Miért választottam ezt a könyvet?
A sorozat első része lenyűgözött. Brett stílusa, történetépítése, karakterei mind igazán izgalmasak voltak számomra, ezért fel sem merült bennem, hogy ne akarjam végigolvasni a teljes sorozatot szép lassan.
Véleményem a könyvről
A történetben ezúttal még jobban megismerhetjük a kráziaiakat, akiknek a vezetője, Jarid, a Szabadítónak hiszi magát, és egyesíteni akarja a népét az északi népekkel, hogy legyőzhessék az éjszakánként felbukkanó démonokat. Természetesen a Rovásembert, Leeshát és Rojert sem kell nélkülöznünk, sorsuk szálai összefutnak Jaridéval, de hogy ez emberek közötti véres háborúba torkollik-e dél és észak között, vagy sikerül a valódi Szabadítónak összefogni mindenkit a démonokkal szemben, az még kétséges.
A könyv első fele nagyrészt a kráziaiakról szól. Őszintén szólva én elborzadó csodálattal olvastam arról, miképpen élnek, milyen szabályokat, törvényeket követnek. Egyfelől lenyűgöző, ahogyan a démonok ellen küzdenek éjszakáról éjszakára az életüket kockáztatva. Nem félnek a haláltól, a szenvedéstől, a sérülésektől. Másfelől elborzasztó, miképpen nevelik a férfiakat kisfiúkoruktól ilyen érzelemmentes harcossá. Ahogyan az is szörnyű, hogy a harcosok miképpen tekintenek és viselkednek azokkal, akikből nem válik hozzájuk hasonló gyilkológép (pl.: a khaffitokkal), és hogyan állnak a nőkhöz (kivéve a Dama'ting nőket, akiket tisztelnek és nem bántanának).
Őszintén nem tudom, hogyan érezzek velük és Jardirral kapcsolatban. Képtelen vagyok gyűlölni őket, mert az adott rendszer nevelte őket olyanná, amilyenek, nem pedig eredendően gonoszak, de biztos, hogy nem akarnék a közelükbe kerülni a valóságban. Nagyon tetszett az, amit Leesha mondott róluk a könyv végén. Azt hiszem, ez a hatalmas különbség a két nép – a kráziaiak és az északiak – felfogásában, ami alapján meg lehet talán ítélni a tetteiket:
– Ez a különbség a népeink között. A kráziaiak a harcért élnek, mi viszont az életért harcolunk. Mihez fognak kezdeni, ha megnyerik a Sharak Kát, és nem lesz többé miért küzdeniük?
Végigkövethetjük egyébként Jardir életét attól kezdve, hogy kisfiúként elszakítják a családjától és elviszik harcossá képezni egészen addig, hogy Shar'Dama Ká, vagyis Szabadító lesz belőle. A kiképzés, amin részt vesz a barátjával szó szerint brutális. A gyerek Jardirral nagyon együttéreztem, bár főképp a barátját, Abbant értettem meg. Nem a kapzsiságát, a kereskedő énjével kevéssé tudok azonosulni, de ő szelídebb természet. Az ész útját választotta, inkább az agyával szerzi meg, amit akar, nem mások bántalmazásával.
Az érdekes az, hogy Jardirban is van valamiféle emberség és becsület, csak nem tudom, hogy ez megbocsáthatóvá teszi-e a szörnyűségeket, amiket csinál, és azokat, amiket az embereinek hagy megtenni. Leesha szemléletmódja úgy láttam, jó hatással van rá, viszont fennáll a kockázata annak, hogy ha ellágyul a kráziai törvények, szabályok és életmód tekintetében, akkor a saját népe fordul majd ellene. De az is lehet, hogy elég erős lenne modernizálni a népét, tényleg összefoghatná az összes embert a démonok ellen, és ő lehetne a valódi Szabadító. Nem tudom... De őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy milyen hatással lesz az Jardirra, hogy északon látja, lehetne másképp is élni.
Aztán persze ott van a másik oldal. Az északiak sem annyira szentek, mint az elsőre látszik. Elítélik a kráziaiakat, a brutális szokásaikat, de közben ők is tulajdonként kezelik a nőket, még ha nem is nyíltan. Molesztálják, megerőszakolják őket, és ha egy áldozat megvédi magát, még őt ítélik halálra. A burkolt, álcázott szexizmus és erőszak a nőkkel szemben pedig semmivel nem jobb, mint a nyílt. Azt hiszem Brett az északiak és a kráziaiak ellentétével és párhuzamával sok mindenre rávilágít a valóságunkkal kapcsolatban is. Tökéletes képet nyújt mind az elmaradottságot képviselő népről (kráziaiak), mind a fejlett társadalmat megtestesítő, pöttyet álszent népről (északiak). Őszintén, nőként egyikük között sem élnék szívesen.
Nagyon tetszenek egyébként a női karakterek a regényben. Leesha Szabadítóháza Gyógyfüvészeként igazi vezetője lett a városkának. Ahhoz képest, ahonnan elindult gyerekként, hatalmas utat tett meg, intelligens, erős nő lett belőle, aki jól átlátja a politikai játszmákat, és jó az emberismerete is. Talán pont ezért bízom abban, hogy Jardir végül a megfelelő irányba indul el és a modernizáció útjára tereli a népét, mert Leesha meglátott benne valamit, ami bizalomra adhat okot. Remélem, hogy nem téved.
Aztán ott van Renna, aki a szörnyű gyerekkorát túlélve a kezébe veszi az élete irányítását, legyőzi a félelemeit, és a cselekvés útjára lép. Szerintem simán felér Arlenhez, mivel az életútjuk hasonlóan alakult, méltó harcos- és egyéb társa lehetne. De valamiért bennem van egy érzés, hogy az ő sorsa nem így fog alakulni. Nem tudom, miért, de így érzem. Bár sajnálnám, ha igazam lenne.
Aztán ott van még Wonda, akit körülbelül úgy tudok elképzelni, mint a Trónok harcából Brienne-t. Ő válik Leesha testőrévé, hűséges hozzá, és az életét adná érte. Nagydarab, sebhelyekkel teli harcosnő, akivel jobb nem kezdeni.
– Igaz ez, lányom? – kérdezte. – Fegyvert fognál a herceged ellen, ha a Kéregkatonák elmennének a falutokba a lelkipásztorotokért?– Mindenkivel megküzdök, akire Leesha rámutat – felelte Wonda.
De az ellentétes oldalt sem lehet kihagyni. Inevera, Jarid felesége annak ellenére, hogy egy olyan társadalomban él, ami elnyomja a nőket, lényegében vezető szerepet tölt be, ha nem is nyíltan. A jóskockáival, a testével és elsősorban az eszével úgy irányítja Jaridot, ahogyan neki tetszik. Persze Jarid sem hülye, pontosan tudja ezt, ám az esetek többségében bízik az első felesége eszében és iránymutatásában. Amikor pedig mégsem azt teszi, amit Inevera akar, akkor a nő más úton éri el a céljait. De eléri.
A négy nő teljesen más személyiség, más és más életutat jártak be, de mindegyikük egy olyan férfiak uralta világban vált erőssé (lelkileg, szellemileg és/vagy fizikailag), ahol a nők többségének az élete rossz vagy egyenesen pokoli. És ez csodálatra méltó, mindegyiküktől lehet tanulni valamit, amitől a könyvet olvasó nők is erősebbé válhatnak. Szóval kedvelem a Brett által teremtett női karaktereket.
És végül ott van Arlen. Egyfelől érdekes a Jariddal való kapcsolata. Barátként kezdték, majd ellenféllé váltak, mivel Jarid elhiszi magáról, hogy ő a Szabadító, Arlent viszont az északiak maguk tartják annak (bár Arlen tagadja ezt, és egyáltalán nem örül a dolognak). Nagyon kíváncsi vagyok, végül vajon melyikőjükről derül ki, hogy ő az igazi Szabadító. Azt is simán el tudnám képzelni, hogy rájövünk, mindvégig tévedtünk, és egyikőjük sem az, hanem előkerül egy harmadik személy. Brett-től simán el tudnék képzelni egy ehhez hasonló ütős meglepetést.
Aztán ott a kérdés, Arlen vajon tényleg szép lassan démonná változik-e, és elveszti az emberségét...
És persze a szerelmi szál is érdekes. Arlen társa vajon Leesha vagy Renna lesz? Vagy egyikük sem, és megmarad magányos harcosnak?
A harmadik rész már itt várakozik rám a polcon, remélem, hogy mihamarabb tovább tudom olvasni a történetet, mert ez a regényfolyam fent van a számomra legjobb fantasytörténetek top 5-ös listáján. Szerintem Brett stílusa, cselekmény- és karakterépítése a legjobb írók szintjén van.
Hogy tetszett a könyv?
Zseniális volt a történet, imádtam, hogy a kráziaiak és az északiak teljesen ellentétes érzéseket is ki tudtak váltani belőlem, és mélyen elgondolkoztattak a valóságunk társadalmi, politikai kérdéseiről is. Odavagyok a női karakterekért, mert okosak, erősek. És nagyon érdekelnek a történet nagy rejtélyei is.
Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Akik szeretik a nagylélegzetű, aprólékosan kidolgozott, izgalmas és összetett fantasyregényeket.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése