Manapság a felgyorsult világ miatt egyre inkább kezdjük elveszíteni a másokkal szembeni érzékenységünket – pedig a járvány miatt most még fontosabb lenne figyelnünk egymásra, mint valaha. Ebből a szempontból épp jókor érkezett a Libri kiadónál Kate Murphy könyve, amely a fokozottabb figyelemre, és ezáltal a hatékonyabb kommunikációra tanít minket. Kövessétek a turnét, és játsszatok a könyv egy példányáért!
Miért választottam ezt a könyvet?
Őszintén bevallom, gyenge vagyok a szóbeli kommunikáció terén, legalábbis, ami a hétköznapi beszélgetéseket illeti. Sokszor érzem azt, hogy mások nem értenek engem, de ugyanúgy igaz rám is, hogy nem igazán tudok én sem odafigyelni másokra. Fogalmam sincs, hogyan kéne reagálnom arra, amit mondanak, és általában nem azt a reakciót kapom én sem, amit várnék. A szóbeli beszélgetéseim egy része így kínos, unalmas és szellemileg, érzelmileg nagyon fárasztó.
Pedig érdekelnek mások, jó lenne megismerni a fejükben lévő gondolatokat, és írásban szerintem, nagyon klasszul és mélyen el tudok beszélgetni az emberekkel, de a mindennapi csevejekben gyenge vagyok. Ezzel sokakat megbántok, és én is időnként sértve érzem magam azért, mert a másik nem figyel arra, amit mondok neki, félreértelmezi, érdektelen iránta.
Azt reméltem, hogy a könyvből megtudom majd, mit is csinálok rosszul, és hogyan kéne jól, értőn figyelnem a másikra, valamint elérnem, hogy mások is értőn figyeljenek rám.
Véleményem a könyvről
Kate Murphy azzal kapcsolatban is ad tanácsokat, hogyan figyelhetünk jobban másokra, de elsősorban a saját tapasztalatait, élményeit, tudását írja le nekünk a könyvben. Hogy milyen interjúkat készített, kikkel, mit tanult tőlük, mit látott rajtuk a figyelemmel kapcsolatban. Milyen kísérleteket végeztek a figyelemről, hogyan figyel egy a reklámszakmában dolgozó profi szakember, akinek az a feladata, hogy felmérje, mire vágynak az emberek.
Nagyon érdekes volt arról olvasni, hogy milyen is az, amikor az ember beszélget, de valójában nem figyel. Vagyis nem a másikra figyel, hanem inkább a saját kis belső hangjára. Ahogy ezekről olvastam, rájöttem, hogy én pontosan így kommunikálok. Miközben a másik mesél valamit, már azon jár az agyam, mit kéne reagálnom, előjönnek a történetéhez kapcsolódó saját élmények, amiket örömmel elmesélnék neki, ahelyett, hogy valóban rá lennék kíváncsi. Ez teljesen tudattalan, nem a másik ellen szól. Egyfelől nekem állandóan jár az agyam, szó szerint állandóan, még álmomban is. Másfelől az emberek valamiféle reakciót várnak el arra, amit mondanak, és nekem mindig nehezen ment, hogy kitaláljam, mit szeretnének hallani, mit várnak el tőlem.
Téves elképzelés, hogy a magasabb intelligencia segít elkerülni a mentális kiruccanásokat. Sőt, az okosabbak sokszor kevésbé képesek figyelni, mert több alternatíva kínálkozik számukra a gondolkodásra, és nagyobb valószínűséggel feltételezik, hogy tudják, mit fog mondani a másik. A magasabb IQ-jú emberek általában neurotikusabbak és feszélyezettebbek is, ezért az aggodalom és a szorongás könnyebben elvonja a figyelmüket.Mivel az introvertáltabbak csendesebbek, sokszor jobb hallgatóságnak vélik őket. De ez is tévedés. A figyelem komoly nehézség az introvertáltak számára, mert olyan sok gondolat nyüzsög a fejükben, hogy nehéz további információkat befogadniuk. Mivel különösen érzékenyek, hamarabb is telítődnek. A figyelmet sokszor támadásként élik meg, ezért nehezebben tartják fenn a figyelmet, különösen ha a beszéd és a gondolat közötti különbség alkalmat ad az elméjüknek az elkalandozásra.
Tanácsot várnak, vagy csak együttérzést? Egyszerűen ki akarják beszélni magukból az adott dolgot, vagy engem is meg akarnak hallgatni a témával kapcsolatban?
A könyvben bemutatják, mik az eltérítő reakciók, amelyek a nem megfelelő hallgatásról szólnak, és mik a támogató reakciók, amikkel tényleg meghallgathatjuk a másikat. Őszintén szólva, én tudatosan megpróbáltam áttérni az eltérítőről a támogató kérdésekre, és elég vicces volt. Mert hülyén érzi magát tőlük az ember. Ha a legjobb barátnőm elmondja, hogy megbukott egy vizsgán, és én elmesélem neki, hogy én is volt, hogy megbuktam, ne szomorkodjon, majd legközelebb sikerül, az elvileg eltérítő reakció. Ha viszont visszakérdezek tőle, hogy "És hogy érzed magad a bukás miatt?", az elvileg támogató reakció, de valójában a barátnőm csak pislogni fog rám, hogy "Basszus, hát hogy érezném szerinted? De hülye egy kérdés ez!"
Szóval interjúk alatt, marketinges kutatásokban, vagyis idegenek között lehet, hogy ezek a támogató kérdések bejönnek, de a valóságban, barátok, rokonok, ismerősök között időnként elég vicces helyzeteket hoznak létre a beszélgetés során. Olyan hülyének tűnik tőlük az ember, mert rákérdez a nyilvánvalóra. Vagyis a való életben még rá kell jönnöm, hogy mik a megfelelő támogató kérdések, amiktől nem néznek rám furcsán az emberek, de segít, hogy tényleg meghallgathassam őket.
Egyébként nem csak nekem nem megy az értő figyelem. Esetemben rengetegszer érzem azt, hogy mások elbagatellizálják a rosszullétemet, fájdalmamat, gondjaimat, érzéseimet, félelmeimet. Ilyen reakciókat kaptam nőként a PCOS-em tüneteivel kapcsolatban ("Csak kényes vagy, nőnek lenni ilyen, ezt el kell viselni és kész."), vagy mikor elmeséltem egy engem ért traumát. Szóval valahogy sosem veszik komolyan, amit érzek, akár fizikai, akár lelki dologról van szó. És nem egy ember, hanem több ember, akiktől pedig nem ezt várnám, vagyis engem is mindig csalódás ér az értő figyelem hiánya miatt.
Az is érdekes volt, hogy a marketingben hogyan állnak a fogyasztók meghallgatásához. Én is úgy gondolom, hogy a netes közvélemény-kutatások megfigyelések nem sokat érnek. Egyfelől csak egy bizonyos réteg véleménye jelenik meg a neten, másfelől a neten sokszor teljesen más emberek vagyunk, mint a valóságban. Nem mellesleg a szélsőséges kisebbségek bizonyos témákban mindig sokkal "hangosabbak", és ezért a többségnek tűnnek, mint a valódi többség, ami inkább magában tartja a véleményét.
A szerző is a szemtől szembeni beszélgetéseket preferálja, úgy véli, azokból sokkal többet meg lehet tudni a megfelelő kérdésekkel arra nézve, mit gondol, érez az ember, mire van valójában szüksége, és hogyan lehet azt neki eladni. Úgy gondolom, igaza van, egy valódi beszélgetéssel tényleg pontosabb adatokat lehet kapni, mint a netes kereséseket, véleménynyilvánításokat vizsgálva.
Őszintén szóval a könyv olvasása után sem tudom pontosan, hogyan is kéne értő figyelemmel kommunikálnom, vagy elérnem, hogy mások úgy figyeljenek rám, de az biztos, hogy Murphynek sikerült elgondolkoztatnia a témán. És ez jó, mert így rájöhetek magam, hogy miképpen módosíthatok a saját figyelmemen mások iránt, és talán arra is, hogy másokkal hogyan beszélhetek úgy, hogy értő figyelemmel forduljanak felém.
Hogy tetszett a könyv?
Nagyon érdekes volt, imádtam olvasni Murphy tapasztalatait és az általa ismert kutatások részleteit. A könyv elgondolkoztatott, és ha még nem is tiszta minden, mostantól sokkal tudatosabban odafigyelek arra, hogy a figyelmem valóban értő legyen.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki úgy érzi, nem túl jó a kommunikáció terén, akár beszélőként, akár hallgatóként.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Bár a könyv ennél jóval többről szól, de az is a figyelem egy módja lehet, ha elemzed a másik testbeszédét. Játékunkban nincs más dolgod, mint kitalálni, mit jelenthetnek a megadott testtartások. És nincs egyetlen jó válasz.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Testtartás a játékhoz:
Lábak dörzsölgetése
Állomáslista:
06.10. Olvasónapló
06.12. Spirit Bliss Sárga könyves út
06.14. Könyv és más
06.16. Readinspo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése