Őszinte vallomással tartozom… Mostanában úgy válogattam össze az olvasmányaimat, hogy szinte biztosra vettem, mindegyik tetszeni fog. Vagyis biztosra mentem. Tabitha Suzuma Forbidden – Kimondhatatlan című könyve volt az egyetlen kivétel. Nagyon féltem tőle, mert pontosan tudom, hogy egy ilyen rázós témában vagy valami baromi zseniálisat, vagy valami iszonyatosan gáz regényt lehet alkotni. Nincsen középút. Szóval ez volt az én rizikó könyvem. Lássuk, mire mentem vele…
Az alaptörténet szerint Lochan és Maya a legidősebb testvérek a családban, van még két öccsük és egy kishúguk. Lényegében apaként és anyaként funkcionálnak, mert a valódi apjuk lelépett, és új családot alapított, az anyjuk pedig egy alkoholista nő, akit csak az új pasija érdekel. Lochan és Maya olyan terheket viselnek, amilyenekbe a legtöbb 16 és 17 éves fiatal beleroppanna, nemcsak a testvéreikre kell vigyázniuk, hanem attól is retteghetnek, hogy a családvédelmisek rájönnek a családi körülményeikre, és elszakítják őket egymástól. Egyetlen támaszként egymásra számíthatnak, és szép lassan a testvéri szeretetük átalakul valami többé… Egy tiltott szerelemmé.
Szerelem első látásra
Ahogy belekezdtem a regénybe, a félelmeim azonnal a háttérbe szorultak. Lochan, Maya, Willa és Tiffin egyszerűen elrabolták a szívemet. A kicsik annyira édesek, Lochan és Maya pedig annyira erősek és bátrak, hogy azon nyomban otthon éreztem magam a családjukban. Még Kitet is megkedveltem, mert tökéletesen átérzem, milyen lehet egy ilyen anya mellett középső gyerekként élni, akinek nincs szava, de már nem is olyan kicsi, hogy foglalkozzanak vele.
Bevallom, nekem nem feltétlenül hiányzott a regénybe a testvérszerelem szál, az csak egy plusz érdekesség volt. Szerintem már abból is érdekes és lelkileg mély regényt lehetett volna írni, hogyan boldogul két tinédzser egy család fenntartásával. Imádtam olvasni a hétköznapjaikról, látni, hogy mennyire szeretik a kicsiket, és milyen elszántsággal küzdenek nap mint nap azért, hogy normális életet biztosítsanak számukra.
Karakterek, akiktől megolvad a szíved
Lochan a legnagyobb testvér, így övé a legnagyobb felelősség is. Az, hogy Suzuma még pluszban egyfajta emberfóbiát és pánikrohamokat is adott neki, csak még mélyebbé és szerethetőbbé tette őt. Érdekes módon a lelki gondjai egyáltalán nem láttatták a karaktert gyengébbnek, sőt, ettől csak még erősebb lett a szememben. Mert a félelmeit, komplexusait legyűrve kellett gondoskodnia a családjáról. Mivel magam is pont ugyanilyen fóbiával küzdöttem még tinédzserkoromban, teljesen át tudtam érezni Lochan érzéseit és küzdelmeit. Az megint csak hozzátett a karakteréhez, hogy az öt testvér közül ő az egyetlen, akivel az anyjuk nemcsak hogy nem foglalkozik, de egyenesen utálja. Elvileg erre az az oka, hogy Lochannel esett először teherbe, és őt vádolja azért, hogy nem úgy alakult az élete, ahogyan fiatalon tervezte.
Maya következik a sorban Lochan után. Nagyon kicsi a korkülönbség köztük, lévén, az anyjuk szinte azonnal teherbe esett Mayával, ahogy Lochan megszületett. Talán ez is az okok között lehet, hogy miért egyenrangú viszony alakult ki közöttük, nem pedig a húga fölött álló báty viszony. Lochan és Maya megosztoznak a család életben tartásának felelősségén, pontosan megértik, mennyi stressz éri a másikat, mitől szenved, mennyire kimerült. Ha bármelyikük mélypontra kerül, akkor senki másra nem számíthat, csak a másikra. A családi jeleneteket olvasva mindig az volt az érzésem, hogy egy anyát és egy apát látok a gyerekeikkel, sosem az, hogy nagytesókat a kistestókkal. Maya a komplexusai legyőzésében is próbálja segíteni Lochant. Rengetegszer elmondja neki, mennyire értékes, okos, tehetséges ember, vagyis megpróbálja táplálni a csekélyke önbizalmát.
Kit, a középső gyerek, a család fekete báránya, akivel mindig csak a baj van. Úgy gondolom, az olvasók egy része őt nagyon utálhatja a viselkedése és cselekedetei miatt, de én úgy vagyok vele, mint Lochan és Maya, nem tudok rá igazán haragudni. Ha beleképzelem magam a helyébe, rá kell jönnöm, hogy neki is legalább olyan nehéz, mint a bátyjának és a húgának, csak más okból. Ő az a családban, aki még gyerek, de már senkinek nincsen ideje foglalkozni vele, mert vannak nála kisebbek is, akiket mindenképpen el kell látni. Nem csoda hát, ha úgy érzi, mindenki cserbenhagyta őt. A történet háromnegyedénél, a fogócskánál látszik csak igazán, hogy neki is csak egy kis szeretet és biztonságérzet kéne, és máris másképp viselkedne.
Tiffin az utolsó előtti a sorban, és róla tudok a legkevesebbet mondani. Egy kissrác, aki aranyosabb, mint Kit, de kevésbé aranyos, mint Willa. Talán róla tudjuk meg a legkevesebbet, olyankor kerül elő, amikor Willával viccelődni vagy játszani kell.
Willa… Nos, ő egy igazi kis tündérke, akit az első pillanattól imádok! Nagyon jó kislány, mindig igyekszik szót fogadni a testvéreinek, de közben olyan beszólásai vannak, hogy a végére kiakadt az állkapcsom a vigyorgástól. Talán ő az, aki miatt Lochan és Maya a leginkább küzdenek, hiszen olyan pici még, és védelemre szorul. Nem véletlen, hogy az utolsó fejezetben ő megy be Mayához, és mondja azt, amit mond. Ha másik testvér jelenik meg akkor, lehet, hogy Mayának más véget ér a történet.
Karakterek, akiket nagyon-nagyon-nagyon utálok
A gyerekek apjával kezdeném a sort, mert legalább olyan rohadék, mint az anyjuk. Megcsinált öt gyereket, aztán fogta magát, és lelépett egy másik nővel újabb gyerekeket csinálni, a régi gyerekeiről meg azt sem tudja, élnek-e vagy halnak. Nem tudom, ki lett a második felesége, de hogy nem volt sok esze, az is biztos. Néhány év, és ottmarad ő is egyedül a gyerekeivel, mert aki egyszer képes elhagyni a családját, az másodszorra is.
A gyerekek anyja meg… Értem én, hogy nehéz egyedül maradni és felnevelni öt gyereket, de ez egyáltalán nem mentség arra, ahogyan viselkedik. Az, hogy teljes mértékben tesz a gyerekeire, és átlőcsöli a felelősséget két tinédzserre, miközben őt csak az új pasija, a pia és a szórakozás érdekli, a legnagyobb rohadékság.
Bár én nagyon szeretnék gyereket, de teljes mértékben megértem az olyan embereket, akik nem akarnak. Azokat is megértem, akik szülnek, utólag jönnek rá, hogy nem kellett volna, de félretéve a saját szenvedéseiket, mégis rendesen gondoskodnak a már meglévő gyerekükről. De azokat nem értem meg, akik már valamilyen okból világra hozták a gyerekeiket, azután meg tesznek rájuk. Ha valaki meg is bánta, hogy gyereket szült, és emiatt fel kell áldoznia az egyéb terveit, akkor is, az a gyerek már ott van, arról a gyerekről már gondoskodni kell, annak a gyereknek már szeretet kell. Ebben az esetben meg, könyörgöm, mi a fenének vállalt az apa és az anyja öt gyereket, ha egyszer már az elsőnél érezték, hogy nem szülőnek teremtette őket az ég? Tudom, van olyan helyzet, amikor olyan szegény egy család, hogy nem futja a védekezésre sem, de ebben az esetben nem erről van szó. Ha arra futotta anyának már egyedül, hogy fenntartson egy lakást és kajapénzt adjon öt gyereknek, akkor nehogy már az első gyerek után ne futotta volna két felnőttnek óvszerre és gyógyszerre.
Egyébként az anyának nevezett nőszemély minden egyes megnyilvánulása olyan volt, hogy nagyon békés természetű ember létemre viszketni kezdett a tenyerem. Amikor még neki áll feljebb, és ő vág Lochan fejéhez egy csomó szemétséget, miközben Lochan és Maya az, akik gyerek létükre nevelik a nő gyerekeit, akkor tényleg azt kívántam, valaki verje már képen ezt a hülye nőt.
Tiltott szerelem
Ahogy fentebb is írtam, szerintem az alapsztoriból úgy is érdekes könyvet lehetett volna írni, ha nem kerül bele a testvérszerelem szál, de így valószínűleg többeket érdekel és többeket taszít is, vagyis nagyobb érdeklődést és érzelmi hatást vált ki, mintha csak egyszerűen két tinédzser mindennapi problémáiról szólna a könyv, akik megpróbálnak összetartani egy családot.
Ám amondó vagyok, ha már belekerült ez a szál, Suzuma a lehető legjobban bontotta ki.
Olyan karaktereket alkotott, és olyan élethelyzetet teremtett, amelyben az olvasók nagy része, még ha alapból ellenérzései is vannak a testvérszerelemmel kapcsolatban, akkor sem tudja elítélni Lochant és Mayát, és undort sem váltanak ki az érzéseik és tetteik. Ettől olvasóként én is kicsit meghasadtam, mert a valóságban elképzelni nem tudom, hogy egy rokonom iránt vonzódást vagy szerelmet érezzek, és úgy gondolom, a rokonok közötti kapcsolat valami hatalmas lelki problémára vezethető vissza, Lochan és Maya érzéseit mégsem tudtam elítélni, és szörnyen sajnáltam őket. Szóval olvasás közben az érzelmeim teljesen szembementek az elveimmel, és tökéletes erkölcsi dilemmát hoztak létre.
Azt hiszem, a regény azért tudta felülírni az alapvető erkölcsi elveimet, mert tényleg pont a megfelelő okokat vonultatta fel:
1. Lochan alaptermészete, ami mindenkitől elszakítja őt, kivéve Mayát.
2. Maya sem beszélhet mással a problémáiról, mert akkor félő, hogy megjelenne náluk a gyermekvédelem, elvinnék és elszakítanák mind az öt testvért egymástól.
3. A szüleik viselkedése, ami miatt már gyerekkoruk óta nem nagytestvérként, hanem „anyaként” és „apaként” kell funkcionálniuk a családban, emiatt pedig soha nem alakulhatott ki náluk, hogy testvérként gondoljanak egymásra.
4. A sok közösen megoldandó gond, feladat, ami nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is közel tartja őket egymáshoz. Pl. nem nagyon járhatnak el szórakozni, mert egyszerűen otthon kell lenniük, és elvégezni a rájuk rótt feladatokat, vagyis egy kis szűk lakásba vannak összezárva.
5. Egyenrangú felekről van szó. Ha mondjuk egy nagybácsi és az unokahúga kerülne hasonló helyzetbe, vagy egy nagynéni és az unokaöccse, akkor más lenne az egész, mert abban az esetben van egy érettebb fél, akinek észnél kéne lennie, és aki akár akaratlanul is befolyásolhatja az éretlenebbet.
6. Lochan és Maya nem pusztán testileg vonzódnak egymáshoz, vagyis a vonzódásuk nem pusztán a szexről szól, hanem szerelmesek egymásba, lelkileg is össze vannak kötve. És mindketten ugyanúgy éreznek a másik iránt, nem kényszeríti rá egyik fél sem a másikra az érzéseit.
Szóval szerintem ezek a fenti okok nagyon is érthetővé teszik Lochan és Maya egymás iránti érzéseit, és ha az ember alapvetően nem is ért egyet a testvérszerelemmel, velük mégis együtt érez.
Hiteles sztori?
Még olvasás előtt beszélgettem egy lánnyal, aki azt rótta fel a történet hibájaként, hogy hiteltelen. Mert nem lehet igaz, hogy a gyermekvédelem és más felnőttek semmit sem láttak abból, mi történik Lochanék családjában. Akkor is azt mondtam neki, hogy elnézve a valóságot, ahol még egy súlyosan bántalmazó környezetből sem emelik ki a gyerekeket, és a szomszédok is tudják, mi folyik az adott családban, mégsem szólnak senkinek, simán el tudom képzelni, hogy a történet hiteles. Most, olvasás után is ugyanígy gondolom.
Mégsem vagyok jós
Általában könnyedén meg szoktam jósolni, hogy mi lesz egy történet vége, na, ez most nem sikerült. Két elméletem volt, az egyik teljes happy endet nyújtott volna, a másik egy szomorkás happy endet. De arra, ami végül a könyvben történt, egyáltalán nem számítottam. Az biztos, hogy ez az a lezárás, ami miatt az ember sosem felejti el ezt a könyvet, és még hónapokkal a befejezése után is lesznek miatta álmatlan éjszakái. Ennél többet sajnos nem mondhatok spoilerezés nélkül, csak azt, hogy olvassátok el, és megtudjátok, miről is beszéltem.
A történetet annak ajánlom, aki képes nyitottan állni mindenféle témához, olyasmikhez is, amik alapvetően nem férnek át az erkölcsi mércéjén. Nem egy könnyű könyv, de aki átlépi a saját határait, az nagyon fogja szeretni.
Kedvenc jelenet: a fogócskázós.
Kedvenc karakterek: Lochan, Maya, Willa
Kedvenc idézetek:
„- Most, hogy anya van a gyerekekkel, nem csapunk egy görbe estét? – vonom fel kérdőn a szemöldököm.
Maya hátradobja a haját. Felderül az arca, a szeme tágra nyílik az izgalomtól.
- Úgy érted, lépjünk le az országból?
- Csábító gondolat… - felelem vigyorogva. – De nekem a mozi is megfelel.”
„- Miért tettél két babot a villámra? Meg akarsz fojtani? Utálom a zöldbabot! – hepciáskodik Tiffin.
- Miből van a zöldbab? – kérdezi Willa.
- Kígyószarból – közli vele Kit.
Willa leejti az evőeszközt, és szent borzadállyal mered a tányérjára.
(…)
- Lochie, én sem szeretem a zöldbabot! – siránkozik Willa.”
„- Maya feleségül megy hozzá, és akkor ő is gazdag lesz – kotyog közbe Tiffin. – Ha Maya gazdag lesz, és én az öccse vagyok, én is gazdag leszek?
- Nem, Maya le se fog szarni, mert csak szégyent hozol a fejére. Még a szorzótáblát sem tudod – válaszolja Kit.
Tiffin szája sírásra görbül, a szeme könnyel telik meg.
- Ez nagyon rossz poén volt, nem veszed észre? – nézek Kitre.
- Nem poénnak szántam, csak kimondtam a nyilvánvalót – felesel Kit.
Tiffin szortyogva törölgeti a szemét a keze fejével.
- Mondhatsz, amit akarsz, Maya soha nem tenne ilyet, és különben is, amíg élek, az öccse leszek.
- A halálod után meg a pokolra jutsz, és egyedül maradsz, mint az ujjam – vág vissza Kit.
- Ha lenne pokol, Kit, hidd el, te már ott lennél.”
„- Foráshoz?
Willa izgága és figyelmetlen, már nagyon szeretne játszani, de azért tetszik neki, hogy végre foglalkoznak vele.
- Majdnem, de nézd csak meg az r betűt. Mit veszel észre?
- Hogy nagy?
Lochan kidugja a nyelvét, és türelmetlenül nyalogatja a szája szélét.
- A nagy r ilyen.
Gyorsan átlapozza a könyvet, hogy felkutasson egyet, de mivel nem talál, maga kanyarítja fel egy használt papírtörlődarabra.
- Brrr! Tiffin ebbe fújta az orrát.
- Willa figyelj rám! Ez a nagy r.
- Taknyos nagy r – neveti el magát Willa, és amikor találkozik a tekintetünk, én is elmosolyodom.
- Willa, ne bomolj! Nem olyan nehéz ez a szó. Tudom, hogy el tudod olvasni. Ez egy különleges r betű. Mitől különleges?
Willa a homlokát ráncolja, és megint a könyv fölé hajol; odaadó igyekezettel csücsöríti a száját, a haja félig eltakarja a lapot.
- Attól, hogy kettő van belőle! – rikkant fel hirtelen, és diadalmasan a levegőbe bokszol aprócska öklével.”
„- Mi mást tehetnénk? – néz rám esdeklőn a bátyám.
- Oké – parancsolok megálljt a gondolataimnak, az érzéseimnek. – Holnap szólok Francie-nek. Magánkívül lesz örömében. De a barátnőm rendes lány, Lochan. Meg ne halljam, hogy egy hét múlva dobod!
- Nem fogom – néz rám a bátyám könnyes szemmel. – Addig maradok vele, ameddig csak akarja. Még feleségül is veszem, ha ez az óhaja. Végül is mit számít, ki mellett kötök ki, ha nem lehetek veled?”
„Mikor visszajövök a zuhanyzásból, Maya meztelenül áll a ruhásszekrény előtt, nem veszi észre, hogy őt figyelem az ajtóból. Azután hátrafordul, összeakad a pillantásunk. Elpirul. Felkapja a gombócba gyűrt lepedőt az ágy végéből, és maga köré tekeri. A fehér anyag megmosolyogtatóan hullámzik a bokája körül. Felveszem az alsógatyámat, az ablakhoz lépek, és puszit nyomok az arcára.
- Igen.
- Maya kérdőn néz rám, majd a lepedőre sandít, és kuncogásban tör ki.
- Egészségben, betegségben? – kérdezi. – Míg a halál el nem választ?
- Még azon is túl – rázom meg a fejem. – Örökké.”
„Annyi sekélyes kapcsolatot látok magam körül, a srácok zöme kizárólag a szexre hajt, csak egy új skalp kell nekik, amivel eldicsekedhetnek, mielőtt gyorsan továbbállnak. Érthetetlen, hogy egyesek miért ugranak bele ezekbe a tartalmatlan, lélek nélküli kapcsolatokba, még sem szólja meg őket senki. „Fiatalok”, „csak szórakoznak egy kicsit”, és valóban, ha erre vágynak, miért ne kaphatnák meg? De akkor engem miért gyötör a lelkiismeret, ha a szerelmemmel vagyok? Mindenki elveheti, amit akar, szabadon kimutathatja az érzéseit, és nem kell megfélemlítéstől, zaklatástól, kiközösítéstől, üldöztetéstől vagy jogi következményektől tartania.
Az emberek gyakran még az érzelmileg lehúzó, házasságtörő kapcsolatok fölött is szemet hunynak, annak ellenére, mennyi szenvedést okoznak másoknak. Progresszív, engedékeny társadalmunkban a „szerelem” összes káros és egészségtelen válfaja megengedett – kivéve a miénket. Nem létezik még egy érzelmi kapcsolat, amit ilyen kategorikusan elutasítanának, holott a mi szerelmünk olyan mély, szenvedélyes, odaadó és erős, hogy a válás elviselhetetlen fájdalommal járna. A világ egyetlen aprócska okból büntet minket: ugyanaz a nő a szülőanyánk.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Az alaptörténet szerint Lochan és Maya a legidősebb testvérek a családban, van még két öccsük és egy kishúguk. Lényegében apaként és anyaként funkcionálnak, mert a valódi apjuk lelépett, és új családot alapított, az anyjuk pedig egy alkoholista nő, akit csak az új pasija érdekel. Lochan és Maya olyan terheket viselnek, amilyenekbe a legtöbb 16 és 17 éves fiatal beleroppanna, nemcsak a testvéreikre kell vigyázniuk, hanem attól is retteghetnek, hogy a családvédelmisek rájönnek a családi körülményeikre, és elszakítják őket egymástól. Egyetlen támaszként egymásra számíthatnak, és szép lassan a testvéri szeretetük átalakul valami többé… Egy tiltott szerelemmé.
Szerelem első látásra
Ahogy belekezdtem a regénybe, a félelmeim azonnal a háttérbe szorultak. Lochan, Maya, Willa és Tiffin egyszerűen elrabolták a szívemet. A kicsik annyira édesek, Lochan és Maya pedig annyira erősek és bátrak, hogy azon nyomban otthon éreztem magam a családjukban. Még Kitet is megkedveltem, mert tökéletesen átérzem, milyen lehet egy ilyen anya mellett középső gyerekként élni, akinek nincs szava, de már nem is olyan kicsi, hogy foglalkozzanak vele.
Bevallom, nekem nem feltétlenül hiányzott a regénybe a testvérszerelem szál, az csak egy plusz érdekesség volt. Szerintem már abból is érdekes és lelkileg mély regényt lehetett volna írni, hogyan boldogul két tinédzser egy család fenntartásával. Imádtam olvasni a hétköznapjaikról, látni, hogy mennyire szeretik a kicsiket, és milyen elszántsággal küzdenek nap mint nap azért, hogy normális életet biztosítsanak számukra.
Karakterek, akiktől megolvad a szíved
Lochan a legnagyobb testvér, így övé a legnagyobb felelősség is. Az, hogy Suzuma még pluszban egyfajta emberfóbiát és pánikrohamokat is adott neki, csak még mélyebbé és szerethetőbbé tette őt. Érdekes módon a lelki gondjai egyáltalán nem láttatták a karaktert gyengébbnek, sőt, ettől csak még erősebb lett a szememben. Mert a félelmeit, komplexusait legyűrve kellett gondoskodnia a családjáról. Mivel magam is pont ugyanilyen fóbiával küzdöttem még tinédzserkoromban, teljesen át tudtam érezni Lochan érzéseit és küzdelmeit. Az megint csak hozzátett a karakteréhez, hogy az öt testvér közül ő az egyetlen, akivel az anyjuk nemcsak hogy nem foglalkozik, de egyenesen utálja. Elvileg erre az az oka, hogy Lochannel esett először teherbe, és őt vádolja azért, hogy nem úgy alakult az élete, ahogyan fiatalon tervezte.
Maya következik a sorban Lochan után. Nagyon kicsi a korkülönbség köztük, lévén, az anyjuk szinte azonnal teherbe esett Mayával, ahogy Lochan megszületett. Talán ez is az okok között lehet, hogy miért egyenrangú viszony alakult ki közöttük, nem pedig a húga fölött álló báty viszony. Lochan és Maya megosztoznak a család életben tartásának felelősségén, pontosan megértik, mennyi stressz éri a másikat, mitől szenved, mennyire kimerült. Ha bármelyikük mélypontra kerül, akkor senki másra nem számíthat, csak a másikra. A családi jeleneteket olvasva mindig az volt az érzésem, hogy egy anyát és egy apát látok a gyerekeikkel, sosem az, hogy nagytesókat a kistestókkal. Maya a komplexusai legyőzésében is próbálja segíteni Lochant. Rengetegszer elmondja neki, mennyire értékes, okos, tehetséges ember, vagyis megpróbálja táplálni a csekélyke önbizalmát.
Kit, a középső gyerek, a család fekete báránya, akivel mindig csak a baj van. Úgy gondolom, az olvasók egy része őt nagyon utálhatja a viselkedése és cselekedetei miatt, de én úgy vagyok vele, mint Lochan és Maya, nem tudok rá igazán haragudni. Ha beleképzelem magam a helyébe, rá kell jönnöm, hogy neki is legalább olyan nehéz, mint a bátyjának és a húgának, csak más okból. Ő az a családban, aki még gyerek, de már senkinek nincsen ideje foglalkozni vele, mert vannak nála kisebbek is, akiket mindenképpen el kell látni. Nem csoda hát, ha úgy érzi, mindenki cserbenhagyta őt. A történet háromnegyedénél, a fogócskánál látszik csak igazán, hogy neki is csak egy kis szeretet és biztonságérzet kéne, és máris másképp viselkedne.
Tiffin az utolsó előtti a sorban, és róla tudok a legkevesebbet mondani. Egy kissrác, aki aranyosabb, mint Kit, de kevésbé aranyos, mint Willa. Talán róla tudjuk meg a legkevesebbet, olyankor kerül elő, amikor Willával viccelődni vagy játszani kell.
Willa… Nos, ő egy igazi kis tündérke, akit az első pillanattól imádok! Nagyon jó kislány, mindig igyekszik szót fogadni a testvéreinek, de közben olyan beszólásai vannak, hogy a végére kiakadt az állkapcsom a vigyorgástól. Talán ő az, aki miatt Lochan és Maya a leginkább küzdenek, hiszen olyan pici még, és védelemre szorul. Nem véletlen, hogy az utolsó fejezetben ő megy be Mayához, és mondja azt, amit mond. Ha másik testvér jelenik meg akkor, lehet, hogy Mayának más véget ér a történet.
Karakterek, akiket nagyon-nagyon-nagyon utálok
A gyerekek apjával kezdeném a sort, mert legalább olyan rohadék, mint az anyjuk. Megcsinált öt gyereket, aztán fogta magát, és lelépett egy másik nővel újabb gyerekeket csinálni, a régi gyerekeiről meg azt sem tudja, élnek-e vagy halnak. Nem tudom, ki lett a második felesége, de hogy nem volt sok esze, az is biztos. Néhány év, és ottmarad ő is egyedül a gyerekeivel, mert aki egyszer képes elhagyni a családját, az másodszorra is.
A gyerekek anyja meg… Értem én, hogy nehéz egyedül maradni és felnevelni öt gyereket, de ez egyáltalán nem mentség arra, ahogyan viselkedik. Az, hogy teljes mértékben tesz a gyerekeire, és átlőcsöli a felelősséget két tinédzserre, miközben őt csak az új pasija, a pia és a szórakozás érdekli, a legnagyobb rohadékság.
Bár én nagyon szeretnék gyereket, de teljes mértékben megértem az olyan embereket, akik nem akarnak. Azokat is megértem, akik szülnek, utólag jönnek rá, hogy nem kellett volna, de félretéve a saját szenvedéseiket, mégis rendesen gondoskodnak a már meglévő gyerekükről. De azokat nem értem meg, akik már valamilyen okból világra hozták a gyerekeiket, azután meg tesznek rájuk. Ha valaki meg is bánta, hogy gyereket szült, és emiatt fel kell áldoznia az egyéb terveit, akkor is, az a gyerek már ott van, arról a gyerekről már gondoskodni kell, annak a gyereknek már szeretet kell. Ebben az esetben meg, könyörgöm, mi a fenének vállalt az apa és az anyja öt gyereket, ha egyszer már az elsőnél érezték, hogy nem szülőnek teremtette őket az ég? Tudom, van olyan helyzet, amikor olyan szegény egy család, hogy nem futja a védekezésre sem, de ebben az esetben nem erről van szó. Ha arra futotta anyának már egyedül, hogy fenntartson egy lakást és kajapénzt adjon öt gyereknek, akkor nehogy már az első gyerek után ne futotta volna két felnőttnek óvszerre és gyógyszerre.
Egyébként az anyának nevezett nőszemély minden egyes megnyilvánulása olyan volt, hogy nagyon békés természetű ember létemre viszketni kezdett a tenyerem. Amikor még neki áll feljebb, és ő vág Lochan fejéhez egy csomó szemétséget, miközben Lochan és Maya az, akik gyerek létükre nevelik a nő gyerekeit, akkor tényleg azt kívántam, valaki verje már képen ezt a hülye nőt.
Tiltott szerelem
Ahogy fentebb is írtam, szerintem az alapsztoriból úgy is érdekes könyvet lehetett volna írni, ha nem kerül bele a testvérszerelem szál, de így valószínűleg többeket érdekel és többeket taszít is, vagyis nagyobb érdeklődést és érzelmi hatást vált ki, mintha csak egyszerűen két tinédzser mindennapi problémáiról szólna a könyv, akik megpróbálnak összetartani egy családot.
Ám amondó vagyok, ha már belekerült ez a szál, Suzuma a lehető legjobban bontotta ki.
Olyan karaktereket alkotott, és olyan élethelyzetet teremtett, amelyben az olvasók nagy része, még ha alapból ellenérzései is vannak a testvérszerelemmel kapcsolatban, akkor sem tudja elítélni Lochant és Mayát, és undort sem váltanak ki az érzéseik és tetteik. Ettől olvasóként én is kicsit meghasadtam, mert a valóságban elképzelni nem tudom, hogy egy rokonom iránt vonzódást vagy szerelmet érezzek, és úgy gondolom, a rokonok közötti kapcsolat valami hatalmas lelki problémára vezethető vissza, Lochan és Maya érzéseit mégsem tudtam elítélni, és szörnyen sajnáltam őket. Szóval olvasás közben az érzelmeim teljesen szembementek az elveimmel, és tökéletes erkölcsi dilemmát hoztak létre.
Azt hiszem, a regény azért tudta felülírni az alapvető erkölcsi elveimet, mert tényleg pont a megfelelő okokat vonultatta fel:
1. Lochan alaptermészete, ami mindenkitől elszakítja őt, kivéve Mayát.
2. Maya sem beszélhet mással a problémáiról, mert akkor félő, hogy megjelenne náluk a gyermekvédelem, elvinnék és elszakítanák mind az öt testvért egymástól.
3. A szüleik viselkedése, ami miatt már gyerekkoruk óta nem nagytestvérként, hanem „anyaként” és „apaként” kell funkcionálniuk a családban, emiatt pedig soha nem alakulhatott ki náluk, hogy testvérként gondoljanak egymásra.
4. A sok közösen megoldandó gond, feladat, ami nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is közel tartja őket egymáshoz. Pl. nem nagyon járhatnak el szórakozni, mert egyszerűen otthon kell lenniük, és elvégezni a rájuk rótt feladatokat, vagyis egy kis szűk lakásba vannak összezárva.
5. Egyenrangú felekről van szó. Ha mondjuk egy nagybácsi és az unokahúga kerülne hasonló helyzetbe, vagy egy nagynéni és az unokaöccse, akkor más lenne az egész, mert abban az esetben van egy érettebb fél, akinek észnél kéne lennie, és aki akár akaratlanul is befolyásolhatja az éretlenebbet.
6. Lochan és Maya nem pusztán testileg vonzódnak egymáshoz, vagyis a vonzódásuk nem pusztán a szexről szól, hanem szerelmesek egymásba, lelkileg is össze vannak kötve. És mindketten ugyanúgy éreznek a másik iránt, nem kényszeríti rá egyik fél sem a másikra az érzéseit.
Szóval szerintem ezek a fenti okok nagyon is érthetővé teszik Lochan és Maya egymás iránti érzéseit, és ha az ember alapvetően nem is ért egyet a testvérszerelemmel, velük mégis együtt érez.
Hiteles sztori?
Még olvasás előtt beszélgettem egy lánnyal, aki azt rótta fel a történet hibájaként, hogy hiteltelen. Mert nem lehet igaz, hogy a gyermekvédelem és más felnőttek semmit sem láttak abból, mi történik Lochanék családjában. Akkor is azt mondtam neki, hogy elnézve a valóságot, ahol még egy súlyosan bántalmazó környezetből sem emelik ki a gyerekeket, és a szomszédok is tudják, mi folyik az adott családban, mégsem szólnak senkinek, simán el tudom képzelni, hogy a történet hiteles. Most, olvasás után is ugyanígy gondolom.
Mégsem vagyok jós
Általában könnyedén meg szoktam jósolni, hogy mi lesz egy történet vége, na, ez most nem sikerült. Két elméletem volt, az egyik teljes happy endet nyújtott volna, a másik egy szomorkás happy endet. De arra, ami végül a könyvben történt, egyáltalán nem számítottam. Az biztos, hogy ez az a lezárás, ami miatt az ember sosem felejti el ezt a könyvet, és még hónapokkal a befejezése után is lesznek miatta álmatlan éjszakái. Ennél többet sajnos nem mondhatok spoilerezés nélkül, csak azt, hogy olvassátok el, és megtudjátok, miről is beszéltem.
A történetet annak ajánlom, aki képes nyitottan állni mindenféle témához, olyasmikhez is, amik alapvetően nem férnek át az erkölcsi mércéjén. Nem egy könnyű könyv, de aki átlépi a saját határait, az nagyon fogja szeretni.
Kedvenc jelenet: a fogócskázós.
Kedvenc karakterek: Lochan, Maya, Willa
Kedvenc idézetek:
„- Most, hogy anya van a gyerekekkel, nem csapunk egy görbe estét? – vonom fel kérdőn a szemöldököm.
Maya hátradobja a haját. Felderül az arca, a szeme tágra nyílik az izgalomtól.
- Úgy érted, lépjünk le az országból?
- Csábító gondolat… - felelem vigyorogva. – De nekem a mozi is megfelel.”
„- Miért tettél két babot a villámra? Meg akarsz fojtani? Utálom a zöldbabot! – hepciáskodik Tiffin.
- Miből van a zöldbab? – kérdezi Willa.
- Kígyószarból – közli vele Kit.
Willa leejti az evőeszközt, és szent borzadállyal mered a tányérjára.
(…)
- Lochie, én sem szeretem a zöldbabot! – siránkozik Willa.”
„- Maya feleségül megy hozzá, és akkor ő is gazdag lesz – kotyog közbe Tiffin. – Ha Maya gazdag lesz, és én az öccse vagyok, én is gazdag leszek?
- Nem, Maya le se fog szarni, mert csak szégyent hozol a fejére. Még a szorzótáblát sem tudod – válaszolja Kit.
Tiffin szája sírásra görbül, a szeme könnyel telik meg.
- Ez nagyon rossz poén volt, nem veszed észre? – nézek Kitre.
- Nem poénnak szántam, csak kimondtam a nyilvánvalót – felesel Kit.
Tiffin szortyogva törölgeti a szemét a keze fejével.
- Mondhatsz, amit akarsz, Maya soha nem tenne ilyet, és különben is, amíg élek, az öccse leszek.
- A halálod után meg a pokolra jutsz, és egyedül maradsz, mint az ujjam – vág vissza Kit.
- Ha lenne pokol, Kit, hidd el, te már ott lennél.”
„- Foráshoz?
Willa izgága és figyelmetlen, már nagyon szeretne játszani, de azért tetszik neki, hogy végre foglalkoznak vele.
- Majdnem, de nézd csak meg az r betűt. Mit veszel észre?
- Hogy nagy?
Lochan kidugja a nyelvét, és türelmetlenül nyalogatja a szája szélét.
- A nagy r ilyen.
Gyorsan átlapozza a könyvet, hogy felkutasson egyet, de mivel nem talál, maga kanyarítja fel egy használt papírtörlődarabra.
- Brrr! Tiffin ebbe fújta az orrát.
- Willa figyelj rám! Ez a nagy r.
- Taknyos nagy r – neveti el magát Willa, és amikor találkozik a tekintetünk, én is elmosolyodom.
- Willa, ne bomolj! Nem olyan nehéz ez a szó. Tudom, hogy el tudod olvasni. Ez egy különleges r betű. Mitől különleges?
Willa a homlokát ráncolja, és megint a könyv fölé hajol; odaadó igyekezettel csücsöríti a száját, a haja félig eltakarja a lapot.
- Attól, hogy kettő van belőle! – rikkant fel hirtelen, és diadalmasan a levegőbe bokszol aprócska öklével.”
„- Mi mást tehetnénk? – néz rám esdeklőn a bátyám.
- Oké – parancsolok megálljt a gondolataimnak, az érzéseimnek. – Holnap szólok Francie-nek. Magánkívül lesz örömében. De a barátnőm rendes lány, Lochan. Meg ne halljam, hogy egy hét múlva dobod!
- Nem fogom – néz rám a bátyám könnyes szemmel. – Addig maradok vele, ameddig csak akarja. Még feleségül is veszem, ha ez az óhaja. Végül is mit számít, ki mellett kötök ki, ha nem lehetek veled?”
„Mikor visszajövök a zuhanyzásból, Maya meztelenül áll a ruhásszekrény előtt, nem veszi észre, hogy őt figyelem az ajtóból. Azután hátrafordul, összeakad a pillantásunk. Elpirul. Felkapja a gombócba gyűrt lepedőt az ágy végéből, és maga köré tekeri. A fehér anyag megmosolyogtatóan hullámzik a bokája körül. Felveszem az alsógatyámat, az ablakhoz lépek, és puszit nyomok az arcára.
- Igen.
- Maya kérdőn néz rám, majd a lepedőre sandít, és kuncogásban tör ki.
- Egészségben, betegségben? – kérdezi. – Míg a halál el nem választ?
- Még azon is túl – rázom meg a fejem. – Örökké.”
„Annyi sekélyes kapcsolatot látok magam körül, a srácok zöme kizárólag a szexre hajt, csak egy új skalp kell nekik, amivel eldicsekedhetnek, mielőtt gyorsan továbbállnak. Érthetetlen, hogy egyesek miért ugranak bele ezekbe a tartalmatlan, lélek nélküli kapcsolatokba, még sem szólja meg őket senki. „Fiatalok”, „csak szórakoznak egy kicsit”, és valóban, ha erre vágynak, miért ne kaphatnák meg? De akkor engem miért gyötör a lelkiismeret, ha a szerelmemmel vagyok? Mindenki elveheti, amit akar, szabadon kimutathatja az érzéseit, és nem kell megfélemlítéstől, zaklatástól, kiközösítéstől, üldöztetéstől vagy jogi következményektől tartania.
Az emberek gyakran még az érzelmileg lehúzó, házasságtörő kapcsolatok fölött is szemet hunynak, annak ellenére, mennyi szenvedést okoznak másoknak. Progresszív, engedékeny társadalmunkban a „szerelem” összes káros és egészségtelen válfaja megengedett – kivéve a miénket. Nem létezik még egy érzelmi kapcsolat, amit ilyen kategorikusan elutasítanának, holott a mi szerelmünk olyan mély, szenvedélyes, odaadó és erős, hogy a válás elviselhetetlen fájdalommal járna. A világ egyetlen aprócska okból büntet minket: ugyanaz a nő a szülőanyánk.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése