André Aciman: Harvard tér

Miért választottam ezt a könyvet?

Olvastam Aciman korábbi duológiáját, és mivel azt a két könyvet érdekesnek találtam, kíváncsi voltam, hogyan nyúl egy teljesen új témához, új karakterekhez.

Véleményem a könyvről

A történet egy egyiptomi zsidó bevándorlóról szól, aki elkíséri a fiát a Harvard egyetemi nyílt napjára, és közben felidézi a múltat, amikor még ő járt a Harvardra. Bevándorlóként, hiába volt meg a zöldkártyája, hiába tanulhatott a felsőoktatásban, nem találta a helyét. Aztán egy kávézóban véletlenül találkozott egy arab taxisofőrrel, Kalassal, akiben – bár a személyiségük és viselkedésük látszólag tűz és víz – felismerte önmagát. Vagyis inkább azt a személyt, aki a zöldkártya és az egyetem nélkül lehetett volna belőle bevándorlóként.

Bár a regény témája teljesen más volt, mint a korábbi Aciman-duológia esetében, ugyanazt a stílust kaptam, mint korábban. Aciman nagyon jó abban, hogy olyan karaktereket teremtsen, akik szinte élnek. Akik totál átlagemberek, vannak jó és rossz tulajdonságaik is. Az egyik pillanatban arra gondolsz, hogy huh, egy ilyennek a közelébe sem mennék, a másikban pedig sajnálatot érzel az illető iránt, és azt kívánod, bárcsak elérné a céljait. Míg sok regényben teljesen elkülöníthetők a pozitív és negatív karakterek, addig itt szimplán csak esendő embereket kapunk, akik hol rosszat, hol jót tesznek. Hol rosszul, hol jól döntenek. Baromi szemetek valakivel, míg egy másik emberért bármit megtesznek.

Vagyis Aciman a valódi életről ír. Nem szépít, nem mismásol. Élő-lélegző karakterei vannak, akik olyan helyzetekbe kerülnek, amik bármikor megtörténhetnek a közelünkben is, akár a szomszédban.

A főszereplő és Kalas sokszor ellentétes érzéseket váltott ki belőlem. Utáltam, ahogyan a nőkről beszélnek, gondolkoznak, és ahogyan viselkednek velük. Viszont sajnáltam őket, amiért nem találják a helyüket, az otthonukat sem a szülőföldjükön, sem a választott országukban. Főleg Kalast szántam, aki felett ott lebegett állandóan a kiutasítás bárdja.

Az ő személyisége nagyon érdekes egyébként, bár a való életben halálbiztos, hogy jó messzire elkerülném. Egy nagyhangú, sokszor bunkó ember, aki a nők nagy részét csak kihasználja, aztán sír, hogy milyen szemetek, amiért nem hagyják még tovább, még jobban kihasználni magukat. Valahol érthető persze, hogy ilyen lett. Nincsen otthona, nincsen lehetősége arra, hogy valóban megállapodjon valaki mellett. Egyfelől, mert bármikor kiutasíthatják, másfelől, mert ő maga is azt érzi a sok rossz élmény után, hogy tőle előbb vagy utóbb úgyis mindenki megszabadul. És úgy is viselkedik, hogy igazolja ezt az érzését. Nagyjából el tudtam nézni neki a viselkedését, mert mindennek pszichológiai oka van, egyetlen jelenet van a könyvben, ami megbocsáthatatlan számomra részéről (nőverés). Egyébként van pozitív oldala is, szerintem hűséges barát. Ezen kívül nagyon művelt, filozofikus alkat, akivel szerintem nagyon jókat lehet beszélgetni (ha az ember el képes sértődés nélkül viselni a stílusát).

A haragja, a vulkanikus kitörései, és az emberiség egészét elítélő, túlzott vádaskodásai elfedték, hogy sohasem nőtt fel igazán. Azt gondolta – vagy színlelte –, hogy igen. Az volt a legrosszabb, amit tehettél vele, hogy kiszúrtad benne a tizenhét éves kisfiút. Az élete ott ért véget. Az összes többi baklövés és maszlag volt.

Nem mellesleg, amikor megkap egy bizonyos állást, és picit részese lehet az egyetemista világának, akkor a viselkedése is megváltozik. Azokból a részekből látszik, hogy lehetne ő jó ember is, hasznos állampolgár, ha tényleg kapna egy valódi lehetőséget a befogadásra.

Az egyetemista karaktere is eléggé összetett. Elsőre jobb embernek tűnik, mint Kalas, de ő is elég esendő. Igaza van abban, hogy belőle is simán lehetett volna egy Kalas zöldkártya és egyetem nélkül. Sokszor egyébként baromi pocsék barátnak éreztem, mert szégyellte az egyetemi ismerősei, munkatársai, korrepetált diákjai és egy jó családból származó barátnője előtt, hogy egy olyan férfi a barátja, mint Kalas. Kalasnak is rengeteg hibája volt, ám ennek ellenére úgy érzem, ő jobb barát. Az egyetemista mellett állt, amikor kellett, de amikor ráérzett arra, hogy zavar, akkor visszavonult sértődés nélkül.

Nagyon szeretem egyébként azokat a regényeket, amelyek úgy is képesek lekötni, hogy a főszereplőket amúgy nem találom túl szimpatikusnak. Szerintem az az igazán jó író, aki nem igazán szerethető karakterekkel is képes lebilincselő regényt írni. Acimannek ez ezzel a regénnyel sikerült.

Értékeltem egyébként, hogy ezúttal, bár volt szó szexről a regényben nem is egyszer, nem jutottunk el olyan szélsőséges dolgokig, mint például a duológiájában a barackjelenet, az "úgy szeretlek, hogy az is érdekel, hogyan kakilsz" jelenet, vagy a "megkívántam a bátyámat" jelenet. Az a három jelenet számomra túl sok(k) volt, ebben a regényben viszont nem találtam ilyen durva részt. Persze a nőverős rész kiverte nálam a biztosítékot, de annak nem volt köze a szexualitáshoz ténylegesen.

Az is bejött, hogy bár a főszereplő és a főbb mellékszereplő bevándorló, Aciman nem festette le őket sem túl pozitívan, sem szerethetetlenül negatívan. Ő csak bemutatott két embert az erényeikkel és hibáikkal, félelmeikkel és vágyaikkal együtt. Mivel ez a megoldás realista volt, ezért sokkal jobban megértettem és átéreztem a bevándorlólétből fakadó érzéseiket, mint ha irreálisan pozitív vagy negatív szereplőként lettek volna feltüntetve.

Hogy tetszett a könyv?

Aciman képes volt úgy lekötni a könyvével, hogy a főszereplőit nem ábrázolta tökéletesnek és szeretnivalónak. Annak ellenére, hogy a való életben elkerülném őket a személyiségük és a nőkhöz való hozzáállásuk miatt, mégis volt olyan oldaluk, amit megértettem és amivel együttéreztem.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik úgy is képesek élvezni egy történetet, ha nincsenek benne igazán pozitív karakterek, csak esendő, hibákkal (és erényekkel) teli átlagemberek.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT