Jenny Han A fiúknak, akiket valaha szerettem című könyvére a készülő filmváltozata hívta fel a figyelmemet. Úgy gondoltam, mielőtt megnézném a filmet, mindenképpen el kéne olvasni a könyvet, szóval felkerült a listámra, és mások ajánlására a hozzám érkező könyves csomagból, ebbe kezdtem bele elsőként. Ha egy szóval kéne jellemeznem a történetet hiperszuperírtócuki. :D
A sztori főszereplője egy koreai-amerikai lány, Lara Jean. Az édesanyja meghalt, az apja neveli őt, a nővérét, Margot-ot, és a kishúgukat, Kittyt. Az édesanyjuk halála óta Margot egyfajta anyaszerepet tölt be a húgai életében, épp ezért, amikor úgy dönt, hogy a világ másik felébe megy egyetemre, Lara Jean kissé pánikba esik. A pánik csak fokozódik, amikor rájön, hogy az évekkel korábban írt szerelmes leveleit, amelyeket sosem szándékozott elküldeni annak az öt fiúnak, aki tetszett neki, valaki ellopta, és szétküldte a címzetteknek. És ezáltal elkezdődik a hatalmas kavarodás, sok nevetés, igazi fiatalos romantika és egy baromi jó könyvélmény.
A könyv három nagy vonzereje
Az egyik vonzerő, hogy nagyon szimpatikus karaktereket vonultat fel. Alig néhány oldalt olvastam csak, és máris megkedveltem Lara Jeant és a családját. Nem tökéletesek, mégis annyira szerethetőek, hogy az ember olvasás közben önkéntelenül is a családjuk részének kezdi érezni önmagát. Utoljára talán gyerekkoromban éreztem ezt, amikor a Bír-lakhoz és Egyről a kettőréhez hasonló családi sorozatokat néztem a tévében.
A másik vonzerő a tinédzserkori élmények felidézése. Lara Jean szemén keresztül nézve a világot mi is ismét tinédzserek lehetünk, eszünkbe jutnak a saját élményeink, a sulis szerelmeink, a legnagyobb égéseink, és néhány vicces eset is. Számomra a gimis évek nem voltak túl jók, kevés pozitív élményem van akkoriból, de ez a történet eszembe juttatta ezeket, valamint kicsikét átélhettem általa olyasmiket is, amik az én fiatalkoromból részben vagy egészben kimaradtak. Néhány napra azt képzelhettem, hogy megint tizenéves vagyok, és Lara Jeannel együtt élhettem át ennek a kornak minden pozitívumát.
A harmadik vonzerő pedig Jenny Han könnyed, humoros, mégis mélyebb mondanivalókkal is rendelkező stílusa. Nagyon tetszett, hogy rövidebb fejezetekből állt a regény, mert így sokkal gyorsabban haladtam vele, és ha valamiért félbe kellett hagynom, akkor nem a fejezet közepén kellett félretennem a könyvet. Rengeteget mosolyogtam egyébként olvasás közben, tele volt aranyos, poénos jelenetekkel a történet. Egyszer még hangosan fel is röhögtem, ami nálam elég nagy szó.
Szerethető karakterek
Lara Jean egy teljesen átlagos tinédzserlány, megvannak az erényei, a hibái, a vágyai és félelmei, és pont ez teszi őt szerethetővé. Szinte akármelyik olvasó bele tudja képzelni magát a helyébe, ezáltal pedig jobban át lehet érezni a problémáit, örömeit, vívódásait. Az, hogy ő a középső gyerek, szintén jó húzás, mivel így egyszerre ismeri a nővéri örömeket és nyűgöket, és a húgok örömeit és nyűgjeit. Vagyis azon olvasók, akiknek legalább egy testvérük van, akár nővérek, akár húgok, magukra ismerhetnek Lara Jean testvéri szerepében.
Margot-ról azt olvastam, hogy sok olvasó számára ellenszenves, de én nagyobb testvérként tökéletesen megértem őt. Sokszor érzéketlennek látszik, de valójában mély érzésű, talán sokkal érzékenyebb, mint a két húga. Mivel ő a legnagyobb, úgy gondolja, neki kell erősnek lenni, tartani a lelket a kisebbekben és az egyedül maradt apjában, ezért nem mutathatja ki a gyengeségeit. Ő a család tartópillérje, aki nem omolhat csak úgy össze. Amikor elutazik, Lara Jean azt gondolja, hogy Margotnak nem is hiányoznak, jól beilleszkedett Skóciában, de Margot karácsonyi viselkedésén tökéletesen látszik, hogy ez nem igaz. Honvágya van, hiányozik neki a családja, épp ezért fáj neki annyira, hogy úgy látja, mégsem volt olyan fontos szerepe a családban, hiszen az az ő távollétében is látszólag tökéletesen működik.
Kitty tipikus legkisebb gyerek. Vagány, talpra esett, iszonyatosan cuki, de egyben elkényeztetett is. Jókat mosolyogtam rajta, mint akármelyik kisgyereken, de bevallom őszintén, őt kedveltem a legkevésbé a Song lányok közül. Sokkal inkább együtt tudok érezni Margot-val és Lara Jeannel, mert inkább olyan vagyok, mint ők.
Lara Jeanék édesapja igazi apa. Szereti a lányait, próbál mindent megadni nekik, amit csak tud, de persze, egyedül nehéz helyzetben van. Amit meg lehet tudni róla a könyvből, az szimpatikussá és jó apává teszi a szememben. Nagyon tetszik például, hogy bár a felesége már nincsen velük sajnos, mégis aktívan tesz azért, hogy a koreai szokások is megmaradjanak valamelyest a lányai életében. Megtehetné, hogy csak a saját, amerikai életmódját kényszeríti rájuk, mégsem teszi.
Josh a megbízható szomszédfiú, akit a Song lányok kiskoruk óta ismernek, és szinte már családtag náluk. Ő Margot fiúja, de Lara Jean is szerelmes belé, csak elnyomja az érzéseit, mert a nővére fontosabb számára, mint önmaga. Igazából nagyon szimpatikus srác, az a típus, akiről tudod, hogy egyszer majd, néhány év múlva valakinek jó férje lesz. A könyv során a kérdés csak az, hogy vajon Margot-nak vagy Lara Jeannek.
Egészen addig úgy gondoltam, biztosan Josh a főszereplősrác a történetben, míg fel nem bukkant Peter. Az ember elsőre azt mondaná, hogy ő Josh tökéletes ellentéte, de ez csak a látszat szerintem. Petert az iskola ügyeletes szépfiújának tartják, aki beképzelt, egoista és felszínes, ám ennél sokkal több van benne. Valójában ugyanannyira jó srác, mint Josh, csak kevesen látják meg a valódi énjét a felszín alatt. Eleinte Lara Jean is csak a felszínt látja, ám minél több időt tölt vele egy egyezség miatt, annál inkább megkedveli Petert.
Chris Lara Jean egyik legközelebbi barátnője. Elsőre nem értettem, hogy miért, hiszen teljesen más személyiségek. Chris bulizós, pasizós, belemegy olyasmikbe is, amikbe ennyi idősen nem igazán okos dolog (igazából felnőttként sem az, de az már mindenkinek a maga dolga). Lara Jean ezzel szemben otthonülő, visszahúzódó és lényegében ártatlan lélek. Aztán rájöttem, hogy igazából tökéletesen passzolnak egymáshoz. Chris nem mászik Lara Jean nyakára, néha felbukkan nála, de külön éli a vadulós életét. Nem akarja a saját életmódját rákényszeríteni Lara Jeanre, ahogyan Lara Jean sem az ő életmódját Chrisre. És attól függetlenül, hogy nem egymás nyakában élnek, ha bármelyiküknek bármi gondja, baja van, akkor feltétel nélkül számíthat a másik vigasztalására, segítségére, támogatására.
Egyszerű, mégis nagyszerű történet
Ez a regény nem a nagy csavarok regénye. Egyetlen titok van benne, hogy vajon ki küldte szét Lara Jean privát leveleit, de szerintem ez is könnyedén kitalálható már az elején (legalább is én azonnal szinte biztosra tudtam). Akciódúsnak vagy pörgősnek sem mondanám. Jenny Han inkább az érzéseinkkel, a bennünk élő tinédzser felszínre hozásával operál. Méghozzá zseniálisan. Néhány oldal alatt képes elérni, hogy a történet és Lara Jean családjának részévé váljunk. Együtt nevetünk, aggódunk, szomorkodunk Lara Jeannel, és persze együtt rágjuk a körmünket, hogy a megfelelő fiút válassza, és probléma nélkül egymásra találjanak.
Mindenkinek szívből ajánlom, aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni a tinédzserkorán, szívesen válna egy klassz család részévé némi időre, kedveli a romantikus történeteket, és szeretne jókat kuncogni sok-sok humoros jeleneten és beszóláson.
Kedvenc jelenet: amikor Peter aranyosan bánik Kittyvel, és ezért Lara Jean megpuszilja.
Kedvenc karakterek: Lara Jean, Peter, Josh.
Kedvenc idézetek:
„- Én tizenkettő voltam, te tizenegy. Megengedtem, hogy ráülj a robogómra. Emlékszel? A szemem fénye volt. Két éven keresztül az összes születésnapi pénzem félretettem, hogy meg tudjam venni. És hagytam, hogy menj vele.
- Azt hittem, csak nagylelkűségből.
- Nekimentél valaminek, és meghúztad az oldalát – folytatja. – Erre emlékszel?
- Aha. Arra, hogy sírtál.
- Nem sírtam. Jogosan elkeseredtem.”
„- Hé, nem is vagyok annyira kicsi! – tiltakozom.
- Milyen magas vagy? – kérdi Darrell.
- Százhatvan centi – füllentek. Inkább százötvenhét.
Gabe a szemétbe hajítja a kanalát.
- Olyan kicsi vagy, hogy akár zsebre is tehetnélek! – viccelődik. A fiúk jót kacagnak ezen, Peter zavartan mosolyog. Ekkora Gabe hirtelen felkap, és feldob a vállára, mint egy kisgyereket az apukája.
- Gabe! Tegyél le! – visítom, miközben kapálózok és verem a mellét.
Elkezd körbe-körbe forogni velem. A srácok hangosan röhögnek.
- Örökbe fogadlak, Large! Te leszel az én kis kedvencem, és a régi hörcsögketrecemben foglak tartani!
Annyira kacagok, hogy alig kapok levegőt, de közben szédülök is.”
„- Ami azt illeti, tényleg hasonlítasz egy kicsit a nagymamámra – jegyzi meg Peter. – Nem szeretsz káromkodni. Viszont szeretsz sütni. És péntek esténként otthon ülsz. Azta! A saját nagymamámmal randizok! Durva.”
„- Honnan tudsz ilyen sokat a hazudozásról?
A sztori főszereplője egy koreai-amerikai lány, Lara Jean. Az édesanyja meghalt, az apja neveli őt, a nővérét, Margot-ot, és a kishúgukat, Kittyt. Az édesanyjuk halála óta Margot egyfajta anyaszerepet tölt be a húgai életében, épp ezért, amikor úgy dönt, hogy a világ másik felébe megy egyetemre, Lara Jean kissé pánikba esik. A pánik csak fokozódik, amikor rájön, hogy az évekkel korábban írt szerelmes leveleit, amelyeket sosem szándékozott elküldeni annak az öt fiúnak, aki tetszett neki, valaki ellopta, és szétküldte a címzetteknek. És ezáltal elkezdődik a hatalmas kavarodás, sok nevetés, igazi fiatalos romantika és egy baromi jó könyvélmény.
A könyv három nagy vonzereje
Az egyik vonzerő, hogy nagyon szimpatikus karaktereket vonultat fel. Alig néhány oldalt olvastam csak, és máris megkedveltem Lara Jeant és a családját. Nem tökéletesek, mégis annyira szerethetőek, hogy az ember olvasás közben önkéntelenül is a családjuk részének kezdi érezni önmagát. Utoljára talán gyerekkoromban éreztem ezt, amikor a Bír-lakhoz és Egyről a kettőréhez hasonló családi sorozatokat néztem a tévében.
A másik vonzerő a tinédzserkori élmények felidézése. Lara Jean szemén keresztül nézve a világot mi is ismét tinédzserek lehetünk, eszünkbe jutnak a saját élményeink, a sulis szerelmeink, a legnagyobb égéseink, és néhány vicces eset is. Számomra a gimis évek nem voltak túl jók, kevés pozitív élményem van akkoriból, de ez a történet eszembe juttatta ezeket, valamint kicsikét átélhettem általa olyasmiket is, amik az én fiatalkoromból részben vagy egészben kimaradtak. Néhány napra azt képzelhettem, hogy megint tizenéves vagyok, és Lara Jeannel együtt élhettem át ennek a kornak minden pozitívumát.
A harmadik vonzerő pedig Jenny Han könnyed, humoros, mégis mélyebb mondanivalókkal is rendelkező stílusa. Nagyon tetszett, hogy rövidebb fejezetekből állt a regény, mert így sokkal gyorsabban haladtam vele, és ha valamiért félbe kellett hagynom, akkor nem a fejezet közepén kellett félretennem a könyvet. Rengeteget mosolyogtam egyébként olvasás közben, tele volt aranyos, poénos jelenetekkel a történet. Egyszer még hangosan fel is röhögtem, ami nálam elég nagy szó.
Szerethető karakterek
Lara Jean egy teljesen átlagos tinédzserlány, megvannak az erényei, a hibái, a vágyai és félelmei, és pont ez teszi őt szerethetővé. Szinte akármelyik olvasó bele tudja képzelni magát a helyébe, ezáltal pedig jobban át lehet érezni a problémáit, örömeit, vívódásait. Az, hogy ő a középső gyerek, szintén jó húzás, mivel így egyszerre ismeri a nővéri örömeket és nyűgöket, és a húgok örömeit és nyűgjeit. Vagyis azon olvasók, akiknek legalább egy testvérük van, akár nővérek, akár húgok, magukra ismerhetnek Lara Jean testvéri szerepében.
Margot-ról azt olvastam, hogy sok olvasó számára ellenszenves, de én nagyobb testvérként tökéletesen megértem őt. Sokszor érzéketlennek látszik, de valójában mély érzésű, talán sokkal érzékenyebb, mint a két húga. Mivel ő a legnagyobb, úgy gondolja, neki kell erősnek lenni, tartani a lelket a kisebbekben és az egyedül maradt apjában, ezért nem mutathatja ki a gyengeségeit. Ő a család tartópillérje, aki nem omolhat csak úgy össze. Amikor elutazik, Lara Jean azt gondolja, hogy Margotnak nem is hiányoznak, jól beilleszkedett Skóciában, de Margot karácsonyi viselkedésén tökéletesen látszik, hogy ez nem igaz. Honvágya van, hiányozik neki a családja, épp ezért fáj neki annyira, hogy úgy látja, mégsem volt olyan fontos szerepe a családban, hiszen az az ő távollétében is látszólag tökéletesen működik.
Kitty tipikus legkisebb gyerek. Vagány, talpra esett, iszonyatosan cuki, de egyben elkényeztetett is. Jókat mosolyogtam rajta, mint akármelyik kisgyereken, de bevallom őszintén, őt kedveltem a legkevésbé a Song lányok közül. Sokkal inkább együtt tudok érezni Margot-val és Lara Jeannel, mert inkább olyan vagyok, mint ők.
Lara Jeanék édesapja igazi apa. Szereti a lányait, próbál mindent megadni nekik, amit csak tud, de persze, egyedül nehéz helyzetben van. Amit meg lehet tudni róla a könyvből, az szimpatikussá és jó apává teszi a szememben. Nagyon tetszik például, hogy bár a felesége már nincsen velük sajnos, mégis aktívan tesz azért, hogy a koreai szokások is megmaradjanak valamelyest a lányai életében. Megtehetné, hogy csak a saját, amerikai életmódját kényszeríti rájuk, mégsem teszi.
Josh a megbízható szomszédfiú, akit a Song lányok kiskoruk óta ismernek, és szinte már családtag náluk. Ő Margot fiúja, de Lara Jean is szerelmes belé, csak elnyomja az érzéseit, mert a nővére fontosabb számára, mint önmaga. Igazából nagyon szimpatikus srác, az a típus, akiről tudod, hogy egyszer majd, néhány év múlva valakinek jó férje lesz. A könyv során a kérdés csak az, hogy vajon Margot-nak vagy Lara Jeannek.
Egészen addig úgy gondoltam, biztosan Josh a főszereplősrác a történetben, míg fel nem bukkant Peter. Az ember elsőre azt mondaná, hogy ő Josh tökéletes ellentéte, de ez csak a látszat szerintem. Petert az iskola ügyeletes szépfiújának tartják, aki beképzelt, egoista és felszínes, ám ennél sokkal több van benne. Valójában ugyanannyira jó srác, mint Josh, csak kevesen látják meg a valódi énjét a felszín alatt. Eleinte Lara Jean is csak a felszínt látja, ám minél több időt tölt vele egy egyezség miatt, annál inkább megkedveli Petert.
Chris Lara Jean egyik legközelebbi barátnője. Elsőre nem értettem, hogy miért, hiszen teljesen más személyiségek. Chris bulizós, pasizós, belemegy olyasmikbe is, amikbe ennyi idősen nem igazán okos dolog (igazából felnőttként sem az, de az már mindenkinek a maga dolga). Lara Jean ezzel szemben otthonülő, visszahúzódó és lényegében ártatlan lélek. Aztán rájöttem, hogy igazából tökéletesen passzolnak egymáshoz. Chris nem mászik Lara Jean nyakára, néha felbukkan nála, de külön éli a vadulós életét. Nem akarja a saját életmódját rákényszeríteni Lara Jeanre, ahogyan Lara Jean sem az ő életmódját Chrisre. És attól függetlenül, hogy nem egymás nyakában élnek, ha bármelyiküknek bármi gondja, baja van, akkor feltétel nélkül számíthat a másik vigasztalására, segítségére, támogatására.
Egyszerű, mégis nagyszerű történet
Ez a regény nem a nagy csavarok regénye. Egyetlen titok van benne, hogy vajon ki küldte szét Lara Jean privát leveleit, de szerintem ez is könnyedén kitalálható már az elején (legalább is én azonnal szinte biztosra tudtam). Akciódúsnak vagy pörgősnek sem mondanám. Jenny Han inkább az érzéseinkkel, a bennünk élő tinédzser felszínre hozásával operál. Méghozzá zseniálisan. Néhány oldal alatt képes elérni, hogy a történet és Lara Jean családjának részévé váljunk. Együtt nevetünk, aggódunk, szomorkodunk Lara Jeannel, és persze együtt rágjuk a körmünket, hogy a megfelelő fiút válassza, és probléma nélkül egymásra találjanak.
Mindenkinek szívből ajánlom, aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni a tinédzserkorán, szívesen válna egy klassz család részévé némi időre, kedveli a romantikus történeteket, és szeretne jókat kuncogni sok-sok humoros jeleneten és beszóláson.
Kedvenc jelenet: amikor Peter aranyosan bánik Kittyvel, és ezért Lara Jean megpuszilja.
Kedvenc karakterek: Lara Jean, Peter, Josh.
Kedvenc idézetek:
„- Én tizenkettő voltam, te tizenegy. Megengedtem, hogy ráülj a robogómra. Emlékszel? A szemem fénye volt. Két éven keresztül az összes születésnapi pénzem félretettem, hogy meg tudjam venni. És hagytam, hogy menj vele.
- Azt hittem, csak nagylelkűségből.
- Nekimentél valaminek, és meghúztad az oldalát – folytatja. – Erre emlékszel?
- Aha. Arra, hogy sírtál.
- Nem sírtam. Jogosan elkeseredtem.”
„- Hé, nem is vagyok annyira kicsi! – tiltakozom.
- Milyen magas vagy? – kérdi Darrell.
- Százhatvan centi – füllentek. Inkább százötvenhét.
Gabe a szemétbe hajítja a kanalát.
- Olyan kicsi vagy, hogy akár zsebre is tehetnélek! – viccelődik. A fiúk jót kacagnak ezen, Peter zavartan mosolyog. Ekkora Gabe hirtelen felkap, és feldob a vállára, mint egy kisgyereket az apukája.
- Gabe! Tegyél le! – visítom, miközben kapálózok és verem a mellét.
Elkezd körbe-körbe forogni velem. A srácok hangosan röhögnek.
- Örökbe fogadlak, Large! Te leszel az én kis kedvencem, és a régi hörcsögketrecemben foglak tartani!
Annyira kacagok, hogy alig kapok levegőt, de közben szédülök is.”
„- Ami azt illeti, tényleg hasonlítasz egy kicsit a nagymamámra – jegyzi meg Peter. – Nem szeretsz káromkodni. Viszont szeretsz sütni. És péntek esténként otthon ülsz. Azta! A saját nagymamámmal randizok! Durva.”
„- Honnan tudsz ilyen sokat a hazudozásról?
- Ó, gyerekként állandóan hazudoztam. – Bár akkor nem úgy gondoltam rá. Egyfajta szerepjátékként éltem meg. Bemeséltem Kittynek, hogy örökbe fogadott gyerek, és az igazi családja egy vándorcirkusszal járja a világot. Emiatt kezdett el tornászni.”
„- Álljunk meg egy szóra! Nem is olvastad a Harry Pottert?
- Az első kettőt olvastam.
- Akkor tudnod kéne, ki az a Hisztis Myrtle!
- Már nagyon régen volt. Ő volt az egyik csaj a festményeken?
- Dehogy! Hogy bírtad abbahagyni a Titkok kamrája után? A harmadik kötet a legjobb mind közül. Úgy értem, kész őrület! – Az arcát kémlelem. – Van neked lelked?”
„- Ne sírj, apa! – szól rá Kitty, mire apa bólint, és a karjába zárja.
- Megtennél nekem egy szívességet, Kitty? – kérdi tőle.
- Mit?
- Mindig ennyi idős maradnál?
- Lehet szó róla, ha kapok egy kiskutyát – vágja rá Kitty gondolkodás nélkül.
Apám harsogó nevetésben tör ki, és Kitty is vele nevet.”
„Van egyfajta veszekedés, amire csak testvérek között kerülhet sor. Amikor olyat mond az ember, amit nem lehet visszaszívni. Kimondjuk, mert nem tudjuk magunkban tartani, mivel a dühtől nem látunk, és valahol ki kell engedni magunkból. Minden elsötétül a szemünk előtt.”
„- Álljunk meg egy szóra! Nem is olvastad a Harry Pottert?
- Az első kettőt olvastam.
- Akkor tudnod kéne, ki az a Hisztis Myrtle!
- Már nagyon régen volt. Ő volt az egyik csaj a festményeken?
- Dehogy! Hogy bírtad abbahagyni a Titkok kamrája után? A harmadik kötet a legjobb mind közül. Úgy értem, kész őrület! – Az arcát kémlelem. – Van neked lelked?”
„- Ne sírj, apa! – szól rá Kitty, mire apa bólint, és a karjába zárja.
- Megtennél nekem egy szívességet, Kitty? – kérdi tőle.
- Mit?
- Mindig ennyi idős maradnál?
- Lehet szó róla, ha kapok egy kiskutyát – vágja rá Kitty gondolkodás nélkül.
Apám harsogó nevetésben tör ki, és Kitty is vele nevet.”
„Van egyfajta veszekedés, amire csak testvérek között kerülhet sor. Amikor olyat mond az ember, amit nem lehet visszaszívni. Kimondjuk, mert nem tudjuk magunkban tartani, mivel a dühtől nem látunk, és valahol ki kell engedni magunkból. Minden elsötétül a szemünk előtt.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt vásárolhatod meg a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése