megölni. Nem akarok spoilerezni, csak annyit mondok: bor. Tudom, hogy egy háborúban vannak járulékos veszteségek, de én ezt nem tartom felmentő érvnek. Az kicsit enyhít Arin bűnén, hogy utólag megtesz mindent, hogy kijavítsa ezt a cselekedetét.

Nagyon megkedveltem Sarsine-t, Arin unokatestvérét, annak ellenére, hogy keveset szerepelt a regényben. Igazán jóindulatú, kedves teremtés, aki megérti Arin érzéseit. Ezzel szemben Smúzt rühelltem. Hiába herrani, egy undorító féreg. Vagyis a herraniak között is vannak jó és rossz emberek.

Vég és folytatás

A történet vége annyira, annyira nyitva hagy egy csomó kérdést, hogy az ember majd beleőrül, hogy nem veheti a folytatást azonnal a kezébe. Úgy hallottam, hogy valószínűleg ősszel jön majd ki a következő rész, remélem, hogy tényleg így lesz, mert nehéz várni rá.

A történetet azoknak ajánlom, akik szeretik az elnyomós-lázadós-szerelmes fantasyket, valamint, akik olyan történetet akarnak olvasni, amelyben az emberi érzések, kétségek, félelmek, vágyak jól felépítve, hihetően, életszerűen és átélhetően vannak leírva.

Kedvenc jelenetek: amikor Arinról minden kiderül Kestrel számára is, valamint a könyv legvégén található kikötős jelenet, amelyben lényegében kiderül, hogy Arin a népét vagy a szerelmét választja-e.

Kedvenc karakterek: Kestrel, Arin, Sarsine.

Kedvenc idézetek:

„Hát nem erről szólnak a mesék? A hamisból valót, a valóból hamisat csinálnak, nem?”

„- Ezt a lovat választottad?
- Ez a legjobb – felelte Arin komolyan.
- Az apámé.
- Nem hibáztatom érte a lovat.”

„- Fejezd be! – mondta. – Ne tégy úgy, mintha meggyászolnál valakit, aki nem is a véred!
Ujjai bilincsként kulcsolódtak a lány csuklójára. Kestrel kirántotta a kezét, és a fiú szavainak kegyetlensége új könnyeket csalt a szemébe.
- Szerettem – suttogta.
- Azért szeretted, mert mindent megtett, amit csak akartál.
- Nem igaz!
- Ő nem szeretett téged. Nem szerethetett. Hol van az igazi családja, Kestrel?
Kestrel nem tudta. Mindig félt megkérdezni.
- Hol van a lánya? Az unokái? Ha szeretett is, csak azért tette, mert nem volt más választása, senkije sem maradt.”

„A boldogság forrása a szabadság, mondta gyakran a tábornok, a szabadság pedig a bátorságon múlik.”

„Arin elkapta a lány pillantását.
- Te magad vagy a hazugságok istene! – sziszegte Kestrel.”
 

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése