~ Sárga könyves út ~

2024. szeptember 24., kedd

Hugh Howey: Műszak (Siló 2.) – Blogturné Extra



A Műszakban visszatérünk Hugh Howey elgondolkodtató és megrendítő világába! A Siló folytatásában újabb sorsok és újabb történetek várnak titeket és bloggereinket. Tartsatok velünk a gyűjtemény blogturnéján, és ne feledjetek el játszani sem, hiszen a turné végén a Könyvmolyképző Kiadónak hála egy szerencsés olvasónk meg is nyeri a Műszakot!


Ezúttal néhány érdekes, izgalmas idézetet hozok nektek extraként a könyvből. Remélem, felkelti a figyelmeteket, jó olvasást!


1.

– Csss, kicsim, minden rendben. – Helen átölelte a férjét, és próbálta csitítani. – Szeretlek – mondta.
Donald megint a szemét törölgette.
– Ezt is túl fogjuk élni – nyugtatta Helen.
Donald bólogatott.
– Tudom. Tudom, hogy mi túl fogjuk.
A kutya nyöszörögve Helen ölébe furakodott, mintha érezte volna, hogy valami baj van. Donald megvakarta Karma nyakát, majd könnyes szemmel a feleségére nézett.
– Tudom, hogy mi túléljük – mondta magát is nyugtatva –, de mi lesz mindenki mással?


2.

– Itt tévedtünk mi is, csakúgy, mint maga. Képzelje el, mi lett volna, amikor először kiderül, hogy a járványt az ember alkotta. A pánikot és az erőszakot, amely azután következett volna. Az lett volna az igazi világvége. Ha egy tájfun megöl néhány száz embert, és többmilliárdos károkat okoz, mit teszünk? – Erskine összekulcsolta a kezét. – Összefogunk. Helyükre rakjuk a darabokat. De ha egy terrorista bombája robban... – A homlokát ráncolta. – az a bomba ugyanakkora kárt okot, de káoszba taszítja a világot.
Széttárta a kezét.
– Ha csak Istent okolhatjuk, megbocsátunk. Ha egy embertársunkat, őt elpusztítjuk.


3.

Bekopogott a Pszichológiai Szolgálati Iroda feliratú helyiség nyitott ajtaján. Annak idején agyturkászként gondolt ezekre az emberekre, úgy vélte, hogy legfőbb feladatuk segíteni a többieket, hogy segítsenek megőrizni a józan eszüket. Mára már tudta, hogy épp az őrület fenntartásáért feleltek. Az ajtón lévő „PSZI” rövidítás számára már mást jelentett. Pszichiátria.


4.

Remény. Ennyi maradt. Veszélyes reménykedés. Figyelte a kivetítőt bámuló embereket, és rokonszenvet érzett irántuk. A régi istenek is így kerültek bajba: legyőzték őket a halandók, amint az ügyeikbe avatkoztak.


5.

– Magamra maradtam – szólt. – Én vagyok a magány.


6.

A szellemek figyelnek. A szellemek figyelnek.
Figyelik magányos lépteim.
A halottak nevetnek. A halottak nevetnek.
Elhallgatnak, ha közöttük járok.
A szüleim eltűntek. A szüleim eltűntek.
Engem várnak, hogy hazatalálok.

(...)

A siló üres. A siló üres. Bármerre lépsz,
halál néz rád,
Jimmynek hívtak, Jimmynek hívtak.
De már senki nem szól hozzám.
Egyedül vagyok, a szellemek figyelnek,
de erősebbé tesz a magány.


7.

Egy mosolyban megvillantotta sárga fogait, és azokra az eszelősökre gondolt, akik azért maradhattak hatalmon, mert senki nem mert szembeszállni velük.


8.

Árnyék is olyan dolog volt, amit azelőtt talált meg, hogy tudta, szüksége van rá.


9.

És Solo arra gondolt, hogy – talán – ő maga is olyan, mint egy ásó vagy egy konzervnyitó vagy akármelyik rozsdás eszköz, amely ott hevert szanaszét. Talán ő is valami ilyen volt, amit megtalálhattak. Őt is megtalálhatták. És valaki meg is találta.


10.

– Csak... legyen óvatos! – Donald lehalkította a hangját. – Vigyázzon, merre ás.
Megint szünet. Donald a válla felett a mérnökre pillantott, aki a termoszából kortyolgatott.
– Ó, higgye el, nagyon óvatosan fogunk ásni – válaszolta végül ez a Juliette. – Nem akarom, hogy meghallja, amikor jövünk.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Nyomozzatok, olvassatok! Minden állomáson találtok egy kérdést, amire a Könyvmolyképző Kiadó honlapján található beleolvasóban megtaláljátok a választ!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Mi Donald testvérének a neve?



Állomáslista:

09. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út – Idézetek
09. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út
09. 27. Hagyjatok! Olvasok!
09. 29. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése