Néhány hete debütált a Netflixen az azóta is nagy népszerűségnek örvendő A másik út (Unorthodox) című minisorozat, melynek alapjául Deborah Feldman memoárja szolgál. A könyvet április 28-ától magyarul is olvashatjuk a Libri Kiadó jóvoltából.
Tartsatok bloggereinkkel a turnén, és nyerjetek egy példányt a kötetből!
Tartsatok bloggereinkkel a turnén, és nyerjetek egy példányt a kötetből!
Miért választottam ezt a könyvet?
Őszintén szólva szinte semmit nem tudtam a zsidó vallás szélsőséges képviselőiről, arról, hogyan élnek, milyen szabályok között, és hogyan bánnak a nőkkel, gyerekekkel. De mivel érdekelnek a nő- és gyerekjogok, ezért úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy ezt a részét is megismerjem a világnak. Főképp, hogy ez nem egy kitalált történet, hanem egy létező ember életét követhetjük végig az oldalakon.
Az első gondolatok
Őszintén szólva a fülszöveg és a prológus olvasása közben teljesen más történetre számítottam. Azt gondoltam, hogy a könyv arról fog szólni, hogy egy haszid zsidó közösségből hogyan szökik meg egy házasságba kényszerített nő, és hogyan boldogul a számára ismeretlen szabad világban, valamint hogyan bujkál a férje és a közössége elől, akik keresik.
De nem. Ez a könyv nem a kiszabadulás, menekülés, az új világban boldogulás története, hanem egy zárt közösség és a lelki fejlődés bemutatásáé.
Annak ellenére, hogy nem azt kaptam a könyvtől, amire eredetileg számítottam, egyáltalán nem voltam csalódott, sőt! Ez a könyv végül olyasmit adott, amit az eredeti elképzelésem nem adhatott volna meg. Megismertem egy számomra teljesen ismeretlen közösséget, és megismertem egy hihetetlenül erős nőt.
Történet
Nagyon tetszik Feldman stílusa. Izgalmasan, átérezhetően meséli el a történetét. Azok után, hogy milyen körülmények között kellett felnőnie, kiemelkedően nagy dolog, hogy egy ilyen minőségi regényt tudott megalkotni.
A regény az ő életét meséli el gyerekkorától kezdve egészen a szabadulása utánig. Azt, hogyan ébred emberként, nőként öntudatára. Hogyan jön rá arra, hogy a közösség, amelyben él, nem való neki. Miként szenved attól, hogy állandóan meg kell játszania magát mások előtt. Végigkövethetjük, ahogy kislányból tinédzser lesz, aztán még alig nőként feleségül adják egy számára majdhogynem teljesen ismeretlen férfihoz, végül rádöbben, hogy mennyire álszent a közössége, a férje. És ahogy elhatározza magát, hogy márpedig ő és a kisfia szabad lesz egyszer, és elkezd ezért mindent megtenni.
A történetnek köszönhetően egy olyan közösség életébe láthattam bele úgy igazán, amelyről alig tudtam valamit. Ahogy olvasni kezdtem, olyan érzésem volt, mintha a történet az 1900-as évek közepén játszódna, egy olyan korban, amelyet még teljesen a férfiak uraltak. Aztán kíváncsiságból megnéztem a könyv végében a szerző rövid életrajzát, és mikor rájöttem, hogy két évvel fiatalabb nálam, az lesokkolt. Ekkor jöttem rá, hogy a sztori az 1990-es években kezdődik. Vagyis amikor engem az anyukám és dédnagymamám megtanított az olvasás szeretetére, akkor Deborah csak titokban szerezhetett magának könyveket, és rejtegetnie kellett őket a szobájában, mert a közösségében hatalmas bűnnek számít, ha egy nő angol nyelvű, világi könyveket olvas.
Deborah nagyszülei nem rossz emberek, csak épp lelki sérültek a II. világháborúnak köszönhetően. Ez terelte őket a fanatikusok útjára. Bár képtelenek gyengédséggel kimutatni a szeretetüket, apróságokból úgy vélem, a maguk módján szeretik az unokájukat. De persze ez nem mentség arra nézve, hogy elloptak tőle valami nagyon fontos dolgot: a szabadságot.
A könyvek tiltása mellett a másik számomra nagyon durva dolog, hogy arra kényszerítik a nőket, hogy leborotválják a hajukat, és parókát hordhatnak. A haj mindig is a nőiség egyik szimbóluma volt. Azzal, hogy megfosztják a nőket tőle, megcsonkítják a lelküket, az önbecsülésüket. Tudom, a haj visszanő, nem olyan, mint ha a karjukat vágnák le, és mégis... Talán csak akkor lehetne ennél jobban megcsonkítani egy nőt a nőiségében, ha a melleit vágnák le vagy a nemi szervét csonkítanák meg.
A lányok persze tanulni sem tanulhatnak úgy, mint a fiúk. Járnak iskolába, de csak arra tanítják meg őket, amire az állam kötelezi őket és nem bújhatnak ki alóla, valamint amire ahhoz van szükségük, hogy "jó" feleségek legyenek majd. Angolul is csak azért tanulhatott meg Deborah olvasni, mert a közösség államilag kötelezve volt arra, hogy legyenek angolórák az iskoláikban.
A gyerekeket szexuálisan is tudatlannak nevelték. Deborah egészen az esküvője előttig azt sem tudja, hogy van hüvelye. Nem ismeri a saját testét, amit pedig mégis tud a testiségről, azt a vallása bűnként tünteti fel. Nem csoda, hogy miután férjhez adják egy számára majdhogynem teljesen ismeretlen férfihoz, azonnal szexuális gondjaik akadnak, amik hozzák magukkal a lelki problémákat is. És a könyvből tudni, hogy nem ő az egyetlen, akinek a tudatlanságra nevelés gondokat okoz. Ez a hozzáállás testileg és lelkileg is megnyomorítja mind a feleségeket, mind a férjeket, és így a házasságokat is.
Aztán persze felszínre kerülnek "becsületbeli" gyilkosságok, önbíráskodás, pedofil bántalmazás és annak eltitkolása, megcsalás és nemi betegségek, és Deborah szép lassan rájön, hogy a közössége álszent. Sőt, még annál is rosszabb, ugyanis súlyos bűncselekményeket titkolnak el, gyilkosokat, pedofilokat védenek, nehogy szégyen érje a közösségüket. A fanatikus vallásuk fontosabb számukra, mint a gyerekek és nők védelme.
A könyvet olvasva újra tudatosult bennem, hogy a szélsőséges gondolkozás sosem lehet jó. Teljesen mindegy, hogy milyen vallásról van szó (vagy épp politikai nézetről), amint valaki átcsúszik a fanatizmus határvonalán, onnantól kezdve emberek életét nyomorítja meg, és több kárt tesz a világban, mintha maga a sátán sétálna közöttünk.
Alig vártam, hogy Deborah és a kisfia kikerüljön ebből a világból és végre szabad lehessen. Mivel tudni, hogy ez egy igaz történt és Deborah kijutott, így miatta kevésbé aggódtam, de attól nagyon féltem, hogy vajon a kisfiát magával tudja-e vinni majd. Hiszen őt is azért nevelték a nagyszülei, mert az édesanyja csak nélküle tudott elmenekülni ebből a szörnyű, elnyomó, megnyomorító közösségből. Nem árulom el persze, hogy mi lett a kicsi sorsa, ezt majd mindenki megtudhatja a könyvből.
Az biztos, hogy Deborah nagyon erős, intelligens nő. Egy elnyomó környezetben is képes volt rátalálni önmagára, fejlődött, megerősödött és elég bátor volt ahhoz, hogy elinduljon a szabadság útján. Az pedig külön bátorságra vall, hogy meg is merte írni a történetét az őt ért fenyegetések ellenére.
Hogy tetszett a könyv?
Bepillantást engedett egy olyan közösségbe, amelyet másképp nem ismerhettem volna meg. Nagyon át tudtam érezni Deborah sorsát, aggódtam érte, drukkoltam neki, és mindeközben hálát adtam a sorsnak, hogy én jó helyre születtem, ahol szabad lehetek és önmagam.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, akit érdekel a nők és gyermekek sorsa, és szeretné egy új szegletét megismerni a jogfosztottságnak nem a múlt században, hanem a jelenben.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT
Őszintén szólva szinte semmit nem tudtam a zsidó vallás szélsőséges képviselőiről, arról, hogyan élnek, milyen szabályok között, és hogyan bánnak a nőkkel, gyerekekkel. De mivel érdekelnek a nő- és gyerekjogok, ezért úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy ezt a részét is megismerjem a világnak. Főképp, hogy ez nem egy kitalált történet, hanem egy létező ember életét követhetjük végig az oldalakon.
Az első gondolatok
Őszintén szólva a fülszöveg és a prológus olvasása közben teljesen más történetre számítottam. Azt gondoltam, hogy a könyv arról fog szólni, hogy egy haszid zsidó közösségből hogyan szökik meg egy házasságba kényszerített nő, és hogyan boldogul a számára ismeretlen szabad világban, valamint hogyan bujkál a férje és a közössége elől, akik keresik.
De nem. Ez a könyv nem a kiszabadulás, menekülés, az új világban boldogulás története, hanem egy zárt közösség és a lelki fejlődés bemutatásáé.
Annak ellenére, hogy nem azt kaptam a könyvtől, amire eredetileg számítottam, egyáltalán nem voltam csalódott, sőt! Ez a könyv végül olyasmit adott, amit az eredeti elképzelésem nem adhatott volna meg. Megismertem egy számomra teljesen ismeretlen közösséget, és megismertem egy hihetetlenül erős nőt.
Történet
Nagyon tetszik Feldman stílusa. Izgalmasan, átérezhetően meséli el a történetét. Azok után, hogy milyen körülmények között kellett felnőnie, kiemelkedően nagy dolog, hogy egy ilyen minőségi regényt tudott megalkotni.
A regény az ő életét meséli el gyerekkorától kezdve egészen a szabadulása utánig. Azt, hogyan ébred emberként, nőként öntudatára. Hogyan jön rá arra, hogy a közösség, amelyben él, nem való neki. Miként szenved attól, hogy állandóan meg kell játszania magát mások előtt. Végigkövethetjük, ahogy kislányból tinédzser lesz, aztán még alig nőként feleségül adják egy számára majdhogynem teljesen ismeretlen férfihoz, végül rádöbben, hogy mennyire álszent a közössége, a férje. És ahogy elhatározza magát, hogy márpedig ő és a kisfia szabad lesz egyszer, és elkezd ezért mindent megtenni.
A történetnek köszönhetően egy olyan közösség életébe láthattam bele úgy igazán, amelyről alig tudtam valamit. Ahogy olvasni kezdtem, olyan érzésem volt, mintha a történet az 1900-as évek közepén játszódna, egy olyan korban, amelyet még teljesen a férfiak uraltak. Aztán kíváncsiságból megnéztem a könyv végében a szerző rövid életrajzát, és mikor rájöttem, hogy két évvel fiatalabb nálam, az lesokkolt. Ekkor jöttem rá, hogy a sztori az 1990-es években kezdődik. Vagyis amikor engem az anyukám és dédnagymamám megtanított az olvasás szeretetére, akkor Deborah csak titokban szerezhetett magának könyveket, és rejtegetnie kellett őket a szobájában, mert a közösségében hatalmas bűnnek számít, ha egy nő angol nyelvű, világi könyveket olvas.
Deborah nagyszülei nem rossz emberek, csak épp lelki sérültek a II. világháborúnak köszönhetően. Ez terelte őket a fanatikusok útjára. Bár képtelenek gyengédséggel kimutatni a szeretetüket, apróságokból úgy vélem, a maguk módján szeretik az unokájukat. De persze ez nem mentség arra nézve, hogy elloptak tőle valami nagyon fontos dolgot: a szabadságot.
„Milyen
fantasztikus lehet, gondolom, ha valaki a saját férfiasságát olyannyira magától
értetődőnek gondolja, hogy még csak nem is tart attól, hogy esetleg
megfoszthatják tőle. Vajon az én közösségemben azért határolódik el egymástól
olyan szigorúan a két nem, mert valamilyen oknál fogva félni kezdtek ettől a
lehetőségtől? Lehet, hogy így áll a dolog: egy olyan világban, ahol a nők
nagyobb szabadságot élveznek, a férfiak tartani kezdenek attól, hogy
megfoszthatják őket a privilégiumaiktól.”
A könyvek tiltása mellett a másik számomra nagyon durva dolog, hogy arra kényszerítik a nőket, hogy leborotválják a hajukat, és parókát hordhatnak. A haj mindig is a nőiség egyik szimbóluma volt. Azzal, hogy megfosztják a nőket tőle, megcsonkítják a lelküket, az önbecsülésüket. Tudom, a haj visszanő, nem olyan, mint ha a karjukat vágnák le, és mégis... Talán csak akkor lehetne ennél jobban megcsonkítani egy nőt a nőiségében, ha a melleit vágnák le vagy a nemi szervét csonkítanák meg.
A lányok persze tanulni sem tanulhatnak úgy, mint a fiúk. Járnak iskolába, de csak arra tanítják meg őket, amire az állam kötelezi őket és nem bújhatnak ki alóla, valamint amire ahhoz van szükségük, hogy "jó" feleségek legyenek majd. Angolul is csak azért tanulhatott meg Deborah olvasni, mert a közösség államilag kötelezve volt arra, hogy legyenek angolórák az iskoláikban.
A gyerekeket szexuálisan is tudatlannak nevelték. Deborah egészen az esküvője előttig azt sem tudja, hogy van hüvelye. Nem ismeri a saját testét, amit pedig mégis tud a testiségről, azt a vallása bűnként tünteti fel. Nem csoda, hogy miután férjhez adják egy számára majdhogynem teljesen ismeretlen férfihoz, azonnal szexuális gondjaik akadnak, amik hozzák magukkal a lelki problémákat is. És a könyvből tudni, hogy nem ő az egyetlen, akinek a tudatlanságra nevelés gondokat okoz. Ez a hozzáállás testileg és lelkileg is megnyomorítja mind a feleségeket, mind a férjeket, és így a házasságokat is.
Aztán persze felszínre kerülnek "becsületbeli" gyilkosságok, önbíráskodás, pedofil bántalmazás és annak eltitkolása, megcsalás és nemi betegségek, és Deborah szép lassan rájön, hogy a közössége álszent. Sőt, még annál is rosszabb, ugyanis súlyos bűncselekményeket titkolnak el, gyilkosokat, pedofilokat védenek, nehogy szégyen érje a közösségüket. A fanatikus vallásuk fontosabb számukra, mint a gyerekek és nők védelme.
„Én
is olyan nő szeretnék lenni, aki maga tesz csodát ahelyett, hogy Istenre várna.
Bár a többiekkel együtt mormolom a jom kippur imáját, bele sem gondolok, hogy
mit jelent. Én ugyan nem fogok kegyelemért könyörögni.
Ha
Isten azt gondolja, hogy gonosz vagyok, akkor tessék, büntessen meg, gondolom,
és kajánul várom, mit lép Isten erre a provokációra. Gyerünk, gondolom
felpaprikázva. Lássuk, mit tudsz!
Egy
olyan világban, amelyet átjár a szenvedés, Isten nem lehet értelmesen
gondolkodó lény. Akkor pedig mi értelme fohászkodni hozzá? Egy őrülthöz?
Játsszunk hát az ő szabályai szerint; tessék, kössön csak belém.”
A könyvet olvasva újra tudatosult bennem, hogy a szélsőséges gondolkozás sosem lehet jó. Teljesen mindegy, hogy milyen vallásról van szó (vagy épp politikai nézetről), amint valaki átcsúszik a fanatizmus határvonalán, onnantól kezdve emberek életét nyomorítja meg, és több kárt tesz a világban, mintha maga a sátán sétálna közöttünk.
Alig vártam, hogy Deborah és a kisfia kikerüljön ebből a világból és végre szabad lehessen. Mivel tudni, hogy ez egy igaz történt és Deborah kijutott, így miatta kevésbé aggódtam, de attól nagyon féltem, hogy vajon a kisfiát magával tudja-e vinni majd. Hiszen őt is azért nevelték a nagyszülei, mert az édesanyja csak nélküle tudott elmenekülni ebből a szörnyű, elnyomó, megnyomorító közösségből. Nem árulom el persze, hogy mi lett a kicsi sorsa, ezt majd mindenki megtudhatja a könyvből.
Az biztos, hogy Deborah nagyon erős, intelligens nő. Egy elnyomó környezetben is képes volt rátalálni önmagára, fejlődött, megerősödött és elég bátor volt ahhoz, hogy elinduljon a szabadság útján. Az pedig külön bátorságra vall, hogy meg is merte írni a történetét az őt ért fenyegetések ellenére.
Hogy tetszett a könyv?
Bepillantást engedett egy olyan közösségbe, amelyet másképp nem ismerhettem volna meg. Nagyon át tudtam érezni Deborah sorsát, aggódtam érte, drukkoltam neki, és mindeközben hálát adtam a sorsnak, hogy én jó helyre születtem, ahol szabad lehetek és önmagam.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, akit érdekel a nők és gyermekek sorsa, és szeretné egy új szegletét megismerni a jogfosztottságnak nem a múlt században, hanem a jelenben.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT
Nyereményjáték:
A könyvben rengeteg zsidó ünnep is szóba kerül, így játékunkban ezek megismerésére fókuszálunk. Az állomásokon egy-egy ünnep rövid meghatározását találjátok, ezeknek a nevét kell beírnotok a Rafflecopter dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Meghatározás a játékhoz:
A perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékeznek.
A könyvben rengeteg zsidó ünnep is szóba kerül, így játékunkban ezek megismerésére fókuszálunk. Az állomásokon egy-egy ünnep rövid meghatározását találjátok, ezeknek a nevét kell beírnotok a Rafflecopter dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Meghatározás a játékhoz:
A perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékeznek.
Állomáslista:
06. 01. Readinspo
06. 03. Szofisztikált Macska
06. 05. Könyv és más
06. 07. Csak olvass!
06. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése