Miért választottam ezt a könyvet?
Őszintén megmondom, amikor egy férfi akarja megmondani a nőknek, hogy hogyan érjék el a céljaikat, miként legyenek boldogok, mindig egy kicsit szkeptikusan állok a dologhoz. De egyben kíváncsi is vagyok, érdekel, hogy egy férfi miként látja a nőket, a randizást, a szerelmet, a párkapcsolatokat. Szóval próbálok nyitott maradni, aztán olvasás után mindig kiderül, vajon mennyire volt hasznos számomra nőként egy férfi tanácsa.
Véleményem a könyvről
A szerző lényegében egy újságíró, vagyis nem pszichológus, nem valamiféle társadalomkutató tudós, egyszerűen csak megírta a saját észrevételeit, gondolatait. Amik között vannak érdekesek, és voltak olyanok is, amikre csak legyintettem, mert férfiként az illetőnek fogalma sem lehet róla, hogy az adott dolog miért nehézkes a nőknek. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, mert egyfelől akadtak benne jó tanácsok, másfelől kicsit beleláthattam abba, hogy egy férfi miképpen gondolkozik a 21. századi változásokról, amik érintik a nőket és férfiakat egyaránt. És az, amit Birger írt, nagy részben reményre ad okot arra nézve, hogy a férfiak is a megfelelő irányba változnak majd. Olyan irányba, aminek köszönhetően végül a nők és lányok számára is biztonságos világot teremthetünk.
Birger nemcsak tudomásul vette, hogy a me too-val és a feminizmus 21. századi előrelépéseivel megváltozott a férfiak és nők közötti felállás, hanem megértette azt is, hogy ezek a változások igenis szükségesek ahhoz, hogy a lányok és nők biztonságban érezhessék magukat. Hogy kevesebb zaklatás, erőszak érje őket, és egyenlőbb esélyeket kapjanak a férfiakkal. Mivel Birger felfogta ezt, nem azon kezdett keseregni, hogy ezeknek a változásoknak köszönhetően megváltoztak az ismerkedési módok, és a férfiak már nem mernek ugyanúgy próbálkozni a nőknél, mint korábban, nehogy zaklatással vádolják őket, hanem elkezdett gondolkozni azon, hogy oké, akkor ebben az új helyzetben hogyan találhatnak párra azok, akik erre vágynak. (És nagyon pozitív számomra az is, hogy kihangsúlyozza, nem mindenki vágyik erre, és ez egyáltalán nem baj.)
Három fiú apjaként azt szeretném, ha a fiatal férfiak tisztelettudóan bánnának a nőkkel. Szeretném, ha tisztában lennének azzal, hogy bizonyos szavakat és tetteket a nők másképp fognak fel, mint a férfiak. Ha ez a hagyományos férfiasság megzabolázását jelenti – még ha néha túlzónak tűnő módon is –, hát legyen.
Én hiszek abban, amit Darwin mondott, hogy azok élik túl végül, akik a leghamarabb képesek idomulni egy-egy új helyzethez, szóval szerintem a Birgerhez hasonló férfiak lesznek végül az evolúció győztesei. Azok, akik elfogadják, hogy a nők egyenlőek a férfiakkal, és ahhoz, hogy ez a valóságban tényleg működjön, változásokra van szükség. Változásokra, amik természetesen átalakítják az ismerkedési, udvarlási módokat és a párkapcsolatokat is. Akik emiatt siránkoznak és átmennek nőgyűlölőbe, eltűnnek végül a süllyesztőben, mert valóban egy nőnek sem fognak kelleni. Akik viszont elfogadják az új, igazságosabb és a nők számára biztonságosabb felállást, azok nagy valószínűséggel találnak maguknak társat.
Ugyanez a helyzet a nőkkel is. Akik továbbra is a régi módszerekkel próbálják felhívni magukra a figyelmet, és arra várnak, hogy majd a férfiak hasonló módon fognak közeledni hozzájuk, mint az korábban elvárt volt, nagy valószínűséggel nem találnak maguknak megfelelő társat. Ahogy Birger is írja, a me too rádöbbentette a férfiakat (legalábbis egy részüket), hogy félreérthető, zavaró, sőt, esetenként ijesztő is lehet egy nő számára az, amit ők csak kedvességnek, bóknak, udvarlásnak szánnak. Mivel elbizonytalanodtak abban, megfelelő-e, amit mondanak, tesznek, ritkábban mernek lépni. Ezért azt mondja Birger, eljött a nők ideje, sokkal biztosabban találnak maguknak megfelelő társat, ha ők választanak és lépnek elsőként.
Ami még tetszett, hogy ezzel a felfogással Birger nem azt várja el, hogy a nők férfiakká váljanak. Én sem hiszek abban, hogy így kéne tennünk. Attól még, hogy egyenlőek vagyunk, nem vagyunk egyformák. Az a tanács, hogy kezdeményezzünk, nem arról szól, hogy mostantól mi nyomuljunk úgy a férfiakra, ahogyan ők tették korábban. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy a korábbi "kéresd magad" tanácsokat és manipuláló női praktikákat elfelejtve legyünk bátrak és őszinték. Ha valaki tetszik nekünk, egyértelműen jelezzük számára, hogy így van, és szeretnénk megismerni, randizni vele. Mondjuk ki, amit érzünk és gondolunk. Aztán, ha ezt megtettük, már várhatjuk, hogy a kiszemelt férfi hívjon el minket valahová és udvaroljon nekünk.
Szóba kerül az is, hogy a statisztikák azt mutatják, a harmincon túli nőknek talán nem a velük egykorú vagy idősebb férfiak között kéne keresgélniük, hanem a fiatalabbak között. Ha nem láttam volna édesanyám és a párja között, hogy ez tényleg működőképes hosszú távon, talán kételkednék ebben, de talán igaz, hogy a mostani huszonévesek sokkal céltudatosabbak, műveltebbek, értelmesebbek és másképp állnak már a nőkhöz, hiszen a 21. században nőttek fel, mint a hímsoviniszta világban felnőtt negyvenesek, ötvenesek, akiknek a többsége már képtelen a változásra.
Arról is írt Birger, hogy elsősorban nem a neten, hanem az ismerőseink vagy ismerőseink ismerősei között kéne kutatnunk. Ez egyfelől biztonsági szempontból is jobb a nőknek (ha a legjobb barátnőd jófejnek és megbízhatónak tart egy férfit, akkor nagyobb valószínűséggel nem fog megerőszakolni az első randin), másfelől a statisztikák alapján nagyobb eséllyel működik az ismeretségen alapuló kapcsolat hosszú távon.
Birger kiemeli a munkahelyi ismerkedést mint lehetőséget. És itt éreztem azt a legjobban, hogy Birger az amerikai viszonylatokról ír, amik nem azonosak a magyarországi viszonylatokkal. Nálunk sajnos nem volt akkora hatása a me too-nak, nálunk még mindig nincs megfelelő biztonságban egy nő. Ha egy munkahelyi flört, kapcsolat balul sül el, szinte száz százalék, hogy abból a nő fog rosszul kijönni. Esélyes, hogy nem fogják megvédeni egy esetleges szakítás utáni zaklatástól, és akár még az állását is elveszítheti. És mint tudjuk, a nőknek milliószor nehezebb új állást, főképp megfelelő új állást találni. Szóval hálát adok az égnek, hogy a munkahelyemen sok a férfikollégám, de egyikük sem vonz férfiként, mert biztos, hogy nem mernék kapcsolatba kezdeni munkahelyen belül. Szeretem a munkámat, szükségem van a fizetésemre, és nem kockáztatnám az állásomat egyetlen férfiért sem.
Szóval én a tapasztalataim alapján a magyar nőknek nem igazán ajánlanám a munkahelyi ismerkedést, mert nagyon rossz vége lehet. Csak akkor tegyük, ha nem baj, hogy esetleg az állásunkba kerülhet. Viszont örülök, ha az USA-ban tényleg már más a nők helyzete a munkahelyükön, és megtehetik, hogy félelem nélkül ismerkednek a kollégáikkal, mert ha baj van, megkapják a megfelelő védelmet.
Az eljegyzésről is szó esik a könyvben, és arról, hogy felesleges ragaszkodnunk egy olyan hagyományhoz, amely eredetileg nem romantikus gesztus volt, hanem azért alakult ki, mert a nők árucikkek voltak, akiket az apák és kérők adtak-vettek egymás között. Ez ugyanis annak az eredete, hogy miért a férfi kéri meg a nő kezét. Nyugodtan meg lehet fordítani a dolgokat, az is lehet romantikus és szép emlék, ha egy nő kéri meg a férfit, hogy vegye őt feleségül.
Hogy tetszett a könyv?
Bár nem mindenben értek egyet Birgerrel, mégis pozitív élmény volt elolvasni a könyvét. Azt láttam belőle, hogy tényleg a jó irányba változik a világ és a férfiak egy része is. Remélem, igaza lesz Darwinnak, és valóban a jobban alkalmazkodók maradnak fenn, mert akkor van esély a valódi egyenlőségre egy, a nők számára is biztonságos világban, még ha nem is azonnal.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Szerintem mindenkinek hasznos lehet, aki még szingli, és szeretne ötleteket ahhoz, hogyan változtathatna ezen. És nemcsak nőknek, hanem férfiaknak is szívesen a kezébe adnám, hátha jobban megértik a változásokat (és jobban elfogadják a tényeket egy férfitársuk által elmondva), és azt, hogy ezek nem a világvégét jelentik.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése