Sokan nőttünk fel a Bűbájos boszorkák című sorozatot, melynek egyik főszereplője Rose McGowan (Paige) volt. De vajon mennyit tudunk arról, mi folyik a kulisszák mögött. Milyen gyerekkora, élete volt a színésznőnek, miken ment keresztül, és hogyan építette újra önmagát. A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően most ez is kiderül. Ezúttal négy bloggerünk véleményezi majd, mennyire bátor a könyv, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt belőle.
Miért választottam ezt a könyvet?
Gyerekként imádtam a Bűbájos boszorkák című sorozatot, és az egyik kedvenc karakterem Paige volt, akit Rose McGowan játszott. Emiatt érdekelt, hogy milyen önmagáról és a nőkről (valamint a nőknek) szóló könyvet írt.
Véleményem a könyvről
McGowan a gyerekkorától kezdve elmeséli nekünk az életét, rosszat, jót egyaránt, bár sajnos rosszból elég sok érte. Miközben ezt teszi, bepillantást nyerhetünk Hollywood világába, megláthatjuk a csillogást és a mocskot. Azt, hogy milyen is nőként egy ilyen környezetbe kerülni. Az író stílusa modern, személyes. Olyan, mintha naplót vagy személyes blogot írna, esetleg a barátainak, sőt, nőtestvéreinek mesélne el mindent. Ez azért tetszett, mert így sokkal jobban átéreztem az ő érzéseit, sokkal jobban megértettem őt.
Rose McGowan szülei egy szekta tagjai voltak, ő pedig úgy töltötte a gyerekkorát még a szektától való családi szökés után is, hogy bár megmaradt a lázadó énje, mégis túl nagy hatással voltak rá azok a dolgok, amiket látott, átélt, elszenvedett. Minden egyes lépése, döntése vagy éppen döntéshiánya (lefagyása) szerintem a kezdetekből fakad. És ez szépen megmutatja, mit teszünk a lányokkal. Már gyerekként arra tanítjuk őket, hogy legyenek csendesek, engedelmesek. Ne kiabáljanak, ne ellenkezzenek, ha sírnak is, viseljék el a fájdalmakat, terheket. Ők a lányok, ezért engedelmeskedniük kell a férfiaknak (az apjuknak, a szektavezérnek, a nevelőapjuknak, a párjuknak, a főnöküknek, vagy éppen akár egy vadidegennek is), mert a férfi jobban tudja, mire vágyik egy nő, mi kell neki, hogyan kell kinéznie, viselkednie. Szóval igen, be kell ismerni a lányaink többségét áldozatoknak, alattvalóknak, szolgáknak neveljük. Még a modern országokban is. Talán mostanság ez kezd megváltozni, mert a nők elkezdtek hangosan beszélni, sőt, kiabálni, hogy a többi nő meghallja, nincsenek egyedül, nem ezt érdemlik.
Mikor kicsi voltam, hallottam az iskolában, mások elmennek nyaralni. Mikor végre rájöttem, mit jelent a nyaralás, elkezdtem azon ábrándozni, milyen az én álomnyaralásom. Úgy döntöttem, jó volna egy hetet kórházban tölteni, ahol senki sem bánthat, és annyi pudingot ehetek, amennyi csak belém fér. Erre vágytam. Pudingra, és hogy senki se bántson.
McGowan sok mindenen átment már fiatalon, egy szektában nőtt fel, egy mentálisan beteg apa mellett élt, hajléktalan lett, megesett, hogy éhezett. Épp ezért nem meglepő, hogy azt gondolta, egy-egy férfi vagy a színészkarrier megváltoztatja majd az életét. Az sem meglepő, hogy még a rossz kapcsolataiból vagy a hollywoodi mocsokból is félt kiszállni, mert attól tartott, hogy akkor megint az éhezés, szegénység vár rá. Mondhatnánk azt, hogy elmehetett volna akár bolti eladónak is helyette, és bár kevesebbet keresett volna, mégsem kerül vissza az utcára, de ha jobban belegondolunk, ki alkalmazna egy csak a színészetben tapasztalt, másban tapasztalatlan munkaerőt, akit lépten-nyomon még fel is ismernek. Én csak egy átlagember vagyok, de másfél évig hallgattam azt munkanélküliként, hogy ehhez túlképzett vagyok, ahhoz alulképzett, emehhez meglenne az iskolám, de még nincs gyakorlatom stb. Szóval őszintén szólva, megértem őt. Sokszor az ember a jövőtől való félelem miatt képtelen kilépni egy rossz helyzetből (legyen az egy kapcsolat vagy éppen egy lélekölő munka).
A legérdekesebb az, hogy bár McGowan sok mindent átélt gyerekkorában, mégis teljesen naivan került be a filmiparba úgy, hogy semmit nem tudott róla. Ennek köszönhetően még több szenvedés várt rá fizikailag és lelkileg is. És mire átlátta a férfiak világának működését, már késő volt, mert olyan szinten lerombolták az önbizalmát, hogy bár érezte, hogy az adott helyzetek rosszak, mégsem tudott kiállni önmagáért.
A könyvben ír egy bizonyos Szörnyetegről, én sem írom le a nevét, ahogyan ő sem tette, mert az illető nem érdemli meg, hogy emlegessék. Egy bizonyos filmproducerről van szó, akit nemrég kezdtek el felelősségre vonni azokért a szörnyűségekért, amiket a nőkkel tett. Szerintem mindenki tudja, kiről van szó. Valamint előkerül a Marilyn Mansonnal való kapcsolata is. Számomra ez utóbbi volt az érdekesebb, mert McGowan az elején szimpatikusnak írta le Mansont. Manson segített nekik feldolgozni a korábban őt ért erőszakot, mindig támogatta, magától kitalálta, mivel okozhatna éppen örömet Mcgowannek és hasonlók. Szóval egy bizarr testbe bújt kedves pasinak tűnt. Egészen a szakításig, amíg meg nem sérült az egója attól, hogy elhagyták.
Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, mikor mások megkérdezik, hogy: "De hát miért jöttél össze vele? Biztos, hogy látszott, milyen ember." Hát nem. Az, hogy ki milyen ember, nem mindig látszik azonnal. Sőt, van, hogy évekig nem látszik. Mert amíg azt teszed, amit elvár tőled, addig a világ legkedvesebb, legtámogatóbb embere, de ha végül ellenkezel vagy elhagyod, akkor lehull a maszk.
– Letiltjuk a fizetésed, bárhova is mégy. Elvesszük a pénzed és úgy tönkreteszünk, hogy soha többé nem tudsz majd dolgozni.Mindezt mereven komoly arccal adták elő, mert nem szórakoztak. Basszus. Ez a hollywoodi kitérő rossz irányba vitt. Most igazán találkoztam a veszélyes alakokkal. Fehér, gazdag férfiakkal a stúdióban és nem a sikátorban.
Sok mindenki előkerül még a híres emberek közül a könyvben, de nem is ők a fontosak. Hanem maga a rendszer. Az, ahogyan Hollywood működik. Az, ahogyan sok más munkahely is működik. Az, ahogyan a világ működik.
Őszintén szólva, még sosem gondoltam bele, hogy életem 36 éve alatt valószínűleg 90% fölött férfiak által készített, írt filmeket, műsorokat, reklámokat és egyéb a tudatomra és lelkemre ható dolgokat fogyasztottam. Vagyis alapvetően férfi nézőpontból ismerem nemcsak a világot, hanem a nőket, női ügyeket is. Még akkor is nagyrészt férfiak mutatták be nekem a nőket, amikor erős női karakterekről volt szó egy-egy történetben. Mondhatnánk, hogy ez nem baj, hiszen feminista lettem, vagyis ezek nem voltak rám hatással, de ez hazugság lenne. Nagyon is hatással voltak rám. Mert még mindig sokszor hallgatok, amikor kiabálnom kéne. Még mindig van, hogy inkább nyelek egyet, mert tartok a következményektől. Még mindig megesik, hogy más nőket kritizálok gondolatban (aztán rögtön el is szégyellem magam). Vagyis ha még rám is hatással voltak az életem alatt töményen kapott férfigondolatok, akkor mekkora hatással lehetnek az olyan nőkre, akik esetleg rosszabb környezetben nőnek fel úgy, hogy nincsen erős női példakép előttük? Rossz belegondolni...
Ne játssz a kitalált szabályaik szerint. Állj!
Mostantól jobban, tudatosan oda fogok figyelni arra, hogy több női gondolatot, nézőpontot vegyek magamhoz minden téren (filmek, könyvek, zenék stb.).
A legérdekesebb az volt, hogy olvasás után felmentem Rose McGowan Facebook-oldalára, és megnéztem a posztjait. Sok-sok évvel ezelőtt láttam róla képeket, és akkor azt gondoltam, jaj, szegény nő, mi történhetett vele, hogy ennyire szétcsúszott. Pedig mosolygott a képeken, ki volt sminkelve, drága ruhát viselt, sztár volt. És valahogy mégis megéreztem, hogy nem stimmel vele valami. Aztán megnéztem most a Facebook-oldalán a képeket, és egy teljesen más nőt láttam. Egy szabad nőt, aki végre kap levegőt. Soha ilyen szépnek nem láttam még őt, mint ezeken a képeken.
Szóval sikerült megtalálnia önmagát, sikerült lerázni a láncait. És nemcsak önmagát szabadította fel, hanem azon dolgozik, hogy a nőtársai közül is minél többet felszabadítson. Csodás utat járt be gyerekkorától kezdve. És ahogy ő is írja, ha neki sikerült azzal a sok sz*rsággal a háta mögött, amiket átélt, akkor mindannyiunknak sikerülhet. Együtt, egymást támogatva és biztatva. Csak meg kell találnunk önmagunkban a bátorságot.
Hogy tetszett a könyv?
Rose McGowan élete a sok szörnyűség ellenére is egy inspiráló történet. Nagyon érdemes végigolvasni, mert egyfelől megérthető belőle, hogyan válik egy fiatal lány, nő a férfiak által használt tárggyá, és miért tud olyan nehezen kiszabadulni ebből a környezetből. Másfelől erőt és reményt ad arra nézve, hogy mi is elég erősek vagyunk hasonló utat bejárni az önismeret és önbecsülés terén.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Minden fiatal nőnek! De tényleg. És azoknak, akik meg akarják érteni, miért marad benne valaki rossz kapcsolatokban, és miért hagyja olyan hosszú ideig, hogy kihasználják mindenféle szempontból. Na meg persze azoknak, akik ismerni akarják Hollywood valódi arcát.
Ha kíváncsi lettél itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Játsszunk egy kis igaz-hamist a Bűbájos boszorkákkal és Paige-dzsel. Minden turnéállomáson találtok egy állítást Paige karakteréről. A feladatotok az, hogy a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére beírjátok, hogy az adott állítás igaz vagy hamis.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Állítás a játékhoz:
Paige félvér, az anyja boszorkány, az apja egyszerű ember.
Állomáslista:
06. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út
06. 21. Sorok között
06. 23. Readinspo
06. 25. Readinspo – extra
06. 27. Utószó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése