A történetet, azt hiszem, a legtöbben ismerik, de azért nagyon röviden összefoglalom. Van öt barátnő, Alison, Spencer, Aria, Emily és Hanna. Egy este Alisonnak, az iskola leggonoszkodóbb diákjának egyszerűen nyoma vész. Eltelik három év úgy, hogy senki nem tudja, hogy él-e, hal-e, mi történt vele. Aztán három évvel később a barátnői furcsa üzeneteket kapnak olyan titkokról, amelyeket csak Alison tudhatott róluk, az üzenetek aláírója pedig A.
Az első benyomás és a változások
Engem is kellemesen meglepett, hogy a történet azonnal bevonzott. Nosztalgikus érzéssel járt át a sorozat miatt, ám egyáltalán nem untatott, mert képes volt adni valami újat is. A regény elég pontosan követi a sorozatot, ám az a néhány momentum, amiben mégis más, nem csalódást okozott, hanem egyenesen érdekessé tette számomra az olvasást.
Voltak benne felszínes változások, amelyek nem hatottak ki magára a történetre, például, hogy Emilynek van egy nővére (aki amúgy nem sok vizet zavart a könyvben), és a lányok hajszíne, származása nem egyezik a filmbeli karakterekével. A könyvben Spencer szőke, Hanna barna, Emily pedig vörösesszőke (ami egyben szerintem azt is jelenti, hogy fehérbőrű).
Ám akadtak olyan változások is, amelyek változtattak valamelyest a sztorin.
Emily édesanyja például még negatívabban lett lefestve a könyvben, mint amilyennek a sorozat elején láthattuk. A sorozatban is elég gázul viselkedett, amikor kiderült, hogy Emily leszbikus, ám végül győzött benne a lánya iránti szeretet, és elfogadta őt olyannak, amilyen. A könyvben ez a leszbikus dolog még nem derült ki, ám az már igen, hogy Mrs. Fieldsen nemcsak a homofóbia fog kijönni, amikor Emily majd coming outol, hanem rasszista is. Ugyanis, eleinte nem tudja Mayáról, hogy a lányokat szereti, mégsem kedveli őt és a családját pusztán azért, mert fekete bőrűek. Ami a szememben elég gáz.
Az is nagy változás, hogy míg a sorozatban szinte azonnal kiderül a lányok között, hogy üzeneteket kapnak egy titokzatos személytől, addig itt egészen a regény végéig úgy élnek egymás mellett, mint az idegenek, megtartva maguknak a titkot, és csak a történet legvégén eszmélnek rá, hogy mind ugyanazt a titkot rejtegetik, és egy csónakban eveznek. Ez egyfelől azért fontos változtatás szerintem, mert így később alakul ki ismét a szoros baráti kötődés közöttük, ami sokkal védtelenebbé teheti őket lelkileg a könyvben. Másfelől emiatt a változtatás miatt ez az első könyv sokkal inkább a lányok bemutatásáról és életéről szól, semmint A.-ról és a kis terveiről. Ami egyébként egyáltalán nem zavart, mert a lányok élete sem nevezhető mindennapinak, szóval simán elszórakoztattak az átlagosnak nevezhető gondjaikkal is.
Engem is kellemesen meglepett, hogy a történet azonnal bevonzott. Nosztalgikus érzéssel járt át a sorozat miatt, ám egyáltalán nem untatott, mert képes volt adni valami újat is. A regény elég pontosan követi a sorozatot, ám az a néhány momentum, amiben mégis más, nem csalódást okozott, hanem egyenesen érdekessé tette számomra az olvasást.
Voltak benne felszínes változások, amelyek nem hatottak ki magára a történetre, például, hogy Emilynek van egy nővére (aki amúgy nem sok vizet zavart a könyvben), és a lányok hajszíne, származása nem egyezik a filmbeli karakterekével. A könyvben Spencer szőke, Hanna barna, Emily pedig vörösesszőke (ami egyben szerintem azt is jelenti, hogy fehérbőrű).
Ám akadtak olyan változások is, amelyek változtattak valamelyest a sztorin.
Emily édesanyja például még negatívabban lett lefestve a könyvben, mint amilyennek a sorozat elején láthattuk. A sorozatban is elég gázul viselkedett, amikor kiderült, hogy Emily leszbikus, ám végül győzött benne a lánya iránti szeretet, és elfogadta őt olyannak, amilyen. A könyvben ez a leszbikus dolog még nem derült ki, ám az már igen, hogy Mrs. Fieldsen nemcsak a homofóbia fog kijönni, amikor Emily majd coming outol, hanem rasszista is. Ugyanis, eleinte nem tudja Mayáról, hogy a lányokat szereti, mégsem kedveli őt és a családját pusztán azért, mert fekete bőrűek. Ami a szememben elég gáz.
Az is nagy változás, hogy míg a sorozatban szinte azonnal kiderül a lányok között, hogy üzeneteket kapnak egy titokzatos személytől, addig itt egészen a regény végéig úgy élnek egymás mellett, mint az idegenek, megtartva maguknak a titkot, és csak a történet legvégén eszmélnek rá, hogy mind ugyanazt a titkot rejtegetik, és egy csónakban eveznek. Ez egyfelől azért fontos változtatás szerintem, mert így később alakul ki ismét a szoros baráti kötődés közöttük, ami sokkal védtelenebbé teheti őket lelkileg a könyvben. Másfelől emiatt a változtatás miatt ez az első könyv sokkal inkább a lányok bemutatásáról és életéről szól, semmint A.-ról és a kis terveiről. Ami egyébként egyáltalán nem zavart, mert a lányok élete sem nevezhető mindennapinak, szóval simán elszórakoztattak az átlagosnak nevezhető gondjaikkal is.
A sorozatban a lányok közül elsősorban Spencert és Hannát kedveltem. Spencert azért, mert okos, és mert bár keménynek és túl racionálisnak látszik, belül nagyon törékeny. Hannát pedig azért, mert pontosan tudom, milyen szörnyű érzés az, amikor az ember utálja a külsejét valami miatt, és az önbizalma a béka feneke alatt leledzik. Vagyis ők ketten hasonlítottak rám a leginkább a sorozatban, és ezért velük tudtam a leginkább együtt érezni.
Épp ezért lepett meg nagyon, hogy olvasás közben nem Spencer vagy Hanna fejezeteit vártam nagyon, hanem Ariáét és Emilyét. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért is lehet ez, és végül rábukkantam az okra: a sorozatban az Emilyt játszó Shay Mitchell és az Ezrát játszó Ian Harding játéka sajnos nem nyerte el a tetszésemet.
Elég jó a melegradarom, és Shay valahogy nem tudta megtéveszteni azt a színészi játékával, egyszerűen soha nem éreztem a vonzódást közte és az éppen aktuális barátnője között. A könyvben ezzel szemben nagyon is ott volt a szikra Maya és Emily jeleneteiben. Így, hogy beleláthattam Emily fejében és érzéseibe, átjött az, amit a sorozatban Shay nem tudott közvetíteni számomra.
Iannel ugyanez a helyzet. Tudom, ízlés kérdése, de nekem nagyon nem jön be pasiként, túl „nyálasképű” számomra ahhoz képest, hogy ő a legidősebb a főszereplők pasijai közül. Egyáltalán nem férfias a szememben. Ezért a sorozatban képtelen voltam átérezni Aria mindent elsöprő vonzódását hozzá. Ezzel szemben olvasás közben, úgy, hogy én képzelhettem el a magam Ezráját, és beleláthattam Aria fejébe és szívébe, nagyon is átjött az az érzelmi kapocs, amely összeköti őket.
A háttérbe szorultak
Spencer karaktere is sokkal érthetőbb a könyvben számomra, bár tudva azt, amit a sorozatból már tudok, nagyon igazságtalan, ahogy a nővéréről gondolkozik, csak neki erről még fogalma sincs. Persze, megesik az, hogy rossz emberbe szeretünk bele, és itt, a könyvben sokkal jobban érezni, hogy Spencer szerelmes lett Wrenbe, ám az, ahogy kezelte a helyzetet, mégsem volt helyes. A filmben kevésbé éreztem ezt, lévén Wren csókolta meg őt, és csak egy csókról volt szó, amit Spencer végül hárított is. De a könyvben másképp történt, és Spencert sokkal bűnösebbnek éreztem emiatt. Bár az, ahogyan a szülei viselkedtek vele, enyhén szólva is túlzás és szemétség volt. Melissát megértem, de a szülőket nem.
Hanna karaktere pedig számomra sokkal szerethetőbb a sorozatban. A humoros beszólásai, a poénnak szánt, ám valójában totál jó meglátásai ott azonnal megmutatták, hogy több van benne, mint ami elsőre látszik. Itt, a könyvben csak annyit láttam, hogy volt egy duci, önbizalom-hiányos lány, aki végül átváltozott egy buta, szőke, sznob libává, akinek azzal telik az élete, hogy retteg, nehogy újra visszaváltozzon ducivá, mert akkor összedőlne az egész világ. Szóval nem láttam Hannában azokat a rétegeket, amik miatt a sorozatban annyira imádtam őt. Persze, lehet, hogy a folytatásban majd előjönnek azok a mélyebb rétegek is, meglátjuk…
Érdekesebb mellékszereplők
A sorozatban Noel Kahnt szinte az első másodperctől valamiféle sötét aura lengte körül. Ő volt a gazdag rosszfiú, akinek talán köze lehet A.-hoz, ám ha még sincs, akkor is gazdag rosszfiú, aki mindig valami rosszban sántikál. Vagyis a karaktere tök egyszerű és egysíkú. A könyvben ennél sokkal emberibb arcot kapott, és én kevésbé éreztem körülötte a sötét aurát, sokkal inkább csak egy gazdag, beképzelt, ám teljesen egyszerű tinédzsernek tűnt, aki több réteget kapott azáltal, hogy ténylegesen is találkozhattunk a bátyjával, vagyis kicsit láthattuk, hogy ő is csak egy átlagos srác, akinek van családja, és aki izgul amiatt, hogy a lány, aki tetszik neki, megnézi edzés közben.
Andrew Campbellről is kicsit más képet kaptam a könyvben azáltal, hogy már a történet elejétől folyton ott lebzsel Spencer körül. A sorozatban nem volt ennyire jelen az elején, csak később került jobban előtérbe a karaktere. Itt mindig felbukkan, és mivel csak Spencer szemén át látjuk őt, nem lehet eldönteni, hogy pozitív értelemben, vagyis viszonzatlan érzésektől szenvedő hősszerelmesként, vagy negatív értelemben, titkok után szimatoló kémként.
A regényt azoknak ajánlom, akik kedvelték a sorozatot, és érdekli őket egy olyan könyvváltozat, amely nagyon szépen követi a filmet, de azért nem teljesen pontosan. Ajánlom azoknak is, akik még nem látták a sorozatot, és érdekli őket egy fiatalokról szóló, izgalmas, titokzatos történet.
Kedvenc karakterek: Aria, Emily, Andrew.
Kedvenc jelenetek: Amikor Aria és Ezra először találkoznak az iskolában, valamint amikor Spencer találkozik Andrew-val a könyvtárban.
Kedvenc idézetek:
„Aria szája kiszáradt. Előtte, az osztály előtt a bárban megismert Ezra állt. Ezra, aki megkapta a haikuját. Az ő Ezrája, nyakigláb, aranyos, rosewoodi zakóban és nyakkendőben, kifésült hajjal, rendesen begombolt gombokkal, bal hóna alatt bőrkötésű tanári kézikönyvvel. Újra elolvasta a feliratot: Mr. Fitz, angol fakultáció.
Mr. Fitz Ariára bámult, és elsápadt.
– Szent szar.
Az egész osztály odafordult, hogy lássa, mi történik. Aria nem akart szembenézni velük, inkább lepillantott a telefonjára.
ARIA, MEGLEPETÉS! VAJON MIT SZÓLNA EHHEZ A MALACBÁBUD? A.
Szent szar, de tényleg.”
„– Tényleg szakítanod kellene – állapította meg Maya. – Tudod, miért?
– Miért?
– Mert akkor mindketten szinglik lennénk.
– És az mit jelent? – kérdezte Emily. Körülöttük az erdő elcsendesedett, mozdulatlanná vált.
Maya közelebb lépett.
– Azt jelenti… hogy így… nekünk több jut a jóból! – Megragadta Emily vállát, és a víz alá nyomta.”
„– Miért nem kedveled Noel Kahnt? – Mike hangját hallva Aria összerezzent. Az öccse pár lépésre állt tőle, a kezében egy doboz narancslé. – Ő a legnagyobb fej.
– Ha annyira bírod, miért nem jársz vele te? – vágta oda Aria.”
„– Tessék, Hanna, egyél még egy profiterolt! – suttogta Ali aznap, amikor meglátogatták az apját Annapolisban. Aztán Kate-hez fordult, az apja barátnőjének lányához, és azt mondta: – Hanna olyan szerencsés! Akármit megehet, és nem látszik meg rajta!
Ez persze nem volt igaz. Éppen ezért volt annyira gonosz. Hanna már duci volt, és egyre csak hízott. Kate kuncogott, Ali pedig, akinek Hanna oldalán kellett volna állnia, szintén nevetett.”
„– Egyszerűen olyan sok kulturális különbség van köztünk! – sóhajtott az anyja. – Nem is értem, mi lehet bennetek a közös. És ki tud bármit a családjáról? Ki tudja, miben lehetnek benne?
– Tessék?? – Emily az anyjára meredt. Maya családja? Legjobb tudomása szerint az apja városépítész volt, az anyja ápolónő. A bátyja végzős Rosewoodban, amellett ígéretes teniszcsillag; a hátsó kertben már készült is számára a pálya. Mi köze ehhez az egészhez a családnak?
– Én csak nem bízom azokban az emberekben – folytatta az anyja. – Tudom, hogy ez nagyon szűklátókörűnek tűnik, de akkor sem.
Emily gondolatai összeakadtak. A családja. Kulturális különbségek. Azok az emberek. Végigfutott mindenen, amit az imént hallott. Édes istenem!
Mrs. Fields nem azért volt zaklatott, mert azt gondolta, hogy Maya leszbikus. Azért volt zaklatott, mert Maya meg az egész családja fekete.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
A sorozatban Noel Kahnt szinte az első másodperctől valamiféle sötét aura lengte körül. Ő volt a gazdag rosszfiú, akinek talán köze lehet A.-hoz, ám ha még sincs, akkor is gazdag rosszfiú, aki mindig valami rosszban sántikál. Vagyis a karaktere tök egyszerű és egysíkú. A könyvben ennél sokkal emberibb arcot kapott, és én kevésbé éreztem körülötte a sötét aurát, sokkal inkább csak egy gazdag, beképzelt, ám teljesen egyszerű tinédzsernek tűnt, aki több réteget kapott azáltal, hogy ténylegesen is találkozhattunk a bátyjával, vagyis kicsit láthattuk, hogy ő is csak egy átlagos srác, akinek van családja, és aki izgul amiatt, hogy a lány, aki tetszik neki, megnézi edzés közben.
Andrew Campbellről is kicsit más képet kaptam a könyvben azáltal, hogy már a történet elejétől folyton ott lebzsel Spencer körül. A sorozatban nem volt ennyire jelen az elején, csak később került jobban előtérbe a karaktere. Itt mindig felbukkan, és mivel csak Spencer szemén át látjuk őt, nem lehet eldönteni, hogy pozitív értelemben, vagyis viszonzatlan érzésektől szenvedő hősszerelmesként, vagy negatív értelemben, titkok után szimatoló kémként.
A regényt azoknak ajánlom, akik kedvelték a sorozatot, és érdekli őket egy olyan könyvváltozat, amely nagyon szépen követi a filmet, de azért nem teljesen pontosan. Ajánlom azoknak is, akik még nem látták a sorozatot, és érdekli őket egy fiatalokról szóló, izgalmas, titokzatos történet.
Kedvenc karakterek: Aria, Emily, Andrew.
Kedvenc jelenetek: Amikor Aria és Ezra először találkoznak az iskolában, valamint amikor Spencer találkozik Andrew-val a könyvtárban.
Kedvenc idézetek:
„Aria szája kiszáradt. Előtte, az osztály előtt a bárban megismert Ezra állt. Ezra, aki megkapta a haikuját. Az ő Ezrája, nyakigláb, aranyos, rosewoodi zakóban és nyakkendőben, kifésült hajjal, rendesen begombolt gombokkal, bal hóna alatt bőrkötésű tanári kézikönyvvel. Újra elolvasta a feliratot: Mr. Fitz, angol fakultáció.
Mr. Fitz Ariára bámult, és elsápadt.
– Szent szar.
Az egész osztály odafordult, hogy lássa, mi történik. Aria nem akart szembenézni velük, inkább lepillantott a telefonjára.
ARIA, MEGLEPETÉS! VAJON MIT SZÓLNA EHHEZ A MALACBÁBUD? A.
Szent szar, de tényleg.”
„– Tényleg szakítanod kellene – állapította meg Maya. – Tudod, miért?
– Miért?
– Mert akkor mindketten szinglik lennénk.
– És az mit jelent? – kérdezte Emily. Körülöttük az erdő elcsendesedett, mozdulatlanná vált.
Maya közelebb lépett.
– Azt jelenti… hogy így… nekünk több jut a jóból! – Megragadta Emily vállát, és a víz alá nyomta.”
„– Miért nem kedveled Noel Kahnt? – Mike hangját hallva Aria összerezzent. Az öccse pár lépésre állt tőle, a kezében egy doboz narancslé. – Ő a legnagyobb fej.
– Ha annyira bírod, miért nem jársz vele te? – vágta oda Aria.”
„– Tessék, Hanna, egyél még egy profiterolt! – suttogta Ali aznap, amikor meglátogatták az apját Annapolisban. Aztán Kate-hez fordult, az apja barátnőjének lányához, és azt mondta: – Hanna olyan szerencsés! Akármit megehet, és nem látszik meg rajta!
Ez persze nem volt igaz. Éppen ezért volt annyira gonosz. Hanna már duci volt, és egyre csak hízott. Kate kuncogott, Ali pedig, akinek Hanna oldalán kellett volna állnia, szintén nevetett.”
„– Egyszerűen olyan sok kulturális különbség van köztünk! – sóhajtott az anyja. – Nem is értem, mi lehet bennetek a közös. És ki tud bármit a családjáról? Ki tudja, miben lehetnek benne?
– Tessék?? – Emily az anyjára meredt. Maya családja? Legjobb tudomása szerint az apja városépítész volt, az anyja ápolónő. A bátyja végzős Rosewoodban, amellett ígéretes teniszcsillag; a hátsó kertben már készült is számára a pálya. Mi köze ehhez az egészhez a családnak?
– Én csak nem bízom azokban az emberekben – folytatta az anyja. – Tudom, hogy ez nagyon szűklátókörűnek tűnik, de akkor sem.
Emily gondolatai összeakadtak. A családja. Kulturális különbségek. Azok az emberek. Végigfutott mindenen, amit az imént hallott. Édes istenem!
Mrs. Fields nem azért volt zaklatott, mert azt gondolta, hogy Maya leszbikus. Azért volt zaklatott, mert Maya meg az egész családja fekete.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Játék:
A lányok életében bizony a srácok is fontos szerepet játszanak… A mostani játékunk során a történet azon férfi szereplőit keressük, akik az első könyvben is feltűntek már. A sorozatból kölcsönzött képek alapján te is felismerheted őket, de hogy nehezítsük a helyzetet, inkább a mellékszereplőkre koncentráltunk.
A megfejtést írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők között a könyv egy példányát sorsoljuk ki.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Állomáslista:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése