A Menő Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent E. K. Johnston Ezer éjszaka című regénye. Gyere hát, mese szól. Jön a hely, hol a jó, csoda mindig a pártodon áll. Hol a varázslat ér, oda gyakran betérsz. Csak annyit mondj: Ezer éjszaka vár reám!
E. K. Johnston Ezer éjszaka című regénye megint csak a kivételekhez tartozik, mert a címe vonta magára a figyelmemet. Ki ne ismerné az Ezeregy éjszaka meséit, gondoltam, biztosan valahogy kapcsolódik a könyv a meséhez, és érdekelt, hogy milyen módon.
A történet egy Lo-Melkhiin nevű királyról szól, akit megszállt valami sivatagi démon az egyik vadászata alkalmával. Azóta folyamatosan újabb és újabb lányokat ragad el kényszerrel a családjaiktól, hogy feleségül vegye őket, azután az életerejüket elszívja. A történet elején ismét új feleségért megy egy sivatagi faluba, ahol él egy gyönyörű lány. Az egész falu azt hiszi, hogy a király őt fogja választani, ám a lány kevésbé szép húga feláldozza önmagát a testvéréért, és eléri, hogy Lo-Melkhiin őt vigye magával. A feleségeként pedig túléli az első éjszakát. Aztán a másodikat is. És így tovább… De vajon meddig tudja elkerülni a halált?
Nőgyűlölő meséből feminista regény
Nos, kicsit mást kaptam ettől a könyvtől, mint amire egyébként a cím és a fülszöveg alapján számítottam. Azt hittem, hogy az eredeti mese feldolgozása lesz a történet ifjúsági regény formájában, de igazából csak részben az. Ami hasonlít, hogy adott egy király, aki folyamatosan új feleséget rabol magának, akit aztán megöl, és adott egy új feleség, aki valamiért képes életben maradni mellette. De körülbelül ennyi is, amit párhuzamba lehet állítani az eredeti mesével.
Amiben különbözik a történet az a király motivációja és az új feleség módszere. Az eredeti mesében a király egyszerű halandó ember, akit megcsal a felesége, erre megöli, és a női nem iránti bosszúvágyból elkezdi legyilkolni a feleségeivé tett nőket. Johnston valószínűleg megérezte azt, hogy egy ilyen királyt a 21. századi olvasó nem tudna megkedvelni még akkor sem, ha az utolsó feleségét végül életben hagyja. Épp ezért kitalált egy fantasy szálat a történetbe.
A király igazából nem is a király. Megszállta őt egy démon, és a démon az, aki nőket öl. A valódi Lo-Melkhiin ott él a saját elméjében elzárva, nem képes irányítani a testét, és borzalmasan szenved azoktól a tettektől, amiket a démon az ő testében követ el. Vagyis nem egy gonoszlelkű férfit kell megszelídíteni a történetben, hanem egy valódi démont kell legyőzni, és egy jó férfit megmenteni tőle.
Ez feminista szemmel nézve nagyon klassz átírása a mesének, ugyanis azt sugallja, hogy egy valódi férfit, aki nőket rabol, bántalmaz, gyilkol, nem lehet megváltoztatni, így nem is lehet belőle pozitív főszereplő. Ahogyan a valóságban sem lehetne egy sorozatgyilkosból jó ember.
Mese, mese, mátka
Az új feleség módszere is más, mint az eredeti mesében. Ott ugye, azáltal marad életben, hogy elkezd mesélni a királynak egy történetet, amit aztán félbehagy azért, hogy a királyt kíváncsivá tegye, és mindig életben hagyja őt a következő éjszakáig, hogy folytathassa neki a mesét.
Itt a feleség és a király alig beszélnek egymással. Talán három-négy éjszakai beszélgetésük van konkrétan leírva számunkra (és még néhányat csak említenek nekünk), de ezek is rövidek, semmitmondóak. A lány mesél ugyan a családjáról, főképp a nővéréről a királynak, de nem meseszerűen, és nem folytatásokban.
A „mesék” mégis megjelennek a történetben, ám másféle módon. A feleség képes valamiféle transzba esni, amiben történeteket lát a sivatagban hátrahagyott családjáról és Lo-Melkhiinről. Először azt gondolja, hogy ezek képzelgések, de végül rájön, hogy sokkal többek annál, és felhasználhatja őket ahhoz, hogy legyőzze a királyban élő démont. Ezt a fegyverként is használható képességet pedig lényegében a nővérének köszönheti, de hogy milyen módon, azt nem spoilerezem le.
Mese egy egzotikus népről
Számunkra a sivatagi népek élete, szokásai egzotikusnak számítanak, mert nagyon más körülmények között töltik a mindennapjaikat, mint mi. Ezért ebből a szempontból igazán érdekes ez a könyv. Nagyon szépen, érzékletesen leírja, hol és hogyan él a könyvbeli új feleség még mielőtt Lo-Melkhiin magával ragadja.
Bár furcsák lehetnek ezek a szokások egy 21. századi, európai ember számára, a többségük egyáltalán nem ijesztő vagy taszító. Sőt, vannak köztük olyanok, amelyek nagyon tetszettek, például a testvérek közötti szoros kapocs, és hogy mindig együtt, közösen végzik el a munkájukat. Vagy a kisisteneknek tett ajánlások, és a velük kapcsolatos szertartások. Az is nagyon szép, hogy a karaván vezetőjének bár két felesége is van (ami a saját elveimmel ellentétes), a nők barátokként élnek együtt, és nemcsak a saját gyerekeiket szeretik igazán, hanem a másik nő gyerekeit is.
A leírások is gyönyörűek, a helyek, tárgyak, ruhák szinte megelevenednek az ember szeme előtt, annyira érzékletesen vannak szavakba öntve.
Egy igazi család
A Lo-Melkhiinben élő démon lényegében egy sorozatgyilkos, aki nőket öl. Ennek ellenére hosszú ideig senki nem lázad fel ellene, az emberek tartják magukat a törvényhez, és odaadják neki a kiválasztott lányaikat, pedig tudják, milyen sors vár rájuk. Vannak, akiket a félelem vezérel. Mások viszont úgy érzik, nem nagy áldozat ez azért, hogy jól élhessenek. Lo-Melkhiin ugyanis attól eltekintve, hogy nőket öl, „jó király”. Országában virágzik a kereskedelem, béke van, nincs éhezés, szegénység. Vagyis, akiket nem választ feleségnek, azok nyugodtan, békésen, jól élhetnek. Ezt elsősorban bizonyos férfiak értékelik, lévén belőlük úgysem lehet feleség, így az életük biztonságban van, és ha egy lányukat fel kell áldozni, az nem nagy ár a szemükben.
Az új feleség apja azonban más, ő valóban szereti a lányait. Amikor megtudja, hogy a kisebbik lányát elragadták, képtelen tétlenül ülni a fenekén, és élvezni az ezzel járó hasznot. Az új feleség családja igazi, összetartó család. Az apa, a két felesége, a fiú- és lánytestvérek szeretik egymást és összetartanak. Ez pedig nagyon szimpatikussá teszi őket az olvasó szemében.
Szépség vs. kalandok
Őszintén bevallom, a könyv első fele annyira nem fogott meg. Persze, gyönyörűek voltak benne a leírások, de a történet eléggé laposnak tűnt. Semmi különös nem történt benne azon kívül, hogy a király elvitte magával az új feleségét, aki túlélte az első éjszakát, és elkezdett megismerkedni az új otthonával.
A sztori onnantól szippantott magába igazán, hogy kiderült, az új feleség transz alatti képzelgései nem pusztán képzelgések. Innentől kezdve vártam, hogy mihez is kezd majd az erejével, és mit szól majd a királyban élő démon ahhoz, hogy nem egy közönséges embernővel kell szembenéznie.
A könyv legvégén már szó szerint izgultam, hogy mi fog történni, mert azt is el tudtam képzelni, hogy rossz lesz a vége, és azt is, hogy jó. Nem tudtam, mire számíthatok végül.
A történet egy Lo-Melkhiin nevű királyról szól, akit megszállt valami sivatagi démon az egyik vadászata alkalmával. Azóta folyamatosan újabb és újabb lányokat ragad el kényszerrel a családjaiktól, hogy feleségül vegye őket, azután az életerejüket elszívja. A történet elején ismét új feleségért megy egy sivatagi faluba, ahol él egy gyönyörű lány. Az egész falu azt hiszi, hogy a király őt fogja választani, ám a lány kevésbé szép húga feláldozza önmagát a testvéréért, és eléri, hogy Lo-Melkhiin őt vigye magával. A feleségeként pedig túléli az első éjszakát. Aztán a másodikat is. És így tovább… De vajon meddig tudja elkerülni a halált?
Nőgyűlölő meséből feminista regény
Nos, kicsit mást kaptam ettől a könyvtől, mint amire egyébként a cím és a fülszöveg alapján számítottam. Azt hittem, hogy az eredeti mese feldolgozása lesz a történet ifjúsági regény formájában, de igazából csak részben az. Ami hasonlít, hogy adott egy király, aki folyamatosan új feleséget rabol magának, akit aztán megöl, és adott egy új feleség, aki valamiért képes életben maradni mellette. De körülbelül ennyi is, amit párhuzamba lehet állítani az eredeti mesével.
Amiben különbözik a történet az a király motivációja és az új feleség módszere. Az eredeti mesében a király egyszerű halandó ember, akit megcsal a felesége, erre megöli, és a női nem iránti bosszúvágyból elkezdi legyilkolni a feleségeivé tett nőket. Johnston valószínűleg megérezte azt, hogy egy ilyen királyt a 21. századi olvasó nem tudna megkedvelni még akkor sem, ha az utolsó feleségét végül életben hagyja. Épp ezért kitalált egy fantasy szálat a történetbe.
A király igazából nem is a király. Megszállta őt egy démon, és a démon az, aki nőket öl. A valódi Lo-Melkhiin ott él a saját elméjében elzárva, nem képes irányítani a testét, és borzalmasan szenved azoktól a tettektől, amiket a démon az ő testében követ el. Vagyis nem egy gonoszlelkű férfit kell megszelídíteni a történetben, hanem egy valódi démont kell legyőzni, és egy jó férfit megmenteni tőle.
Ez feminista szemmel nézve nagyon klassz átírása a mesének, ugyanis azt sugallja, hogy egy valódi férfit, aki nőket rabol, bántalmaz, gyilkol, nem lehet megváltoztatni, így nem is lehet belőle pozitív főszereplő. Ahogyan a valóságban sem lehetne egy sorozatgyilkosból jó ember.
Mese, mese, mátka
Az új feleség módszere is más, mint az eredeti mesében. Ott ugye, azáltal marad életben, hogy elkezd mesélni a királynak egy történetet, amit aztán félbehagy azért, hogy a királyt kíváncsivá tegye, és mindig életben hagyja őt a következő éjszakáig, hogy folytathassa neki a mesét.
Itt a feleség és a király alig beszélnek egymással. Talán három-négy éjszakai beszélgetésük van konkrétan leírva számunkra (és még néhányat csak említenek nekünk), de ezek is rövidek, semmitmondóak. A lány mesél ugyan a családjáról, főképp a nővéréről a királynak, de nem meseszerűen, és nem folytatásokban.
A „mesék” mégis megjelennek a történetben, ám másféle módon. A feleség képes valamiféle transzba esni, amiben történeteket lát a sivatagban hátrahagyott családjáról és Lo-Melkhiinről. Először azt gondolja, hogy ezek képzelgések, de végül rájön, hogy sokkal többek annál, és felhasználhatja őket ahhoz, hogy legyőzze a királyban élő démont. Ezt a fegyverként is használható képességet pedig lényegében a nővérének köszönheti, de hogy milyen módon, azt nem spoilerezem le.
Mese egy egzotikus népről
Számunkra a sivatagi népek élete, szokásai egzotikusnak számítanak, mert nagyon más körülmények között töltik a mindennapjaikat, mint mi. Ezért ebből a szempontból igazán érdekes ez a könyv. Nagyon szépen, érzékletesen leírja, hol és hogyan él a könyvbeli új feleség még mielőtt Lo-Melkhiin magával ragadja.
Bár furcsák lehetnek ezek a szokások egy 21. századi, európai ember számára, a többségük egyáltalán nem ijesztő vagy taszító. Sőt, vannak köztük olyanok, amelyek nagyon tetszettek, például a testvérek közötti szoros kapocs, és hogy mindig együtt, közösen végzik el a munkájukat. Vagy a kisisteneknek tett ajánlások, és a velük kapcsolatos szertartások. Az is nagyon szép, hogy a karaván vezetőjének bár két felesége is van (ami a saját elveimmel ellentétes), a nők barátokként élnek együtt, és nemcsak a saját gyerekeiket szeretik igazán, hanem a másik nő gyerekeit is.
A leírások is gyönyörűek, a helyek, tárgyak, ruhák szinte megelevenednek az ember szeme előtt, annyira érzékletesen vannak szavakba öntve.
Egy igazi család
A Lo-Melkhiinben élő démon lényegében egy sorozatgyilkos, aki nőket öl. Ennek ellenére hosszú ideig senki nem lázad fel ellene, az emberek tartják magukat a törvényhez, és odaadják neki a kiválasztott lányaikat, pedig tudják, milyen sors vár rájuk. Vannak, akiket a félelem vezérel. Mások viszont úgy érzik, nem nagy áldozat ez azért, hogy jól élhessenek. Lo-Melkhiin ugyanis attól eltekintve, hogy nőket öl, „jó király”. Országában virágzik a kereskedelem, béke van, nincs éhezés, szegénység. Vagyis, akiket nem választ feleségnek, azok nyugodtan, békésen, jól élhetnek. Ezt elsősorban bizonyos férfiak értékelik, lévén belőlük úgysem lehet feleség, így az életük biztonságban van, és ha egy lányukat fel kell áldozni, az nem nagy ár a szemükben.
Az új feleség apja azonban más, ő valóban szereti a lányait. Amikor megtudja, hogy a kisebbik lányát elragadták, képtelen tétlenül ülni a fenekén, és élvezni az ezzel járó hasznot. Az új feleség családja igazi, összetartó család. Az apa, a két felesége, a fiú- és lánytestvérek szeretik egymást és összetartanak. Ez pedig nagyon szimpatikussá teszi őket az olvasó szemében.
Szépség vs. kalandok
Őszintén bevallom, a könyv első fele annyira nem fogott meg. Persze, gyönyörűek voltak benne a leírások, de a történet eléggé laposnak tűnt. Semmi különös nem történt benne azon kívül, hogy a király elvitte magával az új feleségét, aki túlélte az első éjszakát, és elkezdett megismerkedni az új otthonával.
A sztori onnantól szippantott magába igazán, hogy kiderült, az új feleség transz alatti képzelgései nem pusztán képzelgések. Innentől kezdve vártam, hogy mihez is kezd majd az erejével, és mit szól majd a királyban élő démon ahhoz, hogy nem egy közönséges embernővel kell szembenéznie.
A könyv legvégén már szó szerint izgultam, hogy mi fog történni, mert azt is el tudtam képzelni, hogy rossz lesz a vége, és azt is, hogy jó. Nem tudtam, mire számíthatok végül.
A regényt azoknak ajánlom, akik szeretik a szép leírásokat, idegen kultúrákat, érdekes meséket.
Kedvenc karakterek: a nővér, az új feleség, Sziklakezű Firh.
Kedvenc jelenet: amikor az új feleség apja és bátyjai elmennek Lo-Melkhiinhez.
Kedvenc idézetek:
„Mindig úgy tűnt számomra, hogy a férfiak hajlandóak szemet hunyni a kellemetlen dolgok felett, annak a kedvéért, ha más jól működik. A szobrok szeme a szökőkút dallamos hangjáért. Lányaik halála a kereskedelmük virágzásáért.”
„Leült, és elvett a tálból egy olajbogyót. Miközben leültem mellé, a szájába vette, és aztán keresztülköpte a magot a kerten. Nem tudtam mit tenni, elnevettem magam.
- Nem ment túl messzire – mondta. – Fiatalabb koromban átment volna a falon.
Felnéztem, és láttam, hogy csak tréfál, de olyan rég volt, hogy bárki vidám dolgot mondott volna nekem.”
„- Nos, egemnek csillaga – mondta Lo-Melkhiin. – Könyörögni fogsz?
(…)
- Nem – válaszoltam. – Ha azt akarnád, hogy sírjak és jajveszékeljek, találnál rá jobb módot.
Elnevette magát, fogai fényesen csillogtak.
- Valóban, kedvesem. Találnék – mondta.”
„- Ezek szerint igaz – suttogta, ahogy közelebb ért. Úgy beszélt, mint az, akinek megszámlálhatatlanul sokszor ismételtek el valamit, ő mégis kételkedett az igazságban, míg nem volt ott előtte. Míg én nem voltam ott előtte. Nem Lo-Melkhiinhez beszélt, bár ő is hallhatta a szavait. A kisistenéhez beszélt. – Életben van a lányom.
- Így igaz, szívemnek atyja – mondta Lo-Melkhiin. – A lányod a királyném.
Atyám újra letérdelt. Mintha oly messzire hozták volna lábai, hogy már nem bírták tovább. Most az emelvényen ült, pontosan előttem. Gondolkodás nélkül kinyújtottam felé a kezemet. Megragadta és megcsókolta. Éreztem az út porát, szakállának szálait, és a forró könnyeket, amik a szeméből potyogtak.”
Értékelés: TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Kedvenc karakterek: a nővér, az új feleség, Sziklakezű Firh.
Kedvenc jelenet: amikor az új feleség apja és bátyjai elmennek Lo-Melkhiinhez.
Kedvenc idézetek:
„Mindig úgy tűnt számomra, hogy a férfiak hajlandóak szemet hunyni a kellemetlen dolgok felett, annak a kedvéért, ha más jól működik. A szobrok szeme a szökőkút dallamos hangjáért. Lányaik halála a kereskedelmük virágzásáért.”
„Leült, és elvett a tálból egy olajbogyót. Miközben leültem mellé, a szájába vette, és aztán keresztülköpte a magot a kerten. Nem tudtam mit tenni, elnevettem magam.
- Nem ment túl messzire – mondta. – Fiatalabb koromban átment volna a falon.
Felnéztem, és láttam, hogy csak tréfál, de olyan rég volt, hogy bárki vidám dolgot mondott volna nekem.”
„- Nos, egemnek csillaga – mondta Lo-Melkhiin. – Könyörögni fogsz?
(…)
- Nem – válaszoltam. – Ha azt akarnád, hogy sírjak és jajveszékeljek, találnál rá jobb módot.
Elnevette magát, fogai fényesen csillogtak.
- Valóban, kedvesem. Találnék – mondta.”
„- Ezek szerint igaz – suttogta, ahogy közelebb ért. Úgy beszélt, mint az, akinek megszámlálhatatlanul sokszor ismételtek el valamit, ő mégis kételkedett az igazságban, míg nem volt ott előtte. Míg én nem voltam ott előtte. Nem Lo-Melkhiinhez beszélt, bár ő is hallhatta a szavait. A kisistenéhez beszélt. – Életben van a lányom.
- Így igaz, szívemnek atyja – mondta Lo-Melkhiin. – A lányod a királyném.
Atyám újra letérdelt. Mintha oly messzire hozták volna lábai, hogy már nem bírták tovább. Most az emelvényen ült, pontosan előttem. Gondolkodás nélkül kinyújtottam felé a kezemet. Megragadta és megcsókolta. Éreztem az út porát, szakállának szálait, és a forró könnyeket, amik a szeméből potyogtak.”
Értékelés: TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nyereményjáték:
A történetben, akárcsak az Ezeregyéjszaka meséiben fontos szerepet játszanak a mesék, így hát mostani játékunkban is övék lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok néhány mondatnyi bekezdést híres arab mesékből, melyek alapján ki kell találnotok, mi az adott mű címe, majd beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe. Segítségül annyit elárulunk, mindegyiket megtaláljátok az interneten, legálisan olvasható formátumban.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésre válaszolni a kiküldött értesítőre, ellenkezőleg automatikusan újat sorsolunk.
Idézet a játékhoz:
„Volt Damaszkuszban egy kereskedő s annak egy növendék fia. A fiúnak Hasszán volt a neve s messze földön nem volt párja szépségben. Az arca olyan volt, mint a hold; a termete ciprushoz hasonlatos; a kedve vidám, az esze eleven és a hangja: milyen hangja volt ennek a fiúnak! Aki hallotta az ő hangjának az édességét, aki hallotta az ő játékát a citerán, nem győzte eleget hallgatni: megbűvölte, megvarázsolta, hallgatta volna ítélet napjáig.”
Turnéállomások:
02/19 Kelly & Lupi olvas
02/21 Dreamworld
02/23 Sorok Között
02/25 Deszy könyvajánlója
02/27 Spirit Bliss
02/19 Kelly & Lupi olvas
02/21 Dreamworld
02/23 Sorok Között
02/25 Deszy könyvajánlója
02/27 Spirit Bliss
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése