~ Sárga könyves út ~

2023. november 11., szombat

Alex Donovici: Csudi, a pacsirta – A tél megmentése – Blogturné




Csudi, a pacsirta kalandjai folytatódnak! A lehetetlen csak egy szó történetei után a Móra Könyvkiadó már el is hozta a magyar gyerkőcöknek Alex Donovici újabb mesekönyvét, melyben Csudi a tél megmentésére siet. Az első könyvben megismert pajtások mellé pedig ebben a kötetben új barátok is csatlakoznak. Tarts a Blogturné Klub négy bloggerével, ismerd meg a két történetet, és a turné végén tiéd lehet egy példány a kiadó felajánlásában.


Miért választottam ezt a könyvet?

A Csudi-sorozat első részét nagyon aranyosnak, tanulságosnak találtam többféle szempontból is, ezért kíváncsi voltam, miként folytatódnak a kis szárny nélkül született pacsirtalány kalandjai.


Véleményem a könyvről

Csudi otthonában, az erdőben a december ellenére furcsa hőség van, a levegő is rossz szagú, és valamiért nem akar elérkezni a tél a megszokott módon. Amikor kiderül, hogy mi okozza ezt, Csudi tudja, hogy tennie kell valamit ellene. Még mielőtt elpusztul az otthona, valamint az egész bolygót. Csudi a barátai segítségét kéri, és összefogva, közösen próbálják meg megmenteni a telet.

Csudi ebben a részben már egy magabiztos, önmagát szerető kismadár, aki tudja, hogy cselekednie kell, és hisz is abban, hogy képes rá. Imádni való a személyisége, bátor, másokat is feltétel nélkül elfogadó, szeretettel teli karakter, olyan, akiről a gyerekek (és a hozzám hasonló kicsit gyereklelkű felnőttek) szívesen olvasnak.

Az első részből már megismert karakterek egy része is visszatér. Buhu, a bölcs bagoly, Ség, a holló és Villámgyors úr, a csiga mindhárman jó barátai Csudinak, és jó segítőtársai, amikor baj van. Természetesen a bajt, ahogyan az előző részben és a valóságban is, az emberek okozzák. A könyv bemutatja, hogy mennyire káros a műanyag, és mindaz, amit az emberek tesznek vele. Bár arról nem szól a mese, hogy miként is védhetjük meg mi, emberek a környezetet a műanyagtól, a könyv elolvasása jó ürügy lehet arra, hogy erről beszélgessünk a gyerekekkel. Elmondhatjuk nekik, hogy ha lehet, ne műanyag dolgokat használjanak, és ha mégis használtak valami műanyagot, próbálják újrahasznosítani valamilyen formában, ami pedig már általuk nem újrahasznosítható, és kidobható, azt a megfelelő szelektív kukába tegyék.

Egy kicsit egyébként hiányoltam ezeket a tanácsokat a meséből is. Mert ott az állatok annyival oldják meg a dolgot, hogy egyszerűen rákényszerítik az embereket, hogy ők oldják meg jobban a dolgot a saját területükön, ha tudják (de hogy miként, arra nincs ötlet a mesében).

A kötetben vannak új karakterek is. Először is György, a pulyka, akinek mániája a saját szépsége. Egyébként tetszett, hogy ehhez egy pulyka karaktert választott az író, nem pedig sablonos módon egy pávát. György szépségmániája felhívhatja a gyerekek figyelmét arra, hogy jó dolog szépnek lenni, de nem szabad túlzásba vinni. Például nem szabad a saját életünket kockáztatni csak azért, hogy szépek legyünk. Mert a szépség nem minden, nem a legfontosabb dolog a világon.

A másik új karakter Hópehely, aki egy csupa szív, segítőkész, koromfekete varjúfióka. Azért hívják Hópehelynek, mert mindig belefetreng valami fehér porba, hogy mások ne tudják meg, varjú. Mert a varjakat tolvajoknak tartják, a szerencsétlenség hozóinak, a halál hírnökeinek, és Hópehely attól fél, ha az erdő állatai rájönnének, kicsoda, akkor kitaszítanák maguk közül. Az ő történetszála tökéletesen bemutatja a gyerekeknek a rasszizmust, az előítéletességet, valamint ennek ellenkezőjét, az elfogadást, nyitottságot, feltétel nélküli szeretetet is. Természetesen Csudi pontosan tudja, milyen „másnak” lenni, milyen az, amikor az embert a mássága miatt ítélik meg és el, és azt is tudja, hogy ez butaság. Ő annak látja Hópehelyt, aki valójában, egy értékes, szeretni való varjúfiókának, a barátjának.

A történetet ezúttal is két nagyobb részre bontották, bár ennek nem igazán láttam értelmét. Ugyanis míg az első kötetben ez a két rész két különálló történet volt, addig ebben a kötetben a két rész cselekménye összefüggő.


Hogy tetszett ez a könyv?

Szerintem nagyon aranyos és tanulságos történet. Az emberekkel és környezetvédelemmel kapcsolatos tanulság nekem most kicsit hiányos volt, viszont a rasszizmussal és az önimádattal, a szépség túlzott és veszélyes előtérbe helyezésével kapcsolatos tanulság tökéletesen felépített volt. Csudi még mindig nagyon szerethető karakter, és Hópehely is elnyerte a szívemet. Nem tudom, miért, de nekem ez a második rész hajszálnyival jobban tetszett, mint az első.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Szerintem bármelyik gyereknek, mert biztos vagyok benne, hogy szeretni fogják, és fontos dolgokat tanulhatnak belőle.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Csudi történetének nyereményjátékán minden állomáson elrejtünk nektek egy-egy karaktert a meséből a sorok közé. A feladatotok, hogy rátaláljatok az állatkákra (illetve a betűikre), és beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába. Kalandra fel!

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.


Állomáslista:

11.11. Spirit Bliss Sárga könyves út
11.13. Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése