Kupihár Rebeka: A heterók istenéhez

Miért választottam ezt a könyvet?

Korábban az interneten olvastam a költő néhány versét, és már akkor nagyon érdekesnek találtam ezeket, úgyhogy mikor rájöttem, kötetbe lettek szedve, biztos voltam benne, hogy el szeretném olvasni.

Véleményem a könyvről

Versekről véleményt írni sokkal nehezebb számomra, mint regényekről. Talán, mert bár a regényekben is benne van az író itt-ott, a versekben szerintem még inkább benne van a lelke. Így olyan kicsit, mintha egy mezítelen emberről mondanám el a véleményemet.

Szomorú, de a modern, kortárs versekkel csak az iskolán kívül ismerkedtem meg úgy igazán, pedig gimiben humán tagozatot, az egyetemen magyar szakot végeztem (bár nyelvészet specializációt, így elég kevés irodalomórám volt). Sokáig nem is tudtam mit kezdeni azokkal a versekkel, amik nem rímeltek, nem feleltek meg a versírás klasszikus szabályainak. De nem adtam fel, mert ha valamit nem értek, az nem jelenti azt, hogy rossz, csak azt, hogy még ismerkednem kell vele, tanulnom kell róla.

Talán Rupi Kaur volt az első, aki megtörte nálam a jeget, valószínűleg azért, mert a soraiban valamiféle lelki közösségre találtam. Vagyis végre megértettem és átéreztem ezeket a verseket. Ez a kötet kicsit az ő köteteire emlékeztetett, azért is, mert a nőkről szól, és azért is, mert a versek melletti illusztrációk nagyon hasonlóak az ő könyveiben lévőkhöz.

A kötet bemutatja szinte az összes aspektusát annak, milyen is ma a helyzete Magyarországon annak, aki nőként a nőket (is) szereti. Szerintem ez egy hiánypótló mű emiatt. Mert amikor LMBTQ+ témákról van szó, általában a meleg férfiak vagy a transz emberek vannak a középpontban. Ami persze egyáltalán nem az ő hibájuk, hanem inkább azé a heteró férfiak uralta társadalomé, ami őket ítéli el a legjobban, őket mocskolja a leghangosabban. De ettől még az LMBTQ+ nők élete sem probléma- és traumamentes, és ezekbe a problémákba, traumákba, gondolatokba és érzésekbe elég kevés helyen kaphatunk betekintést. Szóval igen, örülök, hogy ezek a versek megszülettek, mert általuk a nőket (is) szerető nők életébe is beláthat végre kicsit az olvasó.

A kötetben hat ciklus található, mindegyikben más-más probléma, téma áll a középpontban. Az első ciklus arról szól, hogyan viselkednek a nőt (is) szerető nő közelében élő emberek (családtagok, kollégák, ismerősök, szomszédok, mellettük elhaladó emberek stb.). Az első vers (i kissed a girl) már szíven ütött, mert számomra szörnyen szomorú olyan családban élni, főképp olyan szülők mellett, akiknek nem mondhatod el őszintén, ki is vagy, mert nem értenék meg. A családnak, főképp a szülőknek feltétel nélkül kéne szeretniük a gyerekeiket, de ez sajnos nem megy mindenkinek. Én el sem tudom képzelni, hogy milyen lenne valami ekkora horderejű dolgot titokban tartani itthon, anya előtt. Nem mondom, hogy nincsenek apróbb titkaim, vagy mindig mindenben egyetértünk, vagy sosem vitatkozunk semmin, de azt mindig is tudtam, hogy bármi van, elmondhatom neki, és annak nem lesz végzetes következménye, nem fog kitenni itthonról, nem fog üvöltözni velem, nem fog megütni, nem lesz semmiféle bántódásom. Az, hogy a versben egy dal vált ki szorongást a lírai énből tökéletesen megmutatja, hogy lényegében minden pillanatot, minden apróságot meg tud keseríteni az ember életében egy ilyen titok, és az, ha nem számíthat száz százalékban a családja elfogadására, megértésére és szeretetére.

A versek, amikben idegen járókelők nyilvánítják ki a homofóbiájukat és gyűlöletüket a lírai én és a szerelme felé, elkeserítőek, szomorúak, de számomra legfőképpen ijesztők, mert bár ezek „csak” szavak, sosem tudhatod, mikor lesz belőlük több, fizikai erőszak. És hát, a szavak is fájnak, megsebeznek, traumát okoznak.

Viszont ami még ennél is szörnyűbb szerintem, amikor egy olyan embert hallasz fröcsögni, akit ismersz. Például egy kollégát, ismerőst, barátot, rokont. Na, erről van némi tapasztalatom, és bármilyen furcsa is, megértem az adott versben (ezek mind a pokolra jutnak) a lírai ént, aki nem gyűlöli viszont a homofób kollégáját, hanem inkább imádkozik érte. Bár én ateista vagyok, így nem imádkozom, de pontosan tudom, mennyire nehéz haragudni valakire, akit ismersz. Akinek látod a jó tulajdonságait is, majd rájössz, hogy van egy hatalmas rossz is (legyen az homofóbia, rasszizmus, hímsovinizmus stb.). Amikor érzelmileg érintett vagy egy másik emberrel kapcsolatban, sokkal nehezebb haragudni rá, viszont sokkal jobban fájnak a szavai. Szóval ezt a verset nagyon át tudtam érezni, nagyon meg tudtam érteni.

Ebben a ciklusban található a kötet címadó verse is (a heterók istenéhez), amit már korábban is olvastam a neten. Bár ateista vagyok, mindig is nagyon érdekelt a vallás, és ha esetleg mégis tévednék, és létezne valamiféle isten valahol, én csak és kizárólag akkor tudnám követni, ha valóban jóságos és igazságos. Ebbe pedig számomra az is beletartozik, hogy nem ítélné el két felnőtt ember egymás iránti szerelmét, mert a kölcsönös szeretet, a szerelem sosem lehet rossz, gonosz dolog szerintem. Ha egy isten elítéli ezt, akkor köszi, de inkább megyek a pokolba, mint hogy őt kövessem, mert gonosz és igazságtalan istent nem követek. A lírai én Istennel folytatott párbeszéde ebben a verseben nagyon közvetlen, szívhez szóló. A kérdések, amiket feltesz egyben valamiféle válaszok is számomra: Isten, ha te teremtettél ilyennek, akkor csak nem lehet gond azzal, ami vagyok, és örömödet leled bennem, szeretsz engem így is.

könyörgöm, mondd meg,

tényleg boldogabb lennél, és én tisztább,

ha a páromnak borostája lenne és merevedése? (Részlet a heterók istenéhez című versből.)

A második ciklus a testi dolgokról szól, de elég összetett módon. Előkerülnek a versekben azok a felnőtt férfiak, akik a lírai énre és más gyereklányokra vetnek szemet, akik miatt az ember otthagyja a különórákat inkább (és ezzel lemond arról, hogy az adott tevékenységet élvezze, valamint arról is, hogy kiderüljön róla, jó benne, és akár fejlessze, jövőt és karriert építhessen rá), akik miatt az ember bő ruhákba bújik, hátha akkor nem veszik észre. Akiket egy normális, egészséges társadalomnak már rég ki kellett volna vetnie magából ahelyett, hogy ártatlan, egymást szerető, felnőtt embereket vegzál.

A szexualitás felfedezését is végigkövethetjük a versekben. Azt, ahogyan a lírai én rájön, hogy egy fiúval lenni neki nem olyan, mint amilyennek mások elmondása alapján lennie kéne, ahogy felfedezi, hogy egy lány testét érinteni sokkal izgatóbb, kielégítőbb számára mind testileg, mind lelkileg. Ezek a versek az önfelfedezés időszakát mutatják be a szexualitás terén.

A harmadik ciklus már abból az időszakból van, amikor tudod, ki vagy, komolyabban ismerkedsz, együtt jársz valakivel, együtt élsz valakivel. Előkerül ismét a szexualitás, az, hogyan illeszkedtek egymás életébe, együtt pedig a külvilágba. Valahogy ez a ciklus fogott meg a legkevésbé, de nem igazán tudnám megmondani, miért. Ezen még gondolkoznom kell, és párszor végigolvasni az összes verset, hogy rájöjjek.

A negyedik ciklus szintén önmagunk megismeréséről szól, de ezúttal nem a mással való kapcsolatok terén, hanem azzal kapcsolatban, hogy önmagunkban kik is vagyunk. Nagyon érdekesek voltak ezek a versek, de olyan nőként, aki mindig is nőnek és csak nőnek érezte magát, nehéz elképzelni, milyen lehet, ha valaki nem így érez, vagy nem mindig érez így. Viszont pont ezért volt jó, hogy ezeket a verseket megismerhettem, mert ezek is segítettek kicsit abban, hogy jobban értsem az így érző emberek helyzetét, lelkét. Hiszek abban, hogy ha valamit nem értünk pontosan, mert mi sosem éltük át, akkor is képezhetjük magunkat, tanulhatunk, hogy minél jobban megértsünk más embereket. És hiszek abban is, hogy mindenkinek hagyni kell, hogy önmaga lehessen (míg azzal nem árt más embereknek), mert csak így lehet szabad és boldog. És miért fosztanánk meg bárkit a szabadságától és boldogságától, ha nem árt vele senkinek? Megrázó volt ezekben a versekben látni, hogy a lírai én csak titokban lehet önmaga, maszk alatt vagy beöltözve egy farsangon.

farsangtól farsangig élek.

ilyenkor dobogóra állítanak

és megtapsolnak.

azt hiszik, jelmez. (Részlet a gender című versből.)

Az ötödik ciklus a gyermekvállalás nehézségeiről szól a női párok számára. Mindig is úgy gondoltam, hogy akarok gyereket, de egyfelől a PCOS miatt nehezen eshettem volna teherbe még fiatalabb koromban is, másfelől nem találtam megfelelő párt hozzá, és hát, ebben a világba szülni... nos, azt háromszor is meg kell gondolni. De a vágyat magát megértem, ahogyan a hiányérzetet is, és azt, hogy miként tud megkeseríteni egy kapcsolatot és az életünket az, hogy nem jön össze a gyerek, hiába vágynánk rá. A női párok esetében még ott van az is pluszban, hogy le kell mondaniuk arról, hogy genetikailag is közös gyerekük legyen. Ez számomra nem okozna semmiféle problémát, mert simán felnevelnék örökbefogadott gyereket is, akinek semmi köze genetikailag hozzám, és ugyanúgy tudnám szeretni, mintha a húsom és vérem lenne. De vannak nők, akik másképp éreznek, és annak ellenére, hogy esetleg ők is tudnának sajátként szeretni egy nem saját gyereket, mégis elszomorítja őket, ha nem lehet saját gyerekük, vagy nem lehet annak a génje is a gyerekeikben, akit szeretnek.

szülni jó lesz itt,

de meghalni,

meghalni majd

otthon szeretnék. (Részlet a nyugat című versből.)

A hatodik ciklus volt az első után az, amit úgy igazán át tudtam érezni személyes tapasztalatok alapján. Mivel másképp gondolkodó vagyok, mint amit mostanában elvárnak ebben az országban, sokszor éreztem én is kívülállónak magam Magyarországon annak ellenére, hogy nagyon szeretem a hazámat. Nem véletlenül a magyar nyelv az életem középpontja, 3 éves korom óta falom a magyar nyelvű könyveket, 13 évesen kezdtem el magyar nyelven történeteket írni, korrektor vagyok, könyveket szerkesztettem, fordítottam (angolról magyarra), a magyar nyelv a mindenem. Néhány évvel ezelőttig fel sem merült bennem, hogy esetleg külföldre költözzek. De ez a sok gyűlölet és egyéb borzalom, ami elöntötte az országot, egyre fojtogatóbb már sok mindenki számára, legyen heteró vagy LMBTQ+ ember. Az LMBTQ+ emberként persze extrán nehéz, mert félő, hogy ha abba az irányba haladunk, amerre most látszik, előbb vagy utóbb a szabadságukat és az életüket kell majd félteniük. Szóval igen, teljesen átéreztem a verseket, amikben a hazája kitaszítja a lírai ént, ezért elmenekül, sokkal könnyebben boldogul külföldön, ott van jövője a szerelmével és a gyerekével, van lehetősége szabadon élni, mégis honvágya van, és ha már élni nem hagyják a hazájában, azt kívánja, hogy legalább majd meghalni ott halhasson meg egyszer.

Hogy tetszett ez a könyv?

Voltak versek, amiket kevésbé értettem, vagy tudtam saját tapasztalat híján átérezni, de alapvetően nagyon megérintett lelkileg a versek többsége. Kicsit meg is fájdult a szívem az olvasásuk közben, és nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy még van remény arra, hogy a hazánk a gyűlölködés helyett a szeretet útját választja. És így minden ember szabadon, biztonságban és boldogan élhet majd. Hiszek abban, hogy a művészet, és konkrétan ezek a versek is segítenek abban, hogy így lehessen.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki bepillantást akar nyerni olyan nők életébe és problémáiba, akik a nőkhöz (is) vonzódnak. Heteróknak és LMBTQ+ embereknek egyaránt.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT