Steigervald Krisztián: Generációk harca

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, elsősorban azért, hogy jobban megértsem a saját viselkedésemet és édesanyám viselkedését. Teljesen más világban nőttünk fel, rengeteg dologban másként gondolkodunk, szeretjük egymást, de sokszor én nem értem őt, ő nem ért engem. Mindig is tudtam, hogy ennek generációs okai vannak, de részletesebben bele akartam ásni magam a témába, hogy tényleg igazán értsem, miért különbözik a gondolkodásmódunk, viselkedésünk bizonyos dolgokban. Nem mellesleg odavagyok a pszichológiáért is, szóval minden érdekel, ami ezzel kapcsolatos.


Első gondolatok

Úgy ültem le a könyvvel, hogy ezer dolgom van, csak beleolvasok, hogy milyen. Aztán azon kaptam magam, hogy már a könyv felénél tartok. Ami azt jelenti, hogy azonnal beszippantott a kötet, és annyira érdekesnek találtam, hogy képtelen voltam letenni.

Nem mellesleg a könyv kivitelezése is azonnal megtetszett. A szövegben ki vannak emelve más színnel a fontosabb gondolatok, és humoros rajzok jelzik a fejezetek elején, hogy az adott rész miről is fog szólni.

A kötetről

A szerző stílusa nagyon közvetlen annak ellenére, hogy tudományos dolgokról ír. Látszik, hogy tényleg hosszú ideje kutatja a különböző generációkat, tudja, miről beszél (vagyis ír), és azt elő is tudja adni olyan formában, hogy a hétköznapi emberek is megértsék, sőt, izgalmasnak találják.

Megtudhatjuk a könyvből, hogy mit jelentenek a generációs jegyek, tényleg illenek-e mindenkire, aki az adott korosztály tagja, milyen generációk élnek együtt a mostani világban, ezeknek mik a jellemzőik, hogyan viselkednek különböző helyzetekben, például ünnepekkor, a munkahelyen, az internet világában, és mit tehetünk, hogy békésen együtt tudjunk élni más generációk tagjaival.

A kötet számomra két okból volt jó olvasmány. Egyfelől, miközben arról olvastam, mi jellemzi az egyes generációkat, egyfolytában bólogattam, hogy igen, igen, az anyukám, én, a fiatalabb korosztályba tartozó barátaim, a nálam tíz évvel idősebb kolléganőm és még jó pár különböző korosztályt képviselő ismerősöm tényleg pont olyan, amilyennek a könyv leírja őket. Amiket korábban a személyiségjegyeiknek hittem, azok valójában generációs jegyek. Vagyis nem feltétlenül tehetnek arról, ahogyan egyes helyzetekben reagálnak, mert egyszerűen így működik a generációjuk gondolkodásmódja. És ezzel a tudattal, azzal, hogy értem már, mit miért mondanak, csinálnak, tényleg könnyebb elfogadni őket olyannak, amilyenek. A tudás ebben az esetben valóban sokat segít a megértésben. Mert ha nem ismerjük a különböző generációkra jellemző viselkedésformákat és ezek okait, akkor könnyen magunkra vehetünk sértésként olyasmit is, ami egyáltalán nem ellenünk szól.

A másik, amiért fontos volt számomra ez a könyv, hogy segített megérteni és még jobban elfogadni önmagam. Sokszor megesett, hogy a saját döntéseimet, érzéseimet, tetteimet sem értettem. Mivel vagy fiatalabb vagy idősebb korosztály vett körbe mindig, sosem az én generációm, így csak azt láttam, hogy másképp működöm, mint azok, akiket ismerek. És ettől úgy éreztem magam, mintha valami hiba kerül volna a gépezetembe. Nos, ezekről az eltérésekről a könyvnek köszönhetően most kiderült, hogy valójában generációs jegyek, és nem vagyok egyedül azzal, ahogyan érzek, viselkedem, élek. Csak valamiért sosem a saját korosztályommal vettem körbe magam, és így nem tapasztalhattam meg, hogy mások is küzdenek olyasmikkel, amikkel én.

Nagyon érdekes volt persze olyan generációkat is megismerni, akik nem nagyon vesznek részt az életemben. Például a veteránokat vagy az alfákat. Az alapján, amit olvastam, az alfák, vagyis a mostani maximum 10 évesek lehetnek ennek a bolygónak a jövője. Ők már teljesen mások lesznek, mint a másik öt generáció, akikkel most egy időbe és világba kényszerültek, és ha ez igaz, akkor annak nagyon örülök. Szerintem az én generációm és a nálam idősebb generációk valamit nagyon elrontottak. Poroszos szigor vagy nulla nevelés, a ló két oldala, és egyik sem jó. A mostani tizenévesek sem feltétlenül járnak még jó úton, vagy legalábbis nem mind, bár vannak, akik már érzékelik, hogy váltani kéne. De talán a mostani gyerekekben még van lehetőség, ők a remény számunkra is.


Az én generációm

Én 1984-ben születettként az Y generációhoz tartozom. Y generációsként az első individuális nemzedék tagja vagyok, valamint azé a nemzedéké, aki az offline világba született, de belenőtt a digitális világba. Énközpontúak és élményorientáltak vagyunk, és már megkérdőjelezzük azt, hogy az idősebbek mindig többet tudnak-e nálunk.

Az Y-osok korábban született tagjainak nagy része munkaalkoholista lett, a később születettek azonban pont ellenkezőleg: azt tapasztalták, hogy a szüleik hiába gürcölik halálra magukat, semmi értelme, mert bármikor bedőlhet a hitel, kirúghatják őket, és mehetnek a híd alá. A fiatal Y-osok nem akarnak belerokkanni a munkájukba, hanem élni akarnak.

Nem szeretünk feleslegesen költeni, igyekszünk mindent olcsón, vagy ha lehet, ingyen megszerezni. A tévének, bulvárnak köszönhetően a szüleink már látták, hogy a világ mennyire erőszakos, ezért sokkal jobban féltettek minket, mint a korábbi generációs szülők.

A változás számunkra lehetőség, ha valami nem tetszik, váltunk. Nem értjük a poroszos, információhiányos vezetést, nem érdekel minket, mit mondanak az idősebbek. Ha nem érezzük jól magunkat egy munkahelyen, akkor is felmondunk, ha tudjuk, nem biztos, hogy azonnal kapunk új munkát. Mi posztolunk a legtöbbet a Facebookra a magánéletünkkel kapcsolatban.

Nos, hogy mi igaz az Y generációs jegyekből rám? Nagyon sok minden, de azért nem minden.

Egyfelől tényleg individualista és énközpontú vagyok. Sokan ezt önzőségként definiálják, pedig csak arról van szó, hogy felismertem, egyetlen életem van, és abban boldog akarok lenni. Boldog pedig nem lehetek úgy, ha mások elvárásai alapján élek, a saját elvárásaim alapján kell ezt tennem.

Élményorientált is vagyok, de inkább a magam módján. Eléggé introvertált vagyok, viszont például a szeretetemet nem úgy fejezem ki, hogy agyonetetem a másikat, vagy hogy naponta ezerszer mondom, hogy szeretem, esetleg, hogy állandóan ölelgetem. Hanem úgy, hogy ha például van egy olyan film, filmsorozat, könyv, amiért totálisan odavagyok, akkor azt meg akarom osztani mindenképpen azzal, akit szeretek. Meg akarom osztani azt az élményt, amit én kaptam az adott történettől.

És igen, megkérdőjelezem, hogy az idősebbek mindig okosabbak-e. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelem az időseket, vagy hogy nem segítek nekik, ha szükségük van rá, pusztán azt, hogy nem gondolom úgy, hogy mindent tudnának és mindent jobban tudnának. A kor csak egy szám, fiatalon is, idősen is. Az, hogy valaki megöregedett, nem jelenti automatikusan azt, hogy jó ember, ahogyan azt sem, hogy okosabb, mint én.

Bár 1984-ben születtem, így az Y-osok idősebb generációjához tartozom, mégis inkább a fiatalabb Y-osok tulajdonságai illenek rám a munkát illetően. Azért dolgozom, hogy meg tudjak élni valamiből, és nem azért élek, hogy halálra dolgozzam magam. Pontosan látom, hogy anyuék generációja mire jutott azzal, hogy halálra dolgozták magukat: semmire. Nyugdíjas korukra lerokkannak, már ha megélik egyáltalán a nyugdíjaskort, még sincsenek tartalékaik, nincsenek anyagi biztonságban. Vagyis annak, hogy halálra dolgozod magad, nincs semmi értelme azon kívül, hogy a fejesek jól megélnek belőled.

Épp ezért, ha egy munkahely nem tisztel emberként, ha nem is gondolkodás nélkül, de némi előretervezéssel biztos, hogy otthagyom. Ahogyan anno a postával is tettem. Amint úgy éreztem, kiszívják a lelkemet is, azonnal kitaláltam, hogyan válthatnék. És megcsináltam. És most egy olyan helyen dolgozom, ahol sokkal jobban érzem magam. Nekem az írás az életem, olyan munka szóba sem jöhet, ami mellett nem tudok írni, ami mellett nem tudok olvasni, nem tudom azt csinálni, amit szeretek.

Viszont, ha valamit szeretek csinálni, akkor képes vagyok munkaalkoholistának is lenni. De ehhez tényleg az kell, hogy szeressem a munkámat és ki legyek békülve legalább nagyjából a munkahelyemmel.

Tényleg nem szeretek feleslegesen költeni, igyekszem megfontoltan vásárolni. Mivel tudom, hogy bármikor történhet bármi. Ebben a világban egyik napról a másikra a legjobb munkahelyről is kirúghatnak, bármikor megsérülhetsz és munkaképtelenné válhatsz, akkor pedig senki nem fog lényegében segíteni neked. Szóval tudni kell bánni a pénzzel, mert nincs létbiztonság. Nem lehet csak úgy szórni, mert lehet, hogy amit ma elköltöttél egy nem szükséges, de szép dologra, az a pénz hiányozna másnap, hogy ne halj éhen.

Az anyukám valóban túlféltett engem, talán jobban is, mint a generációm többi tagját a saját szüleik. Ez egyfelől jó, mert gyerekként teljes biztonságban érezhettem magam, nem történhetett velem olyan "baleset", ami mostanában sajnos sok gyerekkel, akikre egyáltalán nem figyelnek a szüleik. (Pl. mostanában sok totyogós gyerek kerül kórházba azért, mert magára rántotta a forró olajat, vagy még járni sem tud, de kint hagyták egyedül az udvaron a család kutyájával, aki szétmarta őt és hasonló felelőtlenségek.) Másfelől, így több időbe telt, míg felnőttem. Jobban mondva, míg elég bátor lettem ahhoz, hogy önálló döntéseket merjek hozni, és vállalni értük a felelősséget. Hozzáteszem, bár ez tényleg több időmbe telt, az mégis pozitív ebben, hogy mostanra felelősségteljesebben vállalom a döntéseimet, azok következményeit, könnyebben beismerem a hibáimat akkor is, ha tudom, hogy gondom lehet belőlük, mint az emberek (tartozzanak bármilyen generációhoz is) nagy része.

Állítólag az én generációm az, aki a leginkább kiteszi a magánéletét a Facebookra. Nos, ez szerintem rám nem igaz. Az írással kapcsolatban használom elsősorban a Facebook-oldalamat, és csak nagyon ritkán posztolok a magánéletemről. Utálok szelfizni, és úgy gondolom, idegeneknek nincs közük ahhoz, hogyan élek, mit csinálok, a családomhoz pedig még kevésbé. És soha semmiről nem döntenék az alapján, hogy vajon milyen jól lehet posztolni róla. Valamint soha nem tölteném a karácsonyt egy wellnesshotelben. De ahogy a könyv is mondja, az, hogy beleszületsz egy generációba, nem jelenti azt, hogy minden jegyét viseled is. Amiben mondjuk nem passzolok a generációmhoz, azt tuti, hogy anyu hatása miatt gondolom másképp. Mert ő és a saját generációs jegyei is sokat hatottak rám.


Hogy tetszett a könyv?

Nos, számomra nagyon sok új dolgot mondott, amikkel kapcsolatban úgy érzem, segítettek jobban megérteni a körülöttem élő, más generációkba tartozó embereket, és segítettek jobban megérteni önmagam is. És tényleg igaz, hogy ha tudod, hogyan működnek a különböző generációk, sokkal könnyebb türelmesebbnek is lenni velük. Én legalábbis ezt tapasztaltam az elmúlt néhány héten, mióta belekezdtem ebbe a könyvbe.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki eddig nem értette más generációk viselkedését, és ebből konfliktusai voltak akár a szüleivel, akár a gyerekeivel, akár az iskolában, munkahelyen, barátokkal, nagyszülőkkel, vagy bárkivel. Ez a könyv segíteni fog, hogy jobban megértsenek másokat, és könnyebb legyen elfogadniuk azt, hogy mások miért gondolkoznak, viselkednek másképp, mint ők.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT