~ Sárga könyves út ~

2018. március 11., vasárnap

Mit tanultam Adam Silvera Inkább boldog című könyvéből?



1. Az emlékeink hozzánk tartoznak, a jók is és a rosszak is. Nem szabadulhatunk meg a rosszaktól anélkül, hogy azzal hatalmas kárt ne okoznánk magunknak. Egyfelől, mert a rossz tapasztalatokból is tanul az ember. A hibáink is hozzájárulnak ahhoz, hogy azok legyünk, akik. Ha egy rossz emlék eltűnne a fejünkből, biztos, hogy az változtatna valamennyit a személyiségünkön (emléktől függ, hogy kicsit vagy nagyon). Ezen kívül, ha nincs meg a rossz tapasztalat emléke, akkor legközelebb talán újra elkövetjük majd ugyanazt a hibát. Másfelől a negatív emlékek nélkül hogyan értékelnénk azt, amikor valami jó történik velünk. Szükség van a szomorúságra, fájdalomra ahhoz, hogy igazán át tudjuk érezni és meg tudjuk becsülni a jó dolgokat.

2. Ha a barátaid mellett nem lehetsz önmagad, akkor az illetők igazából nem is a barátaid. Nem éri meg feladni önmagad senki miatt, főképp nem olyanok miatt, akik nem úgy szeretnek, ahogy vagy. Ilyen esetben nem az emlékeidtől, személyiségjegyeidtől, önmagad egy részétől kell megszabadulni, hanem az adott emberektől.

3. Ha egy férfit/nőt meg akarsz változtatni, akkor az a párkapcsolat már régen veszett fejsze nyele. Egy ember alapszemélyisége csak a legritkább esetekben változik meg agyi trauma, lelki trauma és hasonló komoly dolgok következményekként. Ha valaki alapvetően nem felel meg számodra, akkor az illető nem hozzád való. Ne rabold sem az ő idejét, sem a sajátodat azzal, hogy szenvedtek egymás mellett, mert lehet, hogy közben elsétált mindkettőtök mellett az, aki valóban olyannak szeretne titeket, amilyenek vagytok.

4. Ha az egyik szülőd szeretete nem feltétel nélküli, akkor nem benned van a hiba. A szüleid tettei miatt pedig nem te vagy a felelős, ha egyikük rossz döntést hozott, az az ő sara.

5. Soha ne szeress bele olyanba, aki nem vállal fel téged mások előtt. Az ilyen gyáva alak nem érdemli meg, hogy rá pazarold az idődet és érzéseidet, mert előbb vagy utóbb úgyis lelép, és összetöri a szíved.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

1 megjegyzés: