Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. október 12., csütörtök

Szurovecz Kitti: A sokszívű


Szurovecz Kitti A sokszívű című könyvére egyszerre voltam nagyon kíváncsi és rettegtem tőle. Egyfelől, mert Kitti jó barátom, írótársam, épp ezért, aggódtam, mi lesz, ha valamiért nem tetszik majd a történet. Másfelől, mert a regény témája eléggé szélsőséges, és nem voltam biztos benne, Kitti hogyan dolgozta fel íróként, és én hogyan tudom majd feldolgozni olvasóként.

A történet röviden összefoglalva egy fiatal nőről, Annabelláról szól, aki két életet él egyszerre. Havonta két hetet Magyarországon dolgozik, és egy magyar férfivel él, két hetet pedig Olaszországban dolgozik, és egy olasz férfivel él. A két férfi persze semmit sem tud egymásról, és Annabellának eszébe sem jut ezen változtatni, míg ki nem derül, hogy terhes. Csakhogy nem tudja, kitől, és azt sem tudja, mit tegyen. A netnek köszönhetően megismerkedik egy magyar csoporttal, akik poliamorok, vagyis több emberrel élnek szerelmi kapcsolatban úgy, hogy a kapcsolat minden résztvevője tud a másikról.

Előzetes elvárásaim

Bevallom őszintén, a kitett idézetek és a regényről megjelent cikkek alapján teljesen mást gondoltam a könyvről, mint amit aztán kaptam. Előzetesen azt hittem, a könyv arról fog szólni, hogy Annabella és a két eredeti pasija hogyan tudja poliamorként megélni a kapcsolatát, miután kiderül az igazság mindenki előtt. Azt is feltételeztem, hogy a könyv a lehető legpozitívabban akarja majd beállítani a poliamor kapcsolatokat. Épp ezért féltem tőle, hogy hiteltelen és hihetetlen lesz majd számomra a regény.

Hála az égnek Kitti teljesen másképp nyúlt a témához, mint ahogyan azt a kiragadott idézetek és cikkek sejtették számomra, és épp ezért a lehető legpozitívabb csalódás ért. Bár a poliamor karakterek egy része megpróbálja tökéletesen működőnek beállítani a kapcsolatait, maga a regény fellebbenti a fátylat a látszatról, és megmutatja az igazi, nagyon árnyalt valóságot.

Őszinte, hazugság nélküli kapcsolatok?

Bár a sokszívűek azt mondogatják a regényben, hogy a heterók kapcsolatai tele vannak hazugságokkal, de az övéik a színtiszta őszinteségen alapulnak, lényegében a történet megmutatja, hogy a poliamor kapcsolatok semmivel sem különbek, mint a monogám kapcsolatok. Ugyanis a történetben szereplő összes többemberes kapcsolatban van legalább egy személy, aki hazudik, megjátssza magát, féltékenykedik.

Szóval én úgy vélem, ezek a kapcsolatok legalább ugyanannyi hazugsággal, fájdalommal és persze örömmel is járhatnak, mint az olyan kapcsolatok, amelyekben csak két ember van.

Igazi szerelem?

Én a monogám kapcsolatok híve vagyok. Egyfelől, mert ha valakit szeretek, akkor mindenki másra nemtelen emberként tekintek, nem pedig potenciális partnerként. Másfelől, mert én magam képtelen lennék elviselni, ha osztozkodnom kéne azon az emberen, akit szeretek. Mindig is úgy gondoltam, hogy igazi szerelem csak két ember között lehetséges, hogy ez a két ember két nő, két férfi vagy egy nő és egy férfi, az lényegtelen, de a számuk kettő. Ám abban is hiszek, hogy sokféle szeretet létezik a világon. Sajnos nagyon-nagyon keveseknek adatik meg, hogy az életük során megtalálják az igazi szerelmet. Talán kicsit többeknek, hogy találjanak valakit, akit erős érzésekkel képesek szeretni, a többség pedig örülhet, ha átlagos szerelemre vagy szerelmekre talál élete során, amelyek viszonylag boldoggá teszik őt. Ezek az átlagos szerelmek pedig akár úgy is rátalálhatnak bizonyos beállítottságú emberekre, hogy egy időben egyszerre több. Ezek azok a szerelmek, amik pillanatnyi boldogságot adnak, ám valószínűleg nem tartanak örökké, amiket élvezünk, de amelyekben önmagunkat jobban szeretjük, mint a másikat.

Liberálisnak vallom magam, annak ellenére, hogy látom valahogyan a világot, az embereket és a kapcsolatokat, sosem ítélkeznék mások felett. Úgy vélem, liberálisnak lenni nem azt jelenti, hogy mindenki életmódjával feltétel nélkül egyetért az ember, hanem azt, hogy azok életmódját is elfogadjuk, akikkel nem értünk egyet (természetesen egészen addig, míg az életmódjukkal nem ártanak másoknak).

Szóval liberálisként olvastam ezt a könyvet is. Nem értettem egyet a poliamorok életmódjával, ám ítélkezni sem ítélkeztem fölöttük. Ha ők így akarnak élni, ezt a döntést hozták, akkor joguk van hozzá.

Törések

Ami miatt elfogadni el tudom, de megérteni nem a poliamor kapcsolatokat, az az, hogy szinte száz százalék, hogy valaki lelkén töréseket okoznak majd. A regényből is szépen látszik, hogy ezekben a kapcsolatokban a felek nem egyenlők egymással. Márpedig, aki másodlagos partner, és esetleg nemcsak fizikailag vonzódik a másikhoz, hanem bele is zúgott, annak mindenképpen nehéz elviselni, hogy ő háttérbe van szorítva. Azt hiszem, nem véletlen, hogy a régi időkben a háremekben annyi intrika, erőszak és gyilkosság történt, mert bárki bármit mond, az alap emberi természet szerintem nem szeret osztozkodni azon, akit szeret.

A legnagyobb gond viszont szerintem nem az, hogy a felnőttek egymásnak töréseket okoznak, mert mindenki önként vállalja egy ilyen kapcsolat következményeit. A regény alapján a legnagyobb problémát abban látom, ha egy poliamor személynek gyereke is van. Lilla karaktere nagyon szépen megmutatja, min mehet át egy kisgyerek egy ilyen családban.

Úgy gondolom, egy ilyen családban nem az a gond, hogy a kisgyerek azt látja, az apa, anya más embereket is szeret. Ezt egy jó szülő elmagyarázza a gyereknek a saját kis nyelvén (a szexualitás részétől távolt tartva), a gyerek pedig csak annyit érzékel az egészből, hogy nemcsak két, hanem több ember is szeretheti egymást egy időben.

A gond az, hogy egy poliamor kapcsolatban a gyerek újabb és újabb embereket szeret meg, majd amikor elmúlik a szülőkben az újdonság varázsa, felmerül valami gond, vagy előjön a féltékenység, és bekövetkezik a szakítás, akkor a gyerek újra és újra elveszíti a megszeretett embereket. Szóval a problémát nem abban látom, hogy a szülei több embert is szeretnek, hanem abban, hogy ezek nem állandó, hosszú távú kapcsolatok, hanem viszonylag gyorsan elhaló fellángolások. Egy gyerek pedig nagyon rosszul viselheti, hogy mindig új ember kerül az életébe, akit aztán megszeret vagy minimum hozzászokik, aztán meg elveszíti. Ez túl sok seb egy gyereknek, és nem csodálnám, ha ilyen gyerekkori sebek után kötődési nehézségei lennének felnőttként, mert mindig attól rettegne, hogy ha megszeret valakit, azt úgyis el fogja veszíteni. Egyébként ez a probléma egy egyedülálló szülőnél is előjöhet, aki sűrűn váltogatja a partnereit, és mindegyikkel összeismerteti a gyereket… Szerintem az állandóságra és érzelmi biztonságra minden gyereknek szüksége van, és ezt nem tudom, hogyan lehet összeegyeztetni a szülők poliamor életmódjával.

Anna és Bella

Féltem tőle, vajon képes leszek-e megkedvelni Annabella karakterét, de szerencsére sikerült. Nem értettem egyet a tetteivel, mégsem tudtam utálni értük, mert nem gonosz, hanem egyszerűen csak egy sérült lélek. Ez persze nem menti fel az alól, hogy két férfi életét is tönkretette. Hosszú éveket lopott el Andris és Dario életéből, és mindezt úgy, hogy szerintem egyiket sem szerette igazán.

Andissal már hosszú évek óta együtt volt. Eleinte biztosan szerette, aztán múltak az évek, és elfásult a kapcsolat. Ekkor jött Dario, aki az újdonság izgalmát adta. Annabella pedig azért nem tudott dönteni köztük, mert Andis a megszokás unalmas, de biztonságos érzését adta neki, Dario pedig feldobta az életét egy kicsit.

Annabella lehet, hogy akkor, a kapcsolatok közepén csücsülve úgy érezte, hogy mindkét férfit szereti, de szerintem tévedett. Ha valóban szerette volna bármelyiket is, akkor nem tudott volna ilyen könnyen továbblépni a szakítások után.

Egyébként Kitti nagyon jól felépítette Annabella karakterének személyiségét. Elérte, hogy az is meg tudja őt kedvelni, aki számára az, amit a két barátjával tett, megbocsáthatatlan bűn. Olyan hátteret talált ki számára, ami miatt az olvasó képes megsajnálni őt. Néhány pillanat volt csak, amikor kicsit megráztam volna Annabellát, amikor épp arról panaszkodott magában vagy másnak, hogy Andris és Dario milyen szemetek, amiért esélyt sem adtak neki, és neki milyen sokat kell szenvednie. Ezeket a gondolatokat iszonyatosan önzőnek és egoistának találtam, lévén, ő volt az, aki éveken át hazudott a két pasinak, lényegében ellopta, összezúzta az álmaikat, és a két pasinak sokkal nagyobb szenvedést kellett elviselnie miatta, mint amit ő okozott a hazugságaival saját magának.

Épp ezek miatt nagyon örülök annak is, hogy Kitti ugyanúgy látta a helyzetet, mint én, és végül Andris és Dario is elküldte Annabellát melegebb éghajlatra. Számomra nem lett volna valósághű, ha bármelyikük is megbocsát neki, szóval szerintem a regény így volt valósághű és logikus.

A zaklató

Annabellát, amint csatlakozik a sokszívűek közösségéhez, elkezdi valaki levelekkel és más módokon zaklatni, hogy elijessze a társaságból. Kittinek sikerült elérnie, hogy a titok egy részére magamtól rájöjjek, egy másik része viszont váratlanul érjen és meglepjen. És én pont az ilyen regényeket szeretem, amikben van, amit ki tudok találni, és ezáltal sikerélményt élhetek át, ám van még benne valami plusz, ami megdöbbent. Úgyhogy ilyen szempontból nagyon bejött ez a szál.

Amit én másképp oldottam volna meg, azok a zaklató leleplezése utáni részek. De erről nem mondok többet, mert nem akarok spoilerezni. A lényeg, hogy ha a való életben így zaklatna valaki, én más sorsot szánnék neki.

Összességében

Kitti stílusa nagyon tetszett, bátornak tartom, amiért bele mert nyúlni egy ilyen témába, és úgy gondolom, a lehető legjobban és leghitelesebben dolgozta fel azt.

A történetet nemcsak azoknak ajánlom, akik egyetértenek a poliamoriával, ha valaki alapvetően monogámia párti, de nyitott, akkor élvezni fogja szerintem. Szóval, ha valaki egy érdekes, újszerű, jó stílusban megírt regényt szeretne olvasni egy szélsőséges érzéseket kiváltó témáról, akkor ez a könyv mindenképpen neki való.

Kedvenc karakterek: Lilla, Szaki

Kedvenc jelenet: amikor Annabella elmegy a fotózásra.

Kedvenc idézetek:

„- Nagy tévedés, hogy a megcsalás teszi tönkre a kapcsolatokat. A falak a hibásak, amelyek a hazugságok miatt emelkednek két ember közé.”

„- Poliamornak lenni nem azt jelenti, hogy mindenkire ráizgulunk, aki szembejön. Ráadásul amilyen érzelmi állapotban most vagy, nem irigyelném azt az embert, aki beléd szeret.”

„- Te is poliamor vagy? – kérdezem tőle.
- Nem szívesen címkézem önmagam – feleli.
- Ezt kifejtenéd?
- Szerintem alapvetően nincs poliamor vagy monoamor személyiség. Helyzetek vannak, amikor úgy alakul, hogy kettőt szeretünk. az, hogy egyszer-kétszer ez megtörtént veled, még nem jelenti azt, hogy mindig is erre lesz igényed.”

„- Nem szép tőlem, hogy ezt mondom, de Kinga valamiféle anyakirálynőnek képzeli magát. Fennhangon hirdeti, hogy egy párkapcsolati hármas- vagy négyesfogat szereplői egyenlőek és meg kell oldani, hogy mindenkinek elég szeretet, törődés jusson. Közben pedig a saját élete a legjobb példa arra, hogy ez lehetetlen.
- A jelek szerint nem osztod a nézeteit.
- Persze, hogy nem – dől hátra Olivér, és nagyon nyújtózik, amiről eszembe jut a hatalmas, ezüst-fekete macskája. – Ahol többen vannak kettőnél, lesznek pillanatok, amikor a harmadik vagy negyedik szereplő a perifériára szorul. Ez a poliamoria átka, hogy vannak helyzetek, amikor választani kell.
- Tegyük fel, két nőd van, és egymás után felhívna. Az egyik defektet kapott valahol vidéken, és nem tud kereket cserélni, a másikat meg most rúgták ki az állásából, és padlón van lelkileg. Neked pedig el kell döntened, melyikhez rohansz. Az egyik fontosabb lesz a másiknál…”

„- Én is lépek, tesó – mondja halkan, majd hozzáteszi: - Elaludt a gyerek. Szerintem figyeljetek rá mostanában kicsit jobban. Nagyon meg van zuhanva. Azt kérdezte, én is el fogok-e tűnni, mint Dóri…
- És mit mondtál neki? – kérdezi Kinga, miközben belebújik a kabátjába.
- Azt, hogy nem fogok. Kész szerencse, hogy se veled, se Robival nem dugok. A szex mindig, mindent csak összezavar…”

„- Örülnél, ha Dóri visszajönne?
- Annak örülnék, ha soha nem is ismertük volna meg, mert akkor nem hiányozna – vágja rá önérzetesen a kislány. – Annak örülnék, ha anya és apa végre ketten élnének, mint más, normális emberek! – feláll az íróasztalától és dühösen a kukába söpri a színes ceruzaforgácsokat. – Nem akarok több új szülőt! – jelenti ki, most már kifejezetten sírós hangon.”

„- Van ez így – felelte. – Ha nincs problémánk, jellemzően csinálunk magunknak.”

„- Száz szónak is egy a vége: a párokkal vigyázz, Annabella! – figyelmeztet Dóri. – Különösen azokkal, akik régóta együtt vannak és nem ma kezdték a sokszívű életet. Először úgy tűnik, szeretnek, aztán ráébredsz a keserű valóságra, hogy nem vagy több játékszernél, akit elő lehet kapni, ha kell, de ha neked van szükséged rájuk, nincsenek sehol. Azaz bocs, mégis! A százéves nagymama születésnapján, a gyerek ballagásán vagy hétvégi grillezésen a barátoknál. Egyszóval élik a társadalom előtt vállalható, hazug, ámde rendezett kis életüket. Te pedig nem vagy más, csak a bűnös kis titkuk…”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése