~ Sárga könyves út ~

2021. február 22., hétfő

Kate Nolan: Panni és Samu esti tündérmeséi – Blogturné



Az Animus Kiadó gondozásában jelent meg a Panni és Samu esti tündérmeséi című könyv, melyben 5 perces, rövid történeteket találhatunk esti mesének, vagy csak a közös olvasás kedvéért. Tartsatok bloggereinkkel, ismerjétek meg ezt a kedves kis könyvet és ha mellétek áll a szerencse meg is nyerhetitek a kiadó által felajánlott példányt.


Miért választottam ezt a könyvet?

Esténként, amikor már fáradt vagyok, szeretek magamnak rövidke, aranyos meséket olvasni. Ezek megnyugtatnak, feldobnak, tökéletes kikapcsolódást nyújtanak számomra úgy, hogy közben nem túl megterhelők.


Véleményem a könyvről

Amikor elkezdtem olvasni a meséket, kicsit meglepődtem, mert a cím alapján azt hittem, hogy Panni és Samu is részesei lesznek a történeteknek. Pedig nem. Ők csak azok a gyerkőcök, akiknek a kedvenc meséit összeszedték egy kötetbe. Ez persze benne volt a fülszövegben, amit én ezúttal csak utólag néztem meg.

Ekkor láttam, azt is, hogy a mesék mellett egy kis játékra is meginvitálják az olvasót. Ugyanis minden második oldalon az illusztrációkban elrejtettek egy sárga kacsát, amit az olvasó olvasás közben megkereshet. Hozzáteszem, most már biztos, hogy én egy nagy gyerek vagyok, mert élvezettel kezdtem kacsakeresésbe. Volt olyan oldal, amire csak ránéztem, és azonnal láttam a sárga rejtőzködőt, de olyan is, amit tüzetesen át kellett fürkésznem, hogy megtaláljam.

A kötetben tizenhét mese van. Ezek közül volt olyan, amit korábban már máshol is hallottam (nem ugyanabban a kivitelezésben, mint a könyvben van, de a történet lényegében ugyanaz volt), de akadtak számomra teljesen új történetek is. Mindegyik mese más és más gyerkőcről, felnőttről vagy mágikus lényről szól (kivéve Sutácska esetében, ő két mesét is kapott), aki különböző kalandokba keveredik. Ezek a kalandok mind mágikusak, van bennük egy varázslatos lény, manó, tündér, kobold, sellő stb., aki vagy bajt kever a mágiájával, vagy éppen kisegíti a bajból a főszereplőt, vagy ő maga a főszereplő, aki bajba keveredik.

A mesék nemcsak nagyon aranyosak, de tanulságosak is. A gyerekek olyan alapvető emberi értékekről olvashatnak, mint az eszesség, bátorság, humorérzék, segítőkészség, szófogadás. Megismerhetnek negatív tulajdonságokat is, kapzsiság, érzéketlenség, hiúság, ám ezekkel kapcsolatban azt is megtudhatják, hogy míg a jó elnyeri a méltó jutalmát, a rossz büntetést kap a tetteiért. Ez a büntetés általában valami vicces, agyafúrt dolog, amiből az illető tanulhat. Ez különösen tetszik, mert nem hiszek a kegyetlen büntetésekben, bántalmazással való nevelésben. Inkább hiszem, hogy ha furfangosan büntetünk, ésszel, akkor abból valóban tanulhat az, aki rosszat tett. Ezek a mesék is alátámasztják ezt.

Tetszett, hogy fiú és lány főszereplők és mellékszereplők is voltak a mesékben. A lányok pedig ugyanúgy benne voltak a kalandokban és csínyekben, mint a fiúk. Az is tetszett, hogy az illusztrációk a cukiság mellett odafigyeltek a diverzitásra is, ugyanis a fehér bőrű szereplők mellett találhatunk sötét bőrrel rendelkezőket is.

Azok a mesék tetszettek a legjobban, amelyekben főszerepet kapott az ész és volt bennük valami fricska, csavar is. Ilyen például A kapzsi kobold, amiben Gergő gazda többször is túljár a címszereplő eszén. De nagyon tetszett a Szipogi is, amelyben Szipogit átveri egy kobold, ő mégis előnyt kovácsol a történtekből, és az utolsó mondatból még az is kiderült róla, hogy mennyire jó férj. Az ecetesüveg lakója című mesét pedig azért szerettem, mert emlékeztetett arra, hogy értékeljem azt, amim van.


Hogy tetszett a könyv?

Nagyon aranyos, tanulságos mesék voltak a kötetben. Ezek nagy részében fontos szerepet játszott az ész, fifika. Az illusztrációk aranyosak és sokszínűek voltak, és a lányok is ugyanolyan fontos szerepet kaptak a történetekben, mint a fiúk. A kacsás játék pedig elszórakoztatott.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak a gyerkőcöknek és felnőtteknek, akik szeretik a tanulságos, agymozgató meséket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A mesekönyvben minden második elbújt egy kiskacsa, melyet az olvasás közben a gyermekek megkereshetnek, így közös mese még szórakoztatóbbá válik. Ebben a játékban arra gondoltunk, hogy megtartjuk ezt a kedves ötletet és minden bejegyzésben elrejtünk mi is egy-egy kacsát. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik szó alá bújt el a kacsa.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

02. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 24. Nem félünk a könyvektől
02. 26. Könyv és más
02. 28. Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése