Jean-Claude Mourlevat: A Visszafelé-folyó

 

Miért választottam ezt a könyvet?

A címe és a fülszövege igazán érdekesnek tűnt, kíváncsi voltam, mi is ez a Visszafelé-folyó pontosan. Egy folyó, ami visszafelé folyik? Vagy az időt fordítja vissza, esetleg megfiatalítja az embert?

 

Véleményem a könyvről

A történet egy Tomek nevű boltosfiúról szól, akihez egy nap furcsa lányka (Hanna) tér be, aki a Kzsar-folyót keresi. Azt állítja, hogy aki az adott folyó vizéből iszik, az halhatatlanná válik. Tomekben már régóta ott volt a vágy, hogy kalandozni induljon, de most ehhez még hozzáadódik, hogy megtetszik neki Hanna is. Ezért fogja a kis batyuját, és elindul utána a Kzsar-folyóhoz.

A regény két részből áll, az első E/3-ban íródott és Tomek szemszögéből mutatja be az eseményeket, a másik E/1-ben íródott és Hanna meséli el benne Tomeknek az utazása történetét. Őszintén szólva, ez a felépítés elsőre kicsit megijesztett, mert tartottam tőle, hogy Tomek része után Hanna ugyanazt fogja elmesélni csak a saját szemszögéből, és ez már olvasóként nem lesz túl izgalmas. Szerencsére, ahogy elkezdtem olvasni ezt a második részt, rájöttem, hogy felesleges volt félnem. Mivel Tomek és Hanna a történet jó részében külön utakon járnak, Hanna teljesen új, különálló és izgalmas, érdekes sztorikat él át és mesél el.

Annyit azért hozzátennék, hogy én nem vettem volna két külön részre a két karakter történetét, hanem váltott fejezetekben mutattam volna be, egyetlen cselekményvonalon a szemszögeiket: egy Tomek-fejezet, egy Hanna-fejezet, Tomek, Hanna, Tomek, Hanna, és így tovább. Így sokkal egységesebb lett volna a történet szerintem, sokkal jobban összeállt volna, hogy mikor Tomek ezt és ezt csinálta, akkor Hanna éppen itt és itt volt.

A történet kalandos és mágikus. Bár a sztori legelején az író azt állítja, hogy a mi világunk múltjában játszódik az egész, a sok varázslatos dolog miatt én inkább egy alternatív univerzumként fognám fel. Ugyanis a karakterek szinte meg sem lepődnek azon, ha valami mágikus történik velük, vagyis az életükhöz tartozik a varázslat, míg hát, a mi világunkban nincs varázslat (és a múltban sem volt).

Nagyon tetszettek azok a különleges helyszínek, amelyeket Tomeknek és Hannának köszönhetően megismerhettem olvasás közben. Mindegyik helyen történt valami érdekes, kicsit úgy éreztem, mintha mindegyik helyszín eseményei egy-egy különálló, kerek kis történetet adnának nekem. Történeteket a történeten belül.

 

Az erdőben, ahová, ha belépsz, mindenki elfelejt téged, megismerhetjük Marie szomorú szerelmi történetét. A parfümkészítők falujában kedves kis emberekkel találkozhatunk, akiknek köszönhetően a szivárvány alatt eltűnő hajók és A Nemlétező Sziget történetét élhetjük át. Hanna elmeséli nekünk, hogyan is élt gyerekként, és miképpen jutott hozzá a madarához. Gregor és Jorim életébe is bepillantást nyerhetünk egy postakocsiút alatt. Átélhetünk egy teljes életet is Hannával, amiben másképp alakul a sorsa, mint a főszálban. Megismerkedhetünk a Hallgatagokkal, sivatagi és hajóútra is kelhetünk. Átélhetünk egy teljes tündérmesét a csúnyák királyságában. És persze végül eljuthatunk a Kzsar-folyóhoz is, hogy megismerjük a titkát.

Nekem a történeten belüli történetek közül a csúnyák királyságában játszódó események tetszettek a legjobban. Tényleg olyan volt, mintha a regény olvasás közben hirtelen mesekönyvvé változott volna a kezembe, hogy egy hercegnős mesét olvashassak. Kíváncsi voltam, hogy hová lett valójában Szellőcske, hogyan kerül ki Hanna a slamasztikából anélkül, hogy összetörné a csúnya király és királyné, valamint a királyság összes csúnya lakójának szívét.

 

– Van itt egy tükör valahol?

Ekkor különös dolog történt.

– Mi? hogy egy tü...? Ó, hát persze hogy nincs! – kiáltott fel az egyik szolgáló, és gyorsan keresztet vetett.

– Ó, hercegnő, az Isten szerelmére, ki ne mondja többé ezt a szót! – jajdult fel a másik.

Zavaros mentegetőzésbe kezdtem, bár fogalmam sem volt, miért kérek bocsánatot. Túl egyszerű volt ez a kérdés ahhoz, hogy ekkora rémületet keltsen.

Érdekes volt az a filozófiai kérdés, amely a Kzsar-folyó vizének köszönhetően merült fel bennem és persze a szereplőkben is. Vajon megéri inni egy halhatatlanná tévő vízből? Megéri végignézni, ahogyan minden szeretted, ismerősöd meghal körülötted újra és újra és újra? Megéri a végtelenségig viselni az élet terheit? Vagy megéri lemondani a lehetőségről, hogy az ember évszázadok, évezredek csodáit élhesse át, csak hogy ne maradjon egyedül?

A karaktereknek megvolt a maguk válasza a kérdésekre, én viszont bizonytalan vagyok a sajátomban. Egyfelől nagyon vonz a lehetőség, hogy lássam, mi lesz a világunkból a jövőben. Ezenkívül soha többé nem kéne félnem a betegségektől, öregségtől, haláltól. Másfelől ott lenne a tudat, hogy elveszítenék mindenkit, akit szeretek (már persze, ha nem tudok nekik is szerezni a vízből). Na meg ott a veszélye annak, hogy a jövő még a jelennél is elcseszettebb, és csak azt nézhetném végig, ahogyan az emberiség elpusztítja önmagát. Még jó, hogy nem létezik az örök élet vize, mert így nem kell ilyen nehéz döntésen rágódnom, csak elméletben. 

 

Hogy tetszett a könyv?

Klassz kis történet volt egészében is, és a történeten belüli kisebb sztorik is elnyerték a tetszésemet. Én Tomek és Hanna részét másképp szerkesztettem volna egybe, de így is élveztem az olvasást.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy kalandos, varázslatos, elbűvölő és elgondolkoztató történetre vágyik.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT