Marie-Aude Murail Lakótárs kerestetik! című könyvével elsőként a Vörös Pöttyös Könyvek Facebook csoport témahetén találkoztam, és az idézetek alapján azonnal elnyerte az érdeklődésemet. Bevallom őszintén kevés kortárs, francia íróhoz volt eddig szerencsém, bár az egyik kedvenc írónőm, Anna Gavalda például francia, szóval kíváncsian álltam neki a könyvnek. Amint belekezdtem, azonnal meg is fogott magának, olyannyira, hogy alig néhány óra alatt elolvastam.
A történet két testvérről szól. Kléber még csak tizenhét éves, de olyan felelősség szakad a vállára, ami elől sok felnőtt is elmenekülne. Magára vállalja ugyanis az értelmi fogyatékos bátyja, Sutyi gondozását. Az első probléma, amit meg kell oldania, hogy hol lakjanak. Az apjuk újranősült, épp gyereket várnak, és az egyetlen megoldás, amivel hajlandó számolni, hogy Sutyit beadják egy intézetbe. Az idős nénikéjüknél szintén nem maradhatnak, mert a nő fél Sutyitól, és Sutyi sincs oda a nőért. Kléber végül talál egy albérletet, a probléma csak az, hogy négy másik fiatallal kéne osztozniuk rajta. Vajon sikerül Sutyinak beilleszkednie a lakótársaik közé? És a lakótársak megtanulják elfogadni Sutyit?
Édes és szomorú
Ez az a könyv, amelyen az ember egyszerre könnyezik és vigyorog. Sutyi beszólásai, reakciói annyira édesek, tényleg, mintha egy kisgyerekről olvasna az ember. Viszont, ha az ember a mélyükre néz, és megtanulja értelmezni ezeket a cukinak tűnő, gyermeki megnyilvánulásokat, akkor megfájdul a szíve. Sutyi ugyanis játék közben, néhány teljesen átlagosnak tűnő mondattal meséli el nekünk azt, hogy mi bántja, mitől fél, milyen traumák érték a múltban.
Az egyik kedvenc jelentem az, amikor kanalak segítségével meséli el, hogyan vesztettel el az anyukáját, az apja hogyan zárta be egy szörnyű intézetbe, ahol gyógyszerekkel lényegében „megölték” benne azt, ami a létezés alapja, és hogyan mentette ki onnan a testvére.
A legjobb testvér
Klébernél azt hiszem, senki nem kívánhatna jobb testvért. Bár Sutyival nem könnyű, és néha Kléber is kétségbeesik, imádja a bátyját, és bármit megtenne érte. Úgy gondoskodik róla, akár egy jó szülő a gyermekéről.
A probléma csak az, hogy még ő is gyerek, iskolába kell járnia, egyetemet végeznie, munkát találni, dolgozni, saját családot alapítani, vagyis élnie kéne a saját életét, amit egy hároméves értelmi szintjén lévő ember gondozása közben, ha nem kap segítséget, akkor nem tud megtenni.
Az apjukra nem számíthat, az a férfi tökéletes példája a pocsék apának, aki szeretné reprodukálni magát, mert az végül is nem nehéz és még kellemes is, de ha a gyerekkel valami gond van, akkor azt már intézze az anyja. Ha pedig az édesanya sajnos meghal, akkor intézzék ápolók és orvosok. Az mindegy, hogy a gyereknek ez jó-e vagy sem, a lényeg, hogy ne legyen teher apucinak. És persze, itt nem azzal van a gond, ha egy szülő segítséget kér a beteg gyereke mellé, akár egy intézet formájában, hanem azzal, ha nem néz utána, hogy az adott intézet jól bánik-e a gyerekével, és amint beadta oda, tojik is a gyerek fejére.
A gyámügyre szintén nem számíthatnak a testvérek, mert azok is csak egyetlen megoldást pártolnak, az intézetbe dugást. Más módszerük úgy látszik, nincsen arra, hogy segítsenek, vagy lenne, csak az macerásabb. Bármi is a helyzet, szomorú, hogy az a szervezet, aminek segítenie kéne a gyerekeket, betegeket és rászorulókat, annyit sem ér, mint halottnak a csók. És sajnos nemcsak a könyvben…
A legnagyobb szerencse
Kléber és Sutyi hatalmas szerencséje az, hogy olyan lakótársakat találnak, akik nem utasítják el zsigerből Sutyit. Aria, Enzo és Corentin nem mindig kezelik jól Sutyit, de próbálkoznak, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Rendes emberek, akik megpróbálják félretenni a mostani kor által belénk nevelt önzőséget, és áldozatot hoznak a testvérek érdekében.
Ez az együttélés persze, nehéz, főképp, amikor Sutyi valami kárt okoz, persze, nem direkt, hanem mert nem tudja, hogy amit csinál, az rossz. De a fiatalok rájönnek, hogy Sutyitól nemcsak gondokat kapnak, hanem nevetést, kedvességet, szeretetet és kötődést is. Na meg, megtanulhatják tőle, hogyan lehetnek jobb emberek.
Szóval ők hárman azok, akik rájönnek, hogy a nehézségek és a pozitív dolgok kiegyenlítik egymást a Sutyival való együttélés során.
Na, ki vagyok?
Sutyinak van még egy jó barátja egy plüss nyúl, Pupák úr személyében. Persze, Pupák úr nem él, Sutyi számára mégis olyan, mintha egy létező barát lenne. A könyvben, amikor kettesben maradnak, úgy is van megírva a történet, mintha Pupák úr életre kelne, ám ez csak szimbolikus. Pupák úr valójában Sutyi egyik énje. A nyuszi által tesz vagy mond el olyan dolgokat, amiket ő maga nem merne kimondani vagy megtenni.
Pupák úr egyébként legalább olyan vicces, mint Sutyi, csak kevésbé gyermeki, káromkodik, beleviszi a rosszba Sutyit és még a szex is érdekli.
A morcos, segítőkész, idős szomszéd
Istenfalvi úr a szomszédban lakik, és folyton szidja valami miatt a fiatalokat. Először azt hittem, ő okozza majd a fő problémát azzal, hogy nem akarja majd, hogy Sutyi ott éljen a házban. Aztán kiderült, hogy Istenfalvi úr csak látszólag morcos, valójában nagyon is segítőkész és törődő, csak valami miatt elrejti ezt az arcát. Ő tipikusan az a szomszéd bácsi, akit az ember először nagyon nem bír, de ha van lehetősége jobban megismerni, akkor szép lassan megkedveli.
Szerelmi szálak
Először is ott van Aria és Enzo szála. Ariának van pasija, Emmanuel, aki szereti Ariát a maga módján, komoly terveket sző vele kapcsolatban, összeköltözés, házasság, gyerekek, ám túl karót nyelt, túl savanyú személyiségű ember. És ott van Enzo, aki szerelmes Ariába, viszont túl gyerekes, vagy legalább is Aria annak hiszi, és Enzo nem tudja, hogyan bizonyítsa ennek az ellenkezőjét, hogyan hódítsa meg Aria szívét.
Kléber életében is van két lány, akik mindketten az iskolatársai. Béatrice szép, kihívó, ám nem érti meg Kléber a bátyja iránti kötődését. Zahra is szép, csak nem olyan kihívó módon, mint vetélytársa, és ő kedves, rendes lány is. Van egy süketnéma kishúga, így tökéletesen megérti, milyen felelősséget vállalni egy segítségre szoruló testvér iránt. Klébert nem igazán értettem, amiért Béatrice jött be neki jobban, mert oké, pasiból van, oké, Béatrice a leírás alapján szép és sok mindenre kapható, de sok értéket nem láttam benne. Szóval fogalmam sincs, hogy egy értelmes fiú miért nem unta meg a társaságát körülbelül két perc alatt… No, mindegy… A lényeg, hogy én végig Zahra párti voltam olvasás közben.
Filmváltozat
Kiderült, hogy a könyvnek van filmváltozata is, amit szintén csak ajánlani tudok. Igaz, nem teljesen könyvhű, de a hangulata ugyanolyan, mint a könyvnek. Nevetős-sírós az egész. És a karaktereket is jól elkapták a kiválasztott színészek, mindegyikük alakítása nagyon tetszett. Most először éreztem azt, hogy pont olyan színészeket választottak a szerepekre, akik passzoltak a fejemben elképzeltekhez.
A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a komoly témák humoros feldolgozását, és szeretnének kikapcsolódás közben elgondolkozni és tanulni valami fontosat a világról.
Kedvenc karakterek: Kléber, Sutyi, Zahra, Pupák úr, Enzo.
Kedvenc jelenet: amikor Sutyi kanalakkal eljátssza, mi történt vele.
Kedvenc idézetek:
„- Nekem miért nincs órám?
- Mert eltörted. Meg akartad nézni, hogy van-e benne emberke, emlékszel?
- Igeeen – húzódott Sutyi szája elragadtatott mosolyra.
- Van benne emberke?
- Niiiincs! – ordította Sutyi ugyanolyan önfeledten.”
„- Azt mondtam, hogy figyelj. Ha velem akarsz maradni, neked is tenned kell érte valamit.
Sutyi félig nyitott szájjal, jó szándéktól túlcsordulva figyelt.
- Szóval segítened kell nekem.
Sutyi talpra ugrott:
- Majd szépen beágyazok.
Kléber felsóhajtott:
- Persze, az jó lesz…”
„Egy óra múltán a szoba egy kapitális kupi állapotában leledzett, a padlószőnyegen játékok és ruhadarabok hevertek szerteszét, az ágy végébe is jutott belőlük egy rakat. Kléber visszajött a testvéréért, mögötte Enzo.
- Sutyi, mit csinálsz már megint?
Sutyi enyhén bűnbánó képpel körülnézett.
- Rumplit.”
„- Undok lány! – mondta Sutyi.
De igazándiból nem ez nyomasztotta.
- Láttad? Nincs farka.
- A lányok már csak ilyenek – mondta Pupák úr, és leterült a párnán.
- Nincs farkuk?
- Nincs.
Sutyi nagyon meg volt zavarodva.
- Egy kicsi se? Lehet, hogy nem látszik jól…
- Olyan mikroszpókos? – tűnődött el Pupák úr.”
„Sutyi közben félhangosan játszott három kanállal. A két leveseskanál volt a papakanál és a mamakanál, a kávéskanál meg a kicsijük.
– I-di-óta vagy – mondta a papakanál. – Nem kellesz nekem.
Aria egy ideig durcásan mélázott, most viszont már azt hallgatta, mit játszik Sutyi.
– Mondjuk, hogy a mamakanál meghal. A papakanál meg bedugja a kicsit az intézésbe. Mondjuk, hogy a csésze lesz az intézés.
Sutyi a kiskanalat belemártotta a maradék kávéba.
– Segítség, megfulladok! Blublublublu, süllyedek lefelé... Mondjuk, hogy a kicsikanál meghalódik a Malicroix-ban, a testvére meg elviszi egy másik házba...
Sutyi keresett valamit az asztalon. Meglátta az Aria csészéje mellett heverő kiskanalat. Mutatóujját begörbítve, középső ujját kinyújtva araszolt a kiskanál irányába, akárcsak egy kis emberke, majd alulról felfelé nézett Ariára:
– Add ide a kanalat – súgta.
A lány odanyújtotta neki. Sutyi fülig érő mosollyal nyugtázta.
– Ő lesz a testvér – magyarázta.
– Elmegy a kicsikanálért az intézetbe?
Sutyi olyan boldogan bólintott, hogy Aria szemét elfutotta a könny.”
„Enzo odahajolt hozzá, és homlokát óvatosan Sutyi fejéhez ütötte.
- Ding – mondta Sutyi, akit mulattatott a dolog.
- Tudod, hogy haverok vagyunk? – súgta oda Enzo.
- Aha – súgta vissza Sutyi.”
„- A lányok buták – jelentette ki Sutyi. – Nem akarok itt maradni!
- Mindjárt adok neked színes ceruzát – mondta neki Zahra. – Majd rajzolsz nekünk nyuszikat, jó?
Kléber rákacsintott, s már ott se volt. Sutyi nagyon szerencsétlennek érezte magát. Leila és Malika felé bökött:
- Annakának és annakának nem csinálok nyuszit!
- Hallod, „annak” helyett azt mondja, hogy „annakának”! – csófolódott Malika kilenc évének minden gőgjével.
- Azér, mer én egy másik nyelvet beszélek! – kiabálta Sutyi vérig sértve.
- Azér, mer te flúgos vagy!
- Te meg zizibizi!
Jasmine mama a veszekedés hallatán kirohant az előszobába.
- Hát már meg is érkezett? Szia… Szia, jól vagy? Gyere a nappaliba!
Hangosan beszélt, mintha Sutyi süket lenne. A fiú engedelmeskedett, de közben ezt motyogta maga elé:
- Én itt senkit se szeretek.”
„- De még nem is ettem!
- Kifelé! – ripakodott rá a főpincér most már fenyegető hangon. A közelben ülő vendégek felfigyeltek a jelenetre.
- Nem minden dilis van bolondokházába zárva – állapította meg az asztalszomszéd.
Sutyi fogta Pupák urat, és kifutott az étteremből. Az igazságra az éjszaka kellős közepén derült fény: az emberek nem a nyulakat nem szerették. Őt nem.”
„- Larbi, Kléberrel kapcsolatban van egy kis gond.
- Miféle gond? – kérdezte aggódva az ura.
- Hát az, hogy misére jár.
- Ja? Csak ennyi?
Larbi papa arca felderült:
- A Koránban ez áll: „A hívőkhöz legközelebb állnak barátság révén azok az emberek, akik ezt mondják: »Igen, mi keresztények vagyunk!«”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
A történet két testvérről szól. Kléber még csak tizenhét éves, de olyan felelősség szakad a vállára, ami elől sok felnőtt is elmenekülne. Magára vállalja ugyanis az értelmi fogyatékos bátyja, Sutyi gondozását. Az első probléma, amit meg kell oldania, hogy hol lakjanak. Az apjuk újranősült, épp gyereket várnak, és az egyetlen megoldás, amivel hajlandó számolni, hogy Sutyit beadják egy intézetbe. Az idős nénikéjüknél szintén nem maradhatnak, mert a nő fél Sutyitól, és Sutyi sincs oda a nőért. Kléber végül talál egy albérletet, a probléma csak az, hogy négy másik fiatallal kéne osztozniuk rajta. Vajon sikerül Sutyinak beilleszkednie a lakótársaik közé? És a lakótársak megtanulják elfogadni Sutyit?
Édes és szomorú
Ez az a könyv, amelyen az ember egyszerre könnyezik és vigyorog. Sutyi beszólásai, reakciói annyira édesek, tényleg, mintha egy kisgyerekről olvasna az ember. Viszont, ha az ember a mélyükre néz, és megtanulja értelmezni ezeket a cukinak tűnő, gyermeki megnyilvánulásokat, akkor megfájdul a szíve. Sutyi ugyanis játék közben, néhány teljesen átlagosnak tűnő mondattal meséli el nekünk azt, hogy mi bántja, mitől fél, milyen traumák érték a múltban.
Az egyik kedvenc jelentem az, amikor kanalak segítségével meséli el, hogyan vesztettel el az anyukáját, az apja hogyan zárta be egy szörnyű intézetbe, ahol gyógyszerekkel lényegében „megölték” benne azt, ami a létezés alapja, és hogyan mentette ki onnan a testvére.
A legjobb testvér
Klébernél azt hiszem, senki nem kívánhatna jobb testvért. Bár Sutyival nem könnyű, és néha Kléber is kétségbeesik, imádja a bátyját, és bármit megtenne érte. Úgy gondoskodik róla, akár egy jó szülő a gyermekéről.
A probléma csak az, hogy még ő is gyerek, iskolába kell járnia, egyetemet végeznie, munkát találni, dolgozni, saját családot alapítani, vagyis élnie kéne a saját életét, amit egy hároméves értelmi szintjén lévő ember gondozása közben, ha nem kap segítséget, akkor nem tud megtenni.
Az apjukra nem számíthat, az a férfi tökéletes példája a pocsék apának, aki szeretné reprodukálni magát, mert az végül is nem nehéz és még kellemes is, de ha a gyerekkel valami gond van, akkor azt már intézze az anyja. Ha pedig az édesanya sajnos meghal, akkor intézzék ápolók és orvosok. Az mindegy, hogy a gyereknek ez jó-e vagy sem, a lényeg, hogy ne legyen teher apucinak. És persze, itt nem azzal van a gond, ha egy szülő segítséget kér a beteg gyereke mellé, akár egy intézet formájában, hanem azzal, ha nem néz utána, hogy az adott intézet jól bánik-e a gyerekével, és amint beadta oda, tojik is a gyerek fejére.
A gyámügyre szintén nem számíthatnak a testvérek, mert azok is csak egyetlen megoldást pártolnak, az intézetbe dugást. Más módszerük úgy látszik, nincsen arra, hogy segítsenek, vagy lenne, csak az macerásabb. Bármi is a helyzet, szomorú, hogy az a szervezet, aminek segítenie kéne a gyerekeket, betegeket és rászorulókat, annyit sem ér, mint halottnak a csók. És sajnos nemcsak a könyvben…
A legnagyobb szerencse
Kléber és Sutyi hatalmas szerencséje az, hogy olyan lakótársakat találnak, akik nem utasítják el zsigerből Sutyit. Aria, Enzo és Corentin nem mindig kezelik jól Sutyit, de próbálkoznak, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Rendes emberek, akik megpróbálják félretenni a mostani kor által belénk nevelt önzőséget, és áldozatot hoznak a testvérek érdekében.
Ez az együttélés persze, nehéz, főképp, amikor Sutyi valami kárt okoz, persze, nem direkt, hanem mert nem tudja, hogy amit csinál, az rossz. De a fiatalok rájönnek, hogy Sutyitól nemcsak gondokat kapnak, hanem nevetést, kedvességet, szeretetet és kötődést is. Na meg, megtanulhatják tőle, hogyan lehetnek jobb emberek.
Szóval ők hárman azok, akik rájönnek, hogy a nehézségek és a pozitív dolgok kiegyenlítik egymást a Sutyival való együttélés során.
Na, ki vagyok?
Sutyinak van még egy jó barátja egy plüss nyúl, Pupák úr személyében. Persze, Pupák úr nem él, Sutyi számára mégis olyan, mintha egy létező barát lenne. A könyvben, amikor kettesben maradnak, úgy is van megírva a történet, mintha Pupák úr életre kelne, ám ez csak szimbolikus. Pupák úr valójában Sutyi egyik énje. A nyuszi által tesz vagy mond el olyan dolgokat, amiket ő maga nem merne kimondani vagy megtenni.
Pupák úr egyébként legalább olyan vicces, mint Sutyi, csak kevésbé gyermeki, káromkodik, beleviszi a rosszba Sutyit és még a szex is érdekli.
A morcos, segítőkész, idős szomszéd
Istenfalvi úr a szomszédban lakik, és folyton szidja valami miatt a fiatalokat. Először azt hittem, ő okozza majd a fő problémát azzal, hogy nem akarja majd, hogy Sutyi ott éljen a házban. Aztán kiderült, hogy Istenfalvi úr csak látszólag morcos, valójában nagyon is segítőkész és törődő, csak valami miatt elrejti ezt az arcát. Ő tipikusan az a szomszéd bácsi, akit az ember először nagyon nem bír, de ha van lehetősége jobban megismerni, akkor szép lassan megkedveli.
Szerelmi szálak
Először is ott van Aria és Enzo szála. Ariának van pasija, Emmanuel, aki szereti Ariát a maga módján, komoly terveket sző vele kapcsolatban, összeköltözés, házasság, gyerekek, ám túl karót nyelt, túl savanyú személyiségű ember. És ott van Enzo, aki szerelmes Ariába, viszont túl gyerekes, vagy legalább is Aria annak hiszi, és Enzo nem tudja, hogyan bizonyítsa ennek az ellenkezőjét, hogyan hódítsa meg Aria szívét.
Kléber életében is van két lány, akik mindketten az iskolatársai. Béatrice szép, kihívó, ám nem érti meg Kléber a bátyja iránti kötődését. Zahra is szép, csak nem olyan kihívó módon, mint vetélytársa, és ő kedves, rendes lány is. Van egy süketnéma kishúga, így tökéletesen megérti, milyen felelősséget vállalni egy segítségre szoruló testvér iránt. Klébert nem igazán értettem, amiért Béatrice jött be neki jobban, mert oké, pasiból van, oké, Béatrice a leírás alapján szép és sok mindenre kapható, de sok értéket nem láttam benne. Szóval fogalmam sincs, hogy egy értelmes fiú miért nem unta meg a társaságát körülbelül két perc alatt… No, mindegy… A lényeg, hogy én végig Zahra párti voltam olvasás közben.
Filmváltozat
Kiderült, hogy a könyvnek van filmváltozata is, amit szintén csak ajánlani tudok. Igaz, nem teljesen könyvhű, de a hangulata ugyanolyan, mint a könyvnek. Nevetős-sírós az egész. És a karaktereket is jól elkapták a kiválasztott színészek, mindegyikük alakítása nagyon tetszett. Most először éreztem azt, hogy pont olyan színészeket választottak a szerepekre, akik passzoltak a fejemben elképzeltekhez.
A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a komoly témák humoros feldolgozását, és szeretnének kikapcsolódás közben elgondolkozni és tanulni valami fontosat a világról.
Kedvenc karakterek: Kléber, Sutyi, Zahra, Pupák úr, Enzo.
Kedvenc jelenet: amikor Sutyi kanalakkal eljátssza, mi történt vele.
Kedvenc idézetek:
„- Nekem miért nincs órám?
- Mert eltörted. Meg akartad nézni, hogy van-e benne emberke, emlékszel?
- Igeeen – húzódott Sutyi szája elragadtatott mosolyra.
- Van benne emberke?
- Niiiincs! – ordította Sutyi ugyanolyan önfeledten.”
„- Azt mondtam, hogy figyelj. Ha velem akarsz maradni, neked is tenned kell érte valamit.
Sutyi félig nyitott szájjal, jó szándéktól túlcsordulva figyelt.
- Szóval segítened kell nekem.
Sutyi talpra ugrott:
- Majd szépen beágyazok.
Kléber felsóhajtott:
- Persze, az jó lesz…”
„Egy óra múltán a szoba egy kapitális kupi állapotában leledzett, a padlószőnyegen játékok és ruhadarabok hevertek szerteszét, az ágy végébe is jutott belőlük egy rakat. Kléber visszajött a testvéréért, mögötte Enzo.
- Sutyi, mit csinálsz már megint?
Sutyi enyhén bűnbánó képpel körülnézett.
- Rumplit.”
„- Undok lány! – mondta Sutyi.
De igazándiból nem ez nyomasztotta.
- Láttad? Nincs farka.
- A lányok már csak ilyenek – mondta Pupák úr, és leterült a párnán.
- Nincs farkuk?
- Nincs.
Sutyi nagyon meg volt zavarodva.
- Egy kicsi se? Lehet, hogy nem látszik jól…
- Olyan mikroszpókos? – tűnődött el Pupák úr.”
„Sutyi közben félhangosan játszott három kanállal. A két leveseskanál volt a papakanál és a mamakanál, a kávéskanál meg a kicsijük.
– I-di-óta vagy – mondta a papakanál. – Nem kellesz nekem.
Aria egy ideig durcásan mélázott, most viszont már azt hallgatta, mit játszik Sutyi.
– Mondjuk, hogy a mamakanál meghal. A papakanál meg bedugja a kicsit az intézésbe. Mondjuk, hogy a csésze lesz az intézés.
Sutyi a kiskanalat belemártotta a maradék kávéba.
– Segítség, megfulladok! Blublublublu, süllyedek lefelé... Mondjuk, hogy a kicsikanál meghalódik a Malicroix-ban, a testvére meg elviszi egy másik házba...
Sutyi keresett valamit az asztalon. Meglátta az Aria csészéje mellett heverő kiskanalat. Mutatóujját begörbítve, középső ujját kinyújtva araszolt a kiskanál irányába, akárcsak egy kis emberke, majd alulról felfelé nézett Ariára:
– Add ide a kanalat – súgta.
A lány odanyújtotta neki. Sutyi fülig érő mosollyal nyugtázta.
– Ő lesz a testvér – magyarázta.
– Elmegy a kicsikanálért az intézetbe?
Sutyi olyan boldogan bólintott, hogy Aria szemét elfutotta a könny.”
„Enzo odahajolt hozzá, és homlokát óvatosan Sutyi fejéhez ütötte.
- Ding – mondta Sutyi, akit mulattatott a dolog.
- Tudod, hogy haverok vagyunk? – súgta oda Enzo.
- Aha – súgta vissza Sutyi.”
„- A lányok buták – jelentette ki Sutyi. – Nem akarok itt maradni!
- Mindjárt adok neked színes ceruzát – mondta neki Zahra. – Majd rajzolsz nekünk nyuszikat, jó?
Kléber rákacsintott, s már ott se volt. Sutyi nagyon szerencsétlennek érezte magát. Leila és Malika felé bökött:
- Annakának és annakának nem csinálok nyuszit!
- Hallod, „annak” helyett azt mondja, hogy „annakának”! – csófolódott Malika kilenc évének minden gőgjével.
- Azér, mer én egy másik nyelvet beszélek! – kiabálta Sutyi vérig sértve.
- Azér, mer te flúgos vagy!
- Te meg zizibizi!
Jasmine mama a veszekedés hallatán kirohant az előszobába.
- Hát már meg is érkezett? Szia… Szia, jól vagy? Gyere a nappaliba!
Hangosan beszélt, mintha Sutyi süket lenne. A fiú engedelmeskedett, de közben ezt motyogta maga elé:
- Én itt senkit se szeretek.”
„- De még nem is ettem!
- Kifelé! – ripakodott rá a főpincér most már fenyegető hangon. A közelben ülő vendégek felfigyeltek a jelenetre.
- Nem minden dilis van bolondokházába zárva – állapította meg az asztalszomszéd.
Sutyi fogta Pupák urat, és kifutott az étteremből. Az igazságra az éjszaka kellős közepén derült fény: az emberek nem a nyulakat nem szerették. Őt nem.”
„- Larbi, Kléberrel kapcsolatban van egy kis gond.
- Miféle gond? – kérdezte aggódva az ura.
- Hát az, hogy misére jár.
- Ja? Csak ennyi?
Larbi papa arca felderült:
- A Koránban ez áll: „A hívőkhöz legközelebb állnak barátság révén azok az emberek, akik ezt mondják: »Igen, mi keresztények vagyunk!«”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése