Spirit Bliss oldala: Octavia E. Butler: A magvető példázata

Octavia E. Butler 1993-ban írt, mára klasszikussá vált disztópiája az Agave kiadó által megjelentetett magyar Butler-életmű következő darabja. Aktualitását mi sem bizonyítja jobban, minthogy 27 évvel a megjelenését követően a bestseller listák élére került. Ezúttal hét blogger véleményét olvashatjátok a könyvről és ha velünk tartotok, ismét megnyerhetitek a könyv egy példányát!

Miért választottam ezt a könyvet?

Sok olyan klasszikusnak számító mű van, amit még nem volt szerencsém olvasni. Szeretném pótolni ezen hiányosságaimat, de eddig szinte csak férfiak könyvei kerültek a kezembe (a romantikus kategóriát leszámítva). Nagyon kíváncsi voltam, hogy egy nő, ezen belül egy fekete bőrű nő, miről és hogyan írt disztópiát az 1990-es évek elején, és a könyve vajon mennyiben más, mint a férfiak regényei.

Véleményem a könyvről

2024-ben a klímaváltozás következtében a világ kifordult önmagából. Az emberek többsége elszegényedett. Kevés a víz, az étel, nagy a bűnözés. Lauren Olamina a családjával együtt egy kis, viszonylag biztonságos, elzárt közösségben él. Lauren érzi, tudja, hogy ez a biztonság csak látszólagos, és hogy fel kell készülniük a legrosszabbra, de a többség inkább homokba dugja a fejét. Amikor egy nap fosztogatók törnek át a kerítésen, csak kevesen élik túl, köztük Lauren. Ő és még néhányan elindulnak, hogy Lauren vezetésével, az általa kidolgozott új hitvilág alapján egy új otthont hozzanak létre.

Először is, nagyon bejött Butler sítlusa. Tetszik, hogy a világ- és karakterkidolgozás és a cselekményszál izgalmassá tétele mellett azzal is foglalkozott, hogy az érzelmek és gondolatok mélységét visszatükrözze nekünk. Talán ebben más, mint az általam ismert klasszikus férfiírók, nem steril környezetet és karaktereket épít fel, hanem le mer ásni mélyre, hogy bemutassa nekünk az emberi lélek fényét és sötétségét is, és mindezt nagy beleérzéssel teszi.

Lauren gyerekkorától kezdve követhetjük végig az eseményeket. Már akkoriban sem volt rózsás a helyzet, de végignézhetjük, hogyan lesz egyre rosszabb és rosszabb a világ. Végig ott volt olvasás közben a feszültség bennem, mert bár a közösség tagjai nem akartak foglalkozni Lauren "jóslataival", én elhittem neki, hogy valami nagyon rossz fog történni, és ahogy ő ténylegesen, úgy én lelkileg próbáltam felkészülni rá.

A feszültség bennem talán azért is volt erős, mert Butler nagyon jól megérezte az 1990-es évek elején, hogy merre tart a világ. És sajnos arra, amerre ő leírta. Nagyobb a bűnözés, a klímaválság már itt van a nyakunkon, az alapvető élelmiszerek ára az egekben. És az is esélyes, hogy néhány év múlva gond lesz a víz-, esetleg az áramellátással is. Szóval olvasás közben a saját lehetséges jövőnket láttam, ami simán bekövetkezhet. Próbáltam tanulni Laurentől. Mire kell felkészülni egy ilyen helyzetben. Mit kell megtanulni ahhoz, hogy túlélhesd. Lélekben én is ugyanúgy edzettem magam a könyv olvasásával, ahogyan Lauren a készülődéssel, a célba lövés gyakorlásával, a kertészkedési trükkök megtanulásával.

Bár nem vagyok vallásos, igazán érdeklődve próbáltam megérteni azt az új vallást, amit Lauren közvetített. Nem mindent értettem belőle, de az, hogy Isten a változás, és nemcsak ő van hatással az emberekre, hanem az emberek is hatással vannak rá, formálják őt, igazán érdekes gondolat volt. Épp nemrég olvastam egy hasonló gondolatra építő regényt, ahol ha az istenedet erőszakos, büntető istennek képzelted, akkor az is volt. Ha viszont alapvetően jóindulatúnak, akkor azzá vált. Talán azért tetszik ez a formálható isten gondolat, mert ha igaz lenne, akkor hatással lehetnék arra, milyen, nem pedig csak elfogadnom kéne a tényt, hogy olyan, amilyen.

Jób könyvében Isten kinyilatkoztatja, hogy ő teremtett mindent, hogy mindentudó, ezért senkinek nincs joga megkérdőjelezni, mihez kezd a teremtményeivel. Jó. Ez hihető. Az ótestamentumi Isten nincs ellentmondásban a világ jelenlegi állásával. Viszont ez az istenkép erősen emlékeztet Zeuszra: a szupererős ember, aki úgy játszadozik velünk, mint a legkisebb öcséim a játékkatonáikkal. Dirr-durr! Hét játékfigura holtan dől ki. Az hozza a szabályokat, akié a játék. Nem számít, mit gondolnak a játékfigurák. Nyugodtan ki lehet irtani a játékfigura családját, majd újat adni neki. A játékgyerekek – akárcsak Jób gyermekei – felcserélhetőek.
Lehet, hogy Isten nagyra nőtt gyerek, aki szeret játszani. Ez esetben nem tök mindegy, hogy meghal-e hétszáz ember egy hurrikánban... vagy elmegy-e hét gyerek a templomba, hogy méregdrága vízzel töltött medencébe mártsák őket?
De mi van akkor, ha ez az egész nem igaz? Mi van, ha Isten teljesen mást jelent?

Amit nem tudtam hová tenni, az az űrbeli új otthon gondolata Lauren vallásában. Persze, lehetségesnek tartom, hogy egyszer majd az emberek elpusztítják ezt a bolygót, és átmennek egy másikra, hogy azt is tönkretegyék végül. De Lauren vajon úgy gondolja, hogy ő és a társai lesznek a telepesek? Ha igen, miképpen, hiszen esélyük sincs egy űrutazásra... Ha viszont nem magukra gondolt új telepesekként, akkor mi értelme küzdeni, túlélni számukra a borzalmakat? Hiszen akkor ha az emberiségnek van is reménye, konkrétan nekik nincs. Talán a második részből majd kiderül, hogyan is működik a vallásának ezen része.

Lauren hiperempátiájáról is kell ejtenem néhány szót. Ez egy betegség, ami miatt Lauren szó szerint átérzi mások szenvedését, fájdalmát, sebeit, halálát. Fogalmam sincs róla, hogy ez egy létező betegség-e, mert bár rákerestem a Google-ban, elsősorban olyan oldalakat dobott ki rá, amelyek nem feltétlenül hitelesek (vagy külföldiek, és nem értem, mit írnak). Érdekes egy betegség ez, és valószínűleg ennek köszönhetően lesz Laurenből jó vezető, ám azt éreztem, hogy úgy különösképpen nincsen nagy szerepe a történetben. Időnként előkerült a dolog, okozott egy-egy aprócska problémát, de sosem akkorát, mint amekkorát elvártam volna. Szóval ezzel kapcsolatban maradt némi hiányérzetem.

A regény nagyon megrázó, ám mégis reményteli. Butler ír nemi erőszakról, gyilkosságról, kínzásról, élve elégetett gyerekről, csonkolásról, kannibalizmusról. De ír szeretetről, barátságról, szerelemről, összefogásról, álmokról, vágyakról is.

Lauren maga köré gyűjt néhány embert, akikből igazi kis összetartó közösséget kovácsol. Tetszett, hogy nem feltétlenül a legerősebbeket veszi be a csapatba, hanem inkább azokat, akikben meglátja az emberséget. Így kerülnek mellé gyerekek, nők és egy idősebb férfi is. Vagyis Lauren nem sereget, hanem olyan családot épít, ami nem biztos, hogy elég erős, hogy túlélje a "világvégét", de ha mégis sikerül nekik, képesek lennének létrehozni az új paradicsomot.

Bár a regény első felében Lauren csak gondolkozik és készülődik a túlélésre, a második felében pedig egy hosszas vándorlásról olvashatunk, egyetlen percig sem unatkoztam. Egyfelől mindig történt valami, amit izgalmasnak találtam, másfelől folyamatosan járt az agyam a helyzeten, a valláson, az emberi lélek rossz és jó oldalán, családon, otthonon, otthontalanságon. Ezerféle filozófiai kérdést hozott elő belőlem ez a történet, és teljesen beindította az agyamat.

A történet folytatódik egy második résszel, ám az első rész is viszonylag lezárt. Bár ez a vég nem feltétlenül megnyugtató. Érezni, hogy ott a feszültség a levegőben, hiszen a rossz dolgok nem oldódtak meg, a világból nem lett paradicsom. Kíváncsian várom, hogy mi történik majd a folytatásban, Laurennek és a csapatának sikerül-e túlélni. És nemcsak túlélni, hanem létrehozni azt a biztonságos otthont, amire vágynak. És ha sikerül, akkor vajon a földön vagy egy másik bolygón?

Hogy tetszett a könyv?

Megrázó volt, nagyon pontosan bemutatta, hová fajulhat a világ a valóságban is, épp ezért gyomorgörccsel olvastam. Ennek ellenére számomra kifejezetten élvezetes olvasmánynak bizonyult, mert izgalmas, összetett volt, elgondolkoztatott, érzéseket váltott ki belőlem.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki bírja az érzelmileg megterhelő, realistán sötét, mégis reményt adó disztópiákat.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A disztópikus jövőkép egy olyan világot vetít elénk, ahol elengedhetetlenül szükséges a növények ismerete. Így a történet és cím nyomán ezúttal különböző magokat kell képről felismernetek, aminek a nevét be kell írnotok a Rafflecopter megfelelő helyére. (Nem szükséges a tudományos neve, elég az a hétköznapi név, amelyen mindannyiunk ismeri a növényt.)

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz: