Gyerekkoromban sok Agatha Christie könyvet olvastam, és jó pár krimisorozatot néztem a tévében is a Columbótól kezdve a Monk – A flúgos nyomozón át a Gyilkos elmékig. Szóval ez a műfaj közel áll hozzám. Nagyon szeretem az agyamat megmozgató, logikus, de nem túl könnyen kitalálható, krimi sztorikat, és nagyon felnézek azokra, akik képesek ilyen történeteket írni, mert tapasztalatból tudom, mennyire nehéz.
Holly Seddon Lélegzet-visszafojtva című regényét azért választottam ki, mert a Könyvmolyképző Kiadónál lévő új, Kristály pöttyös könyvek kategóriában egyelőre csak másodmagával szerepel, érdekelt, hogy milyen könyveket is képvisel ez a kategória, és a fülszövege alapján a két könyv közül ez tűnt számomra az érdekesebbnek. Így olvasás után elmondhatom, hogy bejönnek a Kristály pöttyös könyvek, úgyhogy biztosan olvasok még közülük (úgy láttam, nemsokára megjelenik a kategória harmadik könyve is). Valamint az is biztos, hogy édesanyámmal is elolvastatom majd ezt a regényt, mert biztos vagyok benne, hogy ő is élvezné.
A történet szerint a 15 éves Amy Stevensont elrabolják hazafelé menet az iskolából, és pár nappal később egyfajta éberkómás állapotban, félholtan találnak rá. Tizenöt évig fekszik egy kórházban ilyen élőhalott állapotban, amikor is Alex Dale, szabadúszó újságíró ott jár egy másik sztori miatt, és meglátva Amyt, úgy dönt, megpróbálja kideríteni, ki lehetett a bántalmazója. És kezdetét veszi az izgalmas nyomozás…
A történet felépítése
A sztori több idősíkban játszódik. Egyfelől bemutatja Amy elrablását, ami 1995-ben történt, másfelől végignézhetjük Alex nyomozását tizenöt évvel később, 2010-ben, ezen kívül Amy kórházban töltött tizenöt évébe is kapunk némi bepillantást, ami az 1995-2010-ig tartó időszakot öleli fel.
Seddon több karakter szemszögéből is meséli el a történetet. A három fő karakter: Alex, az újságíró, Amy, az áldozat és Jacob, Amy gyerekkori barátja, aki mostanra felnőtt férfi. Ezen kívül Jacob édesanyjának, Sue-nak is van néhány fejezete. A fejezetek többsége E/3-ban van, kivéve Amy azon fejezeteit, amikor már éberkómában fekszik, és a fejében zajló gondolatokat hallhatjuk, mert ezek E/1-ben olvashatók.
Annak ellenére, hogy ilyen sokféle szemszög, idősík, szám és személy váltogatja egymást, egyáltalán nem tűnt zavarosnak a történet. Sőt, olvasás közben annyira magukkal sodortak az események, hogy igazából el sem gondolkoztam azon, hogy most E/1 vagy E/3 van-e, csak utólag jöttem rá, hogy hopp, itt volt egy váltás.
A karakterek
Alex Dale alkoholproblémákkal küzd, ami miatt elvesztette a férjét, a kisbabáját és kirúgták a Timestól, ahol saját rovatot vezetett. Az élete egy nagy csőd, talán ezért is kap rá Amy történetére. Érzi, hogy ez az utolsó lehetőség rá, hogy valami fontosat tegyen, és esetleg helyrehozza az életét. Ahhoz képest, hogy alkoholista, nagyon precíz, megfontolt nő, megvan az ideje annak, hogy dolgozzon, és megvan az ideje és menetrendje annak is, hogy igyon. Persze, ha túlzásba viszi, akkor vannak kisiklásai, de nagyon igyekszik, hogy kordában tartsa a függőségét.
Onnan kedve, hogy elkezd nyomozni Amy bántalmazója után, nem lehet eltántorítani a tervétől. Hiába próbálja a volt férje, aki rendőr, lebeszélni az egészről, hiába csábítja az alkohol, hiába ütközik falakba, megy előre, újabb és újabb elméletet állít fel, és megpróbálja igazolni őket. Tetszett, hogy ennyire eltántoríthatatlan, ahogyan az is, hogy Seddon jól kidolgozta a személyiségét, hátterét. Így könnyebb volt megszeretni, mert nemcsak egy „nyomozó” karakter volt a sok közül, hanem egy külön történettel, személyiséggel bíró, egyedi személy.
Amyt szörnyen sajnáltam, mert ha nem is halt meg, lényegében mégis elvesztette az életét. Egy kórházi ágyban töltött tizenöt évet úgy, hogy mások etették, itatták, pelenkázták, fésülték és mosdatták. Jó pár évig látogatni sem látogatta senki, mivel az anyja az elrablása után egy évvel nem bírta tovább, és öngyilkos lett. Nem is tudom, élet-e ez így… Mégis jó, hogy nem halt meg, mert ha meghal, sosem kapják el a tettest.
Jacob szemszöge szintén azért tetszett, mert Seddon adott neki háttértörténetet, személyiséget. Nemcsak a nyomozás szempontjából fontos szemszögből mutatta be őt, hanem azon kívül is volt élete, és teljes képet kaphattunk róla. Tizenöt évesen Amyvel járt, aztán a tragédia után sokáig nem volt komoly kapcsolata, most pedig van egy fiatal felesége, Fiona, akivel épp az első gyermeküket várják. Ám a múlt miatt nem tud nyugodni, ez pedig megkeseríti a házaséletét is.
Bevallom őszintén, Fiona, eléggé idegesítő nőszemély volt számomra. Bizonyos szempontból igaza volt, mert rossz érzés lehet, ha a férjed titkolózik előtted, de én úgy gondolom, egy házasság csak akkor működhet, ha megbízunk a másikban. Ha nem bízunk, az már rég rossz. És ha valami gond van, akkor nem hisztizni kezdünk, hanem leülünk, és rendesen megtárgyaljuk. Valószínűleg azért is volt ennyire bosszantó az a nőszemély, mert olvasóként pontosan tudtam, hogy Jacob miken megy át, hogy nem megcsalás miatt hazudozik, és így duplán igazságtalannak éreztem Fiona hozzáállását. Talán, ha kicsit megértőbb, kevésbé hisztis, akkor Jacob már rég elmondta volna neki az igazat.
A gyanúsítottak
Két kiemelkedően komoly, három közepesen komoly és két kevésbé komoly gyanúsítottam is volt a történet során, sőt, az is eszembe jutott, hogy talán két vagy több ember bántalmazta Amyt. Seddon bár teljesen logikusan építette fel a nyomokat, vigyázott, hogy azok ne mutassanak egyértelmű képet, és ne lehessen túl könnyen kitalálni a tettes (vagy tettesek?) kilétét. Én is, egészen a történet végéig nem tudtam száz százalékra, ki bántotta Amyt, de a tettes végül ott volt a legfőbb tippjeim között.
A nyomozás nagyon szórakoztatott, igyekeztem minden megjegyzésre odafigyelni, kielemezni a karakterek viselkedését, és összevetni őket Amy emlékeivel. Igazán izgalmas volt, nagyon lekötötte az agyam, olyannyira, hogy két éjszaka is a történettel álmodtam.
Olvasás közben egyébként végig azon izgultam, hogy a megoldás logikus legyen. Annyira jól felépített volt az egész könyv, hogy elszomorított volna, ha végül valami teljes kuszaság jön ki belőle, de hála az égnek, nem kellett elkeserednem. A megoldás logikus volt, úgyhogy a történet végével is pont olyan elégedett voltam, mint a nyomozás folyamatával.
Azoknak ajánlom ezt a történetet, akik szeretik az izgalmas, logikus krimiket, és élvezik, ha egy könyv rendesen megmozgatja az agyukat.
Kedvenc karakterek: Alex, Jacob.
Kedvenc jelenet: a beszélgetés, amelyet Alex Amy nevelőapjával és igazi apjával folytatott, mert annyira ellentétes volt a két férfi vallomása, hogy az nagyon elgondolkoztatott arról, vajon melyikük hazudik.
Kedvenc idézetek:
„Olyan volt, mintha nézném, ahogy valaki mással történik az egész. Mint egy horrorfilm. Hiába kiabáltam, hogy „fuss!” meg „nem!”, mintha elválasztott volna egy üvegfal, ami elnyelte a hangomat. Az a sok kiabálás nem változtatott semmin.”
„- Ön szerint Amy hall engem? Mármint feltételezhető, hogy bármi is eljut hozzá ebből?
- Biztos vagyok benne.
- Komolyan? Úgy gondolja, hogy mindent ért?
- Te jó ég, hát nem csinálnám annyi éve ezt az eszement munkát, ha nem úgy gondolnám.”
„- Bárcsak nekem is lenne ambícióm, egy álmom vagy valamim – mondta neki Jacob egy este, miközben olcsó tévéműsorokon gúnyolódtak a kanapén, és még olcsóbb bort ittak közben. – Irigyellek, amiért tudod, mit akarsz.
- Hát nem is tudom – nevetett fel szomorúan Fiona. – Szerintem rosszabb tudni, mit akarsz, ha nem tudod elérni. Én meg irigyellek a lesújtó ambícióhiányodért.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Holly Seddon Lélegzet-visszafojtva című regényét azért választottam ki, mert a Könyvmolyképző Kiadónál lévő új, Kristály pöttyös könyvek kategóriában egyelőre csak másodmagával szerepel, érdekelt, hogy milyen könyveket is képvisel ez a kategória, és a fülszövege alapján a két könyv közül ez tűnt számomra az érdekesebbnek. Így olvasás után elmondhatom, hogy bejönnek a Kristály pöttyös könyvek, úgyhogy biztosan olvasok még közülük (úgy láttam, nemsokára megjelenik a kategória harmadik könyve is). Valamint az is biztos, hogy édesanyámmal is elolvastatom majd ezt a regényt, mert biztos vagyok benne, hogy ő is élvezné.
A történet szerint a 15 éves Amy Stevensont elrabolják hazafelé menet az iskolából, és pár nappal később egyfajta éberkómás állapotban, félholtan találnak rá. Tizenöt évig fekszik egy kórházban ilyen élőhalott állapotban, amikor is Alex Dale, szabadúszó újságíró ott jár egy másik sztori miatt, és meglátva Amyt, úgy dönt, megpróbálja kideríteni, ki lehetett a bántalmazója. És kezdetét veszi az izgalmas nyomozás…
A történet felépítése
A sztori több idősíkban játszódik. Egyfelől bemutatja Amy elrablását, ami 1995-ben történt, másfelől végignézhetjük Alex nyomozását tizenöt évvel később, 2010-ben, ezen kívül Amy kórházban töltött tizenöt évébe is kapunk némi bepillantást, ami az 1995-2010-ig tartó időszakot öleli fel.
Seddon több karakter szemszögéből is meséli el a történetet. A három fő karakter: Alex, az újságíró, Amy, az áldozat és Jacob, Amy gyerekkori barátja, aki mostanra felnőtt férfi. Ezen kívül Jacob édesanyjának, Sue-nak is van néhány fejezete. A fejezetek többsége E/3-ban van, kivéve Amy azon fejezeteit, amikor már éberkómában fekszik, és a fejében zajló gondolatokat hallhatjuk, mert ezek E/1-ben olvashatók.
Annak ellenére, hogy ilyen sokféle szemszög, idősík, szám és személy váltogatja egymást, egyáltalán nem tűnt zavarosnak a történet. Sőt, olvasás közben annyira magukkal sodortak az események, hogy igazából el sem gondolkoztam azon, hogy most E/1 vagy E/3 van-e, csak utólag jöttem rá, hogy hopp, itt volt egy váltás.
A karakterek
Alex Dale alkoholproblémákkal küzd, ami miatt elvesztette a férjét, a kisbabáját és kirúgták a Timestól, ahol saját rovatot vezetett. Az élete egy nagy csőd, talán ezért is kap rá Amy történetére. Érzi, hogy ez az utolsó lehetőség rá, hogy valami fontosat tegyen, és esetleg helyrehozza az életét. Ahhoz képest, hogy alkoholista, nagyon precíz, megfontolt nő, megvan az ideje annak, hogy dolgozzon, és megvan az ideje és menetrendje annak is, hogy igyon. Persze, ha túlzásba viszi, akkor vannak kisiklásai, de nagyon igyekszik, hogy kordában tartsa a függőségét.
Onnan kedve, hogy elkezd nyomozni Amy bántalmazója után, nem lehet eltántorítani a tervétől. Hiába próbálja a volt férje, aki rendőr, lebeszélni az egészről, hiába csábítja az alkohol, hiába ütközik falakba, megy előre, újabb és újabb elméletet állít fel, és megpróbálja igazolni őket. Tetszett, hogy ennyire eltántoríthatatlan, ahogyan az is, hogy Seddon jól kidolgozta a személyiségét, hátterét. Így könnyebb volt megszeretni, mert nemcsak egy „nyomozó” karakter volt a sok közül, hanem egy külön történettel, személyiséggel bíró, egyedi személy.
Amyt szörnyen sajnáltam, mert ha nem is halt meg, lényegében mégis elvesztette az életét. Egy kórházi ágyban töltött tizenöt évet úgy, hogy mások etették, itatták, pelenkázták, fésülték és mosdatták. Jó pár évig látogatni sem látogatta senki, mivel az anyja az elrablása után egy évvel nem bírta tovább, és öngyilkos lett. Nem is tudom, élet-e ez így… Mégis jó, hogy nem halt meg, mert ha meghal, sosem kapják el a tettest.
Jacob szemszöge szintén azért tetszett, mert Seddon adott neki háttértörténetet, személyiséget. Nemcsak a nyomozás szempontjából fontos szemszögből mutatta be őt, hanem azon kívül is volt élete, és teljes képet kaphattunk róla. Tizenöt évesen Amyvel járt, aztán a tragédia után sokáig nem volt komoly kapcsolata, most pedig van egy fiatal felesége, Fiona, akivel épp az első gyermeküket várják. Ám a múlt miatt nem tud nyugodni, ez pedig megkeseríti a házaséletét is.
Bevallom őszintén, Fiona, eléggé idegesítő nőszemély volt számomra. Bizonyos szempontból igaza volt, mert rossz érzés lehet, ha a férjed titkolózik előtted, de én úgy gondolom, egy házasság csak akkor működhet, ha megbízunk a másikban. Ha nem bízunk, az már rég rossz. És ha valami gond van, akkor nem hisztizni kezdünk, hanem leülünk, és rendesen megtárgyaljuk. Valószínűleg azért is volt ennyire bosszantó az a nőszemély, mert olvasóként pontosan tudtam, hogy Jacob miken megy át, hogy nem megcsalás miatt hazudozik, és így duplán igazságtalannak éreztem Fiona hozzáállását. Talán, ha kicsit megértőbb, kevésbé hisztis, akkor Jacob már rég elmondta volna neki az igazat.
A gyanúsítottak
Két kiemelkedően komoly, három közepesen komoly és két kevésbé komoly gyanúsítottam is volt a történet során, sőt, az is eszembe jutott, hogy talán két vagy több ember bántalmazta Amyt. Seddon bár teljesen logikusan építette fel a nyomokat, vigyázott, hogy azok ne mutassanak egyértelmű képet, és ne lehessen túl könnyen kitalálni a tettes (vagy tettesek?) kilétét. Én is, egészen a történet végéig nem tudtam száz százalékra, ki bántotta Amyt, de a tettes végül ott volt a legfőbb tippjeim között.
A nyomozás nagyon szórakoztatott, igyekeztem minden megjegyzésre odafigyelni, kielemezni a karakterek viselkedését, és összevetni őket Amy emlékeivel. Igazán izgalmas volt, nagyon lekötötte az agyam, olyannyira, hogy két éjszaka is a történettel álmodtam.
Olvasás közben egyébként végig azon izgultam, hogy a megoldás logikus legyen. Annyira jól felépített volt az egész könyv, hogy elszomorított volna, ha végül valami teljes kuszaság jön ki belőle, de hála az égnek, nem kellett elkeserednem. A megoldás logikus volt, úgyhogy a történet végével is pont olyan elégedett voltam, mint a nyomozás folyamatával.
Azoknak ajánlom ezt a történetet, akik szeretik az izgalmas, logikus krimiket, és élvezik, ha egy könyv rendesen megmozgatja az agyukat.
Kedvenc karakterek: Alex, Jacob.
Kedvenc jelenet: a beszélgetés, amelyet Alex Amy nevelőapjával és igazi apjával folytatott, mert annyira ellentétes volt a két férfi vallomása, hogy az nagyon elgondolkoztatott arról, vajon melyikük hazudik.
Kedvenc idézetek:
„Olyan volt, mintha nézném, ahogy valaki mással történik az egész. Mint egy horrorfilm. Hiába kiabáltam, hogy „fuss!” meg „nem!”, mintha elválasztott volna egy üvegfal, ami elnyelte a hangomat. Az a sok kiabálás nem változtatott semmin.”
„- Ön szerint Amy hall engem? Mármint feltételezhető, hogy bármi is eljut hozzá ebből?
- Biztos vagyok benne.
- Komolyan? Úgy gondolja, hogy mindent ért?
- Te jó ég, hát nem csinálnám annyi éve ezt az eszement munkát, ha nem úgy gondolnám.”
„- Bárcsak nekem is lenne ambícióm, egy álmom vagy valamim – mondta neki Jacob egy este, miközben olcsó tévéműsorokon gúnyolódtak a kanapén, és még olcsóbb bort ittak közben. – Irigyellek, amiért tudod, mit akarsz.
- Hát nem is tudom – nevetett fel szomorúan Fiona. – Szerintem rosszabb tudni, mit akarsz, ha nem tudod elérni. Én meg irigyellek a lesújtó ambícióhiányodért.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése