~ Sárga könyves út ~

2021. december 11., szombat

Marvel: Bosszúállók – Szereplők nagykönyve – Blogturné



A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Marvel: ​Bosszúállók – Szereplők nagykönyve című gazdagon illusztrált kötet. A könyv bemutatja a Bosszúállók alapító tagjait, a rendhagyó karaktereket és a leghalálosabb ellenségeiket. A könyvben több mint kétszáz karakter mutatkozik be. A lapokon a Marvel Comics legkiválóbb illusztrátorainak munkái köszönnek vissza, melyek mellett részletes összefoglalót találhatunk a szereplők eredettörténetéről, képességeiről és tulajdonságairól. Tartsatok velünk, merüljetek el a szuperhősök és ellenségeik világában, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyeremény könyvet.


Miért választottam ezt a könyvet?

Sok-sok éven át egyáltalán nem érdekeltek a Bosszúálló-filmek. Aztán egyszer csak teljesen rájuk kaptam, megnéztem az összes Bosszúállók-filmet, valamint a karakterek külön filmjeit is, elolvastam néhány róluk szóló könyvet, most pedig éppen a Loki című sorozatnál tartok. Gondoltam, ez a könyv segít abban, hogy még több dolgot tudjak meg a szereplőkről.


Véleményem a könyvről

Nos, először is meglepett, hogy milyen kicsike részét ismertem eddig csak a Marvel-univerzumnak. Az eredeti képregényeket sosem forgattam, ezért pusztán annyit tudtam erről a világról, amennyit a Marvel-filmekbe beleraktak, plusz még néhány morzsácskát innen-onnan. Amikor kinyitottam a könyvet, azt gondoltam, csupa ismerős karakter fog szembejönni velem, ám őszintén szólva a könyvbeli karakterek nagy részéről még csak soha nem is hallottam. Mivel szeretek új dolgokat megtudni, megismerni, örültem neki, hogy kiderült számomra, mennyivel nagyobb is a Marvel-világ, mint azt gondoltam, hiszen így sokkal több érdekességben el tudok merülni, és idővel talán még több filmre, még több könyvre lehet számítani majd a Marveltől, hiszen annyiféle gonosz és hős van még, akinek a kalandjait feldolgozhatnák.

A kötetben több mint kétszáz karaktert találhatunk, hősöket és ellenfeleiket egyaránt. Mindegyikük kapott egy saját karakterlapot, ami nekem kicsit hasonlít azokhoz a régi fantasys harckártyákhoz, amikre rá volt írva az adott szörny, ember, robot, lény stb. neve, alaptulajdonságai, és hogy mekkora tudással, erővel, gyorsasággal, egyéb képességgel bír, aztán le kellett győzni egymás kártyalényeit.

Az illusztrációk nagyon tetszenek, minden egyes oldal színes és érdekes. Többféle formában, helyzetben is megnézhetjük a rajzokon az adott karaktereket. Portréként, harcmozdulat közben, másokkal együtt ábrázolva. Már lapozgatni is érdekes a kötetet, mert tényleg tökéletes a kivitelezése.

A karakterlapokról megtudhatjuk az adott hős vagy ellenség nevét, foglalkozását, hogy hol a bázisa, a szem-, hajszínét, magasságát, súlyát, hogy milyen képességekkel bír, valamint kik a szövetségesei és ellenségei. Olvashatunk róla egy kicsit hosszabb leírást, amelyből bővebben is megtudhatjuk, ki is az illető. Valamint néhány mondatos kis megjegyzéseket is kapunk. A lap alján pedig ott vannak a harci kártyákhoz hasonló pontok, amelyek megmutatják nekünk, hogy az adott személy mennyire erős, gyors, okos, mennyire tud védekezni és harcolni. A pontokat 1-től 7-ig osztották ki, az 1-es a leggyengébb, a 7-es a legerősebb.

Természetesen nem bírtam ki, mivel Loki a kedvenc karakterem, amint kézbe vettem a könyvet, az volt az első dolgom, hogy az ő karakterlapjához lapoztam gyorsan. Mivel én a filmek alapján képzelem el Lokit, ezért őszintén meglepett, hogy azt írták róla 193 centi magas és 238 kiló. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez nem elírás-e, de több karakternél láttam irreális magasságokat és súlyokat, szóval akár valós is lehet az eredeti képregények alapján...

Az is újdonság volt számomra, hogy Loki halhatatlan. Hiszen a Bosszúállók: Végtelen háború című filmben Thanos azt állította, hogy most már végleg meghalt, nem térhet vissza. Mondjuk, nem bánom, ha Thanos tévedett, mert Lokit kifejezetten izgalmas karakternek tartom, és ha még visszatérhet önmagaként (nem variánsként) a jövőben, az számomra csak jó hír.

Az is meglepett, hogy a Varázslónőt a szövetségesei közé sorolták, mert hát, a Loki című regényben az elején, fiatalként valóban barátok a Varázslónővel, de a későbbiekben ez megváltozik. Ahogyan Thort sem sorolnám az ellenségei közé. Thorral sokszor harcolnak, de szerintem nem ellenségek, hanem tipikus testvérek. Csak istenmódra. Ölik egymást, ám ha a másik tényleg veszélybe kerül, akkor rohannak megvédeni. És nem mellékes, hogy szeretik is egymást, még ha valami kifacsart, furcsa módon is.

Furcsa, de Lokin kívül nem a már általam ismert és kedvelt karakterek érdekeltek a könyvben a legjobban, hanem inkább az ismeretlen hősök és az ellenségeik. Talán azért, mert közülük csak nagyon kevésről hallottam korábban, és érdekes volt teljesen új karakterekről olvasni.

Az is új információ volt számomra, hogy nem csak a filmekbeli Bosszúállók léteznek. Vannak más Bosszúálló-csapatok is, például az Ifjú Bosszúállók meg valami Bosszúállók: Ellenállás. De az is meglepett, hogy többféle Hulkot is találtam a könyvben, valamint egy Vasember 2020 változatot is.

Arra sem számítottam, hogy Penge is felbukkan az oldalakon. Láttam a Penge-filmeket anno, de fogalmam sem volt róla, hogy ő is a Marvel-univerzumhoz tartozik. És bár az északi mitológia Thorék által megjelent a filmekben, váratlanul ért, hogy a görög mitológia istenével és hősével is találkozhattam Marveléknél (lásd Árész, Herkules).


Hogy tetszett a könyv?

Mivel rengeteg általam nem is ismert karakterről mondott el milliónyi új információt, és még az általam ismert szereplőkről is tudott újat mondani, ezért nagyon élveztem a könyv olvasását. Eddig is szerettem a Marvel-univerzumot, de rájöttem, hogy még sokkal több van benne, mint azt hittem. Remélem, hogy még sok film, sorozat és könyv vár ránk a témában.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki akár csak egy kicsit is kedveli a Marvel-univerzumot. Ha elolvassa ezt a könyvet, még jobban odalesz érte, és még kíváncsibbá válik.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Marvel-univerzumot. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába beírni mindegyikre a helyes választ, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott kötetet.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Hány végtelen kő létezik?


Állomáslista:

12. 09. Csak olvass!
12. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
12. 13. Hagyjatok! Olvasok!
12. 15. Dreamworld

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése