~ Sárga könyves út ~

2021. január 2., szombat

Heike Faller–Valerio Vidali: 100 felejthetetlen pillanat – Blogturné

 

A Partvonal Kiadó jóvoltából egy nagyon különleges könyv jelent meg az év végén, mely egy egész emberi életet ölel fel, ugyanis 0-tól 100 éves korig minden évhez egy gondolatot, felismerést vagy érzést társít, miközben elgondolkodtat magáról az életről is. Tartsatok bloggereinkkel, játsszatok velünk, és nyerjétek meg ti is ezt a különlegesen illusztrált egyedi kötetet!
 

Miért választottam ezt a könyvet?

Mostanában sokat gondolkozom az életről, az élet értelméről, az elmúlásról, szóval úgy gondoltam, ez a könyv segíthet a filozofálásban, kiválthat belőlem érdekes gondolatokat, érzéseket.
 

Véleményem a könyvről

Nos, a könyvben lévő illusztrációk és rövid szövegek egy ember életének 99 évét veszik sorra. Azt, hogy az adott évben mit tanult, mi érdekelte, hogyan élt, mit érzett, mi járt a fejében. Mindegyik évnél (gyerekkorban esetenként fél évnél) található egy jellemző rajz és egy rövidke szöveg. Ezek a szövegek néhol humorosak, néhol meghatóak, akad, amin elgondolkozik az ember, vagy éppen érzéseket vált ki belőle.

A rajzoláshoz nem nagyon értek, de azért próbálom megfogalmazni a gondolataimat az illusztrációkkal kapcsolatban, mert ez esetben legalább annyira fontos a szerepük, mint a szövegnek. A képek a részleteket tekintve minimalisták. Olyannyira, hogy az emberek arca sincsen megrajzolva. Csak kiszínezett körvonalakat kapunk. Ennek ellenére nincsen hiányérzet bennem, mert valahogy a színekkel, a témaválasztással sikerült erőteljes érzéseket kiváltani belőlem. Hol pozitívat, hol negatívat, de hatott rám.

Különböző rasszú emberek jelennek meg a képeken, vannak világosabb és sötétebb bőrűek is. Ez és a rajzokon lévő színek sokasága is mutatja, hogy mennyire egyediek vagyunk, mi emberek. A szöveg viszont arra utal, hogy ennek ellenére hasonlítunk is, hiszen az életutunk nagyjából azonos. Megszületünk, felnövünk, önállóak leszünk, megöregszünk, meghalunk. Közben persze mindenki egyénileg megválasztja, hogy hogyan tölti az életét, karrierrel, gyereket nevelve, egyedül vagy párral, esetleg háziállatok körében.

Itt nagyjából a tipikus életutat jeleníti meg a szerző és az illusztrátor: szerelem, házasság, gyerekek, unokák. Mégis jelzik, hogy nem ez az egyetlen lehetőség. Például nem kijelentik az adott évnél, hogy: "Vannak gyerekeid." Hanem megkérdezik: "Vannak gyerekeid?" Vagyis nem veszik készpénznek, hogy ez az egyetlen lehetőség, amit egy nő vagy egy férfi választhat.
 
Mivel idén leszek 37 éves, érdekelt, hogy vajon milyen kép és szöveg van ennél a számnál. Találó, azt hiszem, hiszen sosem akarok teljesen felnőni. Móka nélkül unalmas és savanyú az élet.
 

Az 5. és 70. képek üzeneteivel azért van egy pöttynyi problémám. Az 5. képen egy játszótér van, ahol a gyerekek játszanak, és egy kisfiú meghúzza egy kislány haját. Ezzel önmagában nem is lenne gond, mert vannak szadista kisfiúk, akik szekálják a lányokat. De a szöveg ez hozzá: "Rájössz, hogy a fiúk és a lányok bizony egymásba szeretnek. Hihetetlen!" Nos, feminista nőként hozzátenném, hogy ha szeretünk valakit, azt nem bántjuk. Ahogyan a pofon és verés, úgy a hajhúzás sem a szeretet, hanem a birtoklási vágy jele. Egy férfi kifejezi a testi erejével a birtokjogát a nőre. A bántalmazás elfogadására nevelés pedig ott kezdődik, ha egy meghúzott hajú kislánynak azt mondjuk, a kisfiú azért bántotta őt, mert szereti. Nem, nem, nem.

A 70. képen pedig egy idősebb és egy fiatalabb nő van, a fiatalabb kezében öngyújtó, az idősebb pedig cigit szív. A szöveg ez: "Milyen kevéssé ismered önmagad! Néha csak akkor jössz rá, hogy szívesen csinálsz valamit, ha kipróbálod." Nos, mivel a cigaretta egy drága méreg, ezért bár lehet, hogy a 70 éves ember úgy véli, neki már úgysem árthat, de talán mégsem ezt kéne örömet okozó újdonságként beállítani, amit érdemes kipróbálni.

Nagyon tetszett viszont, hogy előkerültek fontos témák is a könyvben. Például, hogy mit jelent már gyerekként rádöbbenni arra, hogy az élet együtt jár a halállal mindenki számára. Hogy az emberek képesek mélységes kegyetlenségre, hiszen ott van rá példának Auschwitz. Hogy mennyire fontos önmagunk elfogadása és az önszeretet. Hogy felnőttként is megőrizhetjük a gyermeki énünket, és nem baj, ha időnként teret adunk neki. Hogy a gyereknevelés nemcsak boldogsággal, hanem rettegéssel és nehézségekkel is jár. Hogy hogyan becsüljük meg az élet apró örömeit. Hogy az életet nem időben, hanem boldog pillanatokban kéne mérni. És hogy a haláltól felesleges félni, hiszen úgysem tudunk elbújni előle.

Vagyis tele van a könyv olyan gondolatokkal, amelyekről érdemes egymással beszélgetnünk, vagy ha nincsen épp kivel, érdemes magunknak is elmerengenünk rajtuk. Igazából még az 5. és 70. kép is hasznos ilyen szempontból, hiszen beszélgetésre és gondolkodásra sarkall. 
 

Hogy tetszett a könyv?

Nagyon érdekes volt, mert korábban még nem találkoztam hasonlóval. Az illusztrációk és szövegek együttesen képesek voltak hatni a lelkemre és az agyamra, és szerintem ez klassz.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének elgondolkozni életről, halálról, boldogságról, veszteségről. Akár arra is jó ez a könyv, hogy a gyerekünkkel beszélgethessünk az élet fontos dolgairól.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 

Nyereményjáték:

Mivel a 100 felejthetetlen pillanatban nagy szerepet kap az életkor, ezért mostani játékunkban életkorokkal kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnotok. A feladatotok csupán annyi, hogy találjátok ki a helyes megoldást, mely minden esetben egy kétjegyű szám, és ezt írjátok be a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
 

Kérdés a játékhoz:

Hány évesen kezdte el megírni Sarah J. Maas az első regényét, az Üvegtrónt?
 

Állomáslista:
 
12. 28. Utószó
12. 30. Readinspo
01. 02. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése