A Park Könyvkiadó jóvoltából az idei Valentin-napon sem maradtunk újabb Nicolas Barreau történet nélkül. A szerző ismét Párizsba invitálja olvasóit, mi pedig Titeket arra, hogy ismerkedjetek meg velünk Barreau legújabb romantikusával. Ha velünk tartotok, a turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát.
Nicolas Barreau Párizs mindig jó ötlet című regényének a fülszövege fogott meg elsőként. Íróként érdekesnek tűnt egy olyan sztori, ami egy íróról és egy illusztrátorról szól, akiket plágiummal vádolnak meg. Ehhez csak hozzájárult az, hogy kedvelem a francia írók stílusát, és ekkor még azt hittem, hogy Barreau ebbe a kategóriába tartozik (de erről majd később…).
A regény egy Rosalie nevű nőről szól, akit felkérnek illusztrátornak az egyik leghíresebb francia mesekönyvíró új könyvéhez. Rosalie természetesen boldogan elvállalja a feladatot, lelkesedése azonban megtörik, amikor a megjelenés után egy furcsa férfi tűnik fel az üzletében, aki azzal vádolja a mesekönyv íróját, hogy plágiumot követett el. Rosalie először nem hisz neki, ám történik pár furcsa dolog, ami ráveszi végül, hogy segítsen kinyomozni a vádlónak, mi is történt pontosan.
Férfi, aki nő, francia, aki német
Nos, ahogy fentebb is írtam, valamiért nagyon kedvelem a francia írók különleges stílusát, amit ez a regény is hűen tükröz. Olvasás közben eszembe sem jutott megkérdőjelezni, hogy a könyv írója egy francia férfi, már csak azért sem, mert a könyv végében található róla egy fénykép és egy rövidke életrajz. Így mikor olvasás után elmondta nekem egy kedves ismerősöm, hogy Barreau valójában egy álnéven író német írónő, totálisan ledöbbentem. Az megszokott már számomra, hogy az írók jó része álnéven ír, az is, hogy néhány női író kénytelen férfibőrbe bújni, ha boldogulni akar a szakmában. De olyanról még sosem hallottam ezelőtt, hogy valaki megváltoztassa a származását is, és egész kis életrajzot találjon ki a fiktív alteregójának.
Egyébként az írónő, akit elvileg Daniela Thiele-nek hívnak, nagyon jól hozza a francia stílust. A regény szövege alapján a fejem mertem volna tenni rá, hogy egy francia író írta ezt a regényt.
Egy igazi álmodozó
Rosalie karaktere azonnal a szívembe lopta magát, mert bár a személyiségünk eltérő, a vágyaink, álmaink, küzdelmeink, problémáink hasonlóak. Rosalie gyönyörűen rajzol, de az anyja szerint nem lehet ebből megélni, a művészet maximum hobbyként értelmezhető számára. Amikor Rosalie közli vele, hogy nyit egy kis képeslap-boltot, amelyben a képeslapokat ő maga fogja festeni, a nő teljesen őrültnek nézi a lányát. Mert hát, a 21. században ki vásárolna képeslapot, amikor egy e-maillel is elintézheti a dolgait. Rosalie mégis belevág a dologba.
Anyagi szempontból persze valóban necces Rosalie döntése. A főbérlője állandóan emeli a bérleti díjat, ő pedig alig bírja kifizetni. Már kezd kétségbeesni, amikor fordul a szerencséje, ugyanis a képeslapjai által felfedezi őt egy könyvkiadó, és felkérik illusztrátornak egy mesekönyvhöz. Hozzáteszem, Magyarországon ettől biztosan nem változna semmit Rosalie helyzete, ugyanúgy csóró maradna, ami borzasztóan szomorú, de a könyv, hála az égnek, egy ilyen szempontból normálisan működő országban játszódik, ahol rendesen meg tudják (és akarják) fizetni az embert a munkájáért.
A visszavonult író
Max Marchais valaha a leghíresebb francia gyerekkönyv író volt, ám mostanra megöregedett és fásult lett. Felesége elvesztése után teljesen visszavonul az otthona magányába, nem foglalkozik már az írással. Egészen addig, míg régi kiadója meg nem keresi őt, hogy az író hetvenedik születésnapjára jó lenne megjelentetni tőle egy új könyvet. A kiadóvezető annyira lelkes és motiváló, hogy Marchais végül beadja a derekát, és átadja neki A kék tigris meséjét.
Max egy magának való, de egyébként nagyon szimpatikus öregember, akiről nehéz elképzelni, hogy képes lenne ellopni valaki szellemi tulajdonát. Persze az ember sosem ismerhet ki senkit úgy igazán sem a valóságban, sem egy könyv lapjain, úgyhogy csak remélni tudtam olvasás közben, hogy valami más áll a háttérben, és Max valójában nem bűnös.
A Shakespeare szakértő ügyvéd
Robert Sherman személyisége nagyon hasonló Rosalie-éhoz, ugyanis ugyanaz a dilemma gyötri őket. Beálljanak a hétköznapi emberek sorába, és elvállaljanak egy olyan állást, amit utálnak, de kereshetnek vele rendesen, vagy pedig azzal foglalkozzanak, ami valóban érdekli őket, ám ami mellett folyton anyagi gondjaik lesznek. Magyar íróként tökéletesen átéreztem mindkettejük érzéseit, mert én is egész eddig felnőtt életem során ezen a kérdésen gyötrődtem.
Robert egy amerikai ügyvéddinasztiába született bele, és bár ő is elvégezte a jogot az egyetemen, mellette bölcsészdiplomát is szerzett, mert sokkal jobban érdekli az irodalom. Épp akkor ajánlanak neki Shakespeare szakértőként egy állást a Sorbonne-on, amikor a nagybátyja felajánlja neki, hogy szálljon be a családi üzletbe, és később vegye át tőle az ügyvédi irodát. Robert inkább tanítana, ám barátnője ultimátumot ajánl neki, vagy elfogadja az ügyvédi állást, vagy vége a kapcsolatuknak. Robert egy hónapot kér tőle gondolkodási időként, ami alatt elutazik Párizsba egy régi, az anyjával kapcsolatos emlék miatt. Itt látja meg A kék tigris mesekönyvet Rosalie boltjának kirakatában, és teljesen ledöbben. Ezt a mesét ugyanis legjobb tudta szerint a mostanra elhunyt édesanyja írta neki még gyermekkorában.
A regény izgalmát az adja, hogy bár Maxról sem tudtam olvasóként elképzelni, hogy plágiumot követne el, Robertről sem azt, hogy hazudna. Épp ezért nagyon kíváncsian vártam, hogy vajon mi is húzódik a háttérben, lehetséges-e az, hogy mindkét férfi az igazat mondja.
A kék tigris meséje
Igazán örültem, hogy a történetben teljes egészében benne van A kék tigris meséje, ez amolyan 2in1 meglepetés volt számomra. Nagyon kíváncsi voltam a mesére a címe alapján, ami egyébként egy nagy fantáziával megáldott kislányról szól. Az már csak hab volt a torta tetején, hogy a mese egyfajta szimbólumaként is működött a regénybeli rejtély megfejtésének.
Amit kicsit sajnáltam, hogy a mesének csak a szövegét lehet elolvasni a könyvben, pedig engem az is érdekelt volna, hogyan képzelte Daniela Thiele Rosalie illusztrációit. Ez persze sem a mese, sem a regény értékéből nem vont le semmit, csak lehetett volna egy kis plusz érdekesség az olvasók számára.
Szerelem és család
Ez a regény többek között egy nagyon kellemes kis romantikus történet. Nem az erotikus vagy nyálas fajtából, hanem abból, ami szépen felépíti az érzéseket, és olyan finoman érezteti a két karakter közötti vonzódást.
Ezen kívül ez egy családi történet is, amelyben fontos szerepet kapnak a múltbeli történések, a szülők és gyermekeik közötti kötelékek (vagy épp azok hiánya). A Rosalie és édesanyja közötti személyiségbeli ellentét legalább annyira érdekes, mint az az idealizált kép, amelyet Robert alkot a saját anyjáról.
A regényt azoknak ajánlom, akik kíváncsiak egy szépen megírt romantikus regényre, amelynek érdekesek és szerethetőek a karakterei, és jó a sztorija. Ahogy Robert édesanyja is mondta mindig a fiának: „Párizs mindig jó ötlet.”, ahogyan ez a könyv is az.
Kedvenc karakterek: Rosalie, Max, Robert.
Kedvenc jelenet: amikor Rosalie és Robert először találkoznak.
Kedvenc idézetek:
„Rosalie mesterien tudott rémeket látni. ha valami történt, bármi, néhány másodperc alatt átfutott az agyán, még mi minden történhetett volna, a legrettenetesebb dolgok is, egészen a tragikus végkifejletig. Lepergett előtte, mint egy film, csak gyorsabban.”
„Héloïse-nek, aki maga is nagyon szeretett volna hercegkisasszony lenni, ez nagyon tetszett. „Ha felnövök, csak olyan férfihoz megyek feleségül, aki nekem is épít hatvannégy nap alatt egy kastélyt” – jelentette ki, és az édesapja elnevette magát és azt mondta, akkor érdemes lenne egy építészmérnököt választania.
No mármost Héloïse egyetlen építészt sem ismert, ismerte viszont Maurice-t, egy fiút, aki édesanyjával az utca végén lakott egy kis házban, amely egy elvadult kert közepén állt, sok-sok almafa között.
Maurice egy nap a kerítésnél állt, amikor Héloïse végigszökdécselt az utcán. „Kérsz egy almát?” – kérdezte, és szégyellős mosollyal kiadott a kerítésen egy szép nagy, piros almát. Héloïse elfogadta az almát és beleharapott, aztán visszaadta a kócos, szőke fiúnak, hogy ő is harapjon belőle.
Attól a naptól fogva barátok voltak, mi több, Maurice a szavát adta Héloïse-nek, hogy egyszer majd épít neki egy kastélyt, olyat, amilyen a Jardins de Bagatelle-ben van, nem gond! Sőt, titokban már be is szerzett néhány téglát, mert Maurice, mint bizonyára kitaláltátok már, beleszeretett az aranyhajú kislányba, aki csodálatosan tudott mindenféle történeteket mesélni és úgy szeretett nevetni. Ha Héloïse a fejébe vette volna, hogy márpedig ő a holddal akar világítani a szobájában, Maurice biztos űrhajósnak állt volna, hogy lehozza neki az égről.”
„- Ezt senki nem fogja elhinni nekem – szólalt meg Héloïse, miután a kék tigris mind a négy mancsa puhán földet ért a kertjükben.
- Na és? – felelte a tigris. – Akkor is jó volt, nem?
- Elmondhatatlanul jó volt – felelte Héloïse, kissé szomorúan csóválva a fejét. – De nem fogják elhinni nekem. Senki sem fogja elhinni, hogy találkoztam egy kék felhőtigrissel.
- Annyi baj legyen – válaszolta a kék tigris. – A legfontosabb, hogy te magad hiszel benne. Egyébként mindenben ez a legfontosabb.”
„Néhány évvel ezelőtt még szent volt a nyugalma, az emberek hamar a terhére voltak vagy untatták, és szentül meg volt győződve róla, hogy sosem lesz magányos, mert mindig ott lesznek a könyvek, amelyek érdeklik, és amelyeket olvasgathat.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
A regény egy Rosalie nevű nőről szól, akit felkérnek illusztrátornak az egyik leghíresebb francia mesekönyvíró új könyvéhez. Rosalie természetesen boldogan elvállalja a feladatot, lelkesedése azonban megtörik, amikor a megjelenés után egy furcsa férfi tűnik fel az üzletében, aki azzal vádolja a mesekönyv íróját, hogy plágiumot követett el. Rosalie először nem hisz neki, ám történik pár furcsa dolog, ami ráveszi végül, hogy segítsen kinyomozni a vádlónak, mi is történt pontosan.
Férfi, aki nő, francia, aki német
Nos, ahogy fentebb is írtam, valamiért nagyon kedvelem a francia írók különleges stílusát, amit ez a regény is hűen tükröz. Olvasás közben eszembe sem jutott megkérdőjelezni, hogy a könyv írója egy francia férfi, már csak azért sem, mert a könyv végében található róla egy fénykép és egy rövidke életrajz. Így mikor olvasás után elmondta nekem egy kedves ismerősöm, hogy Barreau valójában egy álnéven író német írónő, totálisan ledöbbentem. Az megszokott már számomra, hogy az írók jó része álnéven ír, az is, hogy néhány női író kénytelen férfibőrbe bújni, ha boldogulni akar a szakmában. De olyanról még sosem hallottam ezelőtt, hogy valaki megváltoztassa a származását is, és egész kis életrajzot találjon ki a fiktív alteregójának.
Egyébként az írónő, akit elvileg Daniela Thiele-nek hívnak, nagyon jól hozza a francia stílust. A regény szövege alapján a fejem mertem volna tenni rá, hogy egy francia író írta ezt a regényt.
Egy igazi álmodozó
Rosalie karaktere azonnal a szívembe lopta magát, mert bár a személyiségünk eltérő, a vágyaink, álmaink, küzdelmeink, problémáink hasonlóak. Rosalie gyönyörűen rajzol, de az anyja szerint nem lehet ebből megélni, a művészet maximum hobbyként értelmezhető számára. Amikor Rosalie közli vele, hogy nyit egy kis képeslap-boltot, amelyben a képeslapokat ő maga fogja festeni, a nő teljesen őrültnek nézi a lányát. Mert hát, a 21. században ki vásárolna képeslapot, amikor egy e-maillel is elintézheti a dolgait. Rosalie mégis belevág a dologba.
Anyagi szempontból persze valóban necces Rosalie döntése. A főbérlője állandóan emeli a bérleti díjat, ő pedig alig bírja kifizetni. Már kezd kétségbeesni, amikor fordul a szerencséje, ugyanis a képeslapjai által felfedezi őt egy könyvkiadó, és felkérik illusztrátornak egy mesekönyvhöz. Hozzáteszem, Magyarországon ettől biztosan nem változna semmit Rosalie helyzete, ugyanúgy csóró maradna, ami borzasztóan szomorú, de a könyv, hála az égnek, egy ilyen szempontból normálisan működő országban játszódik, ahol rendesen meg tudják (és akarják) fizetni az embert a munkájáért.
A visszavonult író
Max Marchais valaha a leghíresebb francia gyerekkönyv író volt, ám mostanra megöregedett és fásult lett. Felesége elvesztése után teljesen visszavonul az otthona magányába, nem foglalkozik már az írással. Egészen addig, míg régi kiadója meg nem keresi őt, hogy az író hetvenedik születésnapjára jó lenne megjelentetni tőle egy új könyvet. A kiadóvezető annyira lelkes és motiváló, hogy Marchais végül beadja a derekát, és átadja neki A kék tigris meséjét.
Max egy magának való, de egyébként nagyon szimpatikus öregember, akiről nehéz elképzelni, hogy képes lenne ellopni valaki szellemi tulajdonát. Persze az ember sosem ismerhet ki senkit úgy igazán sem a valóságban, sem egy könyv lapjain, úgyhogy csak remélni tudtam olvasás közben, hogy valami más áll a háttérben, és Max valójában nem bűnös.
A Shakespeare szakértő ügyvéd
Robert Sherman személyisége nagyon hasonló Rosalie-éhoz, ugyanis ugyanaz a dilemma gyötri őket. Beálljanak a hétköznapi emberek sorába, és elvállaljanak egy olyan állást, amit utálnak, de kereshetnek vele rendesen, vagy pedig azzal foglalkozzanak, ami valóban érdekli őket, ám ami mellett folyton anyagi gondjaik lesznek. Magyar íróként tökéletesen átéreztem mindkettejük érzéseit, mert én is egész eddig felnőtt életem során ezen a kérdésen gyötrődtem.
Robert egy amerikai ügyvéddinasztiába született bele, és bár ő is elvégezte a jogot az egyetemen, mellette bölcsészdiplomát is szerzett, mert sokkal jobban érdekli az irodalom. Épp akkor ajánlanak neki Shakespeare szakértőként egy állást a Sorbonne-on, amikor a nagybátyja felajánlja neki, hogy szálljon be a családi üzletbe, és később vegye át tőle az ügyvédi irodát. Robert inkább tanítana, ám barátnője ultimátumot ajánl neki, vagy elfogadja az ügyvédi állást, vagy vége a kapcsolatuknak. Robert egy hónapot kér tőle gondolkodási időként, ami alatt elutazik Párizsba egy régi, az anyjával kapcsolatos emlék miatt. Itt látja meg A kék tigris mesekönyvet Rosalie boltjának kirakatában, és teljesen ledöbben. Ezt a mesét ugyanis legjobb tudta szerint a mostanra elhunyt édesanyja írta neki még gyermekkorában.
A regény izgalmát az adja, hogy bár Maxról sem tudtam olvasóként elképzelni, hogy plágiumot követne el, Robertről sem azt, hogy hazudna. Épp ezért nagyon kíváncsian vártam, hogy vajon mi is húzódik a háttérben, lehetséges-e az, hogy mindkét férfi az igazat mondja.
A kék tigris meséje
Igazán örültem, hogy a történetben teljes egészében benne van A kék tigris meséje, ez amolyan 2in1 meglepetés volt számomra. Nagyon kíváncsi voltam a mesére a címe alapján, ami egyébként egy nagy fantáziával megáldott kislányról szól. Az már csak hab volt a torta tetején, hogy a mese egyfajta szimbólumaként is működött a regénybeli rejtély megfejtésének.
Amit kicsit sajnáltam, hogy a mesének csak a szövegét lehet elolvasni a könyvben, pedig engem az is érdekelt volna, hogyan képzelte Daniela Thiele Rosalie illusztrációit. Ez persze sem a mese, sem a regény értékéből nem vont le semmit, csak lehetett volna egy kis plusz érdekesség az olvasók számára.
Szerelem és család
Ez a regény többek között egy nagyon kellemes kis romantikus történet. Nem az erotikus vagy nyálas fajtából, hanem abból, ami szépen felépíti az érzéseket, és olyan finoman érezteti a két karakter közötti vonzódást.
Ezen kívül ez egy családi történet is, amelyben fontos szerepet kapnak a múltbeli történések, a szülők és gyermekeik közötti kötelékek (vagy épp azok hiánya). A Rosalie és édesanyja közötti személyiségbeli ellentét legalább annyira érdekes, mint az az idealizált kép, amelyet Robert alkot a saját anyjáról.
A regényt azoknak ajánlom, akik kíváncsiak egy szépen megírt romantikus regényre, amelynek érdekesek és szerethetőek a karakterei, és jó a sztorija. Ahogy Robert édesanyja is mondta mindig a fiának: „Párizs mindig jó ötlet.”, ahogyan ez a könyv is az.
Kedvenc karakterek: Rosalie, Max, Robert.
Kedvenc jelenet: amikor Rosalie és Robert először találkoznak.
Kedvenc idézetek:
„Rosalie mesterien tudott rémeket látni. ha valami történt, bármi, néhány másodperc alatt átfutott az agyán, még mi minden történhetett volna, a legrettenetesebb dolgok is, egészen a tragikus végkifejletig. Lepergett előtte, mint egy film, csak gyorsabban.”
„Héloïse-nek, aki maga is nagyon szeretett volna hercegkisasszony lenni, ez nagyon tetszett. „Ha felnövök, csak olyan férfihoz megyek feleségül, aki nekem is épít hatvannégy nap alatt egy kastélyt” – jelentette ki, és az édesapja elnevette magát és azt mondta, akkor érdemes lenne egy építészmérnököt választania.
No mármost Héloïse egyetlen építészt sem ismert, ismerte viszont Maurice-t, egy fiút, aki édesanyjával az utca végén lakott egy kis házban, amely egy elvadult kert közepén állt, sok-sok almafa között.
Maurice egy nap a kerítésnél állt, amikor Héloïse végigszökdécselt az utcán. „Kérsz egy almát?” – kérdezte, és szégyellős mosollyal kiadott a kerítésen egy szép nagy, piros almát. Héloïse elfogadta az almát és beleharapott, aztán visszaadta a kócos, szőke fiúnak, hogy ő is harapjon belőle.
Attól a naptól fogva barátok voltak, mi több, Maurice a szavát adta Héloïse-nek, hogy egyszer majd épít neki egy kastélyt, olyat, amilyen a Jardins de Bagatelle-ben van, nem gond! Sőt, titokban már be is szerzett néhány téglát, mert Maurice, mint bizonyára kitaláltátok már, beleszeretett az aranyhajú kislányba, aki csodálatosan tudott mindenféle történeteket mesélni és úgy szeretett nevetni. Ha Héloïse a fejébe vette volna, hogy márpedig ő a holddal akar világítani a szobájában, Maurice biztos űrhajósnak állt volna, hogy lehozza neki az égről.”
„- Ezt senki nem fogja elhinni nekem – szólalt meg Héloïse, miután a kék tigris mind a négy mancsa puhán földet ért a kertjükben.
- Na és? – felelte a tigris. – Akkor is jó volt, nem?
- Elmondhatatlanul jó volt – felelte Héloïse, kissé szomorúan csóválva a fejét. – De nem fogják elhinni nekem. Senki sem fogja elhinni, hogy találkoztam egy kék felhőtigrissel.
- Annyi baj legyen – válaszolta a kék tigris. – A legfontosabb, hogy te magad hiszel benne. Egyébként mindenben ez a legfontosabb.”
„Néhány évvel ezelőtt még szent volt a nyugalma, az emberek hamar a terhére voltak vagy untatták, és szentül meg volt győződve róla, hogy sosem lesz magányos, mert mindig ott lesznek a könyvek, amelyek érdeklik, és amelyeket olvasgathat.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nyereményjáték
A kötethez kapcsolódó nyereményjátékunkban a szerző további könyveire is szeretnénk felhívni figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy idézetet Barreau valamely könyvéből, a feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Idézet a játékhoz:
"Egy év telt el azóta. Ám az időnek megvan az a tulajdonsága, hogy nemcsak begyógyít minden sebet, hanem különös megvilágításba is helyezi azt, ami elmúlt. Hirtelen már csak a szépre emlékezünk sóhajtozva, ami visszahozhatatlanul elveszett."
a Rafflecopter giveawayA kötethez kapcsolódó nyereményjátékunkban a szerző további könyveire is szeretnénk felhívni figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy idézetet Barreau valamely könyvéből, a feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Idézet a játékhoz:
"Egy év telt el azóta. Ám az időnek megvan az a tulajdonsága, hogy nemcsak begyógyít minden sebet, hanem különös megvilágításba is helyezi azt, ami elmúlt. Hirtelen már csak a szépre emlékezünk sóhajtozva, ami visszahozhatatlanul elveszett."
Turnéállomások:
03.19. Spirit Bliss
03.21. Deszy könyvajánlója
03.23. Szembetűnő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése