Különleges új szerzőt hozott el végre magyarul a Kolibri Kiadó. Rosemarie Eichinger ifjúsági regénye úgy dolgozza fel a gyászt, és az elmúlást a gyerekszereplői segítségével, amit kevés könyvben olvashatunk így el. Tarts a Blogturné Klub 4 bloggerével, ismerd meg az Esznek-e a halottak epertortát? című könyvet, és a turné végén nyerd meg a könyv egyik példányát!
Általában nem szoktam 11-12 éveseknek szánt regényeket olvasni már, de Rosemarie Eichinger Esznek-e a halottak epertortát? című könyve a furcsa címével és a fülszövegével felkeltette az érdeklődésemet. Kicsit féltem tőle, mert nem tudtam, 33 éves fejjel élvezem-e majd, de szerencsére ez egy olyan történet, ami úgy tűnik, kortalanul működik.
A regény két szálon fut, amely végül összeér. Az egyik egy 12 éves kislányról szól, Emmáról, akinek az édesanyja meghalt az ő születésekor. Az apja neveli, aki egy temetőben sírásó. Ott is élnek a temető mellett, a kislány rengeteg időt tölt a sírok között, és naplót vezet a sírkövek alatt nyugvó halottakról. Egy „kedves” névtelen bejelentő azonban felzaklatja Emma és az apja életét, ugyanis jelzi a gyámhatóságnál, hogy szerinte nem normális, ha egy gyerek a temetőben tölti minden szabadidejét. A másik szál egy szintén 12 éves fiúról, Peterről szól, akinek nemrég egy balesetben meghalt az ikertestvére. Ezt pedig sem ő, sem a szüleik nem tudták feldolgozni rendesen. Peternek nincs kivel megbeszélnie az érzéseit, lóg az iskolából, és naphosszat ücsörög a testvére sírja előtt a földön. Aztán egyszer csak megjelenik előtte Emma, és megváltoztatják egymás életét.
Dőljenek le a tabuk – avagy beszélni a halálról
Jó pár téma van még mindig, amit tabuként kezelünk, holott szükség lenne rá, hogy őszintén tudjunk beszélni róla a gyerekekkel. Mert sokszor szükségük van valakire, egy szülőre, tanárra, nagyobb testvérre, nagyszülőre, akiben megbízhatnak, akinek elmondhatják következmények nélkül a gondolataikat, érzéseiket, félelmeiket. Rengeteg lelki sérülést elkerülhetnénk, ha végre ledöntenénk bizonyos tabukat.
Ilyen tabutéma például a halál. Emlékszem, én kb. 6 éves voltam, amikor először felfogtam, hogy mit is jelent pontosan, és hogy nem menekülhet előle senki. Szerencsés vagyok, mert körülbelül egy óráig feküdtem az ágyamban a falat bámulva, azután felkeltem, és onnantól kezdve elfogadtam, hogy ez van, és kész. Vagyis egyedül fel tudtam dolgozni a saját halandóságom tényét. De ez a legtöbb gyerek esetében nem megy ilyen könnyen. Az pedig már más kérdés, hogy a szeretteim halálának gondolatával a mai napig nem tudok én sem mit kezdeni, ez szerintem még a saját halálunknál is sokkal ijesztőbb dolog, amit talán még inkább ki kéne beszélni magunkból.
Eichinger regénye rövid, pontosan 156 oldal, de amilyen vékonyka a könyv, annál több tartalom van benne. Gyönyörűen bemutatja például, hogyan is viszonyulhatnak a gyerekek a halálhoz, milyen módokon tudják feldolgozni egy szerettük elvesztését. Ahogyan azt is, hogy leginkább az segít, ha beszélhetünk másokkal mind az elvesztett szeretteinkről, mind magáról a halálról.
Dőljenek le a tabuk – avagy szabadon gyászolni
Egy másik tabut is ledönt a történet a gyásszal kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban. Sok álszent ember rá akarja kényszeríteni másokra a saját elvárásait azzal kapcsolatban, hogyan is kéne a másiknak meggyászolnia a szeretteit. Mit viseljen a temetésen, milyen legyen a temetés, nehogy mosolyogni merjen a temetés alatt, után, meddig kell szomorúnak lennie, mikor kell kijárnia a temetőbe stb. És ha szembemegy valamelyik elvárással, akkor aztán jönnek a pletykák és susmorgások a háta mögött. Szerintem ez gusztustalan.
Mind mások vagyunk, hála az égnek, mindegyikünk másképp dolgozza fel az érzéseit. Van, aki sír és összeomlik, és van, aki könnyes mosollyal emlékezik a szépre. Sőt, van olyan is, aki nevet és táncol egy temetésen. Ez szerintem mind teljesen rendben van. Mindenkinek joga van úgy gyászolni, ahogyan az számára jólesik anélkül, hogy bárki megszólná őt.
Például simán vihetünk születésnapi tortát egy halott fiú sírjához, hogy együtt együnk és ünnepeljünk vele.
Rövid könyv, kidolgozott karakterek
Kíváncsi voltam, vajon mennyire sikerült egy gyerekeknek szánt, rövid könyvben igazán kidolgozni a karaktereket és a cselekményt. Nos, azt kell mondanom, hogy a karakterek tökéletesen sikerültek. Emma, Peter, Emma édesapja, Peter szülei és a gyámhatósági nő mind igazán élő személyiségek. Talán Peter szülei azok, akiket a legkevésbé ismerhetünk meg a történetben a fontos karakterek közül, de a reakcióikból, vagy épp a reakcióik hiányából is sok mindent megtudhatunk róluk, és átérezhetjük a fájdalmukat.
Emmát és Petert nem nehéz megkedvelni, igazán aranyos gyerekek, akik nehéz időszakon mennek át. Belőlem az anyai ösztönöket hozták elő, de úgy vélem, egy korukbeli olvasó igazi barátra lelhet bennük. Emma visszahúzódó, magának való, mások szerint furcsa kislány, így valószínűleg tökéletes regényhős a hozzá hasonló gyerekek számára, akik kevéssé találják a helyüket a világban. Peter ezzel szemben alapjában véve népszerű srác, akinek vannak barátai, ám a gyászától magába fordult. Így azok az olvasó gyerekek is önmagukra ismerhetnek a könyvben, akik bár társasági lények, a lelki gondjaik miatt néha begubóznak.
Emma és az apukája közti konfliktus is ismerős lehet sok gyerek számára. Nem könnyű, amikor csak egy szülőnk van, hozzászoktunk a sok-sok év alatt, hogy csak ő van nekünk, és mi vagyunk neki, és egyszer csak feltűnik még valaki a láthatáron. Hiába szeretnénk, hogy az apukánk vagy anyukánk boldog legyen valakivel, ösztönösen ott a féltékenység és a félelem bennünk, hogy elveszítjük őt, és teljesen megváltozik az addigi megszokott kis életünk. Mivel én is voltam régen hasonló helyzetben, teljesen átéreztem Emma érzéseit. Szó szerint vele utáltam az apukája által kiszemelt nőt, gyomorgörcsöm volt, amikor találkoznia kellett vele, és vele együtt szoktam hozzá szép lassan a gondolathoz, hogy talán az adott nő nem is lesz olyan szörnyű…
Hála az égnek Peter érzéseit nem kellett személyesen megtapasztalnom, ezért bár nagyon sajnáltam, kevésbé éltem át a gyászát. Viszont szerintem tökéletes karakter egy olyan olvasó kisgyerek számára, aki hasonló módon elvesztett egy fontos személyt az életéből.
Szellemek vagy fantázia
Emma a regényben úgy mesél a temetőben nyugvó lelkekről, mintha látná őket, beszélne velük, elmondanák neki, hogy kik voltak, hogyan éltek, hogyan haltak meg, és mi foglalkoztatja őket most, hogy már nem élnek.
Érdekes kérdés, hogy vajon Emma valódi szellemeket lát-e a történetben, vagy csak önmagát szórakoztatja a fantáziájával. Ez végül nem derül ki biztosra, de mindkét eshetőséget alá lehetne támasztani érvekkel. Emma nagyon pontos adatokat tud az adott holtakról, ami jelentheti azt, hogy valóban beszélt velük, hiszen egy 12 éves kislány, ha fantáziál is, nem biztos, hogy ennyire részletesen. Viszont a szellemek csak akkor kerülnek elő, amikor egyedül van, unatkozik, önmagát kell szórakoztatnia. Ami viszont azt jelzi, hogy az egész csak egy általa irányított fantáziálás.
Én amondó vagyok, hogy inkább a gyermeki fantáziáról van szó, amely így próbálja megérteni és feldolgozni a halált, valamint elszórakoztatni magát egy ingerszegény környezetben.
Ezt a könyvet ugyanúgy ajánlom a felnőtteknek, mint a gyerekeknek. Szerintem a legjobb, ha először elolvassa a szülő, tanár, azután adja oda a gyerekei, diákjai kezébe, és végül közösen átbeszélik a regényben található fontos témákat, gondolatokat. A történet sokat segíthet a fiatal olvasóknak, hogy ne félelemmel gondoljanak a halálra, hanem elkerülhetetlen tényként, amely fontossá teszi, hogy megtaláljuk a boldogságunkat életünk minden napjában. Ezen kívül segíthet még a gyász feldolgozásában olyan gyerekek számára, akik sajnos elvesztették egy szerettüket.
Kedvenc karakterek: Emma, Emma apukája
Kedvenc jelenetek: amikor az a bizonyos nő elmegy kávézni és sütizni Emmáékhoz.
Kedvenc idézetek:
„Emma és az apja egy kicsi, roggyant házban élnek. A házikó kívülről támaszkodik a temető roggyant falához. Pereg róla a vakolat, az ablakdeszkái kissé megvetemedtek, de a tető legalább nem ázik be.
Ne ázzon a tető, az a legfontosabb, mondogatja apa.
Emma nem ért vele egyet. A legfontosabb a normális fűtés. Fázni borzalmas, nem embernek való. Ha beázik a tető, legföljebb oda kell tenni egy fazekat, vagy kinyitni egy esernyőt a lyuk fölött.”
„Emmának azon járt az agya, hogyan szabadulhatna meg a nőtől. Lelökni a lépcsőn… Túl feltűnő. Agyonverni a vaslábossal… Úgyszintén. Talán az lesz a legjobb, ha rányitja a fürdőszoba ajtaját, és tiszta erőből ráordít. „Pisilés közben szélütés érte a gyámhivatal munkatársát.”
A regény két szálon fut, amely végül összeér. Az egyik egy 12 éves kislányról szól, Emmáról, akinek az édesanyja meghalt az ő születésekor. Az apja neveli, aki egy temetőben sírásó. Ott is élnek a temető mellett, a kislány rengeteg időt tölt a sírok között, és naplót vezet a sírkövek alatt nyugvó halottakról. Egy „kedves” névtelen bejelentő azonban felzaklatja Emma és az apja életét, ugyanis jelzi a gyámhatóságnál, hogy szerinte nem normális, ha egy gyerek a temetőben tölti minden szabadidejét. A másik szál egy szintén 12 éves fiúról, Peterről szól, akinek nemrég egy balesetben meghalt az ikertestvére. Ezt pedig sem ő, sem a szüleik nem tudták feldolgozni rendesen. Peternek nincs kivel megbeszélnie az érzéseit, lóg az iskolából, és naphosszat ücsörög a testvére sírja előtt a földön. Aztán egyszer csak megjelenik előtte Emma, és megváltoztatják egymás életét.
Dőljenek le a tabuk – avagy beszélni a halálról
Jó pár téma van még mindig, amit tabuként kezelünk, holott szükség lenne rá, hogy őszintén tudjunk beszélni róla a gyerekekkel. Mert sokszor szükségük van valakire, egy szülőre, tanárra, nagyobb testvérre, nagyszülőre, akiben megbízhatnak, akinek elmondhatják következmények nélkül a gondolataikat, érzéseiket, félelmeiket. Rengeteg lelki sérülést elkerülhetnénk, ha végre ledöntenénk bizonyos tabukat.
Ilyen tabutéma például a halál. Emlékszem, én kb. 6 éves voltam, amikor először felfogtam, hogy mit is jelent pontosan, és hogy nem menekülhet előle senki. Szerencsés vagyok, mert körülbelül egy óráig feküdtem az ágyamban a falat bámulva, azután felkeltem, és onnantól kezdve elfogadtam, hogy ez van, és kész. Vagyis egyedül fel tudtam dolgozni a saját halandóságom tényét. De ez a legtöbb gyerek esetében nem megy ilyen könnyen. Az pedig már más kérdés, hogy a szeretteim halálának gondolatával a mai napig nem tudok én sem mit kezdeni, ez szerintem még a saját halálunknál is sokkal ijesztőbb dolog, amit talán még inkább ki kéne beszélni magunkból.
Eichinger regénye rövid, pontosan 156 oldal, de amilyen vékonyka a könyv, annál több tartalom van benne. Gyönyörűen bemutatja például, hogyan is viszonyulhatnak a gyerekek a halálhoz, milyen módokon tudják feldolgozni egy szerettük elvesztését. Ahogyan azt is, hogy leginkább az segít, ha beszélhetünk másokkal mind az elvesztett szeretteinkről, mind magáról a halálról.
Dőljenek le a tabuk – avagy szabadon gyászolni
Egy másik tabut is ledönt a történet a gyásszal kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban. Sok álszent ember rá akarja kényszeríteni másokra a saját elvárásait azzal kapcsolatban, hogyan is kéne a másiknak meggyászolnia a szeretteit. Mit viseljen a temetésen, milyen legyen a temetés, nehogy mosolyogni merjen a temetés alatt, után, meddig kell szomorúnak lennie, mikor kell kijárnia a temetőbe stb. És ha szembemegy valamelyik elvárással, akkor aztán jönnek a pletykák és susmorgások a háta mögött. Szerintem ez gusztustalan.
Mind mások vagyunk, hála az égnek, mindegyikünk másképp dolgozza fel az érzéseit. Van, aki sír és összeomlik, és van, aki könnyes mosollyal emlékezik a szépre. Sőt, van olyan is, aki nevet és táncol egy temetésen. Ez szerintem mind teljesen rendben van. Mindenkinek joga van úgy gyászolni, ahogyan az számára jólesik anélkül, hogy bárki megszólná őt.
Például simán vihetünk születésnapi tortát egy halott fiú sírjához, hogy együtt együnk és ünnepeljünk vele.
Rövid könyv, kidolgozott karakterek
Kíváncsi voltam, vajon mennyire sikerült egy gyerekeknek szánt, rövid könyvben igazán kidolgozni a karaktereket és a cselekményt. Nos, azt kell mondanom, hogy a karakterek tökéletesen sikerültek. Emma, Peter, Emma édesapja, Peter szülei és a gyámhatósági nő mind igazán élő személyiségek. Talán Peter szülei azok, akiket a legkevésbé ismerhetünk meg a történetben a fontos karakterek közül, de a reakcióikból, vagy épp a reakcióik hiányából is sok mindent megtudhatunk róluk, és átérezhetjük a fájdalmukat.
Emmát és Petert nem nehéz megkedvelni, igazán aranyos gyerekek, akik nehéz időszakon mennek át. Belőlem az anyai ösztönöket hozták elő, de úgy vélem, egy korukbeli olvasó igazi barátra lelhet bennük. Emma visszahúzódó, magának való, mások szerint furcsa kislány, így valószínűleg tökéletes regényhős a hozzá hasonló gyerekek számára, akik kevéssé találják a helyüket a világban. Peter ezzel szemben alapjában véve népszerű srác, akinek vannak barátai, ám a gyászától magába fordult. Így azok az olvasó gyerekek is önmagukra ismerhetnek a könyvben, akik bár társasági lények, a lelki gondjaik miatt néha begubóznak.
Emma és az apukája közti konfliktus is ismerős lehet sok gyerek számára. Nem könnyű, amikor csak egy szülőnk van, hozzászoktunk a sok-sok év alatt, hogy csak ő van nekünk, és mi vagyunk neki, és egyszer csak feltűnik még valaki a láthatáron. Hiába szeretnénk, hogy az apukánk vagy anyukánk boldog legyen valakivel, ösztönösen ott a féltékenység és a félelem bennünk, hogy elveszítjük őt, és teljesen megváltozik az addigi megszokott kis életünk. Mivel én is voltam régen hasonló helyzetben, teljesen átéreztem Emma érzéseit. Szó szerint vele utáltam az apukája által kiszemelt nőt, gyomorgörcsöm volt, amikor találkoznia kellett vele, és vele együtt szoktam hozzá szép lassan a gondolathoz, hogy talán az adott nő nem is lesz olyan szörnyű…
Hála az égnek Peter érzéseit nem kellett személyesen megtapasztalnom, ezért bár nagyon sajnáltam, kevésbé éltem át a gyászát. Viszont szerintem tökéletes karakter egy olyan olvasó kisgyerek számára, aki hasonló módon elvesztett egy fontos személyt az életéből.
Szellemek vagy fantázia
Emma a regényben úgy mesél a temetőben nyugvó lelkekről, mintha látná őket, beszélne velük, elmondanák neki, hogy kik voltak, hogyan éltek, hogyan haltak meg, és mi foglalkoztatja őket most, hogy már nem élnek.
Érdekes kérdés, hogy vajon Emma valódi szellemeket lát-e a történetben, vagy csak önmagát szórakoztatja a fantáziájával. Ez végül nem derül ki biztosra, de mindkét eshetőséget alá lehetne támasztani érvekkel. Emma nagyon pontos adatokat tud az adott holtakról, ami jelentheti azt, hogy valóban beszélt velük, hiszen egy 12 éves kislány, ha fantáziál is, nem biztos, hogy ennyire részletesen. Viszont a szellemek csak akkor kerülnek elő, amikor egyedül van, unatkozik, önmagát kell szórakoztatnia. Ami viszont azt jelzi, hogy az egész csak egy általa irányított fantáziálás.
Én amondó vagyok, hogy inkább a gyermeki fantáziáról van szó, amely így próbálja megérteni és feldolgozni a halált, valamint elszórakoztatni magát egy ingerszegény környezetben.
Ezt a könyvet ugyanúgy ajánlom a felnőtteknek, mint a gyerekeknek. Szerintem a legjobb, ha először elolvassa a szülő, tanár, azután adja oda a gyerekei, diákjai kezébe, és végül közösen átbeszélik a regényben található fontos témákat, gondolatokat. A történet sokat segíthet a fiatal olvasóknak, hogy ne félelemmel gondoljanak a halálra, hanem elkerülhetetlen tényként, amely fontossá teszi, hogy megtaláljuk a boldogságunkat életünk minden napjában. Ezen kívül segíthet még a gyász feldolgozásában olyan gyerekek számára, akik sajnos elvesztették egy szerettüket.
Kedvenc karakterek: Emma, Emma apukája
Kedvenc jelenetek: amikor az a bizonyos nő elmegy kávézni és sütizni Emmáékhoz.
Kedvenc idézetek:
„Emma és az apja egy kicsi, roggyant házban élnek. A házikó kívülről támaszkodik a temető roggyant falához. Pereg róla a vakolat, az ablakdeszkái kissé megvetemedtek, de a tető legalább nem ázik be.
Ne ázzon a tető, az a legfontosabb, mondogatja apa.
Emma nem ért vele egyet. A legfontosabb a normális fűtés. Fázni borzalmas, nem embernek való. Ha beázik a tető, legföljebb oda kell tenni egy fazekat, vagy kinyitni egy esernyőt a lyuk fölött.”
„Emmának azon járt az agya, hogyan szabadulhatna meg a nőtől. Lelökni a lépcsőn… Túl feltűnő. Agyonverni a vaslábossal… Úgyszintén. Talán az lesz a legjobb, ha rányitja a fürdőszoba ajtaját, és tiszta erőből ráordít. „Pisilés közben szélütés érte a gyámhivatal munkatársát.”
„- Senki nem jön ide azért, hogy elvigyen téged.
- És ha mégis?
- Akkor kicsit megsimogatom a szívlapáttal, aztán gyöngéden elásom a kápolnánál, az orgonabokor alatt.
- És ez szerinted vicces? – Emmának már villámokat szór a szeme. Apa mesterien ért hozzá, hogyan hozza ki sodrából.
- Egy kicsit, igen. Felejtsd már el azt a gyámhivatalt, Emma! Valami ostoba idióta följelentett. Nekik kötelességük, hogy utánajárjanak. A hivatal látta, hogy minden rendben. Ennyi! Van nekik ennél fontosabb dolguk is. Nekünk meg pláne.
- Tényleg? És mi lenne az?
- Vacsorakészítés. Farkaséhes vagyok.”
„Különös, hogy mennyi munkát áldoznak rá, és mekkora költségekbe verik magukat az emberek, ha a halálról van szó.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT.
Nyereményjáték
A könyv főszereplője Emma egy temetőben él. Akármennyire is fura lakhely ez, a kislány szeret itt élni, hiszen itt dolgozik apukája. Emmának a temető nem ijesztő hely, kiismeri, mint a saját tenyérét, hiszen sokat sétál itt. A lány minden sírról és kriptáról tud egy-egy történetet, amit a saját könyvében vezet. Most te is belenézhetsz Emma képzeletbeli temetői krónikáiba, hiszen minden blogon találsz majd egy-egy képet egy sírról, és leírást arról az emberről, akit ide temettek el. A te feladatod az lesz, hogy rágyere, hogy kit rejtenek a sírhelyek.
Ha tudod a jó választ, akkor írd be a rafflecopter dobozba a híres ember nevét, és máris esélyed van megnyerni ezt a különleges könyvet a turné végén!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.
A könyv főszereplője Emma egy temetőben él. Akármennyire is fura lakhely ez, a kislány szeret itt élni, hiszen itt dolgozik apukája. Emmának a temető nem ijesztő hely, kiismeri, mint a saját tenyérét, hiszen sokat sétál itt. A lány minden sírról és kriptáról tud egy-egy történetet, amit a saját könyvében vezet. Most te is belenézhetsz Emma képzeletbeli temetői krónikáiba, hiszen minden blogon találsz majd egy-egy képet egy sírról, és leírást arról az emberről, akit ide temettek el. A te feladatod az lesz, hogy rágyere, hogy kit rejtenek a sírhelyek.
Ha tudod a jó választ, akkor írd be a rafflecopter dobozba a híres ember nevét, és máris esélyed van megnyerni ezt a különleges könyvet a turné végén!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.
Kép és leírás a játékhoz:
A világ leghíresebb reneszánsz polihisztorának sírhelye a Loire-völgyben álló Amboise kastélyban található. Ide zarándokolnak el azok, akik szerették a festőként is ismert művész munkáit. Íme a Mona Lisa és az Utolsó vacsora festmények alkotóinak végső nyughelye.
a Rafflecopter giveaway
Állomáslista:
03.20. Zakkant olvas
03.22. Könyvvilág
03.24. Spirit Bliss
03.26. Szembetűnő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése