~ Sárga könyves út ~

2023. november 8., szerda

Louie Stowell: Loki – Egy majdnem jó isten naplója (Loki 2.) – Blogturné



Tartsatok velünk az Egy majdnem jó isten naplója blogturnén, ahol folytatódnak a kamasztestbe zárt Loki és fivére, Thor kalandjai. Ezúttal Lokinak be kell bizonyítania, hogy nem minden csínyért ő a felelős, de a múltját és hozzáállását ismerve, ez nem lesz egyszerű. Louie Stowell gazdagon illusztrált kötetéből egy példányt meg is nyerhettek a turné végén a Manó Könyvek kiadónak köszönhetően!


Miért választottam ezt a könyvet?

A Marvel-univerzumból Loki a kedvenc karakterem. Mert érdekes, összetett a személyisége, vicces és képes pozitív értelemben a változásra. Szóval mondhatjuk, hogy minden könyvet elolvasok, ami róla szól. Ennek a sorozatnak pedig az első része kifejezetten tetszett. Könnyed, humoros, szórakoztató történet volt. Úgyhogy a második résztől is ezt vártam.


Véleményem a könyvről

A történet ott folytatódott, ahol az első könyv végén félbemaradt. Loki tinédzserfiú alakban a Földre számüzetett, hogy bizonyítsa az apjának, képes jó isten lenni. A büntetésében vele tartott Thor, a bátyja (szintén tinédzserfiú alakban), valamint Heimdall és Hyrrokkin, akik a két fiú álszüleiként működnek közre a büntetésben. A büntetés ideje alatt Lokinak mindent őszintén le kell írnia egy mágikus naplóba, ami egyfelől tudja, mikor hazudik, másfelől pontokat ad neki vagy von le tőle attól függően, hogy miként ítéli meg a tetteit. A pontok jócskán csökkennek, amikor is Thor kalapácsának nyoma vész, és a helyszínen hagyott nyomok alapján Lokit kiáltják ki bűnösnek. Azonban ez azon ritka alkalmak egyike, amikor véletlenül ártatlan. Ám ahhoz, hogy ezt bebizonyítsa, rá kell jönnie, ki is a valódi tolvaj, és miért akarta rákenni a lopást.

A regény továbbra is kifejezetten humoros és szórakoztató. Lényegében néhány óra alatt elolvastam, mert egyszerűen nem lehetett letenni, és tökéletes esti kikapcsolódást nyújtott.

Loki tinédzserfiúként is tökéletesen hozza a jól ismert személyiségét. Beképzelt, féltékeny, gonoszkodó, önfejű, ám szeretetre áhítozó, hősies és furfangos is. Esendő, mégis szerethető karakter. Próbálja elrejteni mások elől, hogy valójában vannak érzései, de persze, ez nem megy neki túl jól. Nyilvánvaló, hogy szereti Thort és az álszüleit, és nyilvánvaló, hogy fontos neki Valerie. Csak hát, meg kell tanulnia ezt jól kimutatni, mert a féltékenység nem az az út, amin meg lehetne tartani hosszú távon egy barátot. Valerie-nek ugyanis új barátnője akadt, Loki pedig féltékeny rá, ezért elsősorban a lány, Georgina a fő gyanúsítottja a kalapácslopás ügyében.

– Mit szólnál, ha azt mondanám, tudom, ki lopta el a kalapácsodat? – kérdeztem.
– Azt mondanám, add vissza a kalapácsomat, de azonnal! – morogta.
– Van egy titkos ellenséged, aki lehet, hogy most is ellened tervel ki valamit – próbáltam meg újra.
– Nem a titkos ellenségem vagy. Eléggé nyílt titok ez – mondta unottan Thor.
– Nem, nem én, te ökör – válaszoltam izgatottan. – A titkos ellenséged nem más, mint...

Loki nyomozása érdekesre és viccesre sikeredett. A valós tények gyűjtése mellett olyan nyakatekert elméletei is voltak, amiken nem lehetett nem röhögni. Főképp, mert olyan poénosan tudja előadni magát.

De nem csak ő volt a történet humorforrása. A naplója beszólásain ugyancsak jókat lehetett kuncogni. És persze azért a többieknek is voltak jó poénjaik időként.

Amik még növelték a kuncogás esélyét, azok az illusztrációk voltak, amiket maga az író készített a történethez. Nagyon jól kiegészítették a szöveget, és nagyon cukik is voltak. Rajta kívül a fordítót is meg kell dicsérnem. Az, hogy egy 9. osztályos fiú, Iglódi Brúnó Boldizsár ilyen szinten képes lefordítani poénokat, nem egy alacsony szint a fordításban. Szerintem a humor azon dolgok közé tartozik, amiket a legnehezebb jól lefordítani egy másik nyelvre.

A történet vége nem volt meglepő, ennek ellenére érdekes volt. Én pedig alig várom, hogy elolvashassam Loki harmadik kalandját.


Hogy tetszett ez a könyv?

Humoros volt, szórakoztató, imádtam a kötetben lévő vicces illusztrációkat, Loki nyomozása is érdekes volt, és a fordítás is tetszett.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Olyan Loki-mániásoknak, mint én, valamint azoknak, akik szeretnének egy kellemes, kuncogással teli estét tölteni egy könyv társaságában.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A skandináv mitológia és Loki több ifjúsági könyvben is szerepelt már, a feladványokban ezeknek a könyveknek a fülszövegeiből találtok részleteket, a feladat, hogy írjátok meg a fülszöveghez tartozó szerzőt és címet.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)


Fülszövegrészlet a játékhoz:

„Furcsa dogok történnek Mariefredben. Természetfeletti erők kelnek életre. Egy testvérpár, Viggo és Alrik lesz a kiválasztott, hogy megvédjék a titkos könyvtárat, ami a templomdomb alatt fekszik. A könyvtár őrzői, az öreg Magnar és Estrid először túl fiatalnak találják a fiúkat erre a nehéz feladatra, ezért próbára teszik őket.”


Állomáslista

11. 08. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése